Bea 15 éves korában került terápiába, amely 10 évig tartott. Anyja, saját anyjával évtizedekig aszalt, szeretet–gyűlöletkapcsolata áttevődött nem kívánt terhességére. Ebből született Bea. Legkorábbi emléke az volt, hogy kis ágyában fekszik egy–két éves korban, és egy hatalmas, merev, bábuszerű fej hajol fölé.

Sátánista szektatag barátnője öngyilkossága után megvágta csuklóját, és Bea súlyos szorongásos állapotban kért segítséget osztályunkon. Ezután öt évig tartó öngyilkossági krízisben volt borderline patológiára jellemző pszicho-dinamikával, amelyet az anyai és apai tárgy–képviseletek közötti ide–oda történő vonzás, taszítás és azonosulási képtelenség határozott meg. A terápia első öt éve az állandósult, belső széthullástól való szorongás és halálfantáziák jegyében telt. Bea és terapeutája számára minden egyes találkozás az elhalasztott öngyilkosságot jelentette. Eközben hetente többször megvágta csuklóját, hogy a széthullás és üresség elviselhetetlen szorongását ne kelljen átélnie, és legalább érezze, hogy eleven.

Thomas Ogden ezt az állapotot a kleini szkizoid–paranoid pozíció elé helyezi időben, és autisztikus–kontagiózus pozíciónak nevezi (Ogden, 1986), amelynek feléledése a borderline személyiségzavar pszichotikus kibillenésére és a szkizofréniás élményekre jellemző. Ilyen állapotban megváltozik a térészlelés, olyan, mintha megszűnnének a téridő dimenziók, és a páciens elérhetetlenül távol kerül az evilági kapcsolatoktól, mintha a lélektani értelemben vett fekete lyuk nyelné el.

Thomas Ogden

Szemmel láthatólag a súlyos szorongás negatív transzállapotában volt, amelynek oldására a hipnózis nyújtotta pozitív transzállapot kínálkozott. Akkoriban reménykedtem abban, hogy az ellentétes pszicho–biológiai állapot  könnyen elérhető. Hipnoterápiára azért került sor, hogy hozzáférhessünk jó önképéhez a legkilátástalanabb időszakban. A cél a biztonságos hely kialakítása volt képzeletben. Hipnózisában azonban a biztonságos hely az óceán feneke volt, ahol ő élettelen, érzékszervek nélküli, hínárokkal gúzsba kötött bábu volt (a köldökzsinór metaforája). Ez tipikusan a nem kívánt magzat élményeinek az újraélése, akinek annak idején is lehettek halálszorongásai és “öngyilkossági” fantáziái, aki inkább megfosztaná magát az anyai környezet érzékelésétől, csak ne kelljen elszenvednie az elutasítást. Másként úgy fogalmazható, hogy az anyai elutasítás a belső idegi–hormonális szabályozó folyamatokba beépülve elutasításként tükröződött a pici babában. Hipnózisában tehát jelképesen a sérült anya–magzat egységkötelék éledt fel. Érezhető volt, hogy olyan védelemre szorul, mint amelyet jó esetben az anyaméh biztosíthatott volna. Ezt a teste köré növesztett gömb elképzelésével nem sikerült elérni, mivel attól félt, hogy meglátják, nekimennek, kiszúrják vagy lezuhan és szétpukkad. Sehol sem érezte magát biztonságban hipnózis alatt.

A terápia 6. évében azzal oldódtak öngyilkossági késztetései, hogy hanghallási hallucinációi támadtak megváltozottság és befolyásoltatási élmények kíséretében. Közben sohasem került tartósan, legfeljebb gyógyszer mellékhatás miatt egy–két napig, pszichiátriai osztályra, végig a csanyiki pszichoterápiai osztály nyújtotta a fekvőbeteg háttért. Antipszichotikum adásával hallucinációi megszüntethetők ill. elviselhetők lettek. Ekkor kezdtük el annak a technikának az alkalmazását, amelynek során elképzelte gyógyult énje megjelenését, akivel mint jó anyával összeolvadhatott a hallucinációkat előidéző szellem segítségével. Olyan tulajdonságok, képességek valamelyikét vette át tőle, amelyre égetően szüksége volt. Ezután szétváltak, összeölelkeztek és elbúcsúztak egymástól. Lényeges volt, hogy az élmény már nem hordozta az anya–magzat kapcsolat negatív hatásait. A módszer a „kreatív ön–anyáskodás" („creative self–mothering” nevet viseli; lásd: Murray–Jobsis, 1984, 1985, 1988, 1989, 1991 és 1993). Megmaradhatott a jó kapcsolat esszenciája olyan formán, hogy a jövendő gyógyult személyiség anyaként hordozta magában őt. Ez elővételezett perspektívaként működött. Az érzelmeit törlő Bea számára új élmény–dimenzió nyílt. Gyógyult személyisége anyaként rámosolygott, megölelte, szeretettel vette körül. Nagy hatással volt rá. Gyakorolni kezdte, kezdetben görcsösen, érzelmei kifejezését. Az anyáskodást önmagával hosszú ideig csak terápiás helyzetben tudta végezni. De sohasem unta meg. Gyakran előfordult, hogy szorongások és baljós árnyak övezték az élményt. Így éveken át volt mit gyakorolni, javítani. Amikor már egyedül is sikerült, nem volt rá többé szüksége. Azzá vált, akivel képzeletben összeolvadt.

Ezalatt sikeresen érettségizett, majd egyetemi diplomát és állást szerzett, és levált a szüleiről. Gyógyulása akkor kezdett biztossá válni, amikor addig látens leszbikus irányultságát felvállalva partnerkapcsolatot alakított ki.