Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu/atom
blfr2@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://hipnozis.blog.hu/2021/03/08/banyai_eva_hipnozis_tevhitek_es_a_valosag
Bányai Éva: Hipnózis - tévhitek és a valóság
2021-03-08T01:15:57+01:00
2021-03-08T01:15:57+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/banyai_eva.jpg" alt="banyai_eva.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="512" height="288" src="https://www.youtube.com/embed/mdw_w7u8h7E" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F08%2Fbanyai_eva_hipnozis_tevhitek_es_a_valosag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F08%2Fbanyai_eva_hipnozis_tevhitek_es_a_valosag%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F08%2Fbanyai_eva_hipnozis_tevhitek_es_a_valosag%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Bányai Éva: Hipnózis - tévhitek és a valóság"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2021/03/08/banyai_eva_hipnozis_tevhitek_es_a_valosag#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/16453696" border="0" /></a><br /></p>
hipnózis
hipnoterápia
bányai_éva
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/banyai_eva.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/tandem_hipnoterapia_az_elodoktol_szarmazo_traumak_oldasara
Tandem hipnoterápia az elődöktől származó traumák oldására 1.
2021-03-07T01:53:11+01:00
2021-03-07T01:53:11+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Vas József Pál‑Császár Nagy Noémi</span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Megjelent: Bagdy, Emőke, Mirnics Zsuzsa, Nyitrai Erika (szerk.) Transzperszonális pszichológia és pszichoterápia. Budapest, Kulcslyuk Kiadó, 460-486, 2011.</span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<h3><span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Az elődöktől eredő magzati traumák hatásai </span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"> </span></span></h3>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Régóta szeretnénk tudni, mi az oka annak, hogy egy távoli ős nehéz sorsa egyszer csak megjelenik valamelyik utódban. Mik a közvetítő mechanizmusok? Vajon a biológiai öröklés egyedül felel ezért? A genetikai örökség a megfoganáskor átadatik az utódnak. Elégséges-e a genetikai, biokémiai magyarázat a nemzedékeken keresztül ívelő hatások megértéséhez, mint ahogyan azt manapság a biológusok állítják (Champagne 2008), vagy más, nem génekhez kötött jelenség felel a transzgenerációs hatásokért? Hogyan lehet kiküszöbölni ezeket az ártalmakat? Sok esetben a várandósság időszakának számos traumája az előző nemzedék sorsában „fogantatott”; erre utal például egy anya és lánya sorsszerűen ismétlődő vetélése és szülési szövődménye (Hugo 2009). Amennyiben a korábbi nemzedékek negatív hatásait szeretnénk felmérni, meg kell ismerkednünk a magzati korral, hiszen az intrauterin tér ‑ az anya-magzat kapcsolatanalízis eredményei szerint ‑ eleve többgenerációs, amelyben az ősök epigenetikai (szociális, lélektani és biológiai) üzenetei az utódnak átadódnak (Raffai 2010).</span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman">Minél korábbi életkorban ér valakit trauma, annál archaikusabb agyi terület strukturális/funkcionális zavara lehet a betegséghez vezető következmények forrása. Egyértelmű, hogy a magzati korhoz kötődő nem egyszeri, hanem a kapcsolatba ágyazott, ezért rutinszerűen nap mint nap ismétlődő kapcsolati traumák (anyai distressz, neglect, fertőzések, toxikus ártalmak, ikervesztés, előző abortusz stb.) abban az idegrendszeri struktúrákban okoznak károsodást, amelyek akkor éppen kialakulóban vannak. A magzati fejlődés feltétele a genetikus programot kibontani hivatott szociális környezet — elsősorban az anya — jelenléte, így a patológiás fejlődés méhen belüli fázisa a megzavart anya-magzat kapcsolatban zajlik (Huizink 2000). Egyértelmű, hogy a legtöbb később megjelenő súlyos pszichés zavar (pl. a szkizofrénia) is a szociális kapcsolatokban bontakozik ki, ezért megalapozóját kapcsolati traumának nevezik. Ma már elfogadott tény, hogy a szociális interakció közvetlen hatást gyakorol a génexpresszióra, az pedig a<span> </span><strong><span>szinaptikus erősségre</span><span> </span></strong>(„synaptic strength”), amely utóbbi eredménye, hogy agyunkat a szociális tapasztalatok formálják (Rossi 2002).</span></span></span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman">A<span> </span><strong><span>kapcsolati trauma</span><span> </span></strong>a fejlődő magzat/csecsemő/gyermek szükségleteinek kielégítésében az idegrendszer és a személyiség biopszichológiai érését akadályozó ártalomként hat, így elsődleges célterülete az agy archaikusabb régiója, az agytörzs és a hypothalamus, ahol megzavart szabályozást ‑ túlingerlést és/vagy deficitet, hyperarousalt, elégtelen stresszkopingot, neuroendokrin, anyagcsere- és immunregulációs zavart ‑ alakít ki és tart fenn, s ez a súlyos pszichopatológia melegágya lehet (Schore 2003, Vas 2005). A kapcsolati traumát elszenvedő egyén olyan<span> </span><span><strong>biztonsághiányos kötődési mintát</strong> </span>alakíthat ki, amelyet saját utódjának továbbadhat (Main 1995). Így a korai szülő-gyermek kapcsolatokban formálódó kötődési minta lehet<span> </span><strong><span>az intergenerációs közvetítés egyik lehetséges útja.</span></strong></span></span></span></p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/_tandem.jpg" alt="_tandem.jpg" class="imgnotext" /></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A családokban továbbélő transzgenerációs üzenetekről a 80-as években<span> </span><strong><span>Böszörményi-Nagy Iván</span><span> </span></strong>tett említést (Böszörményi-Nagy és Krasner 2001), majd hazánkban<span> </span><strong><span>Virág Teréz</span><span> </span></strong>(1996, 1997, 1998) foglalkozott a<span> </span><strong><span>holokauszt túlélőinek ‑ általánosabb nézőpontból pedig a társadalmi traumák áldozatainak</span><span> </span></strong>‑ pszichoterápiájával. Később<span> </span><strong><span>Koltai Mária (2003), Erdélyi Ildikó (2004) </span></strong></span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">és</span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"><strong><span> Vas József Pál (2005)</span><span> </span></strong>számoltak be családterápiás, valamint hipnoterápiás esetek elemzése kapcsán a transzgenerációs hatásokról Nemzedékek közötti trauma (intergenerációs trauma) létesülhet közvetlenül a generációk érintkezése útján vagy a távoli ősök és utódaik között, az utóbbit<span> </span><strong><span>transzgenerációs trauma (TGT)</span><span> </span></strong>névvel illetjük. TGT-ről akkor beszélünk, ha egy korábbi nemzedék valamely tagjának nehéz sorsa, deviáns cselekedete, szenvedése, tragédiája legalább két nemzedéken átívelve az utód számára tudattalan idegen identitásként nyer alakot úgy, hogy testi-lelki betegség, deviáns magatartás vagy nehéz sors formáját ölti. Az így kialakult<span> </span><strong><span>idegen identitásérzés az egyéni sors elemzése alapján nem érthető meg</span><span> </span></strong>(a korábbi definíciókat lásd: Vas 2005; Vas 2006; Vas és Zseni 2007). A trauma közvetítője a családi tudattalan szintjén olyan destruktív üzenetet továbbít, amely egyrészt saját szenvedésével, megoldatlan élethelyzetével vagy az erkölcsi normák megszegésével kapcsolatos, másrészt, az utód ezt az üzenetet szintén tudattalan szinten dekódolva úgy értelmezi, mintha önálló létjogosultságának tiltása lenne, vagyis azt üzenné, hogy „Ne légy az, aki vagy!”. Igen gyakori, hogy az egymásra következő nemzedékekben a traumás hatások szenvedő sorsot formáló láncolata jelenik meg<span> </span><strong><span>(poligenerációs trauma),</span><span> </span></strong>mint ahogyan ezt az alábbi esetrészlet</span><a title="" href="https://hipnozis.blog.hu/skins/hipster/#_ftn1"><span color="#0000ff"><span color="#0066cc">[1]</span></span></a><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"><span> </span>mutatja.</span></p>
<p><a id="more5785937" name="more5785937"></a></p>
<p><em><span face="Times New Roman"><span color="#000022">Egy szociális fóbiában és alapvetően súlyos önértékelési zavarban szenvedő kliensünk ‑ nevezzük Arabellának ‑ anyai dédanyja a Balkánról Dél-Magyarországra vándorolt szerencsét próbálni, ám megesett, s leányanyaként kiközösítették, és miután megszülte Arabella nagyanyját</span>, a családi legenda szerint,<span color="#000022"><span> </span>szégyenében 24 évesen meghalt. Ez a nagyanya, aki egész életében függő, önállótlan maradt, szintén leányanyaként szülte Arabella anyját. Arabellának gyermekként anyjára és nagyanyjára kellett felügyelnie, akik agorafóbiájuk és pánikbetegségük miatt az utcán rendszeresen rosszul lettek. Arabella anyjának rendes férje akadt ugyan és ő maga nagyon tehetséges volt, de<span> </span><strong><span>„A nő mindig vesztes!” matrilineáris öröksége</span><span> </span></strong>ezt nem engedte érvényesülni, így beteg lett, szorongásos-depressziós zavara, majd rákos betegsége támadt, és hosszú szenvedés után meghalt. Arabella serdülőkorában kétszer is igen súlyos pszichoszomatikus betegség formájában jelent meg a destruktív jogosultság mint<span> </span><strong><span>matrilineáris „átok”,</span><span> </span></strong>e miatt abba kellett hagynia művészi karrierjét. </span></span></em></p>
<p><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/_tandem-hipnoterapia_1.jpg" alt="_tandem-hipnoterapia_1.jpg" class="imgnotext" width="229" height="232" /></em></p>
<p>A destruktív jogosultság ellentéte az „ontológiai szeretet kommunikációja”: olyan üzenet az ősök részéről, amely az utód jogosultságát biztosítja a létezésre és a szeretetre. Nem egyszer előfordul, hogy egy gyermek fogamzása előtt az anya elvetél, ami után nem tudja korán elpusztult gyermekét meggyászolni. Így az elgyászolatlan magzatával kapcsolatos szimbiotikus fantáziái úgy érvényesülnek, hogy a jelen lévő magzatnak ezzel az idegen identitással kell azonosulnia. Vagyis: nem létezhet önmaga jogán, és szeretetet is csak akkor érdemel, ha feladja létjogosultságát. Így viszont csupán helyettesítője lehet korábban elhalt testvérének (Robertson 2010). Ezzel a destruktív jogosultságot közvetítő delegációval azonosulva az utód nem lesz képes spirituális küldetése, azaz, individuális és közösségi életcéljai és tervei megvalósítására. A súlyos pszichoszomatikus és pszichés rendellenességek hátterében gyakran áll ilyen történet (Janus 1997; Vas és Császár 2010). Felfogásunk emlékeztet Bert Hellinger elképzelésére, aki Sheldrake morfikus mezőjéhez hasonlóan (Sheldrake 2007) egy láthatatlan spirituális mezőről tesz említést, amely a klán minden tagját mintegy burokként veszi körül (Hellinger 1994, Vas és Zseni 2007).</p>
<h3><span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A tandem hipnoterápia megalapozása és módszertana</span></span></h3>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A „tandem” egyrészt többüléses biciklit jelent, másrészt mozaikszó:<span> </span><strong><span>Több személy testi kontaktusán Alapuló Nemzedékek közötti Dialógus Egységélmény Megélésével</span><span> </span></strong>(Touch of Ancient and New Generations with a Dialogue Experiencing Oneness of Minds).</span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A transzgenerációs trauma (TGT) az emberiség talán legnagyobb érzelmi szenvedéseinek okozója, és a pszichiátriai nozológiai entitásokon kívül valószínűleg a szomatikus betegségeket, különösen a malignus daganatokat, valamint a kriminális magatartást is magában foglalja. Mivel ekkora szenvedést idézhet elő, a pszichoterápiás szakemberek legfontosabb kihívása, hogy hatékony terápiás eljárásokkal kezeljék. A TGT talaján kibontakozó betegségek pszichoterápiája a preverbális időszakot,<span> </span><strong><span>a szó előtti tartományt és a testi tapasztalatokat célozza meg.</span><span> </span></strong>Az elmúlt néhány évtizedben számos olyan módszert fejlesztettek ki, amelyek a testtel dolgoznak, ezeket összefoglalóan<span> </span><strong><span>testorientált pszichoterápiáknak</span><span> </span></strong>nevezik (Caldwell 1997).</span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Az általunk kidolgozott tandem hipnoterápia (a továbbiakban:<span> </span><strong><span>TH</span></strong>) olyan módszer, amely a<span> </span><strong><span>pre/perinatális eredetű TGT korrekcióját, „átírását” teszi lehetővé.</span></strong><span> </span>Rendszerint pár- vagy csoportterápiás keretek között két személynél többen vesznek részt a folyamatban, ahol a kliensek illetve a terapeuták arra szövetkeznek, hogy újra átéljék a(z egyik) kliens intrauterin élményét vagy élményeit, majd a születést magát. Úgy találtuk, hogy a TGT esetén a párokkal, családdal és csoporttal végzett hipnoterápia hatékony módszer. A kapcsolati trauma inter- és transzgenerációs átvitele meglehetősen gyakori, tehát több nemzedék tagját is érintheti, így, anélkül, hogy elhamarkodott ok-okozati összefüggést állapítanánk meg, tapasztalataink szerint<span> </span><strong><span>„hatástalanítása” is több, nem szükségszerűen felmenő ági személy – családtagok vagy nem családtagok — egyidejű, egymásra hangolt transzállapota révén lehetséges.</span><span> </span></strong>A többszemélyes hipnoterápiában részt vevők úgy helyettesíthetik a hiányzó elődöket, hogy a jelen lévő utód érzelmi állapotára rezonálnak, aki viszont e<span> </span><strong><span>rezonancia mentén bevonhatja őket a nemzedékek kommunikációs erőterébe.</span></strong></span></p>
<p><span size="3" color="#000022" face="Times New Roman">A tandem hipnoterápiában legalább két személy szoros testi közelségben, proximális helyzetben kerül hipnózisba, miközben a hipnoterapeuta tartja a fizikai távolságot.</span></p>
<p><span size="3" color="#000022" face="Times New Roman"><span><strong>A proximális testhelyzetnek és a fizikai érintésnek egyrészt regressziót fokozó, másrészt anyai minőséget idéző hatása van, ezért alkalmas arra, hogy a prenatális időszak élményeit és a szülést megidézze.</strong></span><span> </span>Az ilyen jellegű terápiás eljárást<span> </span><span><strong>transznatális tandem hipnoterápiá</strong></span>nak neveztük el. A transznatális jelző arra utal, hogy a hipnózis nem a konkrét szülésre készít fel, nem is a már lezajlott szülést „játssza újra”, hanem azt<span> </span><strong><span>térben és időben meghaladva idézi fel a szülés és a születés archetípusos élményeit,</span></strong><span> </span>azt a kollektív bölcsességet, amelynek segítségével az intergenerációs trauma felülírható (Vas, Császár 2010). Nézetünk szerint a testi kontaktus alapvetően fontos a korai tapasztalatok korrekciójához, ezért a tandem hipnoterápia résztvevőinek olyan hipnózis ad biztonságot, amelyben a páciens és a segítői — akik lehetnek más páciensek, családtagok vagy akár terapeuták is — közeli kontaktusba kerülnek egymással. Legalább két személy szoros fizikai kontaktusa szükséges ahhoz, hogy az eredeti anya-magzat kapcsolatban érvényesülő epigenetikai mechanizmust idéző hatás érvényesülhessen, ami a korrektív tapasztalatok záloga. Egy pre- vagy perinatális traumás élményen átesett páciens számára annak megismétlése egyrészt a<span> </span><strong><span>re-traumatizáció</span><span> </span></strong>veszélyét rejti magában, másrészt a pozitív kimenetel átélése is erős frusztrációval járó aktív megküzdést igényel, ezért bizonyult a kedvező élmények átélése terápiásan hatékonynak.</span></p>
<p><span size="3" color="#000022" face="Times New Roman">A TH elméleti és metodikai előzménye az egyéni és/vagy csoportos hipnózis, a pszichodráma, a pre- és perinatális pszichológia és medicina, a családterápia, valamint a Hellinger-féle családállítás (Hellinger 1994). A közös gyökerek ellenére a TH olyan módszer, amely önálló sajátosságokkal bír.</span></p>
<p><span size="3" color="#000022" face="Times New Roman">A TH legfőbb indikációja az a súlyos pszichoszomatikus és pszichés patológia, amely akár a fogamzástól kezdődően naponta, rutinszerűen a szociális környezet, elsősorban a szülő(k) részéről megismétlődő káros hatás ‑ kapcsolati trauma ‑ nyomán bontakozik ki. Módszerünk katartikus jellegű, amelyről Freud Anna O.-esete óta elfogadott, hogy önállóan nem gyógyít, hanem a felszínre került érzelmi anyagot a hétköznapok korrektíve megélt emberi kapcsolataiban ‑ legyen az pszichoterápia, családi vagy egyéb szoros kapcsolat ‑ lehet lélektani eszközökkel fokozatosan átdolgozni. E tanulmány célja egyrészt az, hogy feltárja a kapcsolati traumák destruktív jogosultságot közvetítő hatását, másrészt pedig az, hogy megmutassa, hogyan transzcendálja magasabb spirituális szintre archaikus működésünk szükségleteit a kollektív transz révén megélhető egységélmény és egységtudat.</span></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000022">A TH több formában alkalmazható, így egységesítése, tankönyvi bemutatása csak az egyes formák egyenkénti leírásával valósítható meg,</span><span> </span><span color="#000022">ám ez túllépné e módszerismertető írás kereteit. A TH általunk kifejlesztett formái:</span></span></span></p>
<ul><li>
<p><strong><span>Páros és családi TH</span></strong></p>
<ul><li>
<p>Páros TH</p>
<ul><li>
<p>Közös transz házaspárokkal (pl. a meddőség oldására)</p>
</li>
<li>
<p>Iker-típusú tandem hipnózis (ITH): ikerszerepet vállaló résztvevőkkel.</p>
</li>
</ul></li>
<li>
<p>Családi TH</p>
<ul><li>
<p>Intergenerációs hipnózis ‑ anya-gyermek közös transznatális tandem hipnózisa (TTH)</p>
</li>
<li>
<p>Kongenerációs ikerhipnózis ‑ ikertestvérek közös transza </p>
</li>
</ul></li>
</ul></li>
<li>
<p><strong><span>Csoportos TH (hipnodráma)</span></strong></p>
<p>Transznatális tandem hipnodráma ‑ csoportban végezve virtuális anya/gyermek közös szülési/születési transza</p>
<p>Nem valódi ikrekkel végzett kongenerációs ikerhipnózis: ikerszerepet vállaló résztvevőkkel</p>
<p>Transz/poligenerációs hipnodráma ‑ matrilineális (anyai vonal), patrilineális (apai vonal), vegyes (anyai és apai) hipnodráma, amelyben mindenki egyszerre transzban lévő antagonista és protagonista</p>
</li>
</ul><p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000022">A felsorolt módszerek közül a valódi<span> </span></span>anya-gyermek közös szülési/születési hipnózist, az iker-típusú hipnózist és a matrilineális tandem hipnózist fogjuk bemutatni.</span></span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Mielőtt az eredmények ismertetésébe fognánk, még egy fontos szemléleti problémát kell érintenünk. Ez annak a kérdése, vajon pontos megfelelés van-e a testi folyamatok és a lélektaniak között. A materialista determinizmus álláspontja szerint ugyanis, ha például egy anya korábbi vetélésen esett át, e traumának a később születendő utódra nézve kizárólag abban az esetben lehetnek káros lélektani következményei, amennyiben a vetélésen átesett méhben valamilyen anatómia rendellenesség is kialakult (pl. méhseb hege a mű vetélések után). A materialista determinizmussal ellentétben úgy gondoljuk, hogy nem egyszintű folyamatokról van szó, így a lélektani történések nem pusztán következményei (vagy epifenomenonjai) valamilyen szomatikus folyamatnak, vagyis nincs egyirányú ok-okozati összefüggés a kettő között.</span><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<h3><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"><span>Eredmények</span></span></h3>
<p><span><strong><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Hipnoterápia családtagokkal (Transznatális tandem hipnózis)</span></strong></span></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000022">Családterápia keretei között sokan alkalmaznak hipnózist, jórészt a gyermek betegségének leküzdésére, valamint a családi kommunikáció javítása és az elfogadás, megértés, szeretet érzelmeinek megoszthatósága érdekében (Whitaker 1982). Sokszor jelent<span> </span></span>későbbi, esetleg maradandó gondot a szülőnek, a gyermeknek az<span> </span><strong><span>elhúzódó, nehéz szülés, a császármetszés vagy az anya várandósság alatti betegsége, pszichés problémája,</span></strong><span> </span>amelyek fennmaradó neuropszichológiai, idegrendszeri, pszichiátriai vagy lelki természetű zavarok lehetnek. Ezek fokozatos oldására azonnali, tudattalan szintű kedvező hatást eredményező módszernek tartjuk az anya és a gyermek közös transznatális tandem hipnózisát.<span> </span><span color="#000022">Az itt következő esetrészlet az<span> </span><strong><span>anya-gyermek transznatális tandem hipnózisra (intergenerációs hipnózis)</span><span> </span></strong>példa.</span></span></span></p>
<p><span size="3"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/_tandem-two_1.jpg" alt="_tandem-two_1.jpg" class="imgnotext" /></span></p>
<p><em><span color="#000022" face="Times New Roman">Regina 38 éves, első terhességét elvetélte, majd 3 gyermeket szült. A vetélés előtti éjszaka azt álmodta, hogy egy fekete csuklyás lovas üldözi, szalad előle, de utoléri, feléje nyúl, és kivesz belőle egy zsákot, amit felhajít az égbe. Álma az anyai, női ágat érintő TGT metaforája lehetne.</span></em></p>
<p><em><span color="#000022" face="Times New Roman">Anyja, aki őt elhúzódó szüléssel burokban szülte meg, a II. világháború alatt lelki terrorban élő anyai nagyanyjától lett érzelmileg „megfagyott”. Gyermekkora óta a szorongás burkában él. Az utóbbi hetekben pánikszerű állapotok törnek rá. Nem magának, hanem 14 éves Szilvi lányának kér segítséget, aki kb.1 éve kitépkedi a szemöldökét és szempilláit, mutatva ezzel, hogy a női identitástudattal van baja. Szilvi a legidősebb gyermeke, tehetséges, művész szeretne lenni. Érdekli a hipnózis, szívesen jön anyjával, hogy kipróbálja. A közös beszélgetés során Regina most először mond el olyan dolgot, amiről Szilvi még nem hallott. Vele volt várandós, amikor a szülész a magzati ultrahangvizsgálatra hivatkozva szülés előtt 2 héttel befektette az osztályra, mondván, hogy túl kicsi a baba fejének körfogata, ezért a bajt megelőzendő idegrendszert erősítő infúziókat fog kapni (újabban a kis fejkörfogatot prenatális stressz következményének tartják, lásd: Huizink 2000). Szilvi a szülés előtt nem fordult meg, és mivel nehéz szülésre volt kilátás, császármetszést alkalmaztak.</span></em></p>
<p><em><span color="#000022"><span face="Times New Roman">Miközben a történetet hallgatja, Szilvi idegesen fészkelődik a kanapén. Felajánlom, hogy Regina és Szilvi<span> </span><strong><span>együtt átélhetik hipnózisban a várandósságot és a születést azzal, hogy eredményesen megküzdenek a helyzettel.</span></strong><span> </span>Úgy érzem, nem kell külön hipnózis Szilvinek, anyjával együtt készen áll élete első közös, transznatális hipnózisára. Oldalra fordulva kényelmesen belefekszik anyja ölébe, aki átöleli, és ettől kezdve érzem: számára a világ legtermészetesebb dolga, hogy képzeletben fokról fokra visszatérjen életének legkorábbi állapotába, a magzati korba. Látom, ahogy mindent átél. Megkérdezem, hogyan érzi magát. Suttogva válaszolja: Itt nagyon jó.</span></span><a title="" href="https://hipnozis.blog.hu/skins/hipster/#_ftn2"><span color="#0066cc">[2]</span></a><span color="#000022"><span face="Times New Roman"><span> </span>Folytatom az egészséges növekedésre, az anyjával történő kapcsolat felvételére, a hamarosan bekövetkező megszületésére vonatkozó szuggesztiókat, majd így szólok:<span> </span><strong><span>Most a szülész orvos mond valamit, ami rosszul érint téged, Szilvi. Ne törődj vele, ez nem igaz, feleslegesen aggódik. Hidd el, nem lesz semmi bajod, ép, egészséges, szép és okos kisbaba vagy!</span></strong><span> </span>Hamarosan megszületsz, és akkor megmutatod magad a szüleidnek, és mindenki látni fogja, hogy egészséges, okos, ügyes és aranyos kisbaba vagy! Szilvi arca szorongó lett egy kicsit, erre folytatom: Te fogod anyának jelezni, hogy mikor kezdődik a szülés, benned van a tudás, tudni fogod, hogyan mozdulj, merre haladj a szülőcsatornában. Ekkor Regina azt mondja: Köszönöm neked, Szilvi, hogy engem választottál édesanyának, és nagyon köszönöm neked ezt a csodálatos 9 hónapot, ameddig a méhemben növekedtél. Szilvi erre sírni kezd, anyja felé fordul, aki szeretettel átöleli. Ismét szólok, hogy Szilvi tudni fogja, mikor kell mozdulnia, hogy megszülessen. Szilvi lassan megmozdul, a törzsével két és fél fordulatot megtesz, közben Regina hanyatt fekvő helyzetbe kerül, és Szilvi hason fekszik rajta, majd felveti az eddig nyakába húzott, lehajtott fejét. Ekkor mondom: És napvilágra bukkant a fejed, Szilvi, megszülettél! Odatesznek anya mellére, egymás szemébe néztek, és tudod, hogy milyen nagyon szeret téged, és te is szereted őt. Szilvi ismét zokogni kezd, szorosan átölelik egymást, közben Regina is sír. Úgy látom, hogy Szilvi részéről ez a traumás érzelmek oldódását jelentő sírás. Mindketten nagyon meghatottak.</span></span></em></p>
<p><em><span color="#000022" face="Times New Roman">Kikérdezéskor Szilvi elújságolja, hogy amikor hipnózisban az időben visszafelé jött a jelenbe, bement az osztályba, ahová most jár, és gyomorszájon vágta azt a fiút, aki állandóan piszkálja. Lassan oldódik Szilvi sírása. Megnyugodva, mosolyogva távoznak. Regina egy hét múlva beszámol arról, hogy a pillatépkedés ritkábban, csak stresszre jelentkezik, és Szilvi magabiztosabb. A hipnózisra szombaton került sor, Szilvi hétfőn elmondta, hogy reggel az iskolában a fiú megint szekálni kezdte, mire mindenki legnagyobb meglepetésére „elküldte a francba.” Jelképesen az „agresszív” szülészt küldte el a francba, akinek rossz jóslata Regina aggódása folytán Szilvi testi integritásérzését ‑ és ezáltal énképét ‑ aláásta.</span></em></p>
<p><em><span color="#000022" face="Times New Roman">A hipnózis után fél évvel Regina elmeséli, hogy amikor Szilvi császárral megszületett, ő maga altatva volt, ezért a szülésznő a babát az apuka „mellére tette”, miután levétette vele az ingét, hogy a csupasz bőrrel érintkezzen. Szilvi tehát elsőként az apjával nézett szembe. Imprintingszerű kapcsolatukat, azt, hogy mindenhová az apját követte, mindig mellé ült, csakis így lehet magyarázni. A transznatális hipnózis születésélménye során viszont anyjával egymás szemébe néztek, és Szilvi nehéz érzelmeket oldó zokogás közben átölelte őt, így elképzelhető, hogy<span> </span><strong><span>a korai apai imprinting felülíródott.</span><span> </span></strong>Annál is inkább így lehetett, mert a hipnózis után két héttel Szilvi ‑ aki ebben a tekintetben az utolsó „még nem nő” volt az osztályban ‑ menstruálni kezdett. Két hónap múlva pedig ő, aki eddig messze elkerülte az érzelmi kapcsolatokat, kölcsönös szerelembe esett egy fiúval. Úgy látszik, a transznatális hipnózis a nőiidentitás- és jogosultságérzésben megerősítette. (VJP)</span></em></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000022">Jon Turner és Troya Turner-Groot<span> </span></span>(1999)<span color="#000022"><span> </span>szerint a fogantatástól kezdve a perinatális időszakig<span> </span><strong><span>a magzat fejlődésének sorsfordító határpontjain (lásd: beágyazódás, invazív nőgyógyászati vizsgálatok, születés, intenzív koraszülött-ellátás stb.) mindent elraktároz, amit róla a szülei gondolnak, vele kapcsolatban éreznek, és ez a DNS-lánc genetikai kódja mellett mintegy emocionális DNS-ként működik, ami felveti a </span></strong></span><strong><span>szülő-magzat egységtudat</span></strong><span color="#000022"><strong><span> létezésének lehetőségét.</span></strong><span> </span>Szilvi esetében a szülész negatív üzenete anyai aggodalmat keltve valószínűleg felerősítette a matrilineális felmenők által megélt traumák visszhangját. Az anyai aggodalom Szilviben a megszületésre való érdemtelenség és alkalmatlanság érzéseiben ölthetett testet, és talán ez lehetett az oka, hogy szülés előtt nem fordult meg, s így császármetszéssel jött a világra. </span></span></span></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000022"> </span></span></span></p>
<p><span><strong><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Tandem hipnoterápia csoportban</span></strong></span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A pszichodrámához hasonlóan a résztvevők a hipnodrámában is azonosulhatnak különféle szerepekkel. A fő különbség az, hogy míg pszichodrámában a csoportvezető aktív beavatkozása szükséges a szerepcseréhez (Angster, Zseni 2007), addig<span> </span><strong><span>a hipnodráma módosult tudatállapotában lévők nemcsak szerepcserére, hanem több szerep egyidejű átélésére is spontán képesek</span></strong><span> </span>(Gass 1997). A dolgozat terjedelmi korlátai miatt csak egy ikerhipnózis esetét ismertetjük.</span></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">Irma és Imola lett ennek az ikerszerepet megvalósító hipnózisnak a két alanya.<span> </span><strong><span>Irma</span></strong><span> </span>a hipnózis előtt elmondta, hogy egy<span> </span><strong><span>korábbi születési hipnózisában anyja előző vetélésének nyomaként egy méhsebet látott, és súlyos megsemmisülési szorongást élt át, azt, hogy mit keres ő itt, talán nincs is jogosultsága a létezésre.</span></strong><span> </span>Úgy érezte, jobb meghalni, mint ezzel együtt élni.<span> </span><strong><span>Imola</span><span> </span></strong>azért jelentkezett, mert<span> </span><strong><span>mindig kettő helyett dolgozott, egész életét az a sejtés határozza meg, hogy ikertestvére volt, aki korán meghalt.</span><span> </span></strong>Az indukció előtt ülő helyzetben egymás hátának támaszkodtak. A két résztvevő a hipnózisban nem szólalt meg, azonban élményeik mindvégig szinkronban voltak egymással. Mindketten,<span> </span><strong><span>egymástól függetlenül,</span></strong><span> </span><strong><span>egységélményként</span><span> </span></strong>írják le ezt.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">Irma utólagos beszámolója: „Ahogy elkezdődött a hipnózis, egy spirálon haladtam lefelé”. Imola leírása: ...valami tengely mentén… amikor kötélen leereszkedik az ember, jutottam… a méhbe, közben azt éreztem, hogy forgok. Kellemes érzés volt itt, béke, boldogság. Amit láttam: két gömb egymásba tapadva… Irma leírása: …Lassacskán úgy éreztem, megszűnik a határ közöttünk, egyek vagyunk. De ez egyben ijesztő is volt, mert nem érzékeltem saját magamat.” Irmának szorongásos gondolatai voltak arról, hogy talán neki meg kell halnia, mint az egyik ikertestvérnek. Ezzel egyidejűleg Imola is úgy érezte, hogy hipnózisbeli ikerpárját elveszítheti.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">A hipnózisnak ebben a fázisában terapeutaként az járt a fejemben, vajon elbúcsúzhat-e a meghaló ikerpár itt és most úgy, hogy az ne legyen fájdalmas egyiküknek sem. E helyett azonban arról beszéltem, hogy a magzatvíz ringatja őket, már tudnak mozogni, és megérintik egymást. Ekkor Imola alig érzékelhetően oldalirányban ringatózni kezdett. Ezt a mozgást Irma is átvette, s így az szinkronmozgássá változott. Érzelmi ambivalenciámat a látvány azonnal megváltoztatta. Elhatároztam, hogy segíteni fogom őket a megszületésben. Ez lesz a legjobb jóvátétel mindkettőjük számára, amennyiben valóban volt, és elveszett az ikerpárjuk. Ha pedig mégsem volt, olyan egységélményben részesülhetnek, amelyet magukkal hozva az arra érdemes személyekkel újra és újra megélhetnek.</span></em></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman"><em>Miközben így gondolkodtam, Imola ‑ utólagos beszámolója szerint ‑ ikerpárjával játszott az anyaméhben. Irmát idézem: „…ekkor Imola szépen, finoman és lágyan ringatózni kezdett és vele együtt én is… azonos neműek voltunk, ez a mozgás homoerotikus is volt egyszerre, a közösséget és az összeolvadást tekintve… volt elég helyünk és pajkosan játszadoztunk… együtt voltunk az egységben… egyfajta titkos közösségben, ami csak a miénk… ezt nem is lehet elmondani vagy leírni.” Látván az egyre határozottabb jobbra-balra történő ringatózást, erre a most együtt ringatózni a magzatvízben olyan, mint a hintázás szuggesztióval ráerősítettem. Imola így ír erről: „Ahogy a mozgás erősödött, egyre növekedtünk, egyszerre lélegeztünk, és egyszerre vert a szívünk, és valamiféle egységélmény növekedett bennünk.” (A hipnózis irodalomban<span> </span><strong><span>transzlogiká</span></strong>nak hívják az egymásnak ellentmondó szinkrón élményeket; így élheti meg valaki azt, hogy a magzatvízben van, mégis lélegzik — a szerzők). Aztán jeleztem, hogy elérkezett a megszületés ideje, ezért ők ketten megbeszélik egymás közt, hogy ki induljon elsőnek. Megint<span> </span><strong><span>szinkronélmények</span><span> </span></strong>következnek, amelyről Irma a következőket írja: „Születéskor volt egy kis vita köztünk, vívódtunk, ki legyen az első. Olyan jó itt… én mentem először… elkezdtem forogni… frissebbnek, könnyebbnek éreztem magam, majd megszülettem… és szép lassan Imola is jött utánam, már vártam, hogy találkozzunk, hogy megöleljük egymást… mert ez az élmény csak a miénk”. Imola saját szavai: „Aztán egyszer csak lehetett érezni, hogy… el kell indulnunk, ekkor egy kicsit… alkudoztunk, hogy melyikünk menjen előre, én mondtam neki, hogy menjen ő, hisz ő fogant meg hamarabb… és magára is vállalta, hogy indul. Fura érzés volt, mert ahogy ő megindult, én is elindultam lefelé, valami húzott magával lefelé. Bántam, hogy ki kellett jönni… de könnyű volt… hiszen már bejáratódott az út előttem… Nagyon jó volt látni, és megölelni kint, és …egyszerre doboghatott a szívünk, egyszerre lüktettünk, de olyan nagyon lassan… ismerős volt ez az érzés… ezt az érzést, amit<span> </span><strong><span>egységélmény</span></strong>nek nevezek, nem lehet leírni… nincsenek rá szavak, mert nincs hozzá fogható.”</em> </span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Bár az ikerség okairól szóló irodalom a mesterséges megtermékenyítést említi a legfontosabb tényezőnek (Hugo 2009, Sandbank 1999), ugyanakkor nem tekinti etiológiai faktornak a mesterséges megtermékenyítés indikációjának hátterét, az ismételt vetéléseket. Pedig spirituális szinten egy korán elhalt embrió után következő magzat számára igen szorongató a vetélés megtörténte, így szomatikus szinten a művi vetélés okozta méhsebnek, esetleg az elvetélt testvér „földi maradványainak”, az érzékelése, mint ahogy Piontelli drámai esetleírásaiból ismert (Piontelli 1987). Ezért a materialista determinizmus szemléletét meghaladva megfontolásra érdemesnek gondoljuk<span> </span><strong><span>az ikerség és a többes terhesség létrejöttében a korábbi vetélések negatív lélektani hatásait.</span></strong></span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A fenti ikerhipnózis az egységélmény átéléséről szól, amely a leghatékonyabb lélektani eszköznek bizonyulhat a hasítások ellen. Irma korábbi hipnózisélménye az anyja előző vetélése folytán megmaradt méhsebről és emiatt a létjogosultságát kétségbe vonó elviselhetetlen megsemmisülési szorongásáról szólt. Az „Ő meghalt, ezért én is meghalhatok” nyomán támadó dezintegrációs szorongásélményt a hasítás oldása szüntetheti meg. Feltevésünk szerint a petének — nem biológiai, hanem spirituális szinten — két lehetősége van erre: kettéhasad, és két embrió keletkezik ‑ mintegy kettőzött létjogosultságként annak tagadására ‑, vagy pedig elpusztul a zigóta. Az egypetéjű ikrek létét úgy is felfoghatjuk — ismét nem biológiai, hanem spirituális értelemben — mint a(z ontológiai) hasítások elleni védekezésnek és az egységélménynek a megtestesülését. Amennyiben viszont a dezintegrációs szorongás fennmarad, az olyan, mintha a pete „nem tudna dönteni” élet vagy halál kérdésében.<span> </span><strong><span>Ezt az „ontológiai hasítást” felnőttkorban a szkizofréneknél láthatjuk, mivel pszichotikus élményeik alapján egyszerre tartoznak a valós és az imaginárius világba, mintha még meg sem fogantak volna.</span></strong></span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A fenti ikerhipnózis az egységélmény átéléséről szól, amely a leghatékonyabb lélektani eszköznek bizonyulhat a biopszichológiai regulációt megzavaró hasítások ellen. Az ikerhipnózis az Irma létjogosultságát kétségbe vonó elviselhetetlen megsemmisülési szorongását írta felül. Kimondott szavak nélkül<span> </span><strong><span>mind a résztvevőkben, mind a terapeutában az élet vagy halál dilemmája, a patológiás hasítás lehetősége jelent meg, majd oldódott az egységélményben.</span></strong><span> </span>Ez a szavak nélküli kommunikáció a Turner-féle emocionális DNS-teóriát látszik igazolni, amelynek értelmében minden szülőktől származó gondolat, érzelem és tett beépül a magzat szomatikus-pszichikus önszerveződésébe és önszabályozásába. Jelen esetben a szülő szerepét a terapeuta vette fel, hiszen mintegy mágikus hatalom birtokában „elhatározta”, hogy mindketten meg fognak születni. A terapeuta tudattalanját a hipnózis két szereplője oly módon befolyásolta, hogy ne a pusztulás, hanem a túlélés érvényesüljön. </span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<p><span><strong><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Matrilineális tandem hipnózis</span></strong></span></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A matrilineális közös transzban<span> </span><strong><span>három egymással rokoni viszonyban nem álló nő élheti meg mindegyikük nagyanyai, anyai és leány szerepét úgy, hogy kölcsönösen bevonódik mindegyikbe.</span></strong><span> </span>Az eljárás a pszichodrámában és a családterápiában alkalmazott módszerekre, a családszobor-állításra és Hellinger családállítására emlékeztet, azonban különbséget jelent, hogy egyrészt a pszichodrámában és a családterápiában a módosult tudatállapotba kerülésre irányuló indukció nincs, másrészt pedig családállítás során az egymás különféle szerepeibe történő egyidejű bevonódás nem történik meg, harmadrészt a transzgenerációs közös transznak később leírandó specifikus jellemzői vannak.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/_picasso-three-women.jpg" alt="_picasso-three-women.jpg" class="imgnotext" /></span><small><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">Picasso 3 nő, 1908</span></small></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">A három nőszereplő az ABC első három betűje alapján kapta nevét: Arabella, Boróka, Cimbolina.<span> </span><strong><span>Arabella</span></strong><span> </span>családi történetéről már volt szó.<span> </span><span><strong>Boróka</strong></span><span> </span>60-as hölgy, akinek anyai nagyanyja 2 leányt szült, majd 26 éves korában meghalt. Boróka anyja árván nevelkedett, korán férjhez ment, megszülte egyetlen gyermekét, Borókát, majd elvált. Borókának mindig tekintettel kellett lennie anyja érzelmi távolságtartására, anyjától a „Mindent egyedül kell túlélned!” intergenerációs üzenetet kapta, így nem ment férjhez, gyermeke sincs, magányos, hivatásának él.<span> </span><strong><span>Cimbolina</span></strong><span> </span>30-as, férjes, gyermekes nő. Csak fényképről ismerte anyai nagyanyját, aki a férj családja tiltakozása ellenére hozzáment ahhoz a férfihoz, akit szeretett, majd 24 évesen meghalt. Lánya, Cimbolina anyja az érzelmi kötődéseket kerülő nő volt, közte és Cimbolina között emiatt feszült volt a viszony. A terápiás elrendezésben<span> </span><strong><span>Arabella volt a „Nagyanya”, Boróka az „Anya”, Cimbolina a „Gyermek”.</span><span> </span></strong>A közös hipnózis előtt a három hölgy félig oldalt fekve úgy helyezkedett el, hogy Arabella, a „Nagyanya” volt legkívül, legfelül. Neki félig háttal feküdt Boróka, az „Anya”, és az utóbbi ölében kucorgott Cimbolina, a „Gyermek”. A hipnózisindukció során a résztvevők egymásra hangolása és a téridő dimenzió meghaladása párhuzamosan történt. Ennek köszönhetően egyszerre élhették meg saját női sorsuk, utódaik, valamint nagyanyjuk és anyjuk érzelmi üzenetét.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000"><span face="Times New Roman">Részlet az indukcióból: Hárman, mint nagymama, anya, unoka, most olyasmit fogtok átélni, amire mindegyikőtöknek szüksége van. Nagymama, anya és unoka olyan hármas egységét élitek meg, melyben egyszerre, egymáshoz szorosan kapcsolódva, együttesen jelenik meg a három generációt végig kísérő női sors.<span> </span><strong><span>Láthatóvá, érzékelhetővé válik nagymama, anya, unoka jelenléte, egymásra hatása, üzenete téri, idői korlátok nélkül.</span></strong></span></span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">Először a kívülről megfigyelhető magatartásváltozást írjuk le. Az indukciót követően a terapeuta közölte, hogy bárki bárkivel felveheti a kapcsolatot, mire Arabella, a „Nagyanya” azt mondta: Ti vagytok számomra a legfontosabbak, és közben az „Anya” szerepében lévő Boróka vállára tette az egyik kezét. Boróka viszont Cimbolina, a „Gyermek” vállára tette a kezét, aki megfogta azt. Ekkor Arabella, a „Nagyanya” és Cimbolina, a „Gyermek” a nélkül, hogy beszéltek vagy egymást látták volna, szabadon lévő kezükkel a másikét kezdték keresni, és a terapeuta segítségével összekulcsolták úgy, hogy Boróka, az „Anya” keze mindkettőt érintette. Kb. 10 másodperc múlva megjelent egy negyedik kéz is, Borókáé, aki felülről átfogta a többiekét. A terapeuta ekkor ezt mondta: Most megjelenik előttetek egy aranyszínű fény, a szeretet fénye, amely összeköt titeket, és mutatja az utat, hogy merre menjetek.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">A részvevők utólagos elbeszéléséből kiderül, mi történt bennük ezekben a pillanatokban élményszinten. Boróka anyaként transz-társai kezét kezdetben hidegnek érezte, majd „anyja” Arabella és „gyermeke” Cimbolina felől is egyre több melegséget, támaszt, védettséget és erőt érzett áramlani. A „Nagyanya” szerepében lévő Arabella élményeit idézem: Valahogy egyszerre voltam Cimbolina nagymamája, de Cimbolina (a „Gyermek”) is én voltam, akinek az én nagymamám küldött üzenetet. Mintha egykor a sors „visszafelé áramlott” volna azzal, hogy gyerekként nekem kellett a nagymamámat megnyugtatnom. Most úgy éreztem, hogy a nagymamám nevében bocsánatot kell kérnem Cimbolinától. Szerettem volna megfogni a kezét. Alig hittem, hogy elérhetem, és alig hittem, hogy ő megfogja. Éreztem, hogy nem terhelhetem nagyon a kezét, ezért egy kicsit eltartottam. Mintha a sorcsapásoktól védtem volna. Emiatt először merev lett, de aztán teljesen könnyűvé vált a kezem.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">A „Gyermek” Cimbolina leírása élményeiről: Felülről láttam a valódi nagymamámat fiatal, törékeny nőnek, akit korábban csak fényképről ismertem. A környezeten ámuldoztam. Egy falusi ház udvarát láttam, lepusztult közegben, közvetlenül a II. világháború után. Nagymamám hasára tette a kezét, és sugárzó boldogságban úszva mutatta nekem, hogy most csak a születendő anyukám a fontos. Közben... valódi, vér szerinti nagymamám eltűnt, helyette, csoportbéli nagymamám, Arabella jelent meg előttem, a méhében Borókával. Éreztem, hogy Arabella szinte könyörögve kéri, fogjam meg a kezét… Elengedtem Boróka kezét, és hátranyújtózkodtam Arabella, a csoportbeli nagyanyám felé, ő a terapeuta segítségével megfogta a kezem. A terapeuta Boróka kezét is hozzánk kapcsolta. Különös erejű energia lüktetett a három kéz összekulcsolódásában.<span> </span><strong><span>Képzeletben, szavak nélkül hallottam Arabellát, többször egymás után, amint kérlelt, bocsássak meg.</span></strong><span> </span>Ekkor olyan nehéz lett a karom, hogy kis híján leszakadt. Mintha vér szerinti nagymamám, a nagymamák** messziről hatalmas erővel egy ólomnehéz súlyt belehajítottak volna. Képzeletben válaszoltam, hogy megbocsátok. Éreztem, hogy Arabella erősebben alátámasztja a kezem. Azt sugallta, segít tartani. Rögtön könnyebb lett a karom. OK, üzentem neki, nekik. Elbírom.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000"><span face="Times New Roman">Visszatérve a hipnózis szereplőinek megfigyelhető transz-magatartására, kb. egy percnyi meghitt csend és mozdulatlanság után a nélkül, hogy a terapeuta erre instrukciót adott volna, egyszerre bontakozott ki egymás öleléséből a négy kéz, mintha egyetlen személy akaratának engedelmeskedne. A dehipnózis a valóságos téridő dimenzió visszaállítása és a szerepekből történő kijelentkezés útján történt. Az eltelt egy percben a résztvevőkben szavak nélkül, teljes csendben a következők zajlottak (utólagos írásbeli beszámolójuk szerint): Boróka, az „Anya”: Megértés, elfogadás érzése támad bennem, halkan ki is mondom párszor: szeretetteljes megbocsátás!</span></span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">Arabella, a „Nagyanya”: Amikor összekulcsolódott a kezünk, váratlanul nagy boldogság tört rám, a fejemtől a lábamig éreztem a villámcsapásszerű zsibbadást. Ekkor már nem tudtam, ki kicsoda. Üzent a nagymamám, aki máskor nem tudott (a temetőben sem). Teljesen eltűnt az idő és a tér. Nagy erő áramlott az összefogott kezekből. Megtartottak.</span></em></p>
<p><em><span color="#000000" face="Times New Roman">Cimbolina így ír erről az egy percről: „Karom már nem volt nehéz. A ráakasztott súly elszállt, elpárolgott róla. Éreztem, Arabella is megkönnyebbült. Mindketten elengedték a kezemet. Visszatértünk a jelenbe”.</span></em></p>
<p><em><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A terapeuta elmondta, hogy egész idő alatt transzban volt, és a három szereplő alkotta egység érzelmi állapotára figyelt, így sokszor úgy érezte, hogy valami miatt nem azt mondja, amit szándéka szerint mondana, azonban sejtette, hogy amit kimond, a csoport tudattalan üzenete, amely a közös transzban lévők nem verbális, szinkron érzelmi élményeiből ‑ az egységélményből ‑ ered. Olyan érzése volt, hogy akaratánál, tudatánál magasabb erők működése mentén történt a hipnózis, amelyhez csupán asszisztált.</span></em></p>
<p><span size="3" color="#000000" face="Times New Roman">A három bemutatott esetnél sokkal többször végeztünk TH-t, és a fenti esetek által szemléltetett<span> </span><strong><span>egybeolvadásos, szinkronélményekkel ellentétben disszociált és komplementer élményeket is tapasztaltunk.</span><span> </span></strong>Különösen érdekes volt egy olyan ikerhipnózis, amelyben a borderline nőbeteg egypetéjű, ikerszerepben lévő társa pedig, aki egyben egyéni terapeutája is, kétpetéjű ikerterhességből született. A páciens korábban elmondta, hogy igazi ikertestvérével, amióta csak az eszét tudja, mindig kölcsönös versengésben, haragban, irigységben és territoriális harcban („Ez az enyém, nem a tiéd!”) voltak, és vannak ma is. A jelzett ikerhipnózis folyamán a páciens számára taktilis modalitásban felidéződött az anyaméh, amelyből azonban semmit nem látott. Helyette „ikertársa” látta a páciens ikertestvérének elhelyezkedését, arckifejezését, és őt magát is. Erre a komplementer élményre egyelőre nem tudunk magyarázattal szolgálni.</span></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia_az_elodoktol_szarmazo_traumak_oldasara%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia_az_elodoktol_szarmazo_traumak_oldasara%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia_az_elodoktol_szarmazo_traumak_oldasara%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Tandem hipnoterápia az elődöktől származó traumák oldására 1."><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/tandem_hipnoterapia_az_elodoktol_szarmazo_traumak_oldasara#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/16452612" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/_tandem.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/tandem_hipnoterapia
Tandem hipnoterápia az elődöktől származó traumák oldására 2.
2021-03-07T01:34:10+01:00
2021-03-07T01:34:10+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<div class="entry">
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/104_years_old.jpg" alt="104_years_old.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="346" height="195" /></p>
<h2><strong><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><span size="3">A tandem hipnoterápia (TH) sajátosságai</span> </span></span></strong><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></h2>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Raport és indukció.</span></strong><span> </span>Mivel egy időben több személy kerül hipnózisba, ezért, hacsak eleve nem ketten vannak, a hipnodráma csoport tagjai közül hagyni kell, hogy az egyes hipnózisfajtákra a szereplők spontán kiválogatódjanak, mivel a tudattalan választásoknak fontos szerepük van. A páciensek a közös transz általi összehangolódásra leginkább úgy motiválhatók, hogy a raporttól kezdve<span> </span><strong><span>a számukra azonos vagy hasonló történeti eseményeket fejtjük fel, tesszük közös, kimondott narratívává.</span><span> </span></strong>Tehát ami a raport és az indukció terén az egyéni hipnoterápiától eltér, az a résztvevők közös referenciakerete, közös narratív kontextusa, amely megnyitja az utat a nem verbális, közös tapasztalatok felé.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Transz.</span></strong><span> </span>A közös transz is eltér az egyéni hipnoterápia módosult tudatállapotától. A terapeuta ugyanis sajátos figyelemmegosztást hoz létre a pácienseknél: figyelmüket nem önmagukra kell fókuszálniuk, mint az egyéni hipnoterápiában, hanem azokra az „érintkezési pontokra”, amelyek transz-társakkal közösek: a testi kontaktusra és a történeti narratívára. A figyelmi egymásra hangolódás egyfajta szelekció jegyében történik, amelynek lényege, hogy a közös érzelmi és élményi fókusz kifejlődését vegetatív-zsigeri jelzések és önkéntelen, akár apró mozdulatok erősítik meg kölcsönösen. Az érzelmi-élményi összehangolódás folyamatát a matrilineális közös transz egyik szereplője a következő módon fogalmazza meg: Mintha a hipnózisban több réteg jelent volna meg. Azt hiszem, hogy hármunk érzései erősödtek fel, ahogy a rezgések erősítik egymást. Ebben a közös transzban láthatóvá vált, hogyan alakítják a mozdulatok és az érintések az összehangolódást. Az ellenkezőjére példa egy olyan sikertelen ikerhipnózis, amelyben az egyik szereplő mindig akkor húzta el a kezét, amikor „ikertársa” szorosabb testi kontaktust akart elérni azzal, hogy kezét megérintette. A mozdulatok és érintések kölcsönösségének hiánya tehát akadályozza az összehangolódást. </span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Kommunikáció.</span><span> </span></strong>Megnövekszik a nem verbális (szenzoros, motoros, poszturális, zsigeri, emocionális) jobb féltekei üzenetek szerepe, egyrészt, a hipnotizáltak és a terapeuta, másrészt, a közös transzban lévők, harmadrészt, a terapeuta és a csoport között.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Áttétel.</span><span> </span></strong>A szomatopszichoterápiák áttételi jelenségeit nem lehet az interszubjektív tartományban leírni, mivel valóságos testi érintkezésekről van szó, amelyek a szomatikus-zsigeri áttételt és a jobb féltekei összehangolódást táplálják. Igen fontos a többi személy valóságos, fizikai jelenléte, érintése, amely egyszerre valós és egyszerre valamikori korai vagy pre- és perinatális élmény ekvivalense, és ennél fogva korrigálható élmény. A másik/mások mozdulatai, érintései nem verbálisan megérthető szándékot, üzenetet, jelképeket hoznak.<span> </span><strong><span>Multi-indulatáttétel jöhet létre, ami azt jelenti, hogy bármelyik személy bármelyik másiknak, sőt a másik hozzátartozójának a helyébe képzelheti magát, a pszichodrámában szokásos szerepcsere formájában. </span></strong></span></span></span><strong><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></strong></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Szinkronjelenségek.</span><span> </span></strong>Nem verbális szinkronjelenségek a közös transzban lévők között a következő formában jelenhetnek meg: magatartásbeli (mozdulatok, érintések jelentése); élményi (azonos kontextusok); érzelmi (félelem, bűntudat, bánat, elutasítottság, elfogadás, szeretet stb.) és szomatikus-zsigeri (fájdalom, végtagnehézség, kipirulás, hidegérzés) szinten.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>A terapeuta szerepe.</span><span> </span></strong>Úgy találtuk, hogy minél többen vannak egyidejűleg hipnózisban (eddig 5 fő volt a legtöbb szereplő), annál kevésbé adja át a terapeutának a jövő tervezését. Ezt a terapeuta ‑ miközben maga is félig transzban van ‑ saját tudatánál és akaratánál magasabb rendű erőnek élheti meg. Ilyenkor a terapeuta valószínűleg<span> </span><strong><span>tudattalanul veszi részben a csoporttagok, részben az egész csoport mint rendszer üzeneteit, és konkrét szándéka ellenére a csoport egészére reagálva kommunikál</span><span> </span></strong>(lásd az Irma és Imola ikerhipnózis esetében a ki nem mondott és feldolgozott halálfantáziákat). Ez nem a terapeuta kontrollvesztését jelenti, hanem jobb féltekei, tudatosuló tudatelőttes vagy a csoport tagjaival kialakult egységtudati működést biztosít a számára, amely nagyobb mértékű érzelmi és kognitív bevonódást tesz lehetővé.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Szuperrendszer.</span><span> </span></strong>A csoport tudattalanja több alrendszerből építi fel szuperrendszerét. Az első alrendszer a csoport tagjaiból áll, ezen belül külön rész képviseli a transzba lépő klienseket és külön rész a terapeutát. A második alrendszer a tagok imaginárius világa a köztük lévő kapcsolatokkal. A harmadik alrendszer a csoporttagok és a terapeuta imaginárius világának foglalata. A negyedik pedig az a kapcsolat, amely a csoport és a terapeuta tudattalanját egybefűzi.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Önszerveződés.</span></strong><span> </span>A résztvevők egymásra hangolódása folytán egyetlen egységes felerősödött érzelmi állapot (egységélmény) jöhet létre, amely közös megoldásbeli algoritmusba torkollhat. A közös megoldási algoritmus archetípusos mintázatot mutat (lásd a matrilineális transz esetében a megbocsátás, az egységélmény és a kézfogás szerepét). A végkifejlet felé haladva az egyéni átélésekben egyre több a kollektív tapasztalat, archetípusos sorsfordulat, érzelem, bölcsesség, erkölcsi ítélet.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><strong><span><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><span size="3">Indikációk</span> </span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></span></strong></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Anya-gyermek transznatális tandem hipnoterápia.</span></strong><span> </span>A saját anyaság negatív értékelése („rossz anya vagyok”); a szóban forgó gyermek várandóssága/szülése idején az anyát érintő fizikai/lelki trauma; a gyermek magatartászavara (fóbia, kényszer, tic stb.).</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Valódi és/vagy virtuális ikrek közös transza.</span></strong><span> </span>Az ontológiai hasítások oldása (a létjogosultság dilemmája), amely többféle hasítás alapú pszicho(szocio)patológiához vezethet: szorongásos, disszociatív, bipoláris affektív személyiségzavarok, drogaddikciók, kriminalitás; spirituális és lélektani erő nyerése az egységélményből.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Párok közös transza.</span></strong><span> </span>Képzeletbeli utazás a megszületendő gyermek felkeresésére; párkapcsolati zavarok oldása. </span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Transznatális közös újjászületés-élmény.</span><span> </span></strong>Pre- és perinatális traumák; az anya korábbi vetélése, ikervesztés-szindróma, depresszió; krízishelyzetek.</span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Kettőnél több generáció virtuális képviselőinek közös transza.</span></strong><span> </span>A „női/férfi erő” (az autoritás/méltóság) elvesztésével jellemezhető életutak; a női reproduktív funkciók gyengesége, depresszió, krízishelyzetek. </span></span></span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>Kontraindikációt</span><span> </span></strong>jelenthet minden olyan lélektani állapot, amely az énhatárok végletes gyengesége folytán a realitáskontroll elvesztésével, pszichózis kitörésével járhat; a testi közelség és érintés súlyos averziója (pl. mizo- vagy homofóbia), manifeszt paranoid félelmek, ellenségesség, uralhatatlan agresszív és szexuális késztetések.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<h3><span color="#000000" face="Times New Roman">Elméleti megfontolások</span></h3>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><strong><span color="#000022" face="Times New Roman" size="3">A hüllőelme versus morális elme paradigmája</span></strong></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az emberi elme kulturális evolúciójának a limbikokortikális működéseket köszönhetjük, amelyek a humánspecifikus motiváció, az együttérzés, a közösségi összetartozás, az erkölcsi értékek és szociális normák birtoklásáért felelnek (Siegel 1999).<span> </span><strong><span>A biztonságérzés elvesztése súlyos trauma folytán olyan neuropszichológiai regressziót eredményezhet, amelynek célja a biológiai túlélés biztosítása, így az elmeműködés végrehajtó kontrollja már nem a legmagasabb rendű prefrontális, hanem a hypothalamus-amygdala rendszer működéséhez kötődik.</span></strong></span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><strong><span>MacLean triune brain teóriáját</span><span> </span></strong>(MacLean 1970) tovább gondolva ez a hüllőelme régiója, vagyis a nyúltvelő, az agytörzs, a kisagy, a hypothalamus és az amygdala. A<span> </span><strong><span>hüllőelme</span></strong><span> </span>a territóriumhoz ragaszkodás, a biológiai fennmaradáshoz, a fajfenntartáshoz, a táplálék megszerzéséhez, a versengéshez fűződő alapvető biológiai érdekek érvényesítésének régiója. A hypothalamus-amygdala rendszer a legnagyobb eksztázisaink (az érzéki örömök, a szex, a tánc), a legelviselhetetlenebb félelmeink és a legbrutálisabb ‑ akár háborús területvédő vagy zsákmányszerző ‑ agressziónk mellett az önápolásnak, az öngondozásnak is a régiója, így embernél az öltözködésé, a szépítkezésé (ha valaki „kígyóbőrrel” távozik a tattooszalonból, tudjuk, hogy a hüllőelme kívánságának tett eleget). Mindemellett hozzátartozik a hatalom, a vagyonszerzés, a többi ember kizsákmányolása, manipulációja és a narcisztikus magamutogatás. A hüllőelme az ember testi létezésének, a többi élőlénnyel kialakított territoriális és hierarchikus kapcsolatának céljait szolgálja, ezért működése alapvetően pozitív. Ami működéséből hiányzik, az a frontolimbikus régióhoz tartozó kölcsönösség, részvét, együttérzés, önfeláldozás és felebaráti szeretet.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"><strong><span>A hüllőelme versus morális (vagy spirituális) elme felosztás a freudi libidó versus szociális normák antagonizmusát fogalmazza meg elmeműködés szintjén.</span><span> </span></strong>A hüllőelme az egyén fizikai túlélését biztosítja a közösség által birtokolható területen, a morális elme pedig a spirituális túlélést a klán szellemi közösségén belül. Véleményünk szerint a TGT nem más, mint a hüllőelme üzenete, amely nemzedékről nemzedékre terjedhet a nélkül, hogy figyelembe venné az ember kollektív spirituális érdekeit és értékeit, mivel az üzenet küldője olyan neuropszichológiai regressziót szenvedett el saját traumája nyomán, amely miatt a magasabb rendű spirituális értékekhez való ragaszkodása már nem adhatott számára elegendő biztonságérzést és reményt a sikeres megküzdéshez. Így az üzenet a spirituális értékek tagadása, amely az utód konstruktív jogosultságát figyelmen kívül hagyva spirituális lényegének, identitásának tagadását, a „Ne légy az, aki vagy!” üzenetét jelenti.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><strong><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><span size="3">A tandem hipnoterápa és az archaikus rítusok</span></span></span></strong></p>
<p><span color="#000022" face="Times New Roman" size="3">Eltérően a nyugati civilizáció egyénre összpontosított orvoslásától és mentálhigiénés gyakorlatától a természeti népek gyógyítói (varázslók, sámánok stb.) az egész törzs életszemléletét, hitét, erkölcsi és spirituális erejét képviselik, mivel bármilyen betegség hátterében ezeknek a transzcendens elveknek a megsértését, megszakadását feltételezik. A nyugati civilizáció hódítása a világ minden részén egzisztenciális, kulturális és spirituális szétszóródást eredményezett, amelynek egyik következménye az adott törzs spirituális egységének (hitének, szokásainak, rítusainak) felbomlása (Jilek 1988). Úgy gondoljuk, hogy ez maga az intergenerációs közvetítésű transzgenerációs trauma, amely egyénre lebontva különféle szenvedések és betegségek forrása. A TGT egy közösség fent leírt értékeit, érdekeit, identitástudatát sérti, amelyhez az egyén vagy képes, vagy nem képes alkalmazkodni. A népesség mentálisan egészségesebb része valószínűleg „túlélésre” rendezkedik be, a külvilághoz tartozó dolgokat (terület, föld, anyagi javak stb.) fel is adhatja, mindazonáltal belső világához, szokásaihoz, hitéhez, szűkebb közösségéhez, emberi kapcsolataihoz és spirituális értékeihez ragaszkodhat.<span> </span><strong><span>A TGT-nak 1920 és 1990 között a magyarságra gyakorolt hatásaival Losonczi Ágnes foglalkozik Sorsba fordult történelem című munkájában (Losonczi 2005);</span><span> </span></strong>e mellett lásd a holokauszt-túlélőkkel foglalkozó még gazdagabb irodalmat.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az archaikus közösséget mindenekelőtt az egybetartozás, a hit/hagyomány/rítus egysége, egyfajta egységélmény védi a szétszóratástól, így a TGT-től. Szertartásaikban fontos szerepe van a vertikális, azaz spirituális dimenzió megerősítésének, amelyet úgy érnek el, hogy őseikkel szellemi kapcsolatot létesítenek (Eliade 1993). A hit/hagyomány/rítus egysége az, ami állandóságot és szilárd spirituális támaszt ad ezeknek a közösségeknek, amelynek minden tagja ugyanazt az értéket vallja. A közösség mentálhigiénés állapotáért felelős sámán azzal gyógyít, hogy egyrészt, még egyedi beavatkozásai során is az egész közösség részt vesz a szertartásban, másrészt, transza közben néven nevezi, megidézi a törzs eredetmítosza szerinti ősöket, azok cselekedeteit időrendi sorrendben. Igen lényeges a pontos szövegmondás, mert csak ebben az esetben érvényes a rítus. A nyugati civilizáció közösségei ehhez az ősi egységhez képest szétszórattak, értékeik esetlegesség váltak, mert nincs, ami e közösségeket összetartsa, így az ősök konstruktív jogosultságának üzenetét is egyre nehezebb továbbadniuk.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az általunk újra megtalált TH, különösen a többszereplős hipnodráma a nemzetség spirituális kommunikációját, az ontológiai szeretet üzenetét igyekszik tudatosítani, átmenteni, ha már nem is tud teljes mentálhigiénés védelmet nyújtani az egyénnek. Ez is egyfajta<span> </span><strong><span>eredetmítosz,</span></strong><span> </span>amelyet a transzállapotban lévők kölcsönösen megélhetnek az által, hogy hajszálpontosan egymás élményeire hangolódnak (lásd a sámánok pontos szövegmondását).</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Minden analitikusan, illetve dinamikusan orientált egyéni vagy csoportos pszichoterápia a traumákkal teli múlt átdolgozását szeretné elérni. Olyan narratív múltat akar létrehozni, amely elviselhető, elfogadható, elbeszélhető, a személyiségbe és a közösség emlékezetébe integrálható. Miközben a pszichoterapeuták ezt teszik, beavatkozásukkal óhatatlanul a múlt megváltoztatását sugallják a pácienseiknek (Gass 1997). A TH kiképző csoportjaiban szereplő személyek olyan kora magzati időszakból származó emlékeket véltek felidézni, amelyek történeti pontosságát illetően kétségek merülnek föl. Nem mindig bizonyítható ugyanis, hogy valakinek valóban volt-e kora magzati korban korán elhalt ikertestvére, vagy hogy a szüleinek voltak-e vele mint magzattal kapcsolatban súlyos belső vívódásai, vagy sem. Kérdés, hogy ez a történeti bizonytalanság befolyásolja-e a TH hatékonyságát. Szerintünk nem, miként az emlékezeti konstrukciók egyéb eseteiben sem.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az archaikus közösségek kollektív rítusai olyan múltra vonatkoznak, amely mindenki számára felidézhető, közös és archetípusos, tehát akárhányszor megismételhető. Ez a múlt nem feltétlenül egyezik a történeti, időrendi múlttal, és minél régebbi eseményről szól, annál kevésbé. A világ keletkezésének mítoszai (lásd a Biblia Teremtés könyvét) pedig már teljes mértékben eltérnek a fizikai valóságban végbement eseményektől.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Hasonló ritualizált és mitizált, kollektív módon megalkotott múlttal találkoztunk az TH csoportjain. Eszerint nem az a lényeges, hogy például az ikerhipnózisban a szereplőknek volt-e ikertestvérük, vagy sem, hanem az, hogy a terápiás kontextus olyan múltbeli helyzetre emlékeztet, amelyben lehetett volna, és amelynek átélése nyomán a patológiás hasításokat oldó egységélmény jöhet létre. Ez azt jelenti, hogy<span> </span><strong><span>a múlt újraalkotható</span></strong>. A kollektív ritualizáció mellett a mítoszteremtés is tetten érhető a múlt konstrukciója során, hiszen maga az egységélmény olyan archetípusos jelképekkel fejezhető ki, mint a kör, az egész, a végtelen, az örökkévalóság, az aranyszínű fény, az Istenélmény, a jóság és szeretet. </span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<p><strong><span><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><span size="3">Tudatfilozófiai kérdések</span> </span></span><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></span></strong></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Előző tanulmányunkban a TH különféle módszereit esetismertetések formájában mutattuk be. A többszemélyes hipnózis és hipnodráma történéseinek lényege, hogy sok esetben a benne részt vevők szomatikus-zsigeri, élményi és érzelmi összehangolódása alakul ki, amelyet egységélménynek és egységtudatnak neveztünk el. Igen látványosnak, és terápiásan hatékonynak bizonyult, amikor a közös transzban lévők anélkül, hogy hipnózis során erről verbális kommunikációt folytattak volna, egymás élményében, érzelmeiben, sőt, felmenőik sorsában osztoztak.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az egységélményt és egységtudatot megragadni kívánó következő fejtegetéseink merőben hipotetikusak, mivel az esetekben leírt pszichikus jelenségek a szubjektum-objektum koegzisztenciájához kötött filozófiai nézetek alapján igen nehezen értelmezhetők. Ezért e fejezet kijelentéseit automatikusan feltételes módba teheti az olvasó. Amennyiben a tudatot egy bizonyos fejlettségi fokon működő idegrendszeri struktúrához kötjük, a 20. századi agyfiziológia eredményeinek szellemében járunk el, amely a tudatot a centrencephalon izgalmának kérgi kisugárzásához kötötte. Így le kell mondanunk arról, hogy az emberi embrió idegrendszerének kialakulását megelőző fejlettségi szintjeihez tudatot rendeljünk, mivel eme feltétel nélkül nem igazolhatók azok az élmények, amelyeket az előző tanulmányunkban leírt hipnózisok során a résztvevők átéltek. Semmi bizonyítékunk nincs azonban sem arra vonatkozóan, hogy egy bizonyos idegi struktúra megfelelne a tudat létezésének, sem pedig arra, hogy egy bizonyos neurális aktivációs mintázat megfelelne egy bizonyos tudattartalomnak, azaz egy meghatározott élménynek (Jamieson, Hasegawa 2007). Azonban megtehetjük, hogy a tudatot a modern kvantumpszichológia nyelvén fogalmazva olyan hullámtermészetű szuperponált valóságnak tekintjük, amely nem respektálja a 4 dimenziós (téridő) világunkat (Vas, Zseni 2007). A tudatnak, mint szuperponált energiamezőnek a legfőbb tulajdonsága a nem-lokalizáltság, ami azt jelenti, hogy nem helyhez kötött. Ezt igazolja az a tény is, hogy az érzelmi élmények kialakulásában szerepet játszó receptorok és ligandok (neurotranszmitterek, hormonok) kapcsolódása 98%-a nem a szinapszisokhoz kötött.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Ha létezik egy téren és időn kívüli tudat mint szuperponált energiamező, akkor feltehető, hogy ez már a megtermékenyítés során egy organizmus ‑ a humán embrió ‑ önszerveződését és önszabályozását irányítja. Ez a fajta tudat nem az idegrendszerhez és nem a petesejthez kötött, hanem mindezekhez képest a relativisztikus kvantumhullámok természete szerint kötetlen. A működő agyhoz kötött tudat viszont egészen más, mivel az objektum és szubjektum, a külső és belső világok megkülönböztetésében, az érzéki-érzékszervi ingerek feldolgozásában, tehát az éntudat kialakításában vesz részt.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">A tudatosság feltehetően az élő emberi szervezet lényegét alkotja, amely a szervezet fejlődése során újabb és újabb minőséget nyer. Úgy véljük,<span> </span><strong><span>Ken Wilber</span><span> </span></strong>nem fogalmaz pontosan, amikor a magasabb tudati dimenziókról írva azt az ember életének előrehaladásához, valamiféle megvilágosodás aktív eléréséhez, tehát a lineáris időhöz köti (Wilber 2003). Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a wilberi legmagasabb rendű tudati dimenzió, a nem-kettősség állapota, a megtermékenyítés tudati dimenziója, az őseredeti egység eksztázisa, lélek és test egymásra találása. Ez az állapot az objektum-szubjektum kettősségének észlelését kizárja, tehát nem a külvilágról alkotott fogalmak tudata. Ebből következik, hogy csak rendkívüli állapotokban jelentkezik, akkor viszont az abszolút bizonyosság, olykor pedig a kimondhatatlanság és a különösség jegyével bír (lásd az<span> </span><strong><span>egységélmény</span></strong>ről szóló beszámolókat). Lehetséges tehát, hogy a magzat, a gyermek és a felnőtt ember tudati fejlődése a mi négydimenziós valóságunkhoz történő alkalmazkodás célját szolgálja, amelynek eléréséhez a fizikai világ megismerését és elsajátítását célzó idegi struktúrák szükségesek. És hogyan történik a tudat visszatérése a spirituális létezés állapotába? Wilbernek abban lehet igaza, hogy a nem-kettősség tudatát a cirkulárisnak tekintett tudatfejlődés során egyszer majd újra elérjük, ha máskor nem, hát halálunk pillanatában.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"><img width="382" height="306" class="imgnotext" alt="____tandem-hipnózis.jpg" src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/____tandem-hipn%C3%B3zis.jpg" />A TH egységélményei feltevésünk szerint nem az objektum-szubjektum viszonyt tükröző tudat, hanem egy<span> </span><strong><span>archaikus egységtudat</span><span> </span><span>(talán Jung kollektív tudattalanja;</span></strong><span> </span>Jung 1978) tapasztalatai, amely<span> </span><strong><span>kvantumsajátosságokat</span></strong><span> </span>mutat azzal, hogy személyen belül nem lokalizálható, és fogalmi-nyelvi szimbólumok használata nélkül terjed.</span><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></p>
<p><strong><span><span color="#000000"><span face="Times New Roman"><span size="3">Transzperszonális és szomatopszichoterápiás kontextus</span> </span></span><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></span></strong></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000000">A transzperszonális pszichológia a korábban patológiásnak minősített nem szokványos élményekkel, a magasabb fokú tudatszintek pszichodinamikájával, az emberi tapasztalatot meghaladó pszichikus jelenségek tanulmányozásával, a Föld élő rendszerének spirituális törvényszerűségeivel, valamint a keleti és a nyugati életszemlélet és bölcsesség integrációjával foglalkozik (Grof 2008.). E meghatározás alapján egyértelmű, hogy a TGT kezelésére alkalmas többszereplős hipnoterápiás módszerek a transzperszonális pszichoterápia égisze alá sorolhatók, annál is inkább, mert nem szokványos, kimondhatatlan, rendkívül mélyreható élmények megtapasztalását</span><span> </span><span color="#000000">segítik elő, és az egyéni pszichoterápiákhoz képest szokatlanul rövid idő alatt alapvető lélektani változásokat indíthatnak el.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">TH során a résztvevők testi kontaktusba kerülnek egymással. Mint minden testorientált pszichoterápiás módszer, ez is a belső energiafolyamatokat segíti felszabadítani, kifejezésre juttatni (Caldwell 1997), amelyet a transz-társ érintése, testi kommunikációja felerősít. Kérdés: vajon<span> </span><strong><span>miért van ekkora jelentősége a testi kommunikációnak? A magzat bőre, amely fejlődése legkorábbi szakában a környezetével összeköti, a legfontosabb multimodális érzékszerve.</span><span> </span></strong>A magzatvíz súrlódása a bőrön az idegrendszer fejlődésének nélkülözhetetlen ingere, egyúttal a magzat létének folyamatos igazolása. Ez a magzati örökség képezi egész életünk során a másokkal történő összehangolódás, a szeretve levés, a testi (szexualitás) és lelki egybeolvadás alapját. A bőrkontaktus ‑ különösen a mellkas bal felén ‑ oxitocin-felszabadulással jár, ami a gondozói magatartás, a gondozva, tartva, szeretve lenni legfontosabb biokémiai mediátora (Schore 2003).</span></p>
<p><span size="3"><span face="Times New Roman"><span color="#000000">Az emberi szervezet bizonyos sejtjei milliárdszámra tartalmaznak nanoméretű szervetlen piezoelektromos kristályokat, amelyek fotonemisszióra képesek, és<span> </span><strong><span>hologram</span></strong>ot alkotnak. Természetesen nem igazolt feltevés, ám lehetséges, hogy több sejt, szerv vagy az egész test kvantumhullám szintű együtt rezgése ezen az úton jön létre (Bókkon 2005a és 2005b, Vas</span><span> </span><span color="#000000">2007)</span>.<span> </span><span color="#000000">Feltehető, hogy ennek eredményeként alakulnak ki a testet körülvevő, magasabb dimenziójú<span> </span><strong><span>energiamezők</span></strong><span> </span>(lásd a keleti orvoslás fogalmait, a meridiánokat és a csakrákat), amelyek ‑ hipotézisünk szerint ‑<span> </span><strong><span>az emberek közötti egymásra hangolódás közvetítői</span><span> </span></strong>lehetnek.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Mivel hipnózisban jórészt magzati élményekkel dolgozunk, kézenfekvő a testi kommunikáció nyelvéhez, mint kifejezőeszközhöz nyúlnunk. Az ikerhipnózisok eseteiben láthattuk, hogy a testi érintkezés zsigeri szintű ‑ légzés, szívműködés ‑ és érzelmi természetű egységélményhez vezethet. Ne felejtsük, hogy a TH folyamán sokszor a megfoganást és a megszületést élik át a résztvevők, amelynek a megélése gyakran orgasztikus élményekkel jár, mint ahogy feltevések szerint az eredeti történések is azzal jártak. Ezek nélkül a módszer lényegét vesztett steril eljárás lenne. Kétségtelen, emiatt nagy a kockázata, minthogy visszaélésekre adhat alkalmat. Csakúgy, mint bármely testorientált pszichoterápia vagy hipnoterápia esetén a legkörültekintőbb, legtapintatosabb terapeutai hozzáállás és az absztinencia–szabály betartása szükséges az etikailag kifogásolható magatartás megelőzéséhez (Phelan 2009).</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><strong><span><span color="#000000" face="Times New Roman">Következtetések </span><span color="#000000" face="Times New Roman"> </span></span></strong></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Az általunk kidolgozott TH a transzperszonális pszichoterápiák közé sorolható, mivel<span> </span><strong><span>nem tüneti orientációjú, hanem ezzel ellentétben holisztikus, egzisztenciális–ontológiai megközelítésű, életünk lényegét, kimagasló élményeit célozza meg.</span><span> </span></strong>A közös transzban lévők fizikai jelenléte és érintése az egyes személy számára nem pusztán képzeleti, hanem valós szinten is képes az eredeti traumás élmények oldását elősegíteni, helyettesíteni. Ennek eredménye lehet az egységélmény, amely megszünteti a patológiás hasítást. A közös transz olyan narratív, élményi, érzelmi, viselkedési, fiziológiai és áttételei szintű egymásra hangolódást tesz lehetővé, amelynek egyes elemei minden résztvevőben kölcsönösen megjelennek és tudatosulhatnak, azaz egymás belső folyamatait élhetik át. Módszerünk hatékonyságának záloga szerintünk az, hogy egyszerre képes megszólítani, összehangolni és azonos kontextusba rendezve tudatosítani az emberi lét különféle dimenzióit: az élményeket, az érzelmeket, az emlékeket, a kapcsolatok belső képviseletét, a testi átéléseket és a mozdulatokat. Ennek eredményeként egységtudat jöhet létre, amelynek segítségével a résztvevők egymás élményeit, saját és a többiek őseinek sorsát élhetik át, így juttatva egymást korrektív emocionális tapasztalathoz. Fontosnak tartjuk a testi kontaktust és a kvantumhullám–szintű együtt rezgést (egységélményt, egységtudatot) azon célból, hogy a hüllőelme szükségletei elménk önzetlen, felebaráti szeretetet kommunikáló működésének irányítása, fennhatósága alatt elégüljenek ki a jóleső érintésekkel (oxitocin) és a testi melegséget adó szeretet segítségével.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3">Így visszajutottunk a TGT kollektív átdolgozásának kérdéséhez. Az TH páros illetve csoportos terápia lévén hatásában túlmutat az individuális szenvedésen, mivel az egyénben is a kollektív, archetípusos dimenziót ragadja meg. Úgy véljük, hogy a kis közösségek megtartó ereje kell ahhoz, hogy minden tagja képes legyen a kollektív múlt konstrukciójához szükséges rítusok és mítoszok transz–állapotába merülni. A kollektív transz a terhes múltbeli üzenetek átírásához, a múlt transzcendenciájának eléréséhez szükséges.</span></p>
<p><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><strong><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"><span>IRODALOM</span> </span></strong><span color="#000000" face="Times New Roman" size="3"> </span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Angster M., Zseni A. (2007): Sorskötésben. In: Zseni A. (szerk.) Pszichodráma. Korunk tükröződései. Medicina, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Bókkon I. (2005a): Dreams and neuroholography. Sleep and Hypnosis. 7(2): 61-76</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Bókkon I. (2005b): Információtároló biomágnesek az élő sejtekben. Biokémia, Sept.: 32-36</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Böszörményi-Nagy I., Krasner B. R. (2001): Kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa. Coincidencia, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Caldwell C.: The Somatic Umbrella, 1997.<span> </span></span></span></span><a href="http://www.birthpsychology.com/healing/body2.html"><span color="#0000ff" face="Times New Roman" size="3">http://www.birthpsychology.com/healing/body2.html</span></a><span color="#000022" face="Times New Roman" size="3">. (elérés: 2010. febr. 27.)</span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Champagne F. A. (2008): Epigenetic mechanisms and the transgenerational effects of maternal care. Frontiers of Neuroendocrinology. 29, 386-397.</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Eliade M. (1993): Az örök visszatérés mítosza. Európa Kiadó, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Erdélyi I. (2004): Család‑származás‑trauma. Örökségek a pszichodráma tükrében. In: Zseni A. (szerk.) A pszichodráma és korunk tükröződései. Medicina, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Gass M. A. (1997): Rebuilding Therapy. Overcoming the Past for a more effective Future. Praeger, Wesport</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Grof S. (2008): A jövő pszichológiája, a pszichológia jövője. Pilis-Print, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000000"><span size="3"><span face="Times New Roman">Hellinger B. (1994): Ordnungen der Liebe. Ein Kursbuch. Carl-Auer Systeme Verlag, Heidelberg</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Hugo S. (2009): The Fertile Body Method. The applications of hypnosis and other mind-body approaches for fertility. Crown House Publ., Carmarthen, Wales</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Huizink A. C. (2000): Prenatal stress and its effect on infant development. Doctoral Thesis. University of Utrecht</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Jamieson G.. A., Hasegawa H. (2007): New Paradigms of Hypnosis Research. In: Jamieson G.. A. (ed.): Hypnosis and Conscious States. The Cognitive Neuroscience Perspective. Oxford University Press, New York</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Janus L. (1997): The Enduring Effects of Prenatal Experience. Jason Aronson, London</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Jilek W. G. (1988): Indian Healing. Surrey, Hancock, Canada</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Jung C. G.. (1978): Man and his Symbols. Picador, London</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Koltai M. (2003): Transzgenerációs hatások a családban. In: Koltai M. (szerk.) Család‑pszichiátria‑terápia. Medicina, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Losonczi Á. (2005): Sorsba fordult történelem. Holnap Kiadó, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">MacLean P. (1970): The Triune Brain: emotion and scientific bias. In: Schmidt F. O. (ed.): The neuroscienses. Rockefeller Universitiy Press, New York</span></span></span></p>
<p><span color="#000000">Main M. (1995): Discourse, Prediction, and Recent Studies in Attachment: Implications for Psychoanalysis. In: Shapiro T., Emde R. N. (eds.) Research in Psychoanalysis: Process, Development, Outcome. International Universities Press, Madison</span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman">Phelan J. E. (2009): Exploring the use of touch in the psychotherapeutic setting: a phenomenological review. Psychotherapy: Theory, Practice, Research, Training. 46(1):</span></span></span></p>
<p><span size="3"><span color="#000000"><span face="Times New Roman">Piontelli A. (1987): Infant observation from before the birth. International Review of Psycho-Analysis, 16: 413-426</span></span></span></p>
<p><span color="#000022">Raffai J. (2010): A várandósság mélydimenziói az anya-magzat kapcsolatanalízis tükrében. Pszichoterápia, 19(3), 180-189</span></p>
<p><span color="#000022">Robertson T.: Fertility and the Mind-Body Connection.<span> </span></span><a href="http://www.birthpsychology.com/lifebefore/concept11.html"><span color="#0000ff" size="3">http://www.birthpsychology.com/lifebefore/concept11.html</span></a><span color="#000022"><span> </span>(elérés: 2010. febr. 27.)</span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Rossi E. I. (2002): The Psychobiology of Gene Expression: Neuroscience and Neurogenesis in Hypnosis and the Healing Arts. W. W. Norton Professional Books, New York</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Sandbank A. C. (1999): Twin and triplet psychology. Routledge, London</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Schore A. N. (2003): Affect Dysregulation & Disorders of the Self. Norton & Company, New York</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Sheldrake R. (2005): Morphic Fields and Morphic Resonance. An Introduction.<span> </span></span></span></span><a href="http://www.sheldrake.org/Articles&Papers/papers/morphic/morphic_intro.html"><span color="#0000ff" face="Times New Roman" size="3">http://www.sheldrake.org/Articles&Papers/papers/morphic/morphic_intro.html</span></a><span color="#000022" face="Times New Roman" size="3">. (elérés: 2007. júl. 26.)</span></p>
<p><span color="#000000">Siegel D. J. (1999): The Developing Mind. Toward a Neurobiology of Interpersonal Experience. The Guilford Press, New York</span></p>
<p><span color="#000000">Turner J., Turner-Groot T. (1999): Prebirth Memory Discovery in Psychotraumatology. The International Journal of Pre- and Perinatal Psychology and Medicine, 11(4): 469–485</span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Vas J. P. (2005): Egy elmeorvos tévelygései. Gondolatok a pszichoterápiáról. ProDie, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Vas J. P. (2006): Terror natus est. A transzgenerációs trauma fogalma, felismerése és kezelése a segítői gyakorlatban. Confessio, 30(2): 13–25</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Vas J. P. (2007): Gondolatok a lélek és a test egységéről az idegtudományok korában. Pszichoterápia 16(3):179-183</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Vas J. P., Zseni A. (2007): Transzgenerációs traumák (TGT) újraélése pszichoterápiás kontextusban. Értelmezési lehetőségek négy eset kapcsán. Psychiatria Hungarica, 22(3):222-237</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Vas J. P., Császár N. (2010): Transznatális hipnoterápia: egy régi-új módszer. In: Pócs Éva (szerk.) Szakrális medicina. Tanulmányok a transzcendensről VII. Medicina, Budapest, 655-665.</span></span></span></p>
<p><span color="#000000">Virág T. (1996): Emlékezés egy szederfára. Animula, Budapest</span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Virág T. (1997): Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása. Animula, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Virág T. (1998): A társadalmi traumatizáció hatásai és pszichoterápiájának tapasztalatai. Animula, Budapest</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Whitaker C. A. (1982): Hypnosis and Family Depth Therapy. In: Zeig Z. K. (ed.): Ericksonian Approaches to Hypnosis and Psychotherapy. Brunner/Mazel, New York</span></span></span></p>
<p><span color="#000022"><span size="3"><span face="Times New Roman">Wilber K. (2003): A Működő Szellem rövid története. Európa Kiadó, Budapest</span></span></span></p>
</div>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Ftandem_hipnoterapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Tandem hipnoterápia az elődöktől származó traumák oldására 2."><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/tandem_hipnoterapia#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/16452610" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/104_years_old.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/a_terapias_erintes_tudatszintjei
A terápiás érintés tudatszintjei
2021-03-07T01:11:27+01:00
2021-03-07T01:11:27+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p style="text-align: right;"><small>Mottó: "Vigyázva érints meg, s lelkeink eggyé válnak; mondd, mi jut a halálnak?" /Vas József Pál töredéke/</small></p>
<h2 style="text-align: left;">1. rész: Test és tudat (Vas József Pál, Császár Nagy Noémi)</h2>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/tandem_h.jpg" alt="tandem_h.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="437" height="308" />Az új évezred test-lélek fogalmát leginkább a „bodymind theory” fémjelzi. Eszerint az érzelmek peptidjei és hormonjai nemcsak az agyban, hanem az egész testben egy folyton fluktuáló információ- és energiamezőt hoznak létre. Az így létrejött, kvantumsajátságokkal bíró energiamező a szív által keltett rezgések mintázata alapján képes a szervek működéseit összehangolni. A <span style="color: #800080;">szomatopszichoterápiás irányzatok</span> létjogosultsága a fentiek alapján megkérdőjelezhetetlen. A magzati tudat primer szenzoros minőségként létezhet, amelyben még nem különül el élesen az érzékelés az érzékelttől. Ez <span style="color: #800080;">az egységtudat jelenségtartománya.</span> Ebből a nem-reflektív, szenzoros egységélményből, bizonyos átmeneteken keresztül <span style="color: #800080;">emelkedik ki az én-tudat,</span> amely feltevésünk szerint a központi idegrendszer kialakulásával és az érzékszervek működésével jön létre.</p>
<p>A folyamat lépcsőfokai:</p>
<p>1. ősi egységtudat: alany és tárgy (én és a külvilág) egységben vannak;</p>
<p>2. szimbiotikus tudat: az alany birtokolja a tárgyat (enyém a testem, enyém a másik);</p>
<p>3. én-tudat (alanyi tudat): tárgy és alany elkülönülnek egymástól;</p>
<p>4. <span style="color: #800080;">alanyközi szupertudat:</span> az együttlétezés, összehangolódás, kölcsönösség tudata: egységtudat + én-tudat (én akár ő is lehetek).</p>
<h2>II. rész: A Tandem hipnoterápia egységtudata (Császár Nagy Noémi, Vas József Pál)</h2>
<p>A Tandem hipnoterápia olyan csoportpszichoterápiás módszer, amelyben a résztvevők testi érintés közben jutnak el hipnózisba, mialatt a hipnoterapeuta tartja a fizikai távolságot. <span style="color: #800080;">A transzban akár kimondatlanul is közös élmények (egységélmény) jelennek meg, amelynek hátterét az általunk feltételezett egységtudat alkotja.</span> Hipotézisünk lényege szerint az én-tudat a létezés kettősségének a tudata, így különbséget tesz szubjektum és objektum (alany és tárgy) között, és egzakt, objektív módszerekkel vizsgálható, ezzel szemben az egységtudat a létezés egységének a tudata, tehát nem különül el benne objektum és szubjektum, ennél fogva objektív módszerekkel nem vizsgálható, kizárólag szubjektív élmény formájában áll a rendelkezésünkre. Ezzel magyarázható, hogy az egységtudat létezéséről sajátélmény megélése nélkül nem nyerhetünk ismereteket. Számos terápiás példával támasztjuk alá elképzelésünket.</p>
<p>*</p>
<h2>Ikervesztés</h2>
<p>Az iker spontán elvesztése leggyakrabban az első trimeszterben fordul elő. Ezt a jelenséget hívják eltűnő ikernek. A magzatok különösen érzékenyek a különféle stresszel kapcsolatos tényezőkre. Ennek eredményeként az iker méhvesztése mély és hosszantartó következményeket okozhat a mentális egészségre, és növelheti a túlélő iker különféle betegségállapotainak kockázatát. Ezenkívül az ikerveszteség erős, nem tudatos stresszt generálhat, amely olyan <span style="color: #800080;">epigenetikai változásokat</span> hoz létre, amelyek károsítják az agy fejlődési endokrin és gyulladásos anyagait, amelyeket zavaró jelátviteli utak hoznak létre. Ezek a megváltozott jelátviteli utak tartós diszfunkciókat generálhatnak a limbikus rendszer különböző területein, hajlamossá téve a túlélő ikert pszichológiai és érzelmi problémákra az élet későbbi szakaszaiban. Feltételezzük azt is, hogy az elhalt ikertől származó specifikus cfDNS és más anyagok újrafelszívódása során befolyásolhatják a túlélő iker neurodevelopmentális és érzelmi (pl. rugalmasság) fejlődését.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Fa_terapias_erintes_tudatszintjei%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Fa_terapias_erintes_tudatszintjei%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2021%2F03%2F07%2Fa_terapias_erintes_tudatszintjei%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=A terápiás érintés tudatszintjei"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2021/03/07/a_terapias_erintes_tudatszintjei#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/16452600" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/tandem_h.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2017/10/30/egy_paranoid_szkizofren_ferfi_hipnoterapiaja_esettanulmany
Egy paranoid szkizofrén férfi hipnoterápiája - esettanulmány
2017-10-30T23:40:29+01:00
2017-10-30T23:40:29+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>A szkizofrének pszichoterápiájáról szóló irodalom évtizedek óta több kérdést vet fel, mint amennyi biztos fogódzót említ1. Az alábbi terápia sem kivétel a fenti megállapítás alól, annál is inkább, mert nem befejezett, hanem megszakadt kezelésről van szó.</p>
<p>Szilárd, az előző fejezetben már említett 26 éves paranoid szkizofrén férfi páciens, akit születése után anyja nem tudott szoptatni, több helyről hozattak neki tejet, később sohasem érezte szeretetét, törődését. 12 éves korában lágyéksérülést szenvedett. Szülei aggódásai miatt maga is attól félt, hogy nem lesz férfi. Első pszichotikus epizódja akkor robbant ki, amikor kudarcot vallott egy lánnyal, és kapcsolatuk megszakadt. Pszichózisa után depresszív, szorongó és magányos volt, nem tudott az emberekkel kapcsolatba lépni. Önmagát mérhetetlenül hitványnak érezte, miközben mindenki mást csodálatra méltónak talált. <span style="color: #800080;">Amikor részt vett egy szellemi jóga tanfolyamon, újabb pszichotikus epizód tört ki. Egy fénypontot kellett követnie, hogy megmutassa az embereknek az örök igazság és boldogság útját. Úgy vélte, ő a megváltó. Apját Úristennek, anyját pedig ördögnek képzelte.</span></p>
<p>A pszichózis lezajlása után családja felkeresett és hipnoterápiát kértek. Gyógyszeres kezeléssel párhuzamosan kezdtük el a hipnózisokat, amelyek tematikáját az határozta meg, hogy gyermekkorában kedvelte a kalandregényeket. Első hipnózisa során elképzeltettem, hogy középkori várba lép (ennek történéseit az előző fejezetben a projektív identifikáció működésének példájaként elemeztem).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/kozepkori_var_medieval_castle.jpg" alt="kozepkori_var_medieval_castle.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="456" height="342" />A második imagináció az első folytatásaként következett. Hipnózis indukcióként összefoglaltam az előző hipnotikus ülésen történteket. Az ülésről készült hangfelvétel átirata alapján követhetők az események.</p>
<p>P (páciens).: Látom a vár falát.</p>
<ol><li>(terapeuta): Nagyon jó.</li>
</ol><p>P.: Egy nő éppen felköti magát. Kötéllel a nyakán.</p>
<p>T.: Igen.</p>
<p>P.: Olyan, mint az “Ómen” című filmben.</p>
<p>T.: Ki ez a nő?</p>
<p>P.: Az egyik felügyelő nő.</p>
<ol><li><em> (megjegyzés): A csecsemőre Szilárd szerint négy felügyelő nő vigyázott, ami a domináns, bitorló anyai vonást jelképezi.</em></li>
</ol><p>T.: Miért köti fel magát?</p>
<p>P.: Nem tudom.</p>
<p><em>M.: Szörnyű volt mindezt hallani. Elméleti szempontból viszont azt jelentette, hogy Szilárd igyekszik megszabadulni rossz anya–képétől, hogy megbosszulja a gondoskodás állítólagos hiányát.</em></p>
<p>T.: Akar segíteni neki?</p>
<p>P.: Igen...Levenni a kötelet a nyakából.</p>
<p>T.: Jól van...Most mi történik?</p>
<p>P.: Zuhan lefelé...ahogy leveszi a kötelet.....száll lefelé....hosszú ruhája repül, úszik a szélben...most földet ér.</p>
<p>T.: Hol ér földet?</p>
<p>P.: Közel a várhoz.....Kardot ragad....és szaladgál fel s alá...rohan felfelé.</p>
<p>T.: Kíváncsi vagyok, mit akar.</p>
<p>P.: Keres valamit...Most úgy néz ki, mintha átváltozott volna katonává.</p>
<p>T.: Lehetséges...És miért akarta felakasztani magát?</p>
<p>P.: Nem akart felügyelni a csecsemőre.</p>
<p><em>M.: Később Szilárd a Bess nevet adja a katonának. A női név jelzi a figura eredetét: az álcázott anyai felügyeletet, illetve bitorlást. Miután átváltozott, és így megmenekült az anyai felügyelet elől, Bess képviseli a pszichotikus kibúvót, Szilárd énjének őrült oldalát. </em></p>
<p>T.: Most mit csinál Bess?</p>
<p>P.: Most kilép az erkélyre, előre ugrik és zuhan lefelé.</p>
<p>T.: Hol van a csecsemő?</p>
<p>P.: Fekszik az ágyban.</p>
<p>T.: Mit csinál?</p>
<p>P.: Beszél.</p>
<p>T.: Mit?</p>
<p>P.: Azt mondja: digirindin-didiri-tik-tak-tik-tak-dikta-rassza.</p>
<p>T.: Valóban aranyos.....Ki az anyja?</p>
<p>P.: Az egyik felügyelő nő.</p>
<p>T.: Milyen az anyja?</p>
<p>P.: (érzéssel): Az arca olyan, mint a Madonnáné..mint Máriáé..</p>
<p>T.: Igen....Vajon a csecsemő tudja-e, hogy kihez tartozik?</p>
<p>P.: Nem ismeri az anyját.</p>
<p>T.: Hmmm...Mit gondol, örülne neki, ha megismerkedhetne vele?</p>
<p>P.: Nem engedi a többi felügyelő nő.</p>
<p>T.: Azt hiszem, a csecsemő örülne, ha az anyja és maga nevelnék.</p>
<ol><li>(szeretettel): Hol vagy mama? (sír).</li>
</ol><p>T.: Elküldhetné a többi felügyelő nőt, küldje el őket, csak az anyja maradjon vele!</p>
<p>P.: A csecsemő mosolyog és azt mondja: Mama, te vagy az igazi! És az anyja simogatja a haját....csiklandozza....és a csecsemőnek ez nagyon tetszik.</p>
<p><em>M.: A fiúcsecsemő jelenti Szilárd jó önképét, az igazi anya pedig a tökéletesen jó tárgyképviseletet. A felügyelő nők eltűnése, vagyis az anyai kisajátító gondozói magatartás képzeletbeli feloldása teszi lehetővé a csecsemő fejlődését.</em></p>
<p>A harmadik imagináció során Szilárd virágot szed a csecsemő anyjának, és lát egy jóképű fiatal herceget, aki meg akarja szöktetni a csecsemőt az anyjával együtt. Kiderül, hogy a herceg a csecsemő édesapja annak ellenére, hogy a várúr önmagát tekinti annak. Ha erre rájönne, megbosszulná, elpusztítaná a herceget és a gyermek anyját, ezért a titkot meg kell őrizni.</p>
<p>A terápiás munka haladását és szintjeit jellemzik a hipnotikus élmények. A második hipnotikus ülés pre-ödipális, anya–gyermek problematikával foglalkozott. Szilárd bitorló anya–képviselete a négy felügyelő nő, akik így túl sokan vannak ahhoz, hogy anyai szeretetet biztosítsanak a csecsemőnek. Ezzel szemben a harmadik ülés már ödipális konfliktust tartalmaz, és az eddig kétpólusú, anya–gyermek kapcsolat három pólusúvá válik. A fiatal herceg mint az apa jó, a zord várúr mint az apa rossz képviselete jeleníti meg az apai pólust, az anya jelenti a második, a csecsemő pedig a harmadik pólust. Szilárd anyja iránti szeretetét a csecsemő anyja és a herceg közötti vonzalom illusztrálja.</p>
<p>Közben Szilárd egyre jobban érzi magát, és éber beszélgetéseink folyamán elmondja, hogy minél jobban van, annál elégedetlenebb a saját testével, különösen a nemi szervével. Ez tulajdonképpen jelzés a baleset következtében torzult nemi azonosságérzésére. Mindenesetre önbizalma nőtt, amit hangjának tónusán, erősségén és árnyaltságán is észre lehet venni. A sérült szexuális azonosságtudat pszichotikus következményei szimbolikusan ábrázolódnak a negyedik hipnózis ülés folyamán. Először Szilárd a herceg kastélyát látja, amely egy nagy kéményre emlékeztet, ennek a tetején egy szobában lakik a herceg. A “kéménykastély” a lágyéksérülés fantáziált kasztrációs félelmei ellen felállított narcisztikus védekezés jelképe. Mintha a sértett fallosz felnagyítása biztosítaná, hogy ezentúl sérthetetlen maradjon (<em>Laufer,</em> 1991; <em>Lichtenberg, </em>1978). Ismét a jegyzőkönyvből követhetjük az imagináció eseményeit.</p>
<p>P.: Most ébred a herceg. Nagyon álmos. Megkeresi a kardját. A falon találja meg. Felhúzza a zokniját, cipellőjét, és kezd lassan sétálni lefelé a lépcsőn. Azt mondja: “Milyen jól érzem magam! Minden olyan gyönyörű, most virágzik minden. Ezt szeretem! Ez az én világom. Csodálatos ez a reggel.“</p>
<p>T.: Látja magát a herceg?</p>
<p><em>Megjegyzés (M): Nem vettem észre, hogy Szilárd és a herceg közben egybeolvadtak egymással (ez Szilárd jó tárgykapcsolata).</em></p>
<p>P.: Furcsa, de nem vett észre. Mintha láthatatlanná váltam volna. Most megpillant. “Hát te ki vagy öreg cimbora? –Én volnék a Szilárd. “Mit keresel errefelé?” –Csak jöttem megnézni a kastélyod. “Na, jól van. Tetszik?” –Nem túl fényes. Láttam már jobbat is. “Ez jó nekem.” –Biztosan igaza van.</p>
<p><em>M.: A bensőséges hangvételű dialógusban Szilárd nemi szerve iránti aggodalma nyer kifejezést.</em></p>
<p>P.: A gyümölcsfák akkor igazán szépek, ha teremnek, és minden jó lesz. Lesz itt alma, cseresznye. Nem ismerem mindegyik fát, de látom a fehér virágukat. Most piros virágot is látok.</p>
<p><em>M.: A szép metafora az érett szexualitás ígéretét hordozza magában.</em></p>
<p>T.: Mit csinál most a herceg?</p>
<p>P.: A herceg odaát van a pataknál és mossa a zokniját. Pedig már felvette, de ez lehet, hogy másik zokni. Egyre csak mossa és mossa, azt hiszem, most elégedett magával. Van egy lyuk a zoknin. Be kell stoppolni. Menjen vissza a csecsemő anyjához, hogy a zoknit megstoppolja?</p>
<p>T.: Valóban, mit kellene tennie a hercegnek?</p>
<p>P.: Igazán nem tudom. Lennie kell valakinek a közelben....Azt hiszem, egy templom van ott.</p>
<p><em>M.: A herceg és Szilárd teljes egybeolvadása megtörtént. Szilárd ödipális vágyaiból származó “bűnét” torolta meg a lágyéksérülés traumája, amely így a bűntudat jelképe lett, és az érett szexualitás kialakulásának kudarcához vezetett. A bűntudatot a zoknimosás jelképezi. Mivel a bűntudat erkölcsi én származék, kezelésében a vallásos nevelés hatásos. Ezt jelképezi a templom felbukkanása.</em></p>
<p>P.: Belépek a templomba. Gyönyörű freskók vannak a falon...Itt van Michelangelo egyik freskója is...nem tudom, kinek az érintése...amikor valami születik...</p>
<p>T.: Ádám teremtése.</p>
<p>P.: Valóban. Ott van a kinyújtott kéz. Azután egy másik képen Jézus Krisztus cipeli a keresztet. Ezt már láttam gyermekkoromban....Igen, a mi templomunkban...Látom az oltárt és a fényeket...Ott van a pap is. Misét mond hosszú köntösében...És belül emberek vannak...öregasszonyok fekete ruhában, a pad fölé hajolnak kezükben imakönyvvel, halk hangon imát mormolnak.</p>
<p><em>M.: A templom, a pap és a vallásos tárgyú freskók lehetővé teszik a szexuális trauma és a bűntudat szimbolikus, erkölcsi én–szintű feldolgozását. A kérdés az, kivel azonosítja magát Szilárd, valós személlyel, mint a pap, vagy pedig transzcendenssel, mint Jézus Krisztus? Korábban a gyógyító belső képviseletét Szilárd narcisztikus védekezéssel ugyanolyan mértékűre nagyította fel, mint a bűntudatát. A mindenhatóvá tett jó lélektani tárgy vehette fel eredményesen a küzdelmet a bűntudattal. Így pszichózisában Jézus Krisztussal azonosult, mivel apja az azonosulásra gyenge és alkalmatlan személyiség volt.</em></p>
<p>P.: Fókusz!...Minden a fókuszban van.</p>
<p><em>M.: Ebben a pillanatban erős szorongást éreztem. Attól féltem, hogy előtörnek a pszichotikus élmények, újra hallucinálni fog, és akkor mit fogok a helyzettel kezdeni?</em></p>
<p>T.: Hol van a fókusz?</p>
<p>P.: Most nem látom a fókuszt. Egy körívet látok. Annak van egy középpontja. Arra koncentrálok.</p>
<p>T.: Igen.</p>
<ol><li>(szorongva): A középpont!</li>
</ol><p><em>M.: A legutolsó pszichózis élményei bukkannak elő, amelyben egy fénypontot kellett követnie. A fókusz és a középpont a pszichotikus megvilágosodás–élmény jelképei lehetnek.</em></p>
<p>P.: Ezen nagyon meglepődtem, de már eltűntek...Most jön a pap, vesz egy darab kenyeret, hálaadó imát mond, kettétöri és szétosztja az emberek között, miközben azt mondja: “Vegyétek és egyétek, ez az én testem.” Azután vesz egy edényt, hálát ad Istennek, és odaadja az embereknek. “Igyátok mindannyian...ez az én vérem.”</p>
<p>T.: Hogy néz ki a pap?</p>
<p>P.: Egy kicsit kopasz...magas, sovány, magas homloka van. Megnyugtató mély hangja van. (Szilárd utánozza a pap hangját): “Vegyétek, ez az én testem, amit nektek adok...Igyátok mind, ez az én vérem”...Názáreti Jézus... Most látom a fókuszt...azt a fókuszt újra...ugyanaz a körív...és erre a helyre fókuszál (elcsuklik a hangja).</p>
<p><em>M.: Szilárd megpróbálja magát azonosítani a pappal, de ezt a Jézus Krisztussal végbement pszichotikus egybeolvadása egyelőre meghiúsítja.</em></p>
<p>P.: Jézus Krisztus jelenlétét éreztem, amikor a fényt kellett követnem. Miután részt vettem a szellemi jóga összejövetelen.</p>
<p>T.: Most megértheti, hogy ez nem veszélyes a maga számára.</p>
<p>P.: Igen.</p>
<p>T.: Pusztán egy lehetőség a sorsában, amit átélt. Megkérdezheti a papot, hogyan kövesse az igaz utat.</p>
<p><em>M.: Arra törekedtem, hogy Szilárd a pap apai jellegével azonosuljon. Ahelyett, hogy fénypontot követne, reálisabb, földi célok felé haladhat.</em></p>
<p>P.: A pap azt mondja, a saját utamat kell járnom, de én nem tudom, hogy melyik az.</p>
<p>T.: Ha majd kijön a templomból, biztosan látni fog egy utat, egy olyan utat, amelyik összeköti a múltat a jövővel....A régi várat, benne a csecsemővel a herceg kastélyával....egy utat, amelyen előre és visszafelé mehet...minden a választásától függ</p>
<ol><li>(érzelemmel): Látni akarom újra a csecsemőt</li>
</ol><p>T.: Jól van. Akkor menjen vissza a régi várhoz.</p>
<p>P.: Egy kicsit hepehupás az út...ráférne a javítás...olyan, mint a magyar utak általában...Látom a régi várat, és az egyik őrt, amint a dárdájára támaszkodva pihen, mint egy félnótás.</p>
<p>T.: Bess az?</p>
<p>P.: Igen, ő az. Megismer, és vidáman üdvözöl (Szilárd nevetni kezd). –Helló, öreg cimbora! Belépek a várba. Bess-nek őrködnie kell. Nem zavarom....Most visszhangzik a vár. Visszhangoznak a lépteim. Minden zeng. Milyen érdekes! Sohasem hallottam még ilyet! –Hahó!!</p>
<p><em>M.: A visszhang Szilárd énjének az áttételi kapcsolatban megélt tükrözése. Személyisége oly erőre kapott, aminek révén képes visszhangot kelteni környezetében.</em></p>
<p>P.: Látom a csecsemőt. Egy sátor alatt fekszik, szopja az ujjait. Milyen jól érzi magát! Nincsenek sehol a felügyelő nők, egy kivételével.... Ez az anyja. Hozzámegy. Megszoptatja. A csecsemő teljesen ki akarja szopni az emlőt. Befejezi az etetést. Elég. Az anyja leteszi. Megigazítja a ruháját és egyedül hagyja....Szeretném, ha a csecsemő tudna beszélni!</p>
<p>T.: Tud majd beszélni, ha eljön az ideje.</p>
<p>A következő terápiás ülésen Szilárd beszámol arról, hogy szorongása és depressziója megszűnt. Későbbi imaginációkban a zord várúr és Szilárd megbarátkoznak egymással. Szilárd megkéri a várurat, készítsen ajándékot a csecsemőnek. Szilárd fontos szerepet jár ki Bess-nek a várban, ezentúl teherautót vezethet. Ekkor a terápia a páciens szomatikus betegsége miatt megszakadt.</p>
<p>Összefoglalva a féléves terápiát, a szkizofrén páciensnél hipnoanalízissel kombinált dinamikus egyéni pszichoterápiát folytattam, amely részleges eredményre vezetett, mivel tünetmentessé vált és önbizalma megnövekedett. A megzavart anya–gyermek kapcsolat hatásait sikerült azonosítani és részlegesen feldolgozni. Nem sikerült viszont megoldani az ödipális konfliktust és a szexuális problémát. Ehhez több időre és erőfeszítésre lett volna szükség.</p>
<p><span>1 (</span><em>Abrams,</em><span> 1964; </span><em>Ammon, </em><span>1973 és 1992; </span><em>Arieti, </em><span>1974; </span><em>Baker, Hulsey, Glenn, </em><span>1990; </span><em>Baker,</em><span> 1981, 1985, 2000; </span><em>Bateson, Jackson, Haley és Weakland, </em><span>1956;</span><em> Benedetti, </em><span>1987; </span><em>Blatt és Wild, </em><span>1976; </span><em>Brown, </em><span>1985 és 1993; </span><em>Brown és Fromm, </em><span>1986; </span><em>Bruder, </em><span>1995; </span><em>Edgette, </em><span>1986; </span><em>Erickson, </em><span>1967;</span><em> Erickson és Rossi, </em><span>1980; </span><em>Erickson és Zeig, </em><span>1980; </span><em>Feinsilver, </em><span>1986a és 1986b; </span><em>Gill és Brenman, </em><span>1959; </span><em>Giovacchini, </em><span>1986; </span><em>Gruzelier, </em><span>1999 és 2000; </span><em>Haley,</em><span> 1967 és 1982; </span><em>Harangozó és Martényi, </em><span>1992; </span><em>Hirsch és Weinberger, </em><span>1995; </span><em>Hodge, </em><span>1988; </span><em>Kafka,</em><span> 1986; </span><em>Kernberg, </em><span>1980; </span><em>Kestenbaum, </em><span>1986; </span><em>Liebermann, Spaulding és Corrigan,</em><span> 1995; </span><em>McGlashan, </em><span>1988; </span><em>Schwartz, </em><span>1986; </span><em>Schulz, </em><span>1986; </span><em>Vas,</em><span> 1987, 1990c, 1992b és 1993d; </span><em>Wing, </em><span>1995; </span><em>Zeig, </em><span>1974, 1980a és 1980b; </span><em>Zindel</em><span>, 1992 és 1995)</span></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F10%2F30%2Fegy_paranoid_szkizofren_ferfi_hipnoterapiaja_esettanulmany%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F10%2F30%2Fegy_paranoid_szkizofren_ferfi_hipnoterapiaja_esettanulmany%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F10%2F30%2Fegy_paranoid_szkizofren_ferfi_hipnoterapiaja_esettanulmany%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Egy paranoid szkizofrén férfi hipnoterápiája - esettanulmány"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/10/30/egy_paranoid_szkizofren_ferfi_hipnoterapiaja_esettanulmany#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12406143" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/kozepkori_var_medieval_castle.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2017/06/17/hipnoterapia_szkizofren_egyenek_kezeleseben_v_hipnoanalitikus_technikak_essze
Hipnoterápia szkizofrén egyének kezelésében V. Hipnoanalitikus technikák. Esszé
2017-06-17T02:47:35+02:00
2017-06-17T02:47:35+02:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Ha fellapozunk egy szkizofrénia kötetet, például Hirsch és Weinberger sok szerzős könyvét <em>(Hirsch, Weinberger, 1995)</em>, meglepődve tapasztaljuk a pszichoterápiás fejezetek terjedelmének csökkenését a korábbiakhoz képest. A volumen zömét a biológiai kutatások beszámolói teszik ki, a gyógyításban pedig a biológiai terápiákat részesítik előnyben. Ezek kiegészítéseként jönnek szóba a pszicho-edukáció, szociális készségfejlesztés, stressz menedzselés, természetesen aszerint, hogy megfelelnek-e a költség–haszon elemzés kritériumainak vagy sem. Mi marad a pszichoterápiának? Mindenekelőtt a családterápia és a kognitív magatartásterápia. Az analitikus egyéni terápiákról ugyanúgy nem esik szó, mint a hipnoterápiáról. <span style="color: #800080;">Mintha ugyanoda jutottunk volna, mint ahol néhány évtizeddel ezelőtt tartottunk, amikor műhibának számított a szkizofréniát hipnoterápiával kezelni</span> (<em>Gill, Brenman, </em>1959<em>; Hodge, </em>1988)<em>.</em></p>
<p>Azonban az utóbbi néhány évtized jelentős változásokat hozott a pszichoterápia elméletében és gyakorlatában, olyan változásokat, amelyek utat nyitottak a különböző szakmai irányzatok egymás közötti párbeszédének (<em>Arieti, </em>1974;<em> Aronson, </em>1975; <em>Benedetti, </em>1987;<em> Boyer,</em>1971; <em>Feinsilver, </em>1986a, 1986b; <em>Giovacchini, </em>1986;<em> Greenspan, </em>1986; <em>Lewis, Miller</em>, 1993;<em> Lichtenberg, </em>1978, 1995;<em> McGlashan,</em>1988;<em> Schore, </em>1994, 2003a, 2003b;<em> Smith, </em>1984, 1990; <em>Stolorow, Brandchaft, Atwood</em>, 1987)<em>.</em> Színre lépett az egységes, integratív szemlélet, s ez leszámolt azzal a korábbi ortodox nézettel, hogy egy adott pszichoterápiás iskola módszeréhez mereven ragaszkodjanak alkalmazói anélkül, hogy más módszerrel felváltsák, vagy, ne adj’ Isten, vegyítsék. Ennek témánk szempontjából igen fontos hozama a <span style="color: #800080;">hipnoanalízis térnyerése, amely pszichoanalízis és hipnózis együttes alkalmazása</span> (a kifejezést Hadfield használta először 1940-ben). Az integratív szemléletű hipnoanalízis legnevesebb képviselői <span style="color: #800080;">Elgan L. Baker</span> (<em>Baker, </em>1981, 1985, 2000;), Daniel P. Brown és Erika Fromm <em>(Brown, Fromm, </em>1986) egyúttal a pszichotikus és borderline páciensek hipnoterápiás stratégiáinak kidolgozásában is a nemzetközi élvonalba tartoznak. <span style="color: #800080;">Ha a hipnózis a pszichoterápiák anyja (lásd <em>Rossi</em> előbb idézett mondását) és a pszichoanalízis a “tékozló fiú”, igazán itt az ideje, hogy megbékéljenek egymással.</span></p>
<p>Az elmúlt évtizedekben kétségkívül javult a hipnózis megítélése a pszichotikusok kezelésében (<em>Baker, Hulsey, Glenn, </em>1990). A műhiba emlegetésétől a veszélyek hangoztatásán át eljutottunk a várakozó kíváncsiságig: vajon mivel járulhat hozzá a hipnózis a szkizofrének gyógyításához? E tekintetben háromféle elképzelés körvonalazódik az utóbbi néhány évtized irodalmában.</p>
<ol><li><em>A</em> <em>minimális terápiás célok elve</em> megelégszik a betegek hipnotikus relaxációjának az ismételgetésével (<em>Brown, Fromm, </em>ibid). A terapeuta ebben a helyzetben a mindenhatósággal felruházott jó tárgy szerepét vállalja fel.</li>
<li><em>A mentális hiányosság elviselhetővé tételének az elve</em> elsősorban kognitív és viselkedésterápiás technikákat alkalmaz a kognitív zavarok (hallucinációk, gondolkodászavar) leküzdésének a megtanítására és a szociális készségek újratanítása érdekében <em>(Abrams, </em>1964; <em>Copeland, Kitching, </em>1937; <em>Erickson, Rossi, </em>1980;<em> Erickson, Zeig, </em>1980;<em> Haley, </em>1967, 1982; <em>Lavoie, Elie, </em>1985;<em> Levitt, Baker,</em>1990; <em>Semrad, </em>1969;<em> Sexton, Maddock, </em>1979; <em>Zeig, </em>1974, 1980a, 1980b, 1985a, 1985b)<em>. </em>A fenti két megközelítés a hipnózist pusztán kiegészítő és tünet–enyhítő módszernek tekinti a helyrehozhatatlannak ítélt zavar romlásának a feltartóztatásában.</li>
<li><em>A súlyos személyiségzavarok és a pszichózisok innovatív hipnoterápiás stratégiája</em> a szkizofrén pszichózisok kezelésében egyértelműen optimista álláspontot vall magáénak. Gyógyíthatónak tételezi a zavart, amennyiben korán, az első zajlás alatt vagy utána történik a gyógyszeres, a lélektani és a szocioterápia (a pszichoterápiás keretben pedig a hipnózis). Háromféle, szemléletileg jól elkülöníthető ágazatra bontható az innovatív stratégiai irányzat:</li>
</ol><ul><li>a fejlődési hiányok korrekciójának modellje,</li>
<li>a szimbiotikus kapcsolati modell,</li>
<li>a szimbolikus interakció modellje.</li>
</ul><p> </p>
<p><em>A fejlődési hiányok korrekciójának modellje</em></p>
<p>Képviselőik a pszichoanalitikus tárgykapcsolatelmélet (<em>Kafka, </em>1986;<em> Kernberg, </em>1980;<em> Klein, </em>1946; <em>Mahler, Pine, Bergman,</em>1975;<em> Ogden, </em>1982, 1986;<em> Searles, </em>1967, 1976, 1986;<em> Sechehaye, </em>1951;<em> Smith, </em>1984, 1990; <em>Winnicott, </em>1953/1975, 1965a, 1965b, 1969) megfontolásaira támaszkodva dolgozták ki a szkizofrénekkel végzendő hipnoterápia módszertanát és technikai eszköztárát. Elméleti vezérfonaluk az, hogy a pszichoanalízisben alkalmazott feltáró technika és értelmezés kudarcot vall, ezért mindkettő kerülendő. Ezzel szemben <span style="color: #800080;">a terápiás beavatkozások fókuszába helyezendők a pszichikus struktúrák fejlődési hiányosságai. Ide sorolhatjuk az önérzés vagy önazonosság érzés hiányát, az indulatok tudatosítására és elviselésére való képtelenséget, valamint a széthullásra hajlamos tárgyképeket. Utóbbi folytán a külvilág és az emberi kapcsolatok nehezen elfogadható és követhető jelenségek, amelyeket a páciens furcsa, bizarr módon értelmez</span> (<em>Blatt, Wild, </em>1976; <em>Burnham, Gibson, Gladstone, </em>1969; <em>Lewis, Miller,</em> 1993;<em> Volkan,</em> 1986). Magas hipnotikus fogékonyságú páciensekkel dolgoznak (<em>Pettinati, 1982; Pettinati, Kogan, Evans, et Alii, </em>1990; <em>Vingoe, Kramer, </em>1966) és az áttételi problematikát hipnózis–mentes üléseken oldják meg.</p>
<p><em>A fejlődési hiányok korrekciójának modellje keretében ismertetem </em></p>
<ul><li><em> a határok kialakítását, </em></li>
<li><em> a testképformálást, </em></li>
<li><em> az affektív fejlődés hiányosságainak korrekcióját, és </em></li>
<li><em> az internalizált tárgykapcsolatok kialakításának módszereit.</em></li>
</ul><p> </p>
<p><em>A határok kialakítása</em> (<em>Brown, Fromm, </em>1986)<em>.</em></p>
<p>A szkizofrén egyén nem képes különbséget tenni külső és belső, önmaga és mások között, aminek alapja az, hogy képtelen különbséget tenni a tőle független tárgyak és azok benne kialakult pszichikus képviselete között. Emiatt szinte védtelennek érzi magát, mint a házától megfosztott csiga. Olyan módon ellensúlyozhatja a határok hiányát, hogy például a szoba falait teste kiterjesztett határának érzékeli, amelynek megsértése illetéktelen személyek részéről elviselhetetlen szorongást és/vagy haragot gerjeszthet benne. <span style="color: #800080;">Az ellenszegülő magatartás vagy negativizmus ugyancsak ellensúlyozhatja a határok hiányát.</span></p>
<p>Brown és Fromm úgy írják le egy krónikus paranoid szkizofrén férfinál az én-határok kialakítását, hogy a terapeuta hipnózisról hipnózisra <span style="color: #800080;">elképzelteti: a páciens szilárd falú, biztonságos buborékban repül a levegőben, megfelelő távolságban minden veszélyt jelentő tárgytól, így a terapeutától is, elkerülendő a vele való összeütközést és egybeolvadást.</span> <span style="color: #800080;">Fokozatosan megtanulja, hogy mikor nem pukkan szét a buborék, és azt is, hogy érzelmi behatásra ne eresszen le. A terapeuta szuggesztiói nyomán elképzeli, hogy a buborék vékony fala egyre közelebb kerül a testéhez, végül ráfeszül, miközben továbbra is biztonságban érzi magát. Ez a módszer a szilárd testkép kialakításához járulhat hozzá.</span></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/buborekban_by-american-photographer-melvin-sokolsky.jpg" alt="buborekban_by-american-photographer-melvin-sokolsky.jpg" class="imgnotext" width="525" height="525" /><small>Melvin Sokolsky fotója, 1963.</small></p>
<p>A határképzést a következő hipnotikus vizualizációk segíthetik elő:</p>
<ul><li>biztonságos tér elképzelése, amelyben a legtökéletesebb nyugalmat és védettséget élheti át (biztonságos vagy kedvenc hely: pl. tojásban, gyermekkori rejtekhelyen, tündérkastélyban lenni, stb.);</li>
<li>a közelség–távolság szabályozása (ld. az előbbi buborék példában a páciens–terapeuta távolság beállítását);</li>
<li>határvonal elképzelése: a páciens képzeletben szilárd határt vonhat teste köré (pl.: buborék, energia–burok, varázsköpeny, stb.), és még a biztonságos hely köré is emelhet védőfalat. </li>
</ul><p> </p>
<p><em>Testképformálás</em> <em>(Brown, Fromm, 1986)</em></p>
<p>Testképtorzulást eredményez a zsigeri, tapintási és mozgásészlelési ingerületek elégtelen feldolgozása és hiányzó egysége. Képzeljük el, milyen kellemetlen érzés az, ha bizonyos testrészeink érzéketlenek, vagy állandóan zsibbadnak. De ez csak egyetlen érzésféleség kiesése, míg a szkizofrének érzékelési zavara több összetevőből áll. Ezek olyan bizarr szervérzésekben nyilvánulhat meg, amelyeket többségünk képtelen elképzelni, mert ilyeneket még sohasem érzett. Egyik páciensem arra panaszkodott, hogy egyre óvatosabban veheti csak a levegőt, mert annak a szervezetnek a tagjai, akik közé egykor tartozott, az életére törnek. A légzése alapján megtalálhatják, és olyan halálsugarat bocsáthatnak rá, amely megállíthatja a szívműködését. <span style="color: #800080;">Több beteg úgy érzi, hogy nem működnek a zsigeri szerveik, kivették a májukat, veséjüket, vagy a szívüket. Védekezésképpen külső ingerléssel pótolják a belső állapotukról hiányzó jelzéseket, ez lehet a szerepe a bizarr testtartásoknak, grimaszoknak mint ismétlődő saját test ingerléseknek.</span> Egyik beteg arról panaszkodott, hogy a hasában táskarádió szól. Testi váladékaik összegyűjtésére és elfogyasztására a test széthullásától való félelem késztetheti őket.</p>
<p><span style="color: #800080;">Hipnózisban a testfelszín ismételt ingerlését és ennek tudatosított megélését képzeltetik el a szerzők. Ilyenek a ringatás, fürdetés, játék, tükör előtti tánc.</span> A páciens megtanítható saját testének képzeletbeli letapogatására, a spontán jelentkező érzések, a viszketés, fájdalom, hőmérsékleti ingadozás tudatos átélésére, és a testfelszíni érzések elkülönítésére a test belsejéből származóktól. Ezt a legérzékenyebb testrészekkel, az arccal és a kézujjakal kezdik, és addig gyakoroltatják, amíg a páciens érdeklődését és motivációját az önálló gyakorlás iránt fel nem tudják kelteni. Minden képzeleti munkát a testképben történt módosulásról szóló beszámoló követ. A testfelszíni érzések tudatosításának kellő gyakorlása után a hipnoterápiás gyakorlás a zsigeri érzések átélésére, a szívműködésre, a légzésre, az izomösszehúzódásokra összpontosít. A belső tapasztalatok átélése segít összekapcsolni ezeket az affektív (érzelmi, indulati, hangulati, közérzésbeli) kezdeményekkel, amelyek az öröm és a kín testi élményeiben fejeződnek ki, és a belső diffúz energiaeloszlás váltakozásait követik. A szerzők leírását saját klinikai esettel illusztrálom.</p>
<p>A 25 éves szkizoaffektív pszichózisban szenvedő férfi pácienst depressziós állapotban vettem kezelésbe. Halvány mérgeztetéses téveszméi mellett igazolt vérző vastagbélfekélye volt. Ez utóbbi nagyzásos téveszmékkel, pszichomotoros felgyorsulással járó felhangolt periódusaiban mindig tünetmentessé vált, viszont depressziós állapotait úgy napi 20 véres–nyákos hasmenés kísérte. <span style="color: #800080;">Gyógyszeres kezelés mellett autoszkópos szerv–imaginációt alkalmazó hipnoterápiát kezdtem el.</span> <span style="color: #800080;">Először az ép, majd a fekélyes bélrészeket képzelte el, ahogyan azok fokozatosan gyógyulni kezdenek a légzésének ritmusára. Játákos, rímelő szuggesztiókat ismételgettem, annak a mintájára, ahogyan felhagolt állapotban verseket írt:</span></p>
<p>“A belek szeretik a meleget... A szelek belengetik a legeket... A legek melengetik a beleket... Benne lenni... enni, menni, tenni... evés, menés, hasmenés, kevés tevés.”</p>
<p>Ezek a metonímiák és metaforák az ericksoni indirekt kommunikációk mintájára azt sugallják, hogy a páciens felhangolt állapotban mozgásban, “menésben” és szellemi erőpazarlásban, “szómenésben” fecsérelte el energiáit, és a depresszió csakúgy, mint a hasmenés, ez ellen véd. Ezzel szemben, jobb önszabályozással elkerülheti energiái pazarlását. A hipnózistechnika hatékonyságát mutatja, hogy 10 terápiás ülés, köztük 6 hipnózis 6 hét időtartamban elég volt a székürítés csökkentésére napi 6–8-ra, és a depresszió megszüntetésére. Szóba került a pozitív fázis megelőzésének a kidolgozása is, azonban a páciens a kezelést megszakította. </p>
<p> </p>
<p><em>Az affektív fejlődés hiányosságainak korrekciója (Brown, 1985, 1993)</em></p>
<p>Három mozzanat különíthető el az érzelmi, indulati, hangulati életben, összefoglaló néven az affektivitásban: az affektív kifejezés, amely az érzelmek, indulatok tükrözése a személy magatartásában, az affektív élmény, amely az érzelmek, indulatok átélése, és az affektív tolerancia, amely a saját és mások érzelmi, indulati állapotának elviselését, tűrését jelenti. Érzelmi, indulati és hangulati életünk igen szorosan összefügg a testi működések zsigeri és hormonális szabályozásával. Úgy fogalmazhatunk, hogy a szociális hatásokra adott testi reakciókat az affektivitás közvetíti. Így a kellemes külső inger hatására szimpatikus idegrendszeri izgalom jelentkezik kitáguló pupillákkal, fokozódó szívfrekvenciával, mosolygással, közelítő viselkedéssel és öröm érzésével, a kellemetlenre pedig paraszimpatikus idegrendszeri tónus csökkenő szívfrekvenciával, visszahúzódással, amely a mimikai válaszban és élményben is tükröződik, például egyszerű kedvetlenség formájában. Az affektív kifejezés “készüléke“ veleszületett, az újszülöttek arcáról az összes alapérzelem leolvasható. Abban az esetben, ha az affektív kifejezés hiányzik, az egyén <span style="color: #800080;">sem mimikával, sem gesztusokkal nem képes érzelmi állapotáról közléseket adni. Merev és érzelemmentes, mint egy marionett figura.</span> Ha ez az állapot együttjár az élmény átélésének és toleranciájának hiányával, ez a legsúlyosabb érzelmi zavar. A krónikus differenciálatlan szkizofréniákra jellemző. Az ilyen betegek arckifejezése semmitmondó, zárkózott, üres lehet, avagy kényszeredett, torz kifejezést ölthet magára.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/kifejezestelen_marionett.jpg" alt="kifejezestelen_marionett.jpg" class="imgnotext" width="307" height="461" /></p>
<p>Az affektív élmény átélési képessége az első év folyamán alakul ki. <span style="color: #800080;">Ezek az egyének nem élik át érzelmeiket, vagy tévesen azonosítják azokat, képtelenek az együttérzésre, az érzelmi állapotok megosztására. Anélkül is mutathatnak affektív válaszokat, ill. anélkül számolhatnak be ilyenekről, hogy valójában átélnék.</span> Az állapot rendszerint csökkent affektív toleranciával társul, ami a középsúlyos szkizofrén pszichózisoknál figyelhető meg.</p>
<p><span style="color: #800080;">Az affektív tűrőképesség a második, harmadik évben, tehát az alapszemélyiség fejlődése, a szeparáció–individuáció folyamán alakul ki. Hiánya a <a href="http://hipnozis.blog.hu/2016/01/24/hipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia" target="_blank" rel="noopener noreferrer">határeseti személyiségzavarra</a> jellemző.</span> Sajátos viselkedés szokta kísérni. Például egy határeseti páciens azt mondta, hogy kosárlabdázás közben <span style="color: #800080;">egy–egy elrontott akciónál gyilkos dühöt érzett, ami féktelen üvöltésben tört ki belőle.</span> Figyelmeztették is, hogy ilyet ne csináljon.</p>
<p><span style="color: #800080;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/duhongo_kosaras.jpg" alt="duhongo_kosaras.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="404" height="251" /></span></p>
<p><span style="color: #800080;">Enyhébb defektus esetén elmarad az affektív folyamatok egybehangolása a megismerési, kognitív működéssel, így az affektív mozgalmak mintegy a tudatos megélésről lehasadva élik önálló életüket. Az előbbi páciens panaszkodott arra, hogy időnként sírási kényszer tör rá anélkül, hogy erre oka lenne.</span></p>
<p>Ha hiányos az affektív élmények átélési képessége, ez azt jelenti, hogy a szkizofrén személynél nem alakult ki az egészségesekre jellemző együttműködés az érzelmi állapotok és zsigeri szabályozás között. Mintha nem tudná, hogy egy adott szociális inger, amely valamilyen testi válaszra készteti, érzelmileg mit jelent. A belső élmények folyamatossága iránt is érzéketlen. Ezért állandóan a külső jelzések felé fordul. <span style="color: #800080;">Saját pillanatnyi érzelmi állapotát és ennek folytán önazonosságát csak a mindenkori külső események alapján képes meghatározni, így a figyelmének fókusza kívülről befelé irányul.</span> Már abból a tényből következik a hipnoterápia jótékony hatása, hogy ennek a kívülről befelé irányuló figyelemnek a fókuszát belülre helyezi. Ezenkívül a hipnózis a zsigeri érzésekre irányított figyelem révén érzékennyé teheti belső élményeinek a folyamatos átélésére és jelentésük megtapasztalására.</p>
<p>Az affektív élmények átélésének erősítésére ugyanaz a hipnózistechnika szolgál, mint a testképformálás esetén, hiszen a belső testi jelzések észlelése és az affektivitás fejlődése összefügg egymással. Ezeket a szuggesztiókat addig kell alkalmazni, amíg jól elkülöníthetőkké válnak a páciens számára a zsigeri működésváltozásokhoz kötődő affektív mozgalmak. <span style="color: #800080;">Gyakran jelentkezik ilyenkor egy igen erőteljes, rendkívül kellemetlen, rohamszerűen fellépő zsigeri élmény, amely tulajdonképpen elsődleges negatív affektus.</span> Olyan, mint az éhező csecsemő bélösszehúzódások folytán érzett kínélménye. Minden kellemetlenség ellenére az új élmény az elevenség jegyével bír, és <span style="color: #800080;">ahogy mind hosszabb és hosszabb ideig tudják ezt az érzést fenntartani és elviselni, annál inkább csökkennek az ún. elsődleges szkizofréniás tünetek.</span> <span style="color: #800080;">A hipnózisban végzett belső képzeleti tevékenység egybeolvasztja a zsigeri, testi élményeket a megismerő–kognitív folyamatokkal.</span> Ennek folytán kapcsolódik össze a külső hatás a testi–zsigeri válaszokkal és ezek érzelmi értékelésével.</p>
<p><em>Aronson </em>(1975) megfigyelése szerint a szkizofrének nem merik kifejezni az intenzív affektusokat, így például haragot a fontos személyekkel létesült kapcsolataikban, <span style="color: #800080;">attól tartva, hogy indulatuk megsemmisítheti a másikat, vagy szeretetük terhessé válhat.</span> Hipnózisban a relaxált állapot fenntartása mellett gyakorolhatják azt, hogy a mások irányában átélt és kimutatott érzelmeik és indulataik egyre erősebbé és erősebbé válnak anélkül, hogy ez ártana.</p>
<p>Az affektív fejlődési hiányok hipnoterápiás korrekciója felveti a <span style="color: #800080;">pszichotikus áttétel problematikáját,</span> amelyet az eljárás egyik próbatételének tart a szerző, <em>Daniel P. Brown.</em> <span style="color: #800080;">Ez olyan jelenségekkel jár, mint a kontrollvesztés, a határok megszűnése, a regresszió és a terápiás helyzetről alkotott téveszmés ítéletek. Megoldását a hipnózismentes ülések feladatának tekinti.</span> </p>
<p> </p>
<p><em>Hipnoanalízis a fejlődési hiány korrekciójához: a beépített tárgykapcsolatok kialakítása (Baker, Fromm és Copeland).</em></p>
<p>Elgan Baker 1981-ben fejlesztett ki egy 7 lépésből álló protokollt pszichotikus betegek hipnoterápiája céljából. Erika Fromm 1984-ben ezt kiegészítette a nyolcadik lépéssel, hogy alkalmassá tegye borderline és narcisztikus személyek kezelésére is. Végül Donna Copeland 1986-ban finomította a módszert, amely a tárgykapcsolat elmélet megközelítését alkalmazza a fejlődési deficit korrekciójának értelmezéséhez (<em>Brown, Fromm, </em>1986).</p>
<p><em>Első lépés.</em> Hipnotikus szuggesztiókat adunk, amely a páciens egyedüllétére, kellemes érzéseire, valamint előszeretettel űzött tevékenységére irányulnak. Ezzel csökkenthető a pszichotikus egyén félelme a terapeutától, különösen az elnyeletéses és megsemmisítéses fantáziák oldódhatnak.</p>
<p><em>Második lépés.</em> Mivel a páciens egyszerre vágyik arra, hogy összeolvadjon a másik személlyel, ugyanakkor fél is annak pusztító haragjától vagy elhagyásától, fontos számára a terapeuta jelenlétének és békés szándékainak folyamatos ellenőrzése. Ezért olyan instrukciót kap, hogy képzelje el önmagát, miközben teljesen nyugodt, majd egy pillanatra nyissa ki a szemét és ellenőrizze, hogy mit csinál a terapeuta, aztán újra csukja be és folytassa önmaga vizualizációját. Egy ülésen belül is érdemes néhányszor megismételni az első és második lépés gyakorlatait, és néhány ülést rászánni arra, hogy a páciens hozzászokjon a helyzethez és kedvet kapjon a hipnoterápiára. A második lépés feladata tehát az önképek és tárgyképzetek elkölönítésének elősegítése.</p>
<p><em>Harmadik lépés.</em> Miután a hipnotikus relaxáció és a kellemes közérzet kialakult, a páciens azt a szuggesztiót kapja, hogy képzelje el a terapeutát. Minthogy igen nehéz feladat az egész tárgyat képviselő terapeuta leképezése, kezdetben valamilyen vele kapcsolatos dolgot (résztárgy aspektust) képzeltetünk el, pl. a nevét, amint egy táblán olvasható, esetleg valamelyik használati eszközét. Ez a lépés a “másik” egésztárgy voltát, különállóságát és elevenségét hordozó képzeteket hivatott beépíteni a páciens személyiségébe a tárgyállandóság elérése céljából. A tárgyállandóság azt jelenti, hogy akár büntető, akár gondoskodó, szerető az anya, a kb. 3 éves gyermek képes megtartani jó tárgyképviseletét, azaz szeretni őt. A hipnoterápiás helyzetben az anya helyére természetesen a terapeuta lép.</p>
<p>A <em>negyedik lépésben</em> a páciens–terapeuta távolságot a hipnotikus imagináció folyamán a páciens szabályozhatja. <span style="color: #800080;">Kezdetben egy nagy tó szemközti partjain vagy két szakadékkal elválasztott hegy csúcsain képzelheti el önmagát és a terapeutát. Néhány hét elteltével a távolság hipnózisról hipnózisra csökkenhet, végül mindkettőjüket a terápiás helyiségbe hozhatja képzeletben.</span> Ebben a lépésben a cél az önképek és tárgyképviseletek elkülönítését követő egységbe formálása, a pszichotikus összeolvadás megakadályozása. Korábban, ha a terapeuta túl közel került a pácienshez, utóbbiban <span style="color: #800080;">egybeolvadási és elnyeletési félelmek és fantáziák</span> támadhattak.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szakadek_ket_oldala.jpg" alt="szakadek_ket_oldala.jpg" class="imgnotext" width="368" height="290" /><span style="color: #800080;">Az <em>ötödik lépés</em> a legfontosabb. Ez hónapokig, évekig eltarthat, aminek során a terapeuta gondoskodó, védelmező, támogató, együttérző, jó szülő figuraként, “megtartó anyai környezet” módjára szolgálja a páciens szükségleteit.</span> Hipnózisban olyan kapcsolatban képzeli el a páciens önmagát a terapeutával, amelyben ez a támogató, gondoskodó, biztonságot nyújtó viszony adja meg a történések alaphangulatát. A kitartó munka eredményeként a páciens magábavetíti a jó tárgyat, és kifejleszti jó önképét. A fázis végén a páciens megerősödött felnőtt énje kor–regressziós hipnózisban “dajkálhatja” saját deficites gyermeki énjét (vö. “self-mothering”: <em>Murray-Jobsis</em>).</p>
<p>A <em>hatodik lépésben</em> a hipnoanalitikus segíti a pácienst, hogy torzult tárgyképviseletét kívülre helyezze és átdolgozza. Olyan szuggesztiót ad, hogy képes önmagában megpillantani <span style="color: #800080;">a “rossz” szülő képét.</span> Ezt önmagából ki kell vennie, új helyet találni a számára, esetleg átalakítva visszahelyezni vagy végleg eltávolítani, <span style="color: #800080;">pl. hőlégballonba helyezni és elengedni, vagy dobozba zárva eltenni egy polcra, “jobb időkre”.</span> A pácienst bátorítani kell arra, hogy a szülő jó tulajdonságainak képzeteit tartsa meg magában. <span style="color: #800080;">Elképzelheti önmagát a “rossz” gyermek maszkjában, aki kihívta maga ellen szülei haragját, és emiatt büntették, de aki széttöri ezt a maszkot, hogy kialakítsa a jó képviseletét önmagán belül.</span></p>
<p><span style="color: #800080;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/holegballon.jpg" alt="holegballon.jpg" class="imgnotext" width="579" height="325" /></span></p>
<p>A <em>hetedik lépés</em> a szeretet és gyűlölet tárgyainak egységbe forrasztását segíti elő a hipnotikus képzelet felhasználásával úgy, hogy belevonja ebbe a páciens személyközi tapasztalatait, azok átdolgozása céljából.</p>
<p>A <em>nyolcadik lépés</em> a hasítás védekező mechanizmusa feletti kontroll kialakítását szolgálja a jó és a rossz tárgyak egységbe tömörítésének további előmozdítása érdekében. Éber beszélgetések során a terapeuta elmagyarázza a páciensnek, hogy a szülő nem elégítheti ki gyermekének minden igényét, sőt, a függőségi igények kielegítésének akadályozása éppen az önállóság és a növekedés elérését szolgálja. Továbbá a világ nem csak fehér vagy csak fekete, az emberek jó és rossz tulajdonságai keverten léteznek személyiségükben. <span style="color: #800080;">Ezután mutat rá arra, hogyan vetítette rá a páciens váltakozva a végletesen jó és végletesen rossz tárgy tulajdonságait, ami a szülő–gyermek kapcsolatból a hasítás működését helyezte át a terápiás szituációba.</span> Rá kell mutatnia arra is, hogy a páciens irreális elvárásai és félelmei mind a környezete, mint önmaga számára ártalmasak. A hipnotikus imaginációban <span style="color: #800080;">összegyűjtheti valótlan képzeteit és érzelmeit, és dobozba zárva bedobhatja őket a hídról a folyóba.</span> Ezenkívül a terapeutát elképzelheti oly módon, hogy rávetíti a rossz anya–képet anélkül, hogy a jó terapeuta–kép megszűnne.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/doboz.jpeg" alt="doboz.jpeg" class="imgnotext" width="576" height="432" /></p>
<p><span style="color: #800080;">A 8 lépéses hipnoanalitikus protokollt pszichotikusoknál az első lépéstől kell kezdeni, borderline személyeknél a 3. vagy 4. lépéstől, narcisztikus személyiségek esetén pedig az 5. lépéstől.</span> </p>
<p> </p>
<p><em>A szemi–szimbiotikus kapcsolati modell (Scagnelli, később Murray–Jobsis)</em> </p>
<p><em>Gill </em>és<em> Brenman </em>(1959) pszichoanalitikus hipnózis elméletére alapozza saját elképzelését <em>Joan Scagnelli </em>(1975, 1976, 1980,<em> Murray–Jobsis, </em>1984, 1985, 1988, 1989, 1991, 1993; <em>Wester & Smith, </em>1984) a szkizofrén egyénnel kialakított hipnoterápia folyamatáról. Feltevése szerint a hipnózis az alkalmazkodást elősegítő regresszió és áttétel eszköze, amelyet a páciens és a terapeuta együtt használnak abból a célból, hogy az előbbi énje szolgálatába állíthassa saját regresszióját.</p>
<p>Nyilvánvaló, hogy az elméleti hozzáállás meghatározza a technikák és módszerek megválasztását (vagy fordítva). Így <span style="color: #800080;">az én<em>–</em>struktúra hiányainak hipnoterápiás korrekciója jól kidolgozott technikákat követel, ugyanakkor problematikus és megoldatlan területe marad az áttétel és különösen a viszontáttétel kezelése.</span> Ezzel szemben a szemi<em>–</em>szimbiotikus kapcsolati modell egyszerre próbálja a strukturális és a kapcsolati dimenziót megragadni, a szükséges változásokat létrehozni azokban. A struktúraképzés semlegesebb terápiás légkörével szemben az alanyközi viszonyulásra épít (<em>Diamond, </em>1984, 1987, 1988, 2000). Igen intenzív érzelmi dinamikával dolgozik és ez az, ami a páciens ellenállását felkelti. Így nem csoda, hogy fő problémának a kontroll kérdését tartja, és a már ismertetett módon próbálja megoldani (nyitott szemmel történő hipnózis, a páciens ön<em>–</em>hipnózisa és közös hipnózisa a terapeutával). Az előbb ismertetett struktúraképző technika racionális, instrukció- és feladat–orientált, de mindenekelőtt edukatív és praktikus jellege annak tekintélyparancsoló, apai minőségét hangsúlyozza. Ezzel szemben a szemi<em>–</em>szimbiotikus kapcsolati modell sajátossága a megengedő, gondoskodó, emocionális anyai terápiás légkör, az alanyközi viszonyulás.</p>
<p>A támogató terápiás környezet létrehozása és fenntartása érdekében Scagnelli<em>–</em>Jobsis a páciens “érzelmeinek empátiás tükrözését” alapvetőnek tartja. Ennek során a terapeuta hitelesíti a páciens gyermekkori élményekhez kötődő szorongását, fájdalmát és haragját, mivel ezeket az érzéseket a szkizofrén páciens nyíltan soha sem élhette át, és nem fejezhette ki. Ellenkezőleg, nagymértékben elidegenedett korai élményeinek eredeti érzésvilágától, és így önmagától, mivel mindkettőt rosszként élte meg.</p>
<p>A hipnoterápiás technikák sorát közül csak azokat említem meg, amelyek konzisztensek a szemi<em>–</em>szimbiotikus kapcsolati modellel:</p>
<ul><li><em> a negatív tartalom újra–értelmezése; </em></li>
<li><em> újra–gondozás; </em></li>
<li><em> a szeparáció–individuáció elősegítése; </em></li>
<li><em> a páciens és a terapeuta közös transz–élménye.</em></li>
</ul><p><em> </em></p>
<p><em>A negatív tartalom újra–értelmezése</em> </p>
<p>Ehhez sorolja a visszacsinálást, az újrakeretezést, a képmódosítást és az alkotó kontrollt.</p>
<p><em>Visszacsinálás.</em> A tagadáson alapuló védekező mechanizmusokból kialakított technika. Hasonlít a meg<em>–</em>nem<em>–</em>történtté<em>–</em>tevés védekező mechanizmusához, ám nem a tagadás érvényesül benne, hanem valamilyen elviselhetetlen és szégyenteljes esemény hipnotikus felélesztése és átélése olyan módon, hogy a terapeuta védő, támogató, erőt adó jelenlétére támaszkodva a páciens saját megoldása a kedvező kimenetel felé fordíthassa az esemény folyását.</p>
<p><em>Újrakeretezés.</em> Leggyakrabban valamely kora gyermekkori traumás esemény nézőpontváltását szorgalmazza, így hipnotikus kor–regresszióban a páciens felnőtt énjének segítségével láttatja be azt, hogy a felnőttektől függő kisgyermek mindig kiszolgáltatott és tehetetlen, amiért nem felelős. Ennek révén oldódnak a szituációhoz társult mágikus, irreális fantáziák és a bűntudat, így valósághűbb értékelés alakulhat ki.</p>
<p> <em>Képmódosítás.</em> Hipnózisban a negatív tartalmú képek és élmények pozitív előjelű megváltoztatását gyakoroltatja a pácienssel, ami a társult negatív érzelmeket is hasonlóképpen módosítja.</p>
<p style="text-align: left;"><em>Alkotó kontroll.</em> A fent leírt képmódosítás elsajátításával a páciens saját képzeletének alkotó kontrollját gyakorolhatja olyan formán, hogy a nyomasztó élmények képzeteit, például a szörnyeket kevésbé nyomasztóvá alakítja át, mondjuk, mulatságos emberekké, vagy a rajzfilmek ötletességével nevetségessé teszi, legyőzi azokat.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szorny.jpg" alt="szorny.jpg" class="imgnotext" /><small>A Szépség és a Szörny</small></p>
<p><em>Újra–gondozás </em><em> </em></p>
<p>Az újra–gondozás a páciens hiányzó korai tapasztalatait pótolja a hipnotikus kapcsolatban átélt anya–csecsemő helyzet megelevenítésével. <span style="color: #800080;">Az anyai gondoskodás biztosítja a csecsemő önérzésének és kötődési képességének kifejlődését. Mindez a szkizofrén személyben hiányzik vagy elégtelenül van jelen.</span></p>
<p>Kor–regressziós hipnózisban a páciens belemerülhet abba az élménybe, hogy csecsemő, akit anyja magához ölel, szoptat, érzi a tej ízét, illatát, az anyai test melegét, puhaságát, és szilárd támasztékát a megkapaszkodásra. Átéli a biztonságot, azt, ahogyan anyja reámosolyog, ahogyan önmagát látja a mama mosolyában, ahogyan érzi a szeretetét, lágy, ritmikus, megnyugtató hangját, és mindezt képes felidézni még a szeparáció rövid időszakai alatt is. <span style="color: #800080;">A terapeuta szuggesztiói nyomán megelevenedik az anya–csecsemő kettős minden érzésfélesége a zsigeri érzésektől az ízlelési, tapintási, mozgásérzékelési tapasztalatokon keresztül a hallási és látási élményekig. </span>Mind a terapeuta, mind pedig a páciens <span style="color: #800080;">tisztában vannak azzal, hogy ők alkotják ezt a hipnotikus élményt, ami nem változtatja meg a múltat, viszont segíthet jobbá tenni a jelent és a jövőt. </span>A technika egyik változata a<span style="color: #800080;"> “kreatív ön<em>–</em>anyáskodás” (creative self<em>–</em>mothering), </span>amelyben a páciens felnőtt énje gondoskodik gyámoltalan csecsemő énjéről.</p>
<p> </p>
<p><em>A szeparáció–individuáció elősegítése</em><em> </em></p>
<p>Az újra–gondozás technikájára épül a páciens kora gyermekkori érzékelési–észlelési, affektív és motoros élményeinek megelevenítése. Elképzelheti, ahogy a saját kezét és ujjait látja a levegőben úszni, mintha különálló tárgyak lennének, amelyeket meg lehet fogni és elengedni. Átélheti újra, ahogy homályosan ráeszmél különállóságára az anya–csecsemő egységen belül. Megelevenítheti a mászás élményét, a szoba felfedezését, azt, ahogy visszatér anyjához érzelmi feltöltés céljából. Későbbi időszakokból pedig más gyermekekkel történő együtt játszása lehet a hipnotikus élmények tematikája.</p>
<p> </p>
<p><em>A páciens és a terapeuta közös transz–élménye</em> </p>
<p>Ezt a technikát elsőként <em>Scagnelli </em>írta le. <span style="color: #800080;">A terapeuta önhipnózisa,</span> miközben a pácienssel hipnotikus kapcsolatban van, növeli figyelmének koncentrációját, és könyebb hozzáférést tesz lehetővé a tudattalan tartalmakhoz. <span style="color: #800080;">Saját transz–állapota ezen felül empátiásabbá teszi a páciens érzelmi folyamatai iránt (empátiás transz).</span> Segít megérteni és dekódolni a páciens ki nem mondott és kimondhatatlan, zavaros érzelmeit. Ezzel <span style="color: #800080;">empátiásan tükrözi annak hiányos érzelemátélését, majd szavakban jelzi vissza a páciensnek a zavaros érzelmeket.</span> Eljárása tehát egyezik az affektív fejlődési deficit korrekciós technikájával. Miközben a terapeuta figyeli a páciens transz–élményét, <span style="color: #800080;">könyebben vevő a rejtett üzenetekre, amelyeket éber állapotban észre sem venne.</span> Érzékelve a páciens érzelmi változásait, a terapeuta saját érzelmeivel követi a páciens transz–élményeit. A saját érzelmi rezonancia tudatosítása a terapeutában segít feltárni a páciens “eltemetett” érzelmeit. Azzal, hogy érettebben reagál és érez, a terapeuta saját érzelmi válaszkészségét is a páciens védekező és megküzdő stratégiáinak a szolgálatába állítja. Ennek folytán a páciens számára tudatosulhat saját érzelmi állapotainak minősége, jelentése és nyelvi kifejezése. Végső soron ebben az <span style="color: #800080;">empátiás tükörben</span> láthatja a páciens a saját érzelmeit, ami megerősítheti abban, hogy érzelmei elfogadható, átlagos és közös emberi érzelmek, amelyeket mindenki érezhet, átélhet, és másokkal megoszthat.</p>
<p> Összefoglalva Scagnelli–Murray-Jobsis hipnoanalitikus technikáit, a leírt módszerek a szkizofrén személyek hiányzó pozitív önérzésének és kötelékteremtési képességének kialakítását, valamint a szeparáció–individuáció pótlólagos elindítását segítik elő a páciens érzelmi állapotára és szükségleteire hangolt szimbiotikus kapcsolatban.</p>
<p> </p>
<h1><em>A szimbolikus interakció modellje </em>(<em>Vas,</em> 1993a, 1993b, 1994; <em>Zindel,</em> 1992, 1995)</h1>
<p> </p>
<p>Az előző megközelítések szemléleti forrása a pszichoanalitikus tárgykapcsolatelmélet, részben a pszichikus struktúrák fejlődési szempontjainak, részben pedig az alanyközi viszonynak a hangsúlyozásával. Mindkét megközelítés csak felületesen érinti a szimbólum-képzés, a szimbolizáció folyamatát, holott annak igen jelentős szerepe a legkorábbi lélektani fejlődésben, és zavarának egyértelmű szerepe a patológiás személyiségfejlődésben elfogadott tények. Ezt ragadja meg <em>Winnicott </em>átmeneti jelenség fogalma (<em>Winnicott, </em>1953/1975, 1965a, 1965b, 1969), amely a külső és belső valóság közötti kommunikáció és átjárhatóság elősegítésére közbeiktat egy “harmadik világot”, a jelképekét. Szociológiai oldalról a szimbolikus interakcionizmus megjelölés az ént a társadalom, közelebbről a kultúra termékének, a szimbolikus interakciók belső leképezése eredményének tekinti. Nem kerülhető ki természetesen a jungi szimbólum–értelmezés sem (<em>Jung, </em>1973), legyen szó a kollektív tudattalanból származó archetípusokról, vagy a személyes jelképekről. Nem kívánok állást foglalni a szimbólumok kollektív tudattalan révén történő genetikus átörökítésének lehetősége, sem pedig szociogenezise tárgyában, álláspontom ebben a vonatkozásban eklektikus és elfogulatlan. Ugyanakkor rá kell mutatni olyan jelenségekre, amelyek jelenlegi értelmezése ellentmondó.</p>
<p><em>Először,</em> a szimbolizáció súlyos zavarára utal az a szkizofréneknél megfigyelhető képtelenség, hogy nem tudnak részt venni a közös szimbolikus interakciókban, magyarán a konvencionális szociális kapcsolatokban és szerepekben. Egyrészt nem képesek felfogni azok jelentését, ami kognitív zavarra és <span style="color: #800080;">önmagába zárt, autisztikus nyelvhasználatra utal. Másrészt saját tapasztalataikat képtelenek közös tapasztalatként átélni és megosztani.</span></p>
<p><em>Másodszor,</em> <span style="color: #800080;">rendkívüli beleéléssel testesítenek meg viselkedésükkel, vagy élnek át élményszinten szimbolikus folyamatokat, ami a primitív ember képszerű gondolkodására emlékeztet. Sorsuk, szenvedésük mitikus méreteket ölthet, gyakran azonosulnak az emberiség legnagyobb kérdéseivel viaskodó és elbukó mitikus hősök sorsával, ők Jézus Krisztus vagy Szűz Mária.</span></p>
<p><em>Harmadszor,</em> <span style="color: #800080;">a pszichotikus tünetek sok esetben erősen hasonlítanak a primitív törzsek kultikus szertartásaira.</span> Még meglepőbb, hogy ugyanígy hasonlítanak az <span style="color: #800080;">ősi öngyógyító spirituális módszerekre,</span> <span style="color: #800080;">pl. a kataton stupor és a transzcendentális meditáció</span> között fenomenológiailag nincs különbség, és emlékeztetnek a jelenkori lelki nassolás módszertanára. Példaként említhetem<span style="color: #800080;"> a nagyzási, befolyásolási élmények és az agykontroll gyakorlatok távgyógyítási gyakorlatainak rokon vonásait, vagy a hallucinációk, a hipnotikus élmények, és a közösségi zenélés, valamint a drog-utazások keltette eksztatikus állapotok hasonlóságát.</span></p>
<p><em>Negyedszer,</em> lehet, hogy mindez túl–produkció, az örökletes ártalom miatt sérült agy kompenzációs erőlködése, hogy korrigálja deficites működését. Ámbár felfogható a túlműködés úgy is, mint az agy pszichoszomatikus betegségének egyik izgalmi tünete. Neurobiológiai kutatások kimutatták, hogy <span style="color: #800080;">a magzati- és csecsemőkorban a befolyásolhatatlan környezeti stresszre fellépő neuronhálózat-leépülés és újjáépülés a későbbi szkizofréneknél jóval kiterjedtebb.</span> Ennek folytán idegrendszerek evésbé képes alkalmazkodni az újabb környezeti kihívásokhoz (<em>Bruder, </em>1995;<em> Davidson, </em>1987;<em> Davidson & Hugdahl, </em>1995;<em> Gruzelier, </em>1999 & 2000, 2002;<em> Gur, </em>1994;<em> Laufer, </em>1991;<em> Schore, </em>1994, 2003a & 2003b; <em>Siegel, </em>1999).</p>
<p><em>Ötödször</em>, elgondolkoztató, ahogyan neves kultúrantropológusok a jelenkori tudományos pszichoterápiát a sámáni gyógyító tevékenység színvonalával összehasonlítva számunkra nem hízelgő következtetésekre jutnak. Amikor viszont a pszichoterápia hatótényezőiről esik szó, a kultúra gyógyító hatásait emelik ki. Érdekes összefüggés mutatható ki a közösségi rituálék transz-állapotaiban megnőtt immunválasz-készség és az agyi biogén amin anyagcsere között, ami azért fontos, mert feltehetően az utóbbi súlyos zavara lehet az oka a szkizofrének örömtelenségének, az anhedoniának, valamint a korai autizmusnak. Úgy tetszik, nemcsak az anti-pszichotikus kúráknak van biokémiai szintű hatásuk a szkizofrén egyén idegrendszerére, hanem a transz-állapotot kiváltó kulturális szimbólumoknak is (de azért nem szabad a kérdést az “egy szimbólum = egy vegyület” szintjére egyszerűsíteni).</p>
<p>A fentiek alapján megkockáztatom annak a felvetését, hogy a szkizofrénné válás egyik lehetséges útja az, ha a genetikus okok miatt sérülékeny aggyal bíró személy a szülői környezet interakcióinak torzított átvételével kezdi meg egyedi fejlődését. Ennek a következménye a kulturális értékminták, szimbólumok átadásának a hiánya vagy tökéletlensége lesz, aminek révén a gyermek egészen korán kirekesztődik és kirekeszti magát a közösségi szimbolikus csere–kapcsolatokból. Ez oda vezet, hogy <span style="color: #800080;">a valóság jelképes felfogása helyett a jelképeset fogja fel valóságnak.</span> Nem képes elviselni az emberi kapcsolatok és helyzetek többértelműségét, számára minden csak önmagával azonos, így a világ ellentétekre esik szét: egyik oldalon az igazság, szépség, jóság, morál, másikon pedig a hazugság, gonoszság és bűn. Azért sem képes az ellentmondások elfogadására, mert egyrészt kimarad a szimbolikus hitelesítés folyamatából, és eltér a közösségi normáktól, másrészt a belső világ jelképeinek túl-produkcióját nem ellensúlyozza a közösségben végzett szimbolikus tevékenységgel. Oly mértékű lehet a valóságtól való elidegenedése, ami már sem észlelési-gondolati, sem nyelvi szinten nem teszi lehetővé megragadását, értelmezését. <span style="color: #800080;">A valóság a pszichotikus számára ugyanolyan lefordíthatatlan, mint a pszichotikus élmény és nyelv a normális ember számára.</span></p>
<p>Emlékeztetve a pszichotikus tünetek és az öngyógyító gyakorlat külső hasonlóságára, <span style="color: #800080;">feltételezhető, hogy a páciens pszichotikus jelképei az öngyógyító kultúra, míg a terapeuta tevékenysége a gyógyító kultúra részei.</span> A gyógyító kapcsolat nemcsak alanyközi találkozás, hanem kétféle kultúra ütközése, harca a szimbólumok nyelvén. Ha ez így van, nemhogy nem térhetünk ki a szimbólumok alkalmazása elől, ellenkezőleg, nagyon is élnünk kell velük a terápiás kapcsolatban. “Kutyaharapást szőrével”– tartja a régi mondás.</p>
<p><span style="color: #800080;">A szimbólumok terápiás felhasználásában nagy segítségünkre vannak a mesék és a mondák. Hipnoterápiás technikákhoz felhasználhatunk meseelemeket, kalandregényeket,</span> akár ismert meséről, akár a páciens képzeletének alkotó megnyilvánulásáról van szó. <span style="color: #800080;">A terápiás kapcsolat így olyanná válik, mint amikor a szülő mesét mond gyermekének, aki képzeletében továbbszövi a történetet. Ahogyan a kisgyermek számára a mese az igazi valóság, mert jelképekbe sűríti mindazt, amit a kultúra értékként átad neki, a pszichotikus egyén is ragaszkodik hozzá, mint köztes tartományhoz saját kaotikus világa és a “többieké” között.</span> Ebben az átmeneti tartományban kihívás nélkül ellenőrizheti, próbára teheti belső világának érzelmeit, képzeteit, miközben igyekszik hozzáigazítani azt a terapeuta világához, annak viszonzásaként, hogy a terapeuta lankadatlanul törekszik megérteni és elfogadható formában visszajuttatni az ő szimbólumait.</p>
<p><span style="color: #800080;">A jungi analitikus pszichoterápia talaján létrejött katatím imaginatív pszichoterápiás módszer</span> jól használható pszichotikusok kezelésére is, azzal a kiegészítéssel, hogy nincsenek előre beállított, szabványos képek, mint rét, patak, stb., és a terapeuta jóval aktívabb, saját szimbólumképző tevékenysége ugyanúgy a terápia része, mint a páciensé.</p>
<p>A 22 éves, paranoid szkizofréniában szenvedő nőbeteg szerelmi csalódást követően vált pszichotikussá, amelynek előterében üldöztetéses, megfigyeltetéses (a szomszédok lehallgatják) és mérgeztetéses téveszmék álltak. Állapota hónapok óta nem javult, terápia–rezisztens volt. Személyisége a pszichotikus tünetektől eltekintve egységes és érett volt. A terápiás kontrollt úgy sikerült kialakítani, hogy <span style="color: #800080;">pszichotikus tüneteit valóságnak tekintettem, komolyan és kritika nélkül foglalkoztam a páciens félelmeivel.</span> <span style="color: #800080;">Ennek az lett a következménye, hogy a páciens egyre kevesebb jelentőséget tulajdonított nekik,</span> felszabadultabb, elevenebb lett. Ekkor hipnózist javasoltam természeti képek felhasználásával. Egyre jobban belevonódott ebbe, örömmel csinálta. Egy réten követni kezdte a patak útját, amely sziklás, vadregényes tájon törte át magát, hogy termékeny síkságra érkezzen. Közben 5 hónap leforgása alatt tünetmentes lett, iskolába iratkozott, és a terápiát közös megbeszélés alapján befejeztük. Egyik képzeleti élménye után készült feljegyzéséből származik az alábbi idézet. Ez jól illusztrálja a szimbolikus interakcióról mondottakat:</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/padis-_eminencias-eses4.JPG" alt="padis-_eminencias-eses4.JPG" class="imgnotext" /><small>Pádis</small></p>
<p><span style="color: #800080;">“A relaxáció állapotában az ember átélheti a teljes szabadságot, amit talán csak a vadon élő állatok érezhetnek. Ebben az állapotban nincsenek tilalomfák vagy szabályok, amiket be kell tartani. A képzelet szárnyain eljuthatunk oda, ahová a valóságban is vágyunk.”</span></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F06%2F17%2Fhipnoterapia_szkizofren_egyenek_kezeleseben_v_hipnoanalitikus_technikak_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F06%2F17%2Fhipnoterapia_szkizofren_egyenek_kezeleseben_v_hipnoanalitikus_technikak_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F06%2F17%2Fhipnoterapia_szkizofren_egyenek_kezeleseben_v_hipnoanalitikus_technikak_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia szkizofrén egyének kezelésében V. Hipnoanalitikus technikák. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/06/17/hipnoterapia_szkizofren_egyenek_kezeleseben_v_hipnoanalitikus_technikak_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12601249" border="0" /></a><br /></p>
pszichoterápia
hipnózis
szimbólumok
szkizofrénia
empátia
pszichózis
esettanulmány
borderline
transz
pszichotikus
áttétel
imagináció
hipnoterápia
Jung
hipnoanalízis
Vas_József_Pál
határeseti_személyiségzavar
viszontáttétel
Egy_elmeorvos_tévelygései
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/buborekban_by-american-photographer-melvin-sokolsky.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2017/02/28/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iv_az_alanykozi_viszonyulas_essze
Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében IV. Az alanyközi viszonyulás. Esszé
2017-02-28T01:38:04+01:00
2017-02-28T01:38:04+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Ha sikerült kiépíteni a kontrollt, a páciens és a terapeuta én-határai fellazultakká válnak, és olyan kapcsolódási mód jön létre, amelyben mindkét fél legbensőbb pszichés folyamatai között létesülhet közvetlenm összeköttetés. Az alanyközi kapcsolatban a két fél ön- és tárgyképei közötti kommunikációs „csatornákon” keresztül lélektani tárgyak kölcsönös cseréje és megmunkálása folyik (<em>Vas,</em> 1993c; 1993d, 1995). Az alanyközi viszonyulás tartományában vannak tudatos, tudatelőttes és tudattalan kommunikációs összeköttetések (<em>Stolorow, Brandchaft & Atwood, </em>1987). Főleg a tudatos összeköttetésen keresztül érvényesülnek a terapeuta technikai műveletei, a hipnózisindukciók és a terápiás beavatkozások, beleértve a terápiás tervet, továbbá az értelmezés és az átdolgozás kognitív szintjét. Tudatelőttes szinten hatnak a képzeleti élmények. A tudattalan működésébe ágyazódnak az áttétel, a viszontáttétel, a projekció–introjekció folyamatai, az azonosulás a kivetítettel (projektív identifikáció) és az átmeneti tárgykapcsolat.. Az én érési folyamatai a tudattalan homályából fokozatosan kerülhetnek a tudatosság napvilágára. </p>
<p><em>Projekció és introjekció</em></p>
<p>A szkizofrének nagyfokú vonakodása az egybeolvadás–élménnyel szemben azt jelenti, hogy minél inkább szüksége van a páciensnek egy gondoskodó, szeretetet adó lélektani tárgy közelségére, annál inkább fél saját gyengeségének következményeitől, attól, hogy a másik elnyeli, megsemmisíti őt. Ez a „need–fear” dilemma (<em>Burnham, Gibson & Gladstone</em>, 1969). Az én-határok átjárhatósága foyltán sokszor eldönthetetlen, hogy ki mit birtokol az alanyközi kapcsolat világából, hogy egy érzés, egy élmény a két fél melyikének a része, „tulajdona”. <em>Feinsilver </em>(1986) a terapeuta helyzetét e tekintetben legalább annyira ingatagnak látja, mint a páciensét. Hiszen a projekció és az introjekció folyamatai olyan mértékben elmosódottá teszik a személyek közötti határokat, hogy a terapeuta észre sem veszi, ha akár szakmai, akár szakmán kívüli megnyilvánulásaiban felszínre törnek a páciens beléoltott fantáziái.</p>
<p><em>Joan Murray-Jobsis</em> (1985) úgy véli, hogy a páciens a fantáziájában élő jó és mindenható lélektani tárggyal, az anyával való összeolvadás illúziójának összeomlása, tehát a szimbiotikus kapcsolat akár valóságos, akár fantáziált megszakadása miatt válik pszichotikussá. Ebből a katasztrófából fakad minden későbbi ambivalencia. Ha ugyanis összeolvad a terapeutával, a megismételt szimbiotikus boldogság újabb megszakadáshoz és pszichotikus kitöréshez vezethet. Ha pedig távol tartja magát tőle, magány, kétségbeesés, depresszió vagy pszichotikus megsemmisülés várhat rá. Ezért olyan megfoghatatlan a terápiás kapcsolat légköre a terapeuta számára – mintha a páciens egyszerre volna jelen és valahol máshol, elérhetetlen messzeségben.</p>
<p>Egy<em> Thomas Ogden</em> (1982) által közölt fiatal, némaságba és mozdulatlanságba süppedt katatón férfi analitikus terápiájának részlete illusztrálja a fentieket. A terápiás ülések hétről hétre, hónapról hónapra hallgatással teltek. A terapeután először halványan, majd egyre erősebben kezdett eluralkodni az a páciensből feléje áradó kimondhatatlan érzés, hogy át kell élnie a páciens csecsemőkori szenvedéseit, amikor az hiába várta súlyosan depressziós anyjától a legcsekélyebb érzelmi odafordulást. Miután a terapeuta hangot adott saját érzéseinek, amelyeket a páciens élhetett át csecsemőként, megváltozott a kapcsolat jellege. A páciens csecsemőszintű regresszív állapotba került, akit a terapeuta–anyának kellett dajkálnia, felnevelnie.</p>
<p>A páciens projekcióinak az elviselése és a megértése nem mindig sikeres. A gyógyító gyakran azt éli át, hogy a páciens pszichózisának lezajlása után bezárul előtte. Nem ösztönözhető a lélektani munkára, gépies engedelmességgel jár vissza kontrollra, és unszolni kell, hogy belső állapotáról beszámoljon az udvarias a terapeuta által elvárt „jól vagyok”-on kívül, ami elhárítást fejez ki. Ennek több oka lehet. Részben ezen a módon mutatkozhat meg a páciens részéről fennálló bizalomhiány. Lehet az oka alexitímia, az érzelmek csökkent átélésének és kifejezésének következménye. Vagy a terapeuta nem tudatos elutasítására adott reakció. Állhat mögötte ellenállás, amelyet a jó terapeuta–tárggyal kialakított függő és konfliktusmentes viszony megváltoztatásának lehetőségével szemben vet be a páciens. Belső állapotának, fantáziavilágának feltárása ugyanis óhatatlanul negatív önértékelésének és az ellenséges, veszélyes külvilágról alkotott képének módosulásával járhat. Ez pedig szembesíthetné egyrészt önmagával, másrészt a terapeutával, ami a jó és mindenható terapeuta–tárgy elvesztésének veszélyét idézheti fel. Sok páciens azt hiszi, hogy a terapeuta szeretetének elnyerése és fenntartása érdekében minden elvárásának meg fell felelnie, így automatikusan „jót kell hazudnia”, hogy ne okozzon csalódást. Eközben pedig olyan függő viszony alakul ki, amely megakaszthatja a páciens érését, önállóvá válását, így nem mozdul ki a gyermeki függőség és a fantáziált egybeolvadás holtteréből. A csüggés a terapeuta felmagasztalt tulajdonságán gyakran futtatja zátonyra a lélektani munkát, és a kezelés mindkét fél számára itt ér véget.</p>
<p><em>Joan Murray-Jobsis </em>(1985) a szkizofrénekkel folytatott hipnózisok során feltárta a pszichotikus személy belső világát. Eszerint a páciens alapélménye a depresszió, a szorongás, az elhagyatottság és az örömtelenség, valamint a vágy egy minden szükségletet kielégítő, összeolvadásos állapotot fenntartó szimbiotikus kapcsolatra, amelynek keresésére akár egész életét is áldozhatja. Nem kielégítő szimbiotikus kapcsolatai csalódással töltik el mind a saját elfogadhatatlan igényei, mind a partner elutasító, esetleg kizsákmányoló viszonyulása miatt. Erre csakúgy, mint a szimbiotikus kapcsolat megszakadására, pszichózissal válaszolhat.</p>
<p>A szkizofrén páciens úgy lép a terápiás kapcsolatba, hogy magával hozza élettörténete, kapcsolatai lenyomatát. Az egyébként engedelmességet mutató páciens pszichotikus kitörésekor a tudattalanba süllyedt lélektani tartalom a szülőkre vonatkozó gyűlöletteli vagy üldözési „téveszmék” formájában törhet a felszínre. Az ő családban betörtött szerepei közé tartozik az is, hogy összegyűjti és magába zárja mindazt a rosszat, amit a család tagjai hordoznak magukban egymással és vele kapcsolatban. Lehetnek ezek előítéletek, hiedelmek és rossz jóslatok, amelyeknek valóságalapja a páciens kétségkívül érzékelhető mássága és sorozatos kudarcai. Pszichózis kirobbanásakor ez a belévetített tartalom is kitör és visszaháramlik a családtagokra. Olyan, mintha a páciens mások hibái, bűnei miatt vállalná magára a bűnbak szerepét, és ezzel egyfajta „mentálhigiénés szűrő” funkcióját töltené be. Mintha védené a családot az elviselhetetlen élmények, a szorongás, a szégyen, a bűntudat, a gyűlölet, az irigység, a féltékenység nyomásától, amiért cserébe viszont az egész családnak a pszichózis elviselésének az árát kell megfizetnie. Korábban a szkizofrénia kialakulásában a szülőknek jelentős szerepet tulajdonítottak (<em>Lidz & Lidz,</em> 1982), ma viszont a családterápiás szakemberek a betegséget az egész családnak mint rendszernek a zavaraként értelmezik.</p>
<p>A szkizofrén személy alanyközi viszonyulásának igazi védjegye a családtól átvállalt szenvedés szimbolikus megjelenítése a terápiás kapcsolatban. Annak a valódi oka, ami miatt nem képes megváltoztatni önértékelését, ebben a passzív, szenvedő magatartásban keresendő. E magatartást nem tekinthetjük áttételi jelenségnek, hiszen nem egész tárgyra, hanem a terapeuta személyének arra a részére vonatkozik, amely valamely családtag általa rosszként megélt vonásait hordozza (például a terapeuta is szemüveget hord, mint a páciens apja, ami a páciens számára lehet, hogy történetesen a kegyetlenség jelképe). A hozzátartozók tudattalanul, ám előszeretettel beoltják ezzel a rossz tulajdonsággal a terapeutát is, amikor használati utasításokat adnak neki a páciens háta mögött annak kezelésére. Hogyan kezelje a terapeuta ezt a szenvedést?</p>
<p><em></em><em>Áttétel és viszontáttétel</em></p>
<p><em></em>A pszichotikus egyén primitív áttételi mintáiról, különösen azok hasíttott rész-tárgykapcsolati formáiról a projektív és introjektív folyamatok elemzése kapcsán már volt szó. Ezek a terápiás kapcsolat alanyközi tartományában tudattalanul igen gyorsan lefutó primitív, ellentétesen polarizált, vagy csodálatot, vagy gyűlöletet hordozó érzelmi folyamatok. Olyan jelenségeket alapozhatnak meg, mint a páciens terapeuta felé irányuló viszonyulásának különleges módja, ami egy fiatal nőbetegnél azt a formát öltötte, hogy én, mint terapeuta sohasem nézhettem rá. Az erre irányuló elvárás része volt a lány mágikus kontrolljának, amivel a környezetét uralni igyekezett.</p>
<p>A szkizofrénekre jellemző archaikus áttétel legfontosabb vonása, hogy a benne felbukkanó szükségletek egyáltalán nem „áttételesek”, hanem nagyon is valódiak, itt és most jellegűek, és azonnali kielégítésre törnek. A terapeuta nem egy múltbeli szimbolikus figura formájában ábrázolódik bennük, hanem jelenlevő, használatba vehető résztárgyként, aki például nem nézhet a páciensre, vagy csak azért igazgatja a szemüvegét, hogy elterelje a páciens figyelmét arról, mennyire unja már az együttlétet vele. Ha a terapeuta elviseli, hogy a páciens átmeneti tárgyként kezelje, mint csecsemő- illetve gyermekkorának játékait, abban az esetben ez is megjelenik az áttételben.</p>
<p>Az átmeneti tárgyak és jelenségek tartománya biztosítja a páciens számára azt az optimális illúziót, amely szükséges a világ elfogadásához és az emberi kapcsolatok kezeléséhez. A terápiás kapcsolat világa maga is átmeneti jelenség, amely fenntartja a gyógyulás optimális illúzióját, bármi történjék is a külvilágban. Később a terapeuta feladata lesz az illúziók fokozatos eloszlatásának előkészítése, a valóságelv érvényesülésének a javára.</p>
<p>Az áttételhez hasonlóan a viszontáttétel is tartalmaz rész-tárgykapcsolati vonásokat. <em>Heimann</em> (1952, 1975) levezetése szerint a terapeuta gyermekkorban bekövetkezett lélektani sérülése narcisztikus én-hasítást eredményez, aminek következtében saját énjének nyomasztó tárgyaitól úgy szabadulhat meg, ha azokat másokban fedezi fel és gyógyítja meg. Ehhez azonosulnia kell a pszichotikus páciens rossz, gyenge, megjavítandó én-részével, amit az analitikus irodalom projektív ellenazonosulásnak nevez. A sikeres gyógyítás ily módon hozzájárul ahhoz, hogy a terapeuta saját énjét újra teljesnek és egész(séges)nek élje meg.</p>
<p>A hipnotikus kapcsolaton belül mind a terapeutára, mind a páciensre irányuló érzelmi, indulati tartalmak szimbólumok és szimbolikus események formájában jelenhetnek meg. Mint az a fent leírt példából is kitűnik, <em>az áttétel és a viszontáttétel egyaránt leképeződik. Ennek alapja az alanyközi kommunikáció, amelyen keresztül ide–oda cikáznak, gyorsan váltakoznak a kivetítés és bevetítés folyamatai. Ezekre a gyorsan változó, képlékeny folyamatokra épül a tartósabb áttételi és viszontáttételi alanyközi dimenzió, amelyben – a kapcsolat egybeolvadásos jellegének köszönhetően – az áttétel és a viszontáttétel nem különíthető el egymástól élesen. </em>A kapcsolati egybeolvadás a hipnotikus élményben is megjelenik, lásd a kard áttételi és viszontáttételi szimbolikáját. A kard mellett megjelenik az áttételi diemnzió többi jelképe is: a várúr, a katonák, stb. Ilyen formán rendeződnek az áttétel és viszontáttétel közös szimbólumai és eseményei, érzelmi–indulati értéküknek megfelelően. <em>A jelenség ahhoz hasonlítható, mint amikor két lézersugár találkozása, interferenciája hologramot hoz létre. A hipnoterápiás kapcsolat alanyközi tartományában a páciensből kiinduló és a terapeutára irányuló emocionális „sugárzás” – az áttétel –, valamint a terapeutából induló és a páciens felé tartó emocionális „nyaláb” – a viszontáttétel – érzelmi interferenciát hoz létre, amely jórészt a hipnotikus szimbólumokban és eseményekben nyer képi kifejezést. Ez a jelenséget „holografikus áttételnek” neveztem el.</em></p>
<p>Az alanyközi tartományról szóló fejtegetéseket <em>Silverman</em> (1982) laboratóriumi kísérletei támasztják alá. Igen rövid ideig tartó stroboszkópos felvillanásaokkal exponáltak a kísérleti személyeknek olyan mondatokat, amelyekben valamilyen szimbiotikus kapcsolatra történt utalás, például: „Mama és én egyek vagyunk”. Az idő rövidsége nem tette lehetővé, hogy a szöveget tudatosan felismerjék, így ingerküszöb alatt maradva fejtette ki hatását. A kísérletben részt vevő személyek közül klinikai javulás mutatkozott az ismételt küszöb alatti ingerlés hatására a szimbiotikus problematikájú szkizofrén, túlsúlyos és nikotinfüggő egyéneknél, hiszen számukra a kapcsolati egybeolvadás gyógyító erővel bír, és minden másnál fontosabb.</p>
<p>Az alanyközi kapcsolat két további területe a terapeuta gyógyító erejét jelképező hipnózistechnikák arzenálja, és az én érési folyamatai, különös tekintettel a védekezőmechanizmusok, a megküzdőstratégiák, az önuralom, az örömkészség és a kreativitás fejlesztésére. A terápiás kapcsolat technikai elemei ugyanis nem kizárólag azért hatékonyak, mert ésszerűen megszerkesztették őket. Ezzel szemben a technikai műveletek abba a páciens és terapeuta között létrejövő, csecsemőkorra jellemző kötődésbe ágyazottak, amelynek kedvező érzelmi atmoszférája felerősítheti a terápiás szuggesztiókat, ezen keresztül pedig belső érzelmi állapotai és kapcsolati szabályozását, megküzdései izmosodását. Megdőlt az a régi dogma, hogy felnőtt ember agyában nem képződnek új idegsejtek. Kiderült, hogy a jobb homloklebeny belső, alsó része életünk végéig megőrzi regenerációs képességét, ami esetünkben azt jelenti, hogy az eredményes terápia minden bizonnyal az agy szerkezeti megújulásával, szabályozó folyamatainak kiteljesedésével jár (<em>Schore</em>, 2003a, 2003b).</p>
<p>Az alanyközi kapcsolat jellegzetességét az a légkör adja leginkább, amelyben az addig bizarr gondolkodású és őrült viselkedásű páciens érthető, normális, elfogadható, hiteles és szeretetre méltó emberré válik a szemünkben. Nem más ez, mint a rogersi empátia megvalósulása a gyakorlatban. Sok apró jel árulkodik arról, hogy a terápia, beleértve a hipnózist is, egyre fontosabbá válik mindkét személy számára. Némelyik szkizofrén örömmel újságolja, hogy a hipnózis élménye nem ismeretlen a számára, hiszen azt használta mindig is, amikor saját pszichotikus tüneteit akarta befolyásolni.</p>
<p>Attila, a 24 éves paranoid szkizofrén férfi első hipnózisélménye után elmondta, hogy 10–12 éves korában, amikor anyja érthetetlen dühkitörései már elviselhetetlenek voltak a számára, a hipnózishoz hasonló technikát alkalmazott saját megnyugtatására. Anyja paranoid szkizofrén volt, többször kísérelt meg öngyilkosságot, míg végül pontot tett az élete végére. A páciens kezdetben egy szerelme tárgyául választott énekesnőt ruházott fel a szépség, a jóság és a szelídség tulajdonságaival, így vált az képzeletének tündérévé. Később ez a módszer hatástalanná, sőt, veszélyessé vált, mert a jóságos tündér minduntalan gonosz boszorkánnyá, kígyóvá és fenyegető szörnyeteggé változott, amelyekkel a páciens már nem tudott mit kezdeni. Úgy érezte, az együtt végrehajtott hipnózis azért biztonságosabb, mert megvédte őt a saját szörnyeitől.</p>
<p>A fenti példa jól illusztrálja <em>Murray-Jobsis</em> (1985) már említett gondolatait a páciens–terapeuta egység egybeolvadásos szövetségéről: a páciens gyenge én-működését a terapeuta erős énje rögzíti a valósághoz, és nem engedi elmerülni a patológiás regresszió poklában. Ezért a körültekintően végzett hipnózis nem robbant ki pszichózist.</p>
<p><em>Projektív identifikáció</em></p>
<p>A terápiás kapcsolat kezdetén a heveny pszichotikus állapotban lévő páciens nem mutatja tanújelét annak, hogy tudomásul vette volna a terapeuta jelenlétét: pszichotikus tüneteinek kiáramlása „meghaladja” őt. Amennyiben a terapeuta tartósan jelen van, egyes kivetített pszichotikus tartalmak elérik személyének a tünet által meghatározott részét. Üldöző vagy – szerencsésebb esetben – védelmező szerepet kap. Ily módon a terapeuta személye mind több projiciált lelki tartalmat gyűjthet be, és kialakul a két fél közötti kommunikációs csatorna<em>. Ogden</em> (1982) a projektív identifikáció folyamatát három fázisra osztotta:</p>
<ol><li>A páciensben (projektor) az a tudattalan fantázia alakul ki, hogy belső, elfogadhatalan, veszélyes lelki tartalmától úgy szabadulhat meg, hogy a terapeuta szelf-jébe projiciálja, és ily módon kontrollt gyakorol felette.</li>
<li>Abból a célból, hogy a kivetített részt magáévá tegye, a páciens zsarolás vagy manipuláció bevetésével nyomást gyakorol a befogadóra (recipiens) azaz, a terapeutára.</li>
<li>A befogadó bizonyos tekintetben úgy érzi magát, mint ahogy azt a kivetített fantázia tükrözi. Vegyük azt a példát, amikor a terapeuta együtt érez a páciens ellenszenves megnyilvánulásaival, holott más páciens esetében viszolyogna ettől. Ezt a különös, idegenszerű érzést és a hozzá kötődő érzelmeket a befogadó átdolgozza, és megtisztítja a veszélyes tartalmaktól. Ezutá-n az átalakított, „megemésztett” lélektani tárgyat visszavetíti a projektor (a páciens) szelf-jébe, hogy az beépülhessen.</li>
</ol><p>A fenti mechanizmus működését a következő esetrészlet illusztrálja. Szilárd, a 26 éves szkizofrén páciens hipnoterápiát kért, amelynek első ülését heveny pszichotikus állapotának megszűnése után végeztük. Mivel Szilárd gyermekkorában kedvelte a kalandregényeket, az indukció során arra kértem, hogy képzeljen el egy középkori várat. Szilárd az általam adott szuggesztiónak megfelelően megpillantja a várat. Sötét csarnokba lép, a falon égő fáklyát lát. Javaslatomra kezébe veszi, és körülnéz. Ekkor észrevesz a falon egy kardot. Én, mint terapeuta szorongani kezdek. Megkérdezem, hogy a kard rozsdás-e vagy fényes. „Fényes” – válaszolja. (Az éber beszélgetés során utólag derül ki, hogy miközben a kardot nézte, arra gondolt, hogy meg kellene ölnie a vár urát.) Megkérdem tőle, vajon lakják-e a várat? Ebben a pillanatban meglátja a várurat és katonáit, ok nélkül nekik akar rontani. Unszolásomra engedélyt kér, hogy vendégként fogadják a várban. Később egy teremben magányos fiúcsecsemőt pillant meg. Szeretné lopva magával vinni, hogy felnevelhesse, de leleplezik, és a katonák elfogják. Ismét meg akarja ölni a várurat, de a túlerővel szemben tehetetlen. Javasolom, inkább kérje meg, hadd maradhasson, hogy felnevelje a csecsemőt. Ekkor a várúr megenyhül, nagy lakomát csapnak, de Szilárd nem vesz semmiből.</p>
<p>Most megnézhetjük, hogyan ábrázolódik Szilárd sérült belső világa a hipnoterápiás helyzetben. Az alábbi értelmezés a hipnóziskutatások interakciós modelljét alkalmazza (<em>Diamond, </em>1984, 1987, 1988 és 2000). A hipnózist a páciens kérte. Ez a páciens gyógyító fantáziája, amely a gyógyulásba vetett hitét hordozza (lásd a kuratív fantázia fogalmát: <em>Kohut</em>, 1977). Viszonzásképpen egy gyermekkori kedvelt olvasmánya jelképét, a várat ajánlom. Elképzelésem szerint a vár olyan jelkép, amely a személyiség teljességét foglalja keretbe. Nemcsak a tudatos én–működéseké a nyilvános terek és helyiségek képében, hanem a tudattalan rétegeké is. Egyrészt a tömlöc és a kínzókamra a megsemmisülés, az elhagyás és elnyeletés jelképeit testesíti meg (lásd Winnicott tudattalan szorongásait: <em>Winnicott, </em>1965a és 1965b). Másrészt az erős bástyák, a nagy lakomák, a harci játékok, valamint a szép hölgyek és a társasági élet a legnagyobb biztonságot és kielégítettséget jelenítik meg. Összességében a vár olyan archaikus szimbólum, amely egyetlen képbe sűríti a legkorábbi lélektani fejlődés élményeit, a jó és rossz lélektani tárgyakat, nemcsak a tudat, hanem a személyes és a kollektív tudattalan tartalmait is (<em>Jung,</em> 1978).</p>
<p>A vár egyúttal a terapeuta kivetített fantázia–képe is. Hordozza a gyógyítás tervét, közvetve azt a folyamatot, melynek során Szilárd feltárja a várnak mind a fenyegető, mind az élvezetet nyújtó részeit, hogy ezáltal az egész várat, azaz teljes személyiségét birtokolhassa, immár az egymással elvegyült jó és rossz tulajdonságokkal együtt (<em>Levin,</em> 1996). Nézzük, hogyan alakul ez a folyamat a képi megmunkálás során!</p>
<p>A várbeli sötétség Szilárd személyiségének tudattalan részét jeleníti meg. A világító fáklya valószínűleg a terápiás kapcsolat közös jelképe, így ábrázolódik annak megismerő, feltáró és útmutató minősége. A kard nyilvánvalóan az agresszió jelképe. Kinek az agressziója képeződik le? Egyrészt az enyém, mert én vezetem Szilárdot az ismeretlen veszélyeket rejtő, félelmetes várba. Másrészt Szilárdé, aki a karddal meg akarja ölni a várurat, már akkor, amikor még nem is látja. Érdekes egybeesés, hogy a kard anyaga is, meg az én nevem is vas. Lehetséges, hogy e jelképben az én agresszióm jelenik meg úgy, ahogyan azt Szilárd észleli. Úgy látszik továbbá, hogy Szilárd agressziója főként ellenem irányul, mert én alkottam (képzeletben, persze) a várat, vagyis én vagyok a vár jelképes ura. Szilárd tudattalan törekvése az, hogy megöljön, mivel az általam létrehozott vár fenyegető részei egybevágnak saját nyomasztó lélektani tárgyaival, melyeket képtelen féken tartani. Ezért meg akar szabadulni tőlük. Belém vetíti nyomasztó fantáziáit, aminek folytán szigorú és ellenséges várúrrá válok, akit meg kell ölnie. Én nem valóságos személyként vagyok jelen a várban, hanem különböző jelképek formájában: egész lélektani tárgyként várúr, rész–tárgyként pedig fényes kard és fáklya. A hipnózis átmeneti tárgykapcsolati minősége lehetővé teszi, hogy a kölcsönös kivetítések folyamatai ne a terápiás kapcsolatban részt vevő valóságos személyekre – Szilárdra és rám – , hanem a leképezett fantáziafigurákra irányuljanak, mint amilyen a vár és annak ura (<em>Searles,</em> 1976; <em>Smith,</em> 1984; <em>Volkan, </em>1982 és 1986; <em>Winnicott</em>, 1953).</p>
<p>Nem tudok róla, hogy Szilárd meg akarja ölni a várurat, mégis megkérdezem, hogy lakják-e a várat. Szilárd ekkor pillantja meg a zordon várurat. Ily módon tudattalanul azonosultam Szilárd kivetítésével (<em>projektív identifikáció;</em> <em>Klein, </em>1946; <em>Ogden,</em> 1982) és tudattalanul magamra vettem a várúr alakjába sűrített tekintély szerepét. Ezzel a projektív identifikáció kölcsönössé vált, mivel Szilárdban is megtörtént a tudattalan felismerés, hogy a vár és annak ura csakis a terapeuta lehet. A gyilkosság viszont az ő projekciója, amivel viszont én azonosultam úgy, hogy szorongani kezdtem. Mi vagyok most én Szilárd számára? A várúr Szilárd személyiségének agresszív, rossz apai tárgya, amely fenyegeti a jó, ám gyenge, kiszolgáltatott fiúi tárgyat. Szilárd szeretné felnevelni a csecsemőt, azaz, gyenge, jó én–részét, azonban a benne lévő rossz, agresszív én–oldal – jelképesen a várúr – ezt megakadályozza. Szilárd azon törekvése, hogy megölje a várurat, a képzeleti munka drámai csúcspontja: a rossz lélektani tárgyak mind Szilárdot, mind a terápiás kapcsolatot pusztulással fenyegetik (<em>Winnicott</em>, 1969). Megoldásként javasolom, kérje meg a várurat, hadd maradhasson, hogy felnevelhesse a csecsemőt. A megoldásnak kettős jelentése van. Egyrészt kompromisszum, amit a rossz belső tárgyakkal köthet, annak érdekében, hogy kevésbé fenyegetőnek lássa azokat. Másrészt jelképes formában értésére adom, hogy nem kell félnie sem tőle, sem a saját rossz belső tárgyaitól.</p>
<p>Összefoglalva a leírtakat, ebben a hipnózisban a terapeuta a rossz tárgyak képviselője lett, mivel a páciens belevetítette azokat (nem pusztán reá, hanem mélyen bele a személyiségébe). A terapeuta ezeket hordozta és kijavította, végül visszavetítette a páciensbe immár a veszélyes tulajdonságoktól megtisztított, enyhén pozitív, de legaéábbis semleges lélektani tárgyakat. A „felújított” tárgyakat a páciens introjektív identifikáció útján elfogadta és beépítette személyiségébe.</p>
<p>Általános értelemben a kivetített tartalommal való azonosulás a hipnotikus kapcsolaton belül valószínűleg egy cserefolyamatot juttat érvényre, és ezzel elősegíti a páciens rossz tárgyainak kicserélését a terapeuta jó vagy semleges tárgyaira.</p>
<p><em>Átmeneti tárgykapcsolat</em></p>
<p>Érdemes újra felidézni Szilárd hipnózisából a kard jelképét, amely a félelem és az agresszió megmunkálásában játszott fontos szerepet. A kard mint jelkép Szilárd énjéhez tartozik, ugyanakkor a terapeuta nevét és ezen keresztül személyét is képviseli. Szilárd ezt a terapeuta személyéhez tartozó lélektani tárgyat bekebelezi. Valójában hasonló a helyzet az anya–csecsemő kapcsolatban is, amelyben az emlő átmeneti tárgy abban az értelemben, hogy egyszerre tartozik az anyához és a csecsemőhöz (<em>Winnicott,</em> 1953; <em>Klein, </em>1946). Az átmeneti tárgykapcsolat elemei azt a célt szolgálják, hogy a páciens rávetíthesse szeretetét és gyűlöletét anélkül, hogy visszautasítástól, bosszútól vagy elhagyástól kellene tartania. Ilyen elemek a hipnotikus imagináció figurái és jelképei, de maga a hipnotikus kapcsolat is.</p>
<p>Az alanyközi kapcsolat témakörét összefoglalva a következő megállapításokat tehetjük. Az alanyközi kommunikáció kibontakozása mindenfajta hatékony és intim emberi kapcsolat élesztője. Szkizofrének esetén a terápia kimenetele szempontjából alapvetően fontos az alanyközi tartomány veszélyes elemeinek átdolgozása. A hipnoterápia képes bizonyos tudattalan szinten folyó kommunikációs folyamatokat láthatóvá tenni és modellezni. Minden belső pszichikus folyamat, amely a páciens patológiájának a részét képezi, az alanyközi dimenzióban eszközzé válik, amellyel a terápiában részt vevő két személy kapcsolatát formálni, építeni vagy rombolni lehet.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F02%2F28%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iv_az_alanykozi_viszonyulas_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F02%2F28%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iv_az_alanykozi_viszonyulas_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F02%2F28%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iv_az_alanykozi_viszonyulas_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében IV. Az alanyközi viszonyulás. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/02/28/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iv_az_alanykozi_viszonyulas_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12280957" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://hipnozis.blog.hu/2017/01/20/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iii_a_kontroll_kerdese_essze
Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében III. A kontroll kérdése. Esszé
2017-01-20T02:44:55+01:00
2017-01-20T02:44:55+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Mielőtt bárki hipnoterápiát kezdene el pszichotikusokkal, tudnia kell, hogy hipnotizálhatók-e egyáltalán a szkizofrén kliensek, és mennyire veszélyes maga a hipnózis. Ami a hipnózis javallatát illeti, Freud véleményét nagy vonalakban ismertettem. Egyébként Freud és tanítványai a hipnózist nemcsak állítólagos erotikus komponense miatt tartották veszélyesnek, hanem amiatt is, hogy a pszichotikus beteg a hipnotizőr személyét agresszív archaikus vonással ruházhatja fel. Freud egyenesen egy törzsfőnök lesújtó tekintetét véli felfedezni a hipnotizőr szemében (<em>Freud</em>, 1921/1955).</p>
<p>Heveny pszichotikus zajlásban a kliensek egy része valóban rendkívüli módon érzékeny a szemkontaktusra, mivel mind a saját, mind a mások tekintetét mágikus, gyógyító vagy ártó hatalommal felruházottnak érzékelik. Az én és a külvilág közötti határok elmosódása folytán egyszerre élhetik át önmaguk és mások tekintetének mágikus befolyását. Sokszor attól félnek, hogy a vizsgálatot végző orvos hipnotizálja őket, míg a következő pillanatban már akár saját hipnotizőri képességeikkel dicsekedhetnek. Ebben az állapotban a páciens úgy vélheti, a hipnózis a gondolatok kifürkészésére alkalmas módszer, és hol kívánatosnak tartja, hol pedig fél tőle. Úgy érezheti, hogy képes olvasni mások gondolataiban, vagy ellenkezőleg, azt hiszi, hogy mások figyelik az ő gondolatait.</p>
<p>Elképzelhető olyan hipnoterápia, amelyben a hipnotizőr felvállalja a páciens által reá ruházott mágikus szerepet, és mint varázsló vagy természetfeletti erőkkel kapcsolatot tartó személy működik (<em>Berwick & Douglas,</em> 1977). Ilyen terápiát azonban csak kevesen vállalnak, mivel a páciens magasztaló áttétele rendszerint a terapeuta mindenhatóságába vetett hitté dagad, miközben kezeletlen marad az áttételről lehasított negatív érzelmi, indulati, ösztönös réteg, ami kezdetben rejtett, majd egyre nyilvánvalóbb elégedetlenséget szíthat a páciensben. <em>Smith </em>(1984) szerint <span style="color: #800000;">legjobb elkerülni mind a magasztaló, mind a marasztaló áttételi helyzeteket, és célszerű semlegesebb érzelmi hullámokon evezni a hipnotikus kapcsolatban.</span></p>
<p>A szkizofrénekkel végzett hipnoterápia veszélyei közé tartozik a szituáció konkrét értelmezése és az ösztönkésztetések azonnali kielégítésének az igénye. A szkizofrén egyén alapkonfliktusai közé tartozik a „lenni vagy szeretni”, vagy még inkább a „lenni vagy szeretve lenni” dilemmája, ami ambivalens érzelmeket kelt benne: egyrészt a szeretetnélküliséget nem lehet túlélni, másrészt a saját és a másik egyén szeretete pusztító, ezért nem viselhető el (<em>Guntrip</em>, 1971). E kettősség olyan csecsemőkori orálszadisztikus fantáziákat tarthat életben, mint a bekebelezés–bekebelezettség és az elnyelés–elnyeletés.</p>
<p>Egy 23 éves hebefrén nőpáciens annak a 3 szkizofrénből álló csoportnak az egyik tagja volt, amelyben úgy vezettem be a csoporthipnózist, hogy a páciensek félelmének eloszlatása céljából azt először önhipnózis formájában magamon mutattam be. Várakozásom ellenére a hebefrén lány félt a legkevésbé. Következő alkalommal ő vonódott be a legjobban a csoporthipnózis feladathelyzetébe, ahol is kellemes színt kellett elképzelni a hozzá tartozó alakkal. Lelkesen ecsetelte, hogy a „Lila ruhás hölgyet” képzelte el.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szinyei_merse_pal_lady_in_violet_google_art_project_758x1024.jpg" alt="szinyei_merse_pal_lady_in_violet_google_art_project_758x1024.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="391" height="529" />Egy hét sem telt bele, felháborodva közölte, hogy őt, mint a Lila ruhás hölgyet feleségül illett volna kérnem, egy mentségem lehet csupán, hogy nem vagyok Szinyei Merse.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/rippl-szinyei.jpg" alt="rippl-szinyei.jpg" class="imgnotext" width="401" height="301" /></p>
<p>Egy másik esetben a 25 éves, pszichózis kirobbbanása előtti állapotban levő hölgy hipnózist kért, hogy megerősítse magát bizonytalan érzéseivel szemben, melyek abból az észrevételéből adódtak, hogy mások homoszexuálisnak tartják. A problematika szimbolikus feldolgozását <em>Leuner </em>(1985) katatim imaginatív pszichoterápiás módszere segítségével kezdtük el. Úgy nézett ki, hogy minden rendben halad, amikor a szép, virágos réten megjelent egy fiatal nőstény őzike, aki iránt heves szexuális vágyat érzett, és kilépett a hipnózisból. A terápiás hiba következménye pszichózis lett.</p>
<p><em>Hodge</em> (1988) és <em>Kleinhauz</em> (1988) a hipnoterápiás kudarcok fő okaként a terapeuta személyes alkalmasságát és képzettségi kompetenciáját meghaladó feladatok hipnoterápiás felvállalását tartják számon. Hipnoterápiára csak olyan pácienst, illetve olyan jellegű esetet vállalhat fel a terapeuta, akinek vagy aminek a hipnoterápia nélküli kezelésében is jártas. Ez fokozottan érvényes a szkizofrénekre.</p>
<p>Természetesen nemcsak a terapeuta hibája vezethet pszichózishoz. Tudati regresszióval ma igen sok, önmagát hirdető egyszer használatos pszichotechnika és „terápiás butik” él. A pszichózis fenyegetése miatti kétségbeesésükben őket is felkereshetik leendő pácienseink, akiknél az ott alkalmazott módszerek pszichózist robbanthatnak ki iatrogén ártalom következtében.</p>
<p>A kontroll kérdését a disszociáció, azaz a hasítás mechanizmusának a működése szempontjából is fontos áttekinteni. A hipnotikus kapacitás csakúgy, mint a disszociatív készség, a trauma hatására fejlődik ki, mint az egyén túlélését biztosító védőmechanizmus. Szkizofrének hipnotikus készségét alacsonyabbnak találták az átlaghoz viszonyítva. E készség több tényezőtől függ (<em>Frischholz et Alii,</em> 1992; <em>Pettinati et Alii,</em> 1990):</p>
<ul><li>az életkortól: fiatal páciensek magasabb fogékonyságot mutattak;</li>
<li>a tünetektől: a paranoid szkizofrének fogékonysága magasabb volt, mint az egyéb formák pácienseié;</li>
<li>a páciens figyelmének felkelthetőségétől;</li>
<li>attól, hogy a pácienst mennyire sikerült motiválni a feladat végzésére;</li>
<li>a lefolyástól: idült pszichózis esetén romlik a hipnotikus kapacitás;</li>
<li>a vizsgálat légkörétől.</li>
</ul><p>Nem függött viszont a gyógyszerek hatásától.</p>
<p>Lényeges, hogy a szkizofrének hipnotikus és disszociatív készsége kísérleti helyzetben alacsonyabb értéket mutatott, mint terápiás helyzetben (<em>Murray-Jobsis</em>, 1991). Ezt az adatot használom fel most arra, hogy bemutassam a terápiás kapcsolat disszociatív tartományában működő folyamatokat. A disszociatív hajlam lehetővé teszi, hogy bizonyos pszichés tartalmakat az ember kirekeszthessen a tudatából anélkül, hogy azok hozzáférhetetlen mélységbe, a tudattalanba lennének száműzve az elfojtás révén. Újabb trauma vagy arra emlékeztető szituáció hatására a traumás élményanyag a tudatba törhet, de megmaradhat fantáziaszinten is, ami a feldolgozást jobban elősegítő folyamatoknak kedvez. Mindkét esetben tudati regresszió, azaz transz jön létre. <span style="color: #800000;">Maga a hipnotikus transz ilyenformán a traumára emlékeztető helyzetet jelent, sőt <em>Daniel Merkur </em>(1984) megfogalmazásában olyan trauma, amely disszociációt hoz létre.</span> Elképzelhető, hogy a későbbi szkizofrén gyermekkorában kisebb disszociatív képességgel bír. Ez esetben nincs a birtokában elég erős védőmechanizmus ahhoz, hogy megoszthassa és így tehermentesíthesse a tudatot. Kétségtelen viszont, hogy gyenge elfojtással rendelkezik, aminek következtében könnyebb a tudatos és a tudattalan folyamatok közötti átjárás. Feltehetően a leendő szkizofrén sérülékeny idegrendszere miatt a környezeti stresszek ismétlődő, kumulatív trauma formájában hatnak, és ennek folytán nem alakul ki egységes, összehangolt én-működés. Az én-védő mechanizmusok primitív szinten maradnak, hogy veszély estén biztosítsák a tárgy- és szelf-képek pszichotikus egybeolvadását, amely megteremti a külső és a belső világ újraegyesítésének az illúzióját. Erre példa az a fajta pszichotikus vélekedés, hogy „amit gondolok, az megjelenik a külső térben, tehát mágikus képességekkel rendelkezem”.</p>
<p>Amennyiben a gyermekkortól kezdve elégtelen a disszociatív kapacitás, hiányozni fog a tudatos és a tudattalan közé ékelődő kiegyenlítő működés, hogy megvédje a tudatot a tudattalan impulzusok bombázásától. Ha az elfojtás elégtelenné válna, tudattalan impulzusok és tartalmak lepnék el a tudatot, mivel nem volna lehetőség disszociációval „elrekeszteni”, kompartmentalizálni azokat. Egy a természetből vett hasonlattal élve a folyamatot úgy képzelhetjük el, mint egy folyót, amelynek az áradása folytán bekövetkező gátszakadás jelentené az elfojtás megszűnését. Ha kialakítanak egy elrekesztő víztározót, amely megfelel a disszociációnak, ennek feltöltése gyengítheti az árhullámot, és megvédheti a gátat, vagyis az elfojtás működőképességét. Ezzel megóvható a termőföld, azaz a tudat a tudattalan impulzusok pusztító árhullámától, a heveny pszichózistól.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/yangtze-river-flood-1954.jpg" alt="yangtze-river-flood-1954.jpg" class="imgnotext" width="513" height="344" /></p>
<p><span style="color: #800000;">A heveny pszichózis belső energiáinak kirobbanását először semmi sem tartja mederben. Olyan, mintha a pszichotikus tartalmak gömbszimmetrikusan terjednének az alanyközi térbe. Kozmikus hasonlattal élve ezt nevezhetjük a pszichikum „ősrobbanásának”.</span> Kérdés, ki az, aki az elemi sodrású ösztöndinamika útjába merészel állni? Ez a terapeuta, akinek feladata a kontroll megteremtése a külső, szociális, majd a belső, pszichés káosz felett. A pszichózis a páciens kontrollján kívül esik, sőt, mint számára idegen, kívülről jövő befolyás tudatosul. Annak érdekében, hogy ellenőrzést gyakorolhasson a tünetei felett, szüksége van valakire, aki képes visszatükrözni azokat. A tünetek megkettőzése a terapeuta személyiségében jelenti ezt a tükrözést a páciens számára, aki ennek folytán egyre inkább képessé válik arra, hogy sajátjaként ismerjen rá a tükrözött pszichotikus világra. És amit eddig kivetett magából, azt vissza tudja fogadni, és be tudja építeni a személyiségébe. Eközben a terapeutát a páciens mint énjének megnyugtató, biztonságot adó részét érzékelheti, így az fokozatosan megtisztul a páciens rávetített, negatív indulatokkal telített fantáziáitól. A páciens én-határai elmosódottak, és ez mindkét fél számára kihívást jelent az egybeolvadás fantáziált megvalósítására. A kihívás a terapeuta számára regresszív módszerek, így hipnózis alkalmazását teszi lehetővé, a páciens számára pedig az empátiás egymásra hangolódás lehetőségét ígéri.</p>
<p>Petrát, a 25 éves, csinos nőt mentő szállította be az elmeosztályra, mivel három napja nem étkezett, nem beszélt, és majdnem mozdulatlanul feküdt. Férje nem tudta elképzelni, hogy mi válthatta ki ezt az állapotot. A páciens tekintetében kifejezett rémület ült. Ekkor így szóltam hozzá: „Megértem, hogy nem akar beszélni. Én is sokszor voltam olyan helyzetben, amikor egyetlen szót sem volt kedvem mondani. Ha tehát nem óhajt beszélni, nem kell erőltetnie, meg fogom érteni a tekintetéből, amit közölni akar velem (utalás az anya–csecsemő kapcsolatra, amelyben szavak nélkül is értik egymást). Semmit sem kell készakarva megtennie. Nem muszáj ennie túl sokat, mivel a torka kiszáradt a szorongástól. Viszont nem kell annyira szorongania sem, mivel a hiba, amit elkövetett, biztosan nem olyan súlyos, hogy emiatt bűnösnek kelljen éreznie magát.” Ebben a pillanatban a páciens beszélni kezdett bűnösségi érzéseiről, arról, hogy rossz anyának tartja magát, mert nem törődik újszülött kislányával. Úgy gondolja, azért hozták ide, hogy büntetésből elevenen elégessék. Ezután már bevette a gyógyszert, étkezett is, később pedig megfelelő légkörű terápiás kapcsolatot sikerült vele kialakítani (mindez persze még így is nagy nehézségek árán sikerült).</p>
<p>Hogyan létesült a kontroll a fenti esetben? Erre a kérdésre az ericksoni kommunikációs megközelítés ad választ. Pszichotikussal találkozva az tűnhet a legfontosabbnak, hogy megszüntessük az alkalmazkodásra képtelen viselkedést. A kognitív ellenállás már idézett elmélete azonban világossá teszi, hogy ezt tiltással lehetetlen elérni. Természetesen egyszerűbb felszólítani a hallgatag katatón pácienst, hogy beszéljen, vagy azt mondani a hallucináló paranoid szkizofrénnek, hogy „Senki sem beszél magához!”. A kontroll megvalósításának útja a terapeuta tükröző funkciója. Ez teszi lehetővé a páciens számára, hogy tüneteit bűntudat nélkül kimutassa, a terapeuta számára pedig azt, hogy megértse és átvegye azokat. A terapeuta ily módon disszociatív funkciót valósít meg a saját személyén belül. Az ép én-működésein kívül elkülönít egy, úgymond pszichotikus részt, amely a páciens pszichotikus élményeinek megmunkálásával foglalkozik, amit <em>terápiás hasításnak</em> is szoktak nevezni. Ez a kapcsolat alanyközi, azaz „horizontális dimenziója”.</p>
<p><span style="color: #800000;">A kontroll kialakításához azonban a terapeutának a saját tudatállapotát is meg kell változtatnia. Mélyebbre kell mennie ahhoz, hogy a pszichózis feneketlen mélységeiből „kihúzhassa” páciensét. Azzal a lépéssel, amivel a terapeuta az empátiás transz irányába halad, élményátélő én-működéseivel a páciens szolgálatába szegődik, miközben megfigyelő én-működése szilárdan horgonyoz a valóságban.</span> Térben szemlélve (természetesen a térkoordináta csak hasonlat) a páciens tudati szintje mélyen van. Ahhoz, hogy kihúzhassa, a terapeuta tudatnívójának a szokványos hétköznapi kapcsolatokban tapasztalhatóhoz képest lejjebb kell süllyednie, vagyis transzba kell merülnie („aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni”). <span style="color: #800000;"><em>Ahogy a terapeuta felületes transzba kerül, ez a „mozgás” a páciensből, képletesen szólva, „hidraulikus ellenmozgást” vált ki, amelyet „ellentransznak” neveztem el</em> </span>(<em>Vas,</em> 1993; 1999). Az ellenmozgás biztosítja a páciens és a terapeuta találkozását (vagyis összehangolódását) egy felületesebb transznak megfelelő, közösen megosztott tudatállapotban. Mindenesetre a terapeuta közelebb van az éberséghez, mint a páciens, akinek a tudatműködése gyors váltásokat mutat az éber állapot és a mély regresszió között, mely váltások a tudattalan impulzusok betörésének és a védekező- mechanizmusok elégtelen működésének a következményei. Ez tehát a kapcsolat, és egyúttal a kontroll „mélységi” dimenziója. <span style="color: #800000;">Bár a fenti leírás emlékeztet az archaikus gyógyító transzállapotokra, amelyekben a sámán egyedül vívja meg küzdelmét a gonosz szellemekkel (<em>Jilek</em>, 1988), mégsem azonos azzal, mivel a küzdelem itt a páciens–terapeuta diádon belül zajlik.</span></p>
<p style="text-align: center;"><span style="color: #800000;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/amaru_li_perui_saman.jpg" alt="amaru_li_perui_saman.jpg" class="imgnotext" width="347" height="317" /></span><span style="color: #000000;"><small>Perui sámán</small></span></p>
<p>Ha tehát a terapeuta találkozni szeretne páciensével az empátiás transzélményben, regresszióba kell merülnie. Ez a résztvevők között a tudatnívókat illetően valószínűleg olyan kölcsönös mélységbeli kiegyenlítődéshez vezet, amely hozzájárul a két fél összehangolódás–élményének kialakulásához. A terapeuta a céltárgy szerepét tölti be a páciens számára, aki ebben a mély empátiás és kölcsönösen létrehozott, felületes transzban megerősítheti én-működéseit, hogy legyőzze a pszichózis ösztönén- vagy felettesén–impulzusait. Ne feledjük, hogy a hipnózis én-működés, és alkalmazása pszichózisban azt célozza, hogy a gyenge én-funkciók megerősödjenek, és ahol korábban ösztönén- vagy felettesén–impulzusok uralkodtak, ott az én vegye át az irányítást. <em>Az ellentransz tehát eszköz arra, hogy a pszichotikus személy képessé váljon a primitív hasítások és tagadások helyett a disszociáció védekezését használni. Ez annak mintája alapján történik, ahogyan a terapeuta teszi ezt saját én-működésén belül.</em> A fenti gondolatmenet segítségével klinikai közegben nyert értelmet a korábban említett adat, miszerint a szkizofrének gyenge disszociatív kapacitása terápiás helyzetben magasabb értéket mutat. Úgy látszik, hogy ez az érték a terápiás kapcsolat disszociatív sajátossága folytán emelkedik meg.</p>
<p>Vitatott, hogy heveny pszichotikus állapotban lehet-e hipnotizálni. A fejezet végén olvasható terápiás naplóban egy heveny szkizofréniás zajlásban végzett hipnózisról írok beszámolót. Sok tanulmány, amely a szkizofrénekkel folytatott hipnózis veszélyeiről szól, burkoltan a terapeutát fenyegető veszélyeket jelzi (<em>Abrams</em>, 1964; <em>Aronson</em>, 1975; <em>Baker, Hulsey & Glenn,</em> 1990; <em>Brown,</em> 1985; <em>Lavoie & Elie,</em> 1985; <em>Pettinati,</em> 1982). Ezek akkor következhetnek be, <span style="color: #800000;">ha a terapeuta kiengedi kezéből a kontrollt. Ilyenkor a páciens „hipnotizálja” tüneteivel a terapeutát, aki nem képes kialakítani saját disszociatív védekezéseit.</span></p>
<p>Az ellentransznak természetesen ugyanúgy ellent lehet állni, mint a hagyományos hipnózisnak. Ez esetben a terapeutának türelemmel kell várnia a páciens jelzésére, hogy mikor hajlandó közelebb engedni magához. Ha viszont heveny pszichotikus állapotban létrejött egy közös empátiás transzélmény, ebből könnyen lehet hagyományos hipnózisba jutni olyan indukciós technikával, amelyben az látszik a leghatékonyabbnak, ha <span style="color: #800000;">a páciens tüneteinek pozitív jelentést adunk. Produktív tünetek, konkrétan hallucináció, téveszme, bizarr megnyilvánulások esetén azok értékét, egyediségét, különlegességét, kreativitását emelhetjük ki, de ugyanezt tehetjük a negatív tünetekkel is. Így az ellenszegülést vagy a negativizmust az önálló akarat kimutatásaként, míg az iniciatíva csökkenését a nyugodt erőgyűjtés, a pihenés állapotaként értelmezhetjük.</span></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/kataton_sonia_barbaric.jpg" alt="kataton_sonia_barbaric.jpg" class="imgnotext" width="276" height="436" /><small>Sonja Barbaric rajza</small></p>
<p>A következő példa Erickson pozitív átértelmezéses technikájának alkalmazását mutatja be. A 26 éves szkizofrén férfi akut pszichotikus zajlás után csaknem mozdulatlan állapotba került, aminek az volt az üzenete, hogy én juttattam ebbe a tehetetlen, kiszolgáltatott helyzetbe. Ezért olyan hipnotikus technikát alkalmaztam, amelynek során azt képzelhette el, hogy egy tojásban van. Eközben átélhette a biztonság, a melegség és a nyugalom érzéseit. Miután eltelt ezekkel az érzésekkel, megkezdhette kibújását a tojásból. Hipnózis után a páciens újjászületés–élményt élt át, ami legalábbis átmeneti pozitív fordulatnak bizonyult a terápiában.</p>
<p>A hagyományos hipnózissal szemben a szkizofrén egyének akár heveny pszichózisban, akár annak lezajlása után erős ellenállást mutathatnak. Ennek leggyakoribb oka a páciensek félelme a terapeuta közelségétől és paradox módon saját negatív önértékelésük megváltozásától, amelyhez már annyira hozzászoktak, hogy ennek előnyt jelentő módosulása ismeretlen és félelmetes helyzetbe hozhatná őket, mivel kiderülne, hogy másként is láthatnák sorsukat, sőt, alakíthatnák azt.</p>
<p>Ezeknek a kontroll feladásával jellemzett félelmeknek az oldására javasolta <em>Joan Scagnelli </em>(1975; 1976; 1977; 1980) a páciens nyitott szemmel történő hipnózisindukcióját, illetve annak megengedését, hogy a hipnózis során bármikor kinyithassa a szemét, nemcsak a terapeuta ellenőrzése céljából, hanem annak érdekében is, hogy valóságos képe alakulhasson ki róla. <em>Elgan Baker</em> (1981; 1985; 2000), <em>Daniel Brown</em> és <em>Erika Fromm</em> (1986) a hiányos én-működések strukturális felépítésének elősegítése céljából tárgykapcsolati megközelítéses hipnózist alkalmaznak. Ennek első lépése az, hogy a pácienst megkérik, képzelje el csukott szemmel a terapeutát, majd a valóságvizsgálat javítása érdekében hasonlítsa össze a nyitott szemmel látható képpel. Scagnelli (u.o.) azt javasolja, hogy a terapeuta hipnózis közben alakítsa ki saját transzállapotát is, ezzel növelve a páciens iránti empátiás készségét. Úgy tetszik, a kontroll megvalósításának legelső tényezője a páciens figyelmének felkeltése. <span style="color: #800000;">A páciens félelmét az önuralom elvesztésétől, illetve a terapeuta nyomasztó közelségétől az önhipnózis megtanításával is lehet oldani.</span> Scagnelli úgy kezelt egy határeseti szkizofrén férfit, hogy a terápiás üléseken az otthon végzett hipnózisok élményanyagát beszélték meg. Ez az eljárás a szerző bevallása szerint semmiben sem különbözött a jungi imaginatív pszichoterápiától.</p>
<p>Összefoglalva a szkizofrén pszichózisokban szenvedőkkel végzett hipnoterápia kontroll–kérdéseiről mondottakat, a következő megállapításokat tehetjük.</p>
<p>Pszichózist provokáló hatása miatt a hipnózis alkalmazása pszichózis kirobbanása előtt kerülendő. A hipnotikus regresszió feltehetően gyengíti az én védelmét, és ennek kapcsán olyan tartalmak kerülhetnek tudatközelbe, amelyek feldolgozására az én már nem képes, így a tudattalan ösztönén- vagy felettesén–impulzusok lavinaszerűen eláraszthatják a tudatot.</p>
<p><em>Heveny pszichotikusokkal a raport kialakítása a „pacing” és a „leading” képlépcsős folyamatában valósul meg. Ez a helyzet nevezhető horizontális kapcsolatnak. A terapeuta érzelmileg ráhangolódik a páciens szükségleteire, és empátiás tudati regresszióba merül. Élményátélő működését „kölcsönzi” a páciensnek, miközben megfigyelő énjével szilárdan horgonyoz a valóságban, ami egyszerre jelenti a terapeuta regresszióját és én-működéseinek disszociációját. Regressziója a két fél közti megosztott tudati dimenzióban a hidraulikus mozgás elve alapján a páciens tudatnívójának „emelkedését” eredményezi, ez az ellentransz jelensége. A tudatszintek kiegyenlítődése összeolvadás–élményhez, a két fél élményszintű találkozásához vezet egy felszínesebb transzállapotban. Így jön létre a vertikális kapcsolat. A terapeuta én-működésének disszociációja segíti kialakítani a szkizofrén páciens disszociatív kapacitását, amire az én szolgálatába állított regresszió mintája nyomán „az én szolgálatába állított disszociáció” elnevezést ajánlom. </em>A terápiás kapcsolat megnövelheti a hipnotikus fogékonyságot és a disszociatív kapacitást. Lehetséges, hogy az utóbbinak kedvező hatása van a betegség lefolyására.</p>
<p>A terapeuta közelségétől és a kontroll feladásától való félelem oldására szóba jön a nyitott szemmel történő hipnózisindukció, az önhipnózis megtanítása a páciensnek, valamint a terapeuta és a páciens együttes hipnózisa.</p>
<p>Mind a páciensre, mind a terapeutára nézve az a legveszélyesebb, ha a terapeuta a hipnoterápiától várja egy, a képzettségét és a jártasságát meghaladó probléma megoldását.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F20%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iii_a_kontroll_kerdese_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F20%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iii_a_kontroll_kerdese_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F20%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iii_a_kontroll_kerdese_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében III. A kontroll kérdése. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/01/20/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_iii_a_kontroll_kerdese_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12139657" border="0" /></a><br /></p>
hipnózis
szkizofrénia
disszociáció
regresszió
Vas_József_Pál
0
2017-02-22 02:31:58
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szinyei_merse_pal_lady_in_violet_google_art_project_758x1024.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2017/01/10/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_ii_interakcios_modellek_essze
Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében II. Interakciós modellek. Esszé.
2017-01-10T23:41:46+01:00
2017-01-10T23:41:46+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p><em>Jay Haley </em>(1967) és<em> Jeffrey Zeig </em>(1985) számos elemzésben mutatott rá, hogy a 20. századi pszichoterápia és hipnózis személyközi kommunikációs irányzatának az atyja <span style="color: #800000;"><a href="https://hu.wikipedia.org/wiki/Milton_H._Erickson" target="_blank"><em>Milton H. Erickson</em></a>. Az ő nevéhez fűződik a „hipnoterápia formális transz nélkül” alkalmazása pszichoterápiás közegben.</span></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/milton-erickson.jpg" alt="milton-erickson.jpg" class="imgnotext" width="365" height="243" /><small>Milton H. Erickson</small></p>
<p>Betegei többségénél nem végzett formális hipnózisindukciót, helyette paradoxonokkal és meglepetést tartalmazó kommunikációval gyakorolt terápiás hatást. Lényegében olyan típusú szuggesztiókkal dolgozott, amelyek a páciens kommunikációs stílusához és tudattalan szükségleteihez messzemenően illeszkedő műveleteket foglaltak magukban annak érdekében – és ez jelenti a „hipnotikus” elemet – hogy a páciens tudattalan erőforrásait és megoldási készségeit felszínre hozza. <span style="color: #800000;">A hagyományos hipnózis a passzív befogadónak tekinett páciensbe „kívülről viszi be” a változásért felelős szuggesztiókat. Ezzel szemben Erickson a kliens belső világát szólaltatja meg, és ennek folytán ér el viselkedésváltozást, vagyis „belülről kifelé” ható módszerrel dolgozik.</span> A viselkedés módosulásában megmutatkozó változást a tudatos és a tudattalan folyamatok újraegyesítésével valósítja meg (<em>Erickson</em><em> & Zeig,</em> 1980).</p>
<p>Egyik híres esetében az első alkalommal jelentkező páciens rendkívül feszült és elégedetlen volt a korábbi eredménytelen kezelések miatt. Fel s alá rohangált Erickson szobájában, szemmel láthatóan semmi nem tudta volna rávenni, hogy megnyugodjon, és helyet foglaljon. Ekkor Erickson értésére adta, hogy megérti a nyugtalanságát és azt is, hogy rohangálnia kell a szobában. Pusztán azt javasolta, hogy az átlós irányban folytatott egyhangú rohanás változatosabbá tétele érdekében forduljon szabályos időközönként derékszögben másik irányba. Miután a páciens ezt megtette, Erickson kezében volt a viselkedés feletti kontroll, és a páciens rövid időn belül hipnózisba került.</p>
<p>Egy másik alkalommal nagyszámú egyetemi hallgatóság előtt hipnózisdemonstrációt végzett. Az egyik hallgató azzal kérkedett, hogy őt még senki sem tudta hipnotizálni. Erickson kiültette a katedra mellé. Közben folytatta a hipnózisról szóló előadását, látszólag ügyet sem vetve a jelentkezőre, aki viszont egyre türelmetlenebbül várta, hogy mikor próbálja őt hipnotizálni. Egyszer csak Erickson váratlanul halkan hozzászólt: „Aztán ne hagyja, hogy transzba kerüljön!”<span style="color: #800000;"> A fiatalember pár perc múlva hipnózisban volt. Mivel arra számított, hogy ellent fog állni a hipnotizőr szuggesztióinak, ellenállt annak is, hogy ne kerüljön transzba.</span></p>
<p>Az ericksoni módszer legismertebb eszközei<span style="color: #800000;"> az indirekt kommunikáció – amely tulajdonképpen rejtett üzenet –, a paradoxon, a tünethasznosítás („symptom–utilization”), a rejtett erőforrások mozgósítása és az újrakeretezés („reframing”).</span> Ezek különösen alkalmasak arra, hogy felhasználjuk őket a szkizofrén egyénekkel folytatott, formálistransz-indukció nélküli, terápiás kommunikáció elemeiként. Zeig beszámol Erickson furcsa terápiáinak egyikéről, amelyet egy massachusetts-i illetőségű paranoid szkizofrén férfival folytatott, s amelyben tetten érhetjük az előbb felsorolt műveleteket. A páciens üldözési és mérgezési téveszmerendszert fejlesztett ki, és számtalan zárból és egyéb biztonsági szerkezetből álló berendezéssel védte a lakását. Állandó üldözési szorongásai miatt kért segítséget. Erickson a klienst lakásában kezdte el kezelni, ami merőben szokatlan, így indirekt kommunikációként és paradox módon hat. Különösen igaz ez, ha összevetjük a páciens korábbi, egészségügyi intézményekben történt kezeléseinek tapasztalataival, melyeknek köszönhetően minden bizalmát elveszítette irántuk. Erickson először tüzetesen megvizsgálta a biztonsági rendszerek működését, és felhívta a férfi figyelmét a hiányosságokra, amelyek még mindig lehetőséget kínáltak az életére törő ellenséges szervezetnek a kívülről történő megfigyelésre és befolyásolásra. <span style="color: #800000;">Ahelyett, hogy megszüntetni akarta volna a tüneteket, még bátorította is azok kiélését, tehát hasznosította, felhasználta őket a kezelés céljaira – ami önmagában is paradoxon.</span> Erickson ezzel a lépésével elérte, hogy az „ellenséges szervezet elleni védekezésben” a páciens szövetségesévé váljon, vagyis újrakeretezte, újraértelmezte a páciens és a környezet kapcsolatát. A következő hetekben, hónapokban sikerült helyreállítania a páciens bizalmát Erickson orvoskollégái, majd az egyik egészségügyi intézmény iránt, amit néhány tartományi hivatal követett, mint potenciális szövetséges. Ezzel a páciens mozgósította a rejtett kapcsolati erőforrásait. Amikor már az egész keleti part a páciens bizalmát élvezte, gyógyultnak lehetett tekinteni.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/young_milton.jpg" alt="young_milton.jpg" class="imgnotext" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" /><small>Milton H. Erickson</small></p>
<p>Az eddigiek alapján úgy tűnik, hogy a szkizofrének bizalmának elnyerése kezelésük megkezdése és fenntartása érdekében, tehát a terápiás kapcsolat alakulása, döntő jelentőségű a betegség lefolyása szempontjából. Heveny pszichotikus állapotban a páciens felrúgja a helyzeti illemszabályokat, nem tartja be a kapcsolatba lépés és a kapcsolattartás konvencióit. Ebből a szempontból <span style="color: #800000;">a pszichotikus tünetek másodlagosak,</span> ugyanis nem a tünetek ismerete adja kezünkbe azt a segítséget, amely előmozdítja a kapcsolatba lépést, az együttműködés kialakítását és különösen a kezelés elfogadását. <span style="color: #800000;">Az ericksoni megközelítés azzal hozott újat, hogy nem törekedett a tünetek mindenáron való megszüntetésére, sőt, mint a páciens világának szerves részét, elfogadta azokat. <em>Brehm </em>(1966) óta ismert a szociálpszichológiában a kognitív ellenállás („cognitive reactance”) fogalma, amely azt jelenti, hogy minél inkább tiltjuk egy személy bizonyos viselkedését, illetve minél inkább veszélyeztetve érzi annak a viselkedésnek, álláspontnak, érzelemnek a kinyilvánítását, annál inkább ragaszkodik hozzá. A kommunikációs irányzat képviselői a „pacing” (követés, lépéstartás, együtthaladás, együttérzés) és a „leading” (vezetés) fogalmaival írják le azt a kétlépcsős folyamatot, amely lehetővé teszi a kontroll kialakítását a súlyosan zavart viselkedésű egyénekkel (<em>Zeig,</em> 1982).</span></p>
<p>A követés a másik fél viselkedésének az elfogadása és <span style="color: #800000;"><a href="http://hipnozis.blog.hu/2017/01/10/empatia_capriccio" target="_blank">empátiás tükrözése</a>.</span> Erickson több esetben úgy lépett kapcsolatba a már évtizedek óta kórházban kezelt és<span style="color: #800000;"> tartósan zavart idült szkizofrén személyekkel, hogy átvette a tüneteiket, viselkedésszinten azonosult, és ily módon kommunikált velük</span> (<em>Erickson, </em>1964/67; 1965;<em> Zeig,</em> 1974; 1980a, 1980b). Nem árt hangsúlyozni, hogy nem ironikus utánzásról, hanem empátiás tükrözésről van szó, amely a feltétel nélküli elfogadáson, megértésen és hitelességen alapul.</p>
<p>Miután kialakult a lépéstartás és az empátiás kapcsolat, a terapeuta átveszi a vezetést, azaz a páciens kontrollját és irányítását.<span style="color: #800000;"> <em>Edgette</em> (1986) e kétlépcsős folyamat szemléltetése céljából leírja egy heveny fázisban lévő szkizoaffektív pszichotikus férfi elmekórházi felvételének körülményeit.</span> A kisportolt külsejű fiatalember igen felhangolt és nyugtalan állapotban volt. Közölte, hogy ő Bruce Lee, és a személyzet jobban teszi, ha nem közelít hozzá, mert ebben az esetben a berendezéssel együtt őket is szétveri. Felismerve az erőfölényt, a személyzet tagjai fedezékbe vonultak. Az ügyeletes orvos egy szekrény mögül próbált tárgyalást kezdeményezni a pácienssel. Mr. Lee-nek szólította, és azt mondta, megtiszteltetés a számára, hogy személyesen találkozhat egy ilyen nagy sztárral. Majd, továbbra is táplálva a páciens kielégíthetetlen narcisztikus szükségleteit, tanácsokat kért tőle saját testépítésének az ügyében („pacing”). Miután a feszült légkört az udvarias, majd egyre barátságosabb csevegés feloldotta, a doktor felajánlotta, hogy megtanítja ellazulni a „sztárt”. A páciens elfogadta. Rögtön el is kezdték az első gyakorlatot, amely tulajdonképpen hipnózisindukció volt („leading”). Eközben a félelmetes pácienst sikerült nagy adag antipszichotikumot tartalmazó injekcióval elaltatni.</p>
<p>Ez az eset rámutat a pszichotikus egyének kényszerrel történő kezelésének a buktatóira. Ha már a beszállítás a páciens akarata ellenére vagy megtévesztésével történt, a bizalmatlanság és ellenségesség légkörében kell kialakítani a kontrollt és az együttműködést a terápiás kapcsolatban. Erickson a pszichotikusoknak a pszichiátriai intézményekkel szembeni ellenséges hozzáállását is fel tudta használni magángyakorlatában. Különösen akkor, ha a terápiás helyzetbe lépés egyúttal menekülés volt az elmeosztály vagy a pácienst odaszállítani akaró hozzátartozók elől. A hipnózis ebben az esetben mint „antipszichiátriai” gyógymód is szóba jöhetett. Ma az a hivatalos álláspont, hogy <span style="color: #800000;">a szkizofrén pszichózisok többé–kevésbé genetikai megalapozottságúak, kimutatható biokémiai kisiklással.</span> Ezért az ilyen pácienseket jól megválasztott antipszichotikus hatású gyógyszerekkel kell kezelni, részben az agyi anyagcserefolyamatok egyensúlyának helyreállítása, részben pedig a pszichoterápiához szükséges együttműködés kialakítása céljából. Kérdés, persze, hogy milyen taktika alkalmazásával győzhető meg az adott páciens, hogy együttműködjön a kezelésben – beleértve a gyógyszerek elfogadását is („compliance”).</p>
<p>Ha mást nem adott volna az ericksoni pszichoterápiás megközelítés, mint a terápiás kapcsolat kialakításának, <span style="color: #800000;">a raport fogalmával kifejezett engedelmesség megteremtésének és a kontroll fenntartásának</span> az elméleti leírását és gyakorlati módszereit, ezzel is felbecsülhetetlen értékű lenne a hozzájárulása az<span style="color: #800000;"> emberséges terápiás légkör</span> kialakításához. Ennél azonban többet adott. <span style="color: #800000;">Egyenrangú partnernek fogadta el az elmebeteg embert. A pszichotikus tüneteket nem kívánta direkt módon megszüntetni, hanem kerülő úton, mintegy újra beépítve azokat a páciens személyiségébe látott hozzá a kezelésükhöz.</span> Szemben az analízis passzív, megértő, értelmező hozzáállásával aktív, beavatkozó magatartást tanúsított a terápiás szituációban. <span style="color: #800000;">A múlt feltárása helyett részben az itt és most, részben a jövő lehetőségei felé fordult. Indirekt kommunikációival és paradox műveleteivel pedig a páciens tudattalan, gyógyító erőforrásait kívánta mozgósítani.</span></p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="550" height="445" src="https://www.youtube.com/embed/GWtN13Ua8r0" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<h2><strong>A marhák paradoxona. Capriccio</strong></h2>
<p>Milton H. Erickson különleges gyermek volt. Anekdoták keringenek viselt dolgairól, így például arról, hogyan fegyelmezett meg apja farmján egy ellenszegülő ökröt. Hiába ütlegelte, taszigálta, apja sehogy sem tudta elérni, hogy bemenjen az istállóba. Ekkor a kis Milton leszállt a bakról, az ökör elé állt, és megnyomta az orrát. Az állat azonnal a helyére ballagott.</p>
<p>Ez az ún. <em>másodfokú változás</em> (<em>Watzlawik, Weakland & Frisch</em>, 1974), amely néhány évszázaddal korábban Salzburg várának ostroma során is megesett, csak ott súlyosabb volt a tét. A védőknek nem maradt más élelmük a hosszú és kimerítő ostrom végére, csak egy tehenük. A vár kapitánya tanácskozásra hívta össze maroknyi csapatát, és úgy döntöttek, hogy leölik a tehenet és ledobják a várárokba. Másnap reggel, miután az ostromlók megtalálták a marha tetemét, rádöbbentek, hogy felesleges tovább ostromolni a várat, hiszen akkora élelmiszertartalékai vannak, hogy még pazarlásra is futja.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_ii_interakcios_modellek_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_ii_interakcios_modellek_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_ii_interakcios_modellek_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében II. Interakciós modellek. Esszé."><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/01/10/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_ii_interakcios_modellek_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12116927" border="0" /></a><br /></p>
Vas_József_Pál
Egy_elmeorvos_tévelygései
Milton_H_Erickson
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/milton-erickson.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2017/01/10/empatia_capriccio
Empátia. Capriccio
2017-01-10T23:11:53+01:00
2017-01-10T23:11:53+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Különösek a reggeli eszmélkedések. Rendszerint rám tör a rend, amely nem tűri az álmok homályos mindenbírását, a káoszt. Így aztán az új nap akarata engem is összerak valahogy. Ma viszont én teremtem újjá a világot. Ahelyett, hogy gyötörne a muszáj, az erkölcsi kötelesség gravitációja, szabadon lebegnek körülöttem a tennivalók, készségesen várnak sorukra. Tudom, hogy alig kell figyelnem rájuk, elég egy intés, hogy mindegyik megtalálja a maga útját. Mint a gyermek, aki csücsörített szájjal formált „prrrrr” hanggal vezet autót, zsigereimmel irányítom a világot. <span style="color: #800000;">Pedig most is az a gyötrő álmom volt, ébredés előtt. De valahogy elsimult a vége. Húsz évig dolgoztam zárt osztályon. Annak ellenére, hogy már több mint másfél évtizede sokkal humánusabb körülmények között tevékenykedem, rendszeresen visszatér álmomban a mások és a magam rettegése. Ilyenkor újra kezdő orvos vagyok, aki nem tud semmit, nem ért semmihez, és akit összeroppant a felelősség. Állandóan kórlapokkal loholok a főnökömhöz, és emiatt nincs időm utánanézni, hogy mi történik a betegeimmel. Mégis, ma hajnalban valami megváltozhatott, mert ébredéskor tökéletes nyugalom öntött el. Jó lenne visszaidézni, de nem sikerül.</span></p>
<p>Szeretnék kibámulni az ablakon. Tudom, ha megtenném, valahogyan éreztetné, hogy neheztel rám azért, amiért nem tartom fontosnak, amit mond. Vajon miből jövünk rá, hogy a másik tudomást szerzett kínos érzéseinkről, melyeket iránta táplálunk? Már félórája hallgatom. Szerda reggel van. Sokan várnak a folyosón. Érdekelni kezd, hogy milyen elvárásokkal jött a pszichoterápiás rendelésre. Nagy fekete szemei irányítják a tekintetemet, a mimikámat, a testtartásomat. Úgy érzem, betegjogokat sértenék azzal, ha oldalra néznék, vagy hanyagul keresztbe vetném a lábamat. Az izomfeszüléstől már fáj a nyakam. Honnan ered ez a feszélyezettség? Én emlékeztetem őt valakire, vagy fordítva, az ő jelenléte idéz fel bennem valamilyen homályos emléket? Korábban, ha ilyen érzésem támadt, leginkább kérdéseket tettem fel, így az orvos–beteg kapcsolat számomra biztonságot adó medrébe terelődött a beszélgetés.</p>
<p><span style="color: #800000;">Már éppen megszólalnék, de valamilyen erő, amely a szeméből árad, összepréseli a számat.</span> <span style="color: #800000;">Könyörög és parancsol a tekintete. Mintha nem is egy, hanem két, egymással viaskodó személy ellentétes érzelmeit záporozná felém.</span> Negyvenes éveiben járó molett nő, dús, sötétvörös haj, ájult–sárga ruha, nehézkes mozgások. Légzése szaggatott, nem is sóhajt, hanem nyög, mint akit egy kiszolgáltatottsággal járó kapcsolat súlya nyomaszt. Egyszerre jelenik meg tekintetében a szenvedés és a szenvedésokozás. Mindkettőt átélem. Hirtelen türelmetlen haragot érzek iránta. <span style="color: #800000;">Olyan, mintha idegen érzéseket plántálna belém, amitől nem lehetek önmagam.</span> Meg kellene mozgatni a nyakamat. Lopva kinézek az ablakon. A közeli tölgyfa, amelynek leveleit lerágta a szövőhernyó, zihálva kapkod levegő után. Most döbbenek rá, miért hagyták el hetekkel ezelőtt a mókusok.</p>
<p>Türelmetlen pillantására mentegetőző mozdulattal masszírozni kezdem a nyakamat. Nem tudom uralni a helyzetet. Zavar ez a szaggatott légzés. Elképzelem, hogyan nyöszöröghet sírás közben. Hirtelen három éves kori önmagamat látom a tekintetében. Sajnálom magunkat. Talán azért, mert azt hittük, hogy ajándékként adhattuk volna azt, amitől durván megfosztottak minket. Pedig reméltük, hogy engedékenységünkkel szeretetet kunyerálhatunk. A mosolygásán érzem, hogy ellazult az arcom. Úgy hiszem, most nagyon fontos vagyok a számára. Zavar viszont, hogy annyi görcsös érzelem remeg a hangjában, mintha örökösen elutasítástól rettegne. Azért szögez tekintetével a fotelba, mert attól fél, hogy egyszer csak közbevágok: most már nincs több időm rá, mert más beteg is vár odakint? Úgy fogalmaz, hogy ez a találkozás az utolsó szalmaszál, amelybe kapaszkodhat. Minden abbéli reményét elvesztette, hogy valaki megértse, már csak bennem bízik. Mintha az élete függne attól, hogy elfogadom-e vagy sem. Mi az, ami ebben a pillanatban megismétlődik? Gyermekszemeiből sugárzó több évtizedes sóvárgás talán egy megértő apa iránt, ugyanakkor a félelem, a lemondás és a sértődött harag? Ösztönösen vonzanak ezek a tekintetek. <span style="color: #800000;">Gyermekkorom óta megbabonázott mások szomorú arckifejezése. Mindig úgy éreztem, képes lennék megsimogatni, megvigasztalni őket. Egy idő óta tudom, hogy a saját elhagyatottságomat dédelgettem a bánatos tekintetekben.</span></p>
<p>Mi a véleményem arról, amit eddig mondott? – fürkész türelmetlenül. Megkérdem, hogy milyen segítséget vár tőlem. Ez most nem jön be. Mást vár. Ismét büntet a tekintetével. Nehéz megmaradnom abban a hitben, hogy önmagát bünteti, nem engem. Engem nem is “láthat” valójában, hiszen nem ismer. Az ilyen helyzetekről képesek az írók elhitetni, hogy felemelők is lehetnek. Egy ókori görög mítosz jut az eszembe Pszichéről, a csodaszép földi leányról, akit Ámor, a szerelem ifjú, szeleburdi istene úgy vett feleségül, hogy látható alakját nem, csak a hangját fedte fel előtte. Mint a pszichoanalízisben, ha eltekintünk a szerelmi viszonytól. Az analizált fekszik a díványon, és mögötte ül az analitikus, akinek csak a hangját hallhatja. Micsoda mézédes titkok vagy gyilkos indulatok fűszerezik így a két ember egymással kapcsolatos fantáziáit!</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/alphonse_legros_cupid_and_psyche_1867.jpg" alt="alphonse_legros_cupid_and_psyche_1867.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="458" height="374" /><small><span>Alphonse Legros, Ámor és Psyché, 1867.</span></small></p>
<p><span style="color: #800000;">De lehetnék akár Lohengrin is, a Szent Grál lovagja, aki éppen megmentem egy Brabanti Elza nevű páciens becsületét, viszont cserébe kikötöm, hogy sohasem érdeklődhet a nevem és a származásom felől, mert különben örökre elveszít</span>. <span style="color: #800000;">Ez lenne hát a pszichoterápiás kapcsolat lényege? A gyógyító személytelensége adna lehetőséget a kliens legszemélyesebb kitárulkozására?</span> Vajon milyen érzéseket keltek benne én, aki nagy valószínűség szerint egyáltalán nem emlékeztetek semmilyen mitológiai hősre? A fanyar, kijózanító felismerés visszazökkent a valóságba. Rájövök, hogy mialatt a férje érzéketlensége miatti szenvedéseit ecsetelte, óvatos női szemekkel végigmért. Én fantáziákba menekültem, ő pedig ezalatt eljutott a minden férfi egyforma kijelentéséig. Hatásszünetet tart. Belém villan, hogy ismét olvasta az arckifejezésemet. Elutasításnak vehette a rajra tükröződő feszültséget. Szinte kísérteties, hogy miközben az életéről beszél, az abból kiragadott érzelmi és kapcsolati összefüggések működni kezdenek kettőnk között. – Segítsen rajtam, kérem! – ismét könyörög.</p>
<p>Mitévő legyek? Felajánljam az egyéni terápiát? Érzem, hogy jobb lenne tárgyilagos szakmai szemmel latolgatnom a döntést, úgy, ahogy a pszichoterápia tekintélyei hirdetik. Kérdés, hogy így tesznek-e valójában, vagy csak ezt a látszatot keltik? Talán sohasem fogom megtudni. Beszélhetek és írhatok szívhez szólóan az együttérzésről és a szeretetről, miközben szabályok mögé bújva embereket utasítok el. Igen ám, de hogyan hozzam összhangba az erkölcsi kötelesség parancsát a saját teherbíró képességemmel? Ha sok nehéz esetet vállalok, nem győzöm erővel. Szorongva figyel. Megköszörülöm a torkomat. Elmondom, hogy amíg beszélt, úgy éreztem, mintha az élményei életre keltek volna bennem. Feszült lettem, nem volt könnyű végighallgatnom. Szeretném magamban tisztázni, hogy tudok-e segíteni, vagy nem. Ehhez egy kis időt kérek. Mi lenne, ha a jövő héten visszajönne, és folytatnánk a beszélgetést?</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fempatia_capriccio%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fempatia_capriccio%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2017%2F01%2F10%2Fempatia_capriccio%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Empátia. Capriccio"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2017/01/10/empatia_capriccio#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12116833" border="0" /></a><br /></p>
pszichoterápia
indulatáttétel
Vas_József_Pál
Egy_elmeorvos_tévelygései
1
2017-02-22 02:32:20
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/alphonse_legros_cupid_and_psyche_1867.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/12/19/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_i_a_pszichoanalitikus_szemlelet_essze
Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében I. A pszichoanalitikus szemlélet. Esszé
2016-12-19T21:53:51+01:00
2016-12-19T21:53:51+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Tanulmányt írni a pszichózisok hipnoterápiás lehetőségeiről a 21. század elején ugyanolyan merészségnek tűnhet, mint 100 évvel ezelőtt kijelenteni, hogy a szorongás alapját a nem szalonképes, elfojtott szexuális késztetések alkotják. Az utóbbi tett Freud nevéhez fűződik, aki történetesen még arról is nevezetes, hogy megtagadta a hipnózist, és lemondott a szkizofrének lélektani kezeléséről. Emiatt érdemes felidézni azokat a körülményeket, ha csak vázlatosan is, amelyek a hipnózis „halálához”, illetve, ha nem is a halálához, de hosszú lejáratú diszkvalifikálásához vezettek.</p>
<p>Maga <em>Freud</em> a hipnózis alkalmazásának megtagadását leginkább ahhoz a kellemetlen incidenshez köti, amikor csinos nőpáciense transzból „magához térve” épp abban a pillanatban ugrott a nyakába, amikor felesége benyitott a rendelőbe. Túl a házastársi konfliktuson Freud számára ez még egy kínos meglepetéssel szolgált, tudnillik, rá kellett döbbennie főnökének, <em>Meynert</em>-nek az igazára, aki unos-untalan a hipnózis erotikus izgalmat kiváltó hatásáról szónokolt. Ez a kapcsolat a hipnózis és az erotikus jelenségek között <em>Freud</em> későbbi írásaiban is fel-felbukkan, így a <em>Három értekezés a szexualitásról</em> (<em>Freud </em>1905/1953) és a <em>Csoportlélektan és az én elemzése</em> (<em>Freud</em> 1921/1955) című munkákban. Ezekben fejtegeti, hogy a hipnózis az egyén szexuális vágyainak mazochista típusú kiélésére ad alkalmat, és nem más, mint szexuális aktus nélküli szerelmi együttlét. <em>Schilder</em> továbbviszi Freud gondolatát, és önkényesen kiterjeszti a szkizofrénekre is, mondván, hogy „pszichológiai dolgok iránti fogékonyságuknál fogva” számukra hipnotizálva lenni és szexuálisan érintkezni egy és ugyanazon jelentéssel bír.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/hipnozis_szex_freud.jpg" alt="hipnozis_szex_freud.jpg" class="imgnotext" width="288" height="216" />De térjünk vissza Freudhoz! Mit tett a hipnózissal szerzett kínos tapasztalata után? Ahelyett, hogy kollégái szokását követve baráti társaságban dicsekedett volna kétes értékű hódításával, vizsgálni kezdte e megbotránkoztató viselkedés körülményeit, és felfedezte az indulatáttételt, tágabban értelmezve a pszichoterápia kapcsolati dimenzióját. Személyes tulajdonságai minden bizonnyal hozzájárultak ahhoz, hogy a hipnóziskezelés számára túl intim helyzetét megváltoztatva a páciens látóteréből kikerülve a feje mögé ült.</p>
<p>Mielőtt továbbhaladnánk, essen néhány szó a hipnózisról. A hipnózisindukció a hipnózisba merülés folyamata. Ebbe az állapotba bárki úgy kerülhet, ha hagyja, hogy a hipnotizőr irányítsa a figyelmét. Ezáltal módosult tudatállapot lép fel. A hipnotizőr elvonja a hipnotizálni kívánt személy figyelmét a külvilági eseményekről, és önmagára, elsősorban testi működéseire irányítja. Ennek hatására jobbféltekei működési túlsúly jön létre, mivel a jobb félteke elsősorban a belülről származó, a testi folyamatokkal, a képi gondolkodással és az érzelmekkel kapcsolatos ingerek feldolgozásában vesz részt. Ilyenformán a figyelem megosztása a tudati funkciók megosztásához, a lélektanban elfogadott elnevezéssel élve disszociációhoz vagy hasításhoz vezet. Az újabb hipnóziskutatások kiderítették, hogy hipnózis alatt a logikus, racionális, külvilágra és feladatmegoldásra orientált balfélteke sem rest; arra törekszik, hogy elfogadható magyarázatot találjon erre a számára képtelen helyzetre.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/kajan_freud.jpg" alt="kajan_freud.jpg" class="imgnotext" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" /><small>Kaján Tibor Freud-karikatúrája</small></p>
<p>Freud tehát nem alkalmazott többé formális hipnózisindukciót, azaz tudati hasítást, vagyis disszociációt, helyette felszólította a klienst a szabad képzettársításra, azaz arra, hogy bármire gondol, mondja ki, tekintet nélkül az illemre, a helyzetre és a jelenlevőkre. Mindenesetre ekkor már biztonságosabb helyzetből figyelhette meg a terápiás folyamatot. A szabad asszociációs módszer kifejlesztésével új dimenziót nyitott a lélektani állapotok tanulmányozása és kezelése terén. A hipnózissal szemben, amely disszociatív tudatállapothoz vezet, a pszichoanalízis asszociatív tudatállapotot hoz létre. Hasítás helyett képzettársítást, szabad képzetáramlást, hogy tudatosítsa a tudattalan tartalmakat. Ugyanakkor az új lélekelemző eljárás sokat átvesz a hipnózis elemeiből. Megmaradt a fekvő, ellazult helyzet, az analízis során is megtartott csendes, ingerszegény környezet, az analitikus hallgatása, az analizált kiszolgáltatottságérzése, valamint nappaliálmodozás-szintű szabad képzetáramlása. Mindebből az következett, hogy az új módszer is regresszióval dolgozik. A regresszió tudati, érzelmi és kapcsolati szinten egyaránt visszatérést jelent a korai élettörténeti fázisokban, a gyermek- és csecsemőkorban észlelt működési módokhoz. Vagyis, nemcsak a hipnotizált, hanem az analizált páciens is olyan állapotba kerül, mintha gyermek lenne (<em>Sulloway</em>, 1987).</p>
<p>Különösen ennek a <em>kapcsolati regressziónak </em>a vizsgálata hozhatott az analízis bevezetése révén jelentős új eredményeket. Az újonnan felfedezett jelenségek, az előbb említett áttétel, a viszontáttétel, a primitív, azaz korai kapcsolati minták értelmezése nemcsak a pszichoanalízis tudásbázisát gyarapította, hanem gazdagította az egész pszichoterápia elméletét és gyakorlatát. Tehát visszahatott a hipnózisra is.</p>
<p>Freud kérlelhetetlen hipnózisellenessége hosszú ideig késleltette, de megakadályozni nem tudta annak fejlődését. Időről időre még a legszűkebb tanítványi körben is felütötte a fejét az „újrakezdés” törekvése. Természetesen tisztában voltak eretnekségük következményeivel, ennek ellenére ráálltak a régi–új útra.</p>
<p><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/freud_libido_1.jpg" alt="freud_libido_1.jpg" class="open-in-modal imgleft" width="239" height="331" style="margin-right: 5px;" /><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/jung_2.jpg" alt="jung_2.jpg" class="open-in-modal imgright" width="323" height="323" style="margin-left: 5px;" />Carl Gustav Jung </em>aktív imaginációs módszerét mai szemlélettel a hipnoanalitikus eljárások közé sorolhatjuk (<em>Jung,</em> 1973a; 1973b). <em>Ferenczi Sándor </em>(1931/1982) bizonyos regresszív terápiás történések megjelölésére alkotott forszírozott fantázia, illetve neokatarzis kifejezéseivel nyíltan utalt a Freud és Breuer által alkalmazott katartikus hipnózisra. Azzal, hogy beszámolt elképzeléseiről, Ferenczi elérte, hogy a mester kiátkozza a pszichoanalitikus mozgalomból. Pedig egyfajta korábbi változatát maga Freud alkalmazta, amikor kezét a páciens homlokára helyezve enyhe nyomással segítette az elakadt képzettársítás újraindulását. <img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/ferenczi_sandor.jpg" alt="ferenczi_sandor.jpg" class="imgnotext" width="256" height="323" />Az újrakezdés <em>Bálint Mihály </em>(1952; 1957; 1963) fogalma, amely a súlyos regresszióban lévő páciensek terápiáiban azt a fordulatot jelöli, amikor a páciens a már–már elviselhetetlen feszültséget követően hirtelen ellazulást, megnyugvást és örömöt érez.</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/balint_mihaly.jpg" alt="balint_mihaly.jpg" class="imgnotext" width="255" height="383" /></em><small>Bálint Mihály</small></p>
<p style="text-align: left;"><em>Ernest Rossi</em>-nak tulajdonítják azt a mondást, hogy a hipnózis a pszichoterápiák anyja, minthogy a lelki úton történő gyógyítás története során minden terápiás módszer a szuggesztióból és a hipnózisból eredt (<em>Rossi,</em> 1980). Számos elméleti és gyakorlati szakember Freud egykori útját járja végig ma is. Kezdetben hipnózist tanul, majd sorban a nagy pszichoterápiás iskolák metodikáit. Van, aki megtagadja a hipnózist, van, aki nem. Igen tanulságosak <em>Gill és Brenman </em>(1959) fejtegetései a hipnózist alkalmazó szakemberek személyiségéről és kapcsolatairól. Szerintük a gyógyító hipnotizőrök tudatosan vagy tudattalanul felvállalják a mindenható szülőfigura szerepét a terápiában. Ennek folytán olyan pácienseket szeretnek és tudnak kezelni, akik hajlandók belemenni egy gyermeki igények mentén szerveződő regresszív szituációba. Ismeretes, hogy vannak olyan kliensek, akik minden kapcsolatukban, így terápiás helyzetben is tudati és áttételi regresszióba kerülnek. Életkoruknál jóval éretlenebb módon, jelképes értelemben akár csecsemőként is viselkedhetnek, és ennek medrében történik a kezelésük.</p>
<p>Freud szkizofrénekkel folytatott analízisének az volt a legfőbb buktatója, hogy nem fért bele abba a szemléleti keretbe, amelyet a tudattalanról és a terápiás kapcsolatról addig kimunkált. Sőt, az ellenkezőjét példázta. A szorongó neurotikus egyén elfojtott konfliktusoktól szenved, amit Freud szerint úgy lehet gyógyítani, ha a tudattalanból a napvilágra hozzuk azokat. Pszichózis esetén viszont minden elfojtott tartalom a tudatban van! Nem lehet tehát az általa felfedezett lélekbúvárlással nekilátni a kezelésnek. A szkizofrén egyén tudata zavart. Milyen módszerrel lehetne ezt a zavartságot kitisztítani? Vajon alkalmas-e erre a hipnózis? <span style="color: #800000;">Freud úgy gondolta, hogy csak fokozná a zavartságot. A „mindegyik kereskedő a maga portékáját dícséri” elvet vallva Freud a pszichoanalízist aranynak minősítette a pszichológia piacán. Ezzel együtt vesztett értékéből a szuggesztió ezüstje, a hipnózis pedig még az ennél is olcsóbb réz lett.</span></p>
<p>Szkizofrénekkel egészen más a terápiás kapcsolat. Neurotikusokat kezelve Freud megfigyelte, hogy a páciensben előbb–utóbb olyan érzelmi viszonyulás alakul ki irányában, amit a páciens korábban élettörténetének egy fontos szereplője iránt érzett. Ez tehát nem valódi, hanem áttételes érzelem vagy <em>áttétel, </em>amelynek az elemzése rávezetheti a klienseket arra, hogy a korábbi kapcsolataikban történtek milyen szerepet játszottak életük alakulásában, és az esetleg akkor elszenvedett érzelmi sérülések hogyan járultak hozzá a későbbi betegség kifejlődéséhez. <span style="color: #800000;">Legnagyobb meglepetésére Freud szkizofrének részéről nem észlelt áttételes érzelmeket, érzelmi megnyilvánulásokat is alig. Emiatt narcisztikus neurózisnak nevezte el a betegséget, arra utalva, hogy az ebben szenvedők félelme az emberi kapcsolatoktól eredményezheti ezt a fajta önmagukat óvó, begubódzó magatartást.</span></p>
<p>Szemléletessége, frissessége miatt érdemes ezen a ponton felidézni a sok évtizeddel ezelőtt született freudi elképzelést, a szkizofrénia keletkezésének analitikus magyarázatát. Freud szerint a szkizofrének konfliktusa kiterjedtebb és fenyegetőbb, mint a neurotikusoké, és primitívebb védekezéseket mozgósít az érettebb neurotikus védekezéseknél. A szkizofrén védekezések (az omnipotens tagadás és a projekció) megszakítják a valóságvizsgálatot. A gyenge én korai lélektani működésmódba tér vissza, funkcionális és temporális regresszióba süllyed. <span style="color: #800000;">A folytonos sérülések elkerülése végett az Ego fokozatosan visszavonja érzelmi–ösztönös szintű befektetéseit a külvilágból — Freud az abban az időben dúló francia–porosz háború bizonyos katonai műszavainak átvételével libidinális megszállásnak nevezi el. Az egyén megszakítja emberekhez, eszmékhez fűződő kapcsolatait, visszavonja elkötelezettségeit, mintegy kivonul a társadalomból, melynek eredménye szociális elkülönülés, autizmus. Ezzel párhuzamosan fokozatosan visszavonja pszichikus energiáit a leképezett külvilág belső tartalmairól, tehát az objekt-képviseletekről énje legbelsőbb magvába, a szelf-reprezentációba. Freud ezt a jelenséget narcisztikus megszállásnak nevezi, amit meglehetősen jól szemléltetnek a „köldöknézés” vagy az „elvonul, hogy nyalogassa a sebeit” köznapi kifejezések.</span> Amikor az egyén már nemcsak a külvilággal, hanem annak belső képviseletével is szakít, a pszichikus apparátus összeomlik, <span style="color: #800000;">apokaliptikus pánik</span> tör ki. Mai hasonlattal élve: a pszichikus energiák mind kisebb területre koncentrálódnak az önmagba (szelf), míg a roppant energiasűrűség elér egy kritikus pontot, amikor már nem húzódhat össze még kisebbre, nem sűrűsödhet tovább. <span style="color: #800000;">Az összeomlott pszichikus működések idézik elő a belső katasztrófa élményét, amely a heveny pszichózis kirobbanása előtti állapotnak egyfajta különleges megváltozottságérzést kölcsönöz, illetve a világ pusztulásának fenyegető képzetét vetíti előre, elviselhetetlen szorongás és álmatlanság kíséretében.</span> Amikor az összesűrűsödött pszichikus energiák többé nem tarthatók féken, robbanásszerűen kiterjednek, kivetülnek a külvilágra. Az egyén ezzel próbálja kétségbeesetten visszaállítani kapcsolatát a környezettel. Mivel azonban a kiáramló pszichikus erők szétrobbantják a gyenge én külvilághoz alkalmazkodó működését, a külső és a belső megkülönböztetése már nem lehetséges. A szkizofrén személy félelmeinek, vágyainak, szenvedélyes érzelmekkel táplált irreális elképzeléseinek igazolását találja meg odakint. Ez a heveny pszichózis (<em>Freud &</em> <em>Breuer,</em> 1895/1955).</p>
<p>A Freud utáni pszichoanalízis egyik legnagyobbb kihívása éppen az ilyen páciensek, az áttételre képtelennek tartott szkizofrének gyógyítása, amelyhez nélkülözhetetlenek az elméleti és a módszertani újítások. Utóbbiak vázlatos ismertetése mutatja meg, <span style="color: #800000;">hogyan készítette elő a modern lélekelemzés az analízis aranyának újraötvözését a szuggesztió ezüstjével és a hipnózis rezével. Magyarán, a hipnózist maga a pszichoanalízis rehabilitálta, és tette alkalmassá pszichotikusok kezelésére.</span></p>
<p>A hipnózist tekinthetjük olyan helyzetnek, amelyben három módosult tényező található:</p>
<ul><li>módosult tudatállapot (elsősorban a páciensnél, de kismértékben a terapeutánál is);</li>
<li>módosult kapcsolat (primitív lélektani viszonyulások megjelenése a páciens részéről);</li>
<li>módosult én-funkciók (a valóságvizsgálat, a tervező és a végrehajtó funkciók gyengülése a páciensnél).</li>
</ul><p>Talán nem meglepő, hogy mindhárom tényező olyan analitikus fogalmakkal írható le, amelyeket részben a fejlődéslélektanban, részben pedig a szkizofrénekkel folytatott módosított analízis irodalmában használnak. Módosult tudatállapottal jár a hipnózis és a pszichózis is. Egészséges ember kerülhet módosult tudatállapotba, bizonyos mértékig hipnotizálható is. Ez az állapota azonban nem éri el a pszichózis mélységét, mivel normális esetben az én védekező működése megakadályozza, hogy a tudatos és a tudattalan közötti határ megnyíljon, és az utóbbi feneketlen mélységeiből a túlságosan veszélyes ösztönös tartalmak, vágyak és félelmek felszínre törjenek, amit a fejlett én-védő mechanizmusok, így az elfojtás akadályoznak meg. Azonban a pszichózis, különösen annak heveny, hallucinációkkal, félelmetes téveszmés képzetekkel járó formája a pszichoanalitikus felfogás szerint azért alakul ki, mert az Ego képtelen féken tartani a tudattalanból kitörni akaró impulzusokat. Vagy az ösztön-énből származnak a fésületlen erotikus és agresszív impulzusok, vagy a felettes én büntető erői törik szét az Ego normális működését. Ennek következményei a vágyteljesítő vagy a szorongáshoz vezető üldöztetési képzetek. Ez azt jelenti, hogy a szkizofrének csökkent én-erővel, valamint primitív, kevésbé hatékony én-védő mechanizmusokkal rendelkeznek. <span style="color: #800000;">A primitív, tökéletlen én-védő mechnizmusok: a projekció, a végletes tagadás, a devalváció és a magasztalás, valamint a projektív identifikáció. Utóbbi az a folyamat, amelynek során a kliens belső, elviselhetetlen lelki tartalmaitól nem tudatos úton úgy szabadul meg, hogy rábírja a környezet célba vett személyét, hogy azonosuljon az általa projiciált lelki tartalommal (erre példa az, amikor a szkizofrén üldözőnek vél valakit, és nem célirányos, de, provokatív viselkedésével hozzájárul ahhoz, hogy valóban haragot, és a haragja miatt lelkifurdalást váltson ki belőle).</span></p>
<p>A pszichózis tudatborulása a legmélyebb tudati szintet éri el, míg a hipnózis e tudatborulásos állapot és az éberség között valahol „félúton” található, ha elfogadjuk <em>Erika Fromm </em>(1977; 1978-79) elképzelését a normális éberség és a legmélyebb szintű tudatzavar közötti folyamatos átmenetek létezéséről. A szokványos éberségi állapothoz köthető a Freud által <span style="color: #800000;"><em>másodlagosfolyamat</em>–<em>gondolkozásnak</em></span> minősített pszichés működés, amelyre jellemző a precíz valóságvizsgálat, a racionális helyzetértékelés és a tervezés. Ezzel szemben áll az álomban és a pszichózisban észlelhető <span style="color: #800000;"><em>elsődlegesfolyamat</em>–<em>gondolkodás, </em></span>amelyben a valóságtól elrugaszkodó és a józan észnek ellentmondó képzeleti folyamatok, sűrítések, eltolások, kivetítések, félelmi és vágyteljesítő képzetek uralkodnak. A hipnózisban észlelt pszichés működésekre a kettő keveredése jellemző. A hipnotizált a hipnotizőrre ruházza át a valóságvizsgálatot és a jövő tervezését, tehát a másodlagosfolyamatok egy részét, miközben elsődlegesfolyamatra jellemző élményeket élhet át.</p>
<p>A szkizofrének hipnoterápiájában észlelhető kapcsolati sajátosságok megértéséhez fel kell idézni a tárgykapcsolatelmélet néhány megállapítását. <em>Melanie Klein </em>(1948) nyomán a tárgykapcsolatelmélet képviselői, különösen <em>Fairbairn </em>(1954)<em>, Guntrip </em>(1971)<em>, Jacobson </em>(1964)<em>, Winnicott </em>(1953/1975; 1962/1965; 1965; 1969)<em>, Margaret Mahler </em>(<em>Mahler, Pine & Bergman, </em>1975) és<em> Kernberg </em>(1975; 1976; 1980)<em>,</em> szembeszálltak Freud véleményével, miszerint a csecsemő ösztönös működések által vezérelt lény. Ehelyett legalapvetőbb szükségletét a kapcsolatkereső magatartásban ragadták meg. E kapcsolat a biológiai és lélektani szükségleteket optimális módon kielégítő anya birtoklására irányul. Szerintük a csecsemő még nem képes felmérni, hogy anyja szubjektív tulajdonságokkal rendelkező személy, így csupán önmaga kiegészítőjének, szükségletkielégítő tárgynak tekinti. Innen ered a <em>tárgykapcsolat</em> elnevezés, amelyet azonban a fenti szerzők nem az anya és a csecsemő interperszonális viszonyának gondoltak, hanem szokatlan módon e viszony belső leképeződésének a csecsemő énjében. Vagyis a tárgykapcsolat nem külső kapcsolatra, hanem belső viszonyulási módra utal. Mindenesetre e tárgykapcsolatok egész életünk folyamán tudattalanul bennünk szunnyadnak, mint igen korai lélektani viszonyulási módok, mintaként szolgálva minden fontos kapcsolatunknak. Bennük foglaltatik a valóságos kapcsolatok észlelésének, érzelmi minőségének és viselkedésformáinak a leképeződése, amelyet tárgyképviseletnek (objekt-reprezentációnak) nevezünk. Példaként hozható az, ahogyan az anyánkhoz, az apánkhoz való egészen kisgyermekkori viszonyulásunk bennünk él. Ezzel szemben az önképviselet vagy önkép (szelf-reprezentáció) a saját magunkról alkotott tapasztalataink összessége, introjiciált képzete.</p>
<p><em>Melanie Klein, Edith Jacobson, Margaret Mahler </em>és<em> Otto Kernberg </em>a csecsemő- és kisgyermekkor lélektani fejlődését a tárgykapcsolatok alakulásának tükrében írják le. Utóbbi folyamán, a hasítás mechanizmusa révén a kezdetben összeolvadt szelf-képek és tárgyképek először a jó és a rossz érzelmi értéke mentén különülnek el egymástól. Ebben a fejlődési fázisban a jó ugyanolyan egyetemes (én és a világ), mint a rossz. A szelf- és tárgyképzetek egybeolvadtak, vagyis, a csecsemő és az őt körülvevő világ ugyanaz: van, amikor jó, és van, amikor rossz. Ezt az állapotot felnőttkorban érzelmi regresszióba kerülve, például szerelembe esve élhetjük át újra, amikor a partnerünkkel egynek érezzük magunkat. De ugyanez az élmény bukkan fel kóros formában a szkizofrén pszichózisban, amelyben a szelfre vonatkozó és a külvilággal kapcsolatos belső képek, képzetek újra összeolvadnak egymással. Ennek eredménye a félelmek, a vágyak és a fantáziák projekciója a külvilágba, valamint az a fantázia, hogy a külvilág tudomást szerez ki sem mondott érzéseinkről, késztetéseinkről, sőt, megjutalmaz vagy bosszút áll miattuk. Melanie Klein ezt a fajta projekciót és fúziót a néhány hónapos csecsemő jellegzetes primitív védekező mechanizmusának tartja és a megfelelő életkori fázist <em>paranoid</em>–<em>szkizoid pozíciónak</em> nevezi. Visszatérése szkizofréniában, paranoid zavarokban tapasztalható.</p>
<p>A későbbi életkorban a tárgyképek különválnak az önképektől. Ennek megfelelően, amennyiben az anya érzelmi szükségletkielégítő módon viselkedik, jó anyává válik, amennyiben viszont büntet, megjelenik a rossz anya képe. A tündérmesék jó tündére és gonosz boszorkánya projekciós felületet biztosít minden kisgyermeknek ahhoz, hogy anyja rossz és jó oldalát a mese világába vetíthesse (<em>Bettelheim,</em> 1985). Így kialakul a valóságban a jó anya képe, amelynek felismerése egyúttal elvesztésének lehetőségét is tudatosítja, ami tárgyvesztéshez, gyászhoz vezethet. Ez a Melanie Klein által leírt <em>depresszív pozíció, </em>amelynek visszatérése látható depresszióban. Végül, a harmadik év végére kialakul a <em>tárgyállandóság </em>egyensúlyi állapota, amelynek lényege az, hogy a jó anya belső képe állandósul, ellenáll az anyai büntetéseknek, az anya rövidebb távolléteinek, amely utóbbit a <em>szeparációs szorongás</em> állapota kísér. Az immár megszilárdult tárgyállandóság a szelf-képzet szintjén is meghatározza a személy lélektani egyensúlyát, egységét és szeretetre méltóságát. Mahler ezt a kb. az 5. hónaptól a 36. hónapig tartó fejlődési időszakot a tárgy- és szelf-képek elkülönülése és egyénivé válása folytán a <em>szeparáció</em>–<em>individuáció fázisának,</em> az érzelmi működést illetően pedig az <em>alapszemélyiség kifejlődése periódusának</em> tartja (<em>Mahler, Pine & Bergman,</em> 1975).</p>
<p>A szkizofrénekkel folytatott analitikus kúrák során olyan primitív védekező mechanizmusokat és tárgykapcsolati mintákat figyeltek meg, amelyek egy beszéd megjelenése előtti, tehát kora gyermek-, illetve csecsemőkori viszonyulásra emlékeztetnek. Ebben a kaotikus jellegű áttételben feloldódhatnak, eltűnhetnek a két személy közti képzeletbeli határok, aminek folytán fantáziált egybeolvadás jöhet létre. Ez a helyzet egyrészt az anya–csecsemő kapcsolatra emlékeztet, másrészt mind a páciens, mind a terapeuta egész személyiségét belevonja a kapcsolatba a lélektani funkcik megannyi szintjén — nagy megterhelést róva mindkettőjükre, amit a terápiás légkör magas hőfoka és érzelmi minőségének szélsőséges változásai kísérnek. Lehetséges-e ilyen helyzetben hipnózist végezni?</p>
<p><em>Gill </em>és <em>Brenman</em> (1959) egészségesek vizsgálata során észlelték, hogy minél mélyebb hipnózisba kerül az egyén, annál korábbi lélektani szükségleti szintre esik vissza. Márpedig a szkizofrének rendszerint infantilis törekvéseik késleltetés nélküli kielégítésének az igényével lépnek a terápiás kapcsolatba, vagyis ez esetben a hipnotikus transz még fokozná is az ösztönkésztetések zabolátlan kitörését. Mindenképpen kizárná tehát az önuralmon és a belátáson alapuló önismeret fejlődését, így a terápia menthetetlenül kudarcra lenne ítélve. Tehát nem javasolják.</p>
<p>A pszichoanalitikus én–pszichológia megalapítója <em>Hartmann </em>(1946) írta le először a <em>regresszív típusú alkalmazkodás </em>fogalmát a fantáziát kerülőútként használó én-működés jellemzésére. A regresszió akkor tekinthető adaptivitást elősegítő tényezőnek, ha az egyén leküzdhetetlen stresszhelyzettel találja magát szemben, és az adaptív szerveződés korábbi formáihoz tér vissza, mintegy annak a reményében, hogy mágikus módon sikerül helyreállítania az organizmus és a környezet kapcsolatát. Ez a szabályszerűség érvényesül ősidők óta a természeti erők és az ellenség ellen folytatott harc felkészülési szakában, amikor regresszív tudatállapotban végzett mágikus szertartások, így a küzdelem lejátszása tánc és dramatikus játék formájában, segíthetnek a valóságos történések kimenetelének kedvezővé alakításában. A hipnózis szintén az én alkalmazkodóképességét megújító regresszív módszer, vagyis, az <em>én szolgálatába állított regresszió </em>(<em>Levin & Harrison,</em> 1976)<em>.</em></p>
<p><em>Gill </em>és<em> Brenman </em>megkísérlik a hipnózisban kifejlődő én-regresszió mechanizmusának a magyarázatát adni. Ha a regresszió az én-működés minden részére kiterjedne, megszűnne annak alkalmazkodást előmozdító jellege, hiszen az én elmerülne a hipnózis által keltett infantilis vágyaiban és félelmeiben, ahelyett, hogy uralná azokat. Ám nem ez történik. A hipnotikus én-regresszióban az egységes én-működéseken belül olyan alrendszer jön létre, amely elszenvedi a regressziót, miközben az egész én megtartja a valóságvizsgálatot, egyúttal az alkalmazkodást jelentő kapcsolatot is a hipnotizőrrel. Ugyanakkor a regresszióba süllyedt alrendszer a környezettel fenntartott kapcsolat korai formáihoz tér vissza, amely mágikus, mindenható és függőségi elemeket tartalmaz. Mindez azt jelenti, hogy az egészséges ember csak énje egy részét, vagyis <em>élményátélő működését („experiencing ego”) </em>engedi regresszióba süllyedni, közben pedig <em>megfigyelő én-működésével</em> <em>(„observing ego”) </em>a hipnotizőrön keresztül biztosítja a kapcsolat fennmaradását a valósággal.</p>
<p>A gyenge, széthullásra hajlamos énnel rendelkező szkizofrén személyeket az említett szerzők nem tartották képesnek a fenti alrendszer kialakítására, és ezért számukra a hipnózist az egységes én-működések összeomlásával fenyegető beavatkozásnak tekintették, attól tartva, hogy nem az adaptív regresszió kialakulását segítené elő, hanem, ellenkezőleg, a pszichotikus regresszió felé lökné a pácienseket. E véleményük hangoztatása mellett Gill és Brenman becsülettel bevallották, hogy legsikeresebb hipnoterápiás esetük éppen egy szkizofrén nő volt. Mit lehet kezdeni a szkizofrén gyenge énjével, hogy megvédjük a hipnózisban rejlő veszélyektől?</p>
<p><em>Joan Murray-Jobsis</em> (1988) a szkizofrénekkel végezhető hipnoterápia feltételének a pszichotikus páciens gyenge énjének a terapeuta erős énjével kötött szilárd szövetségét tekinti. Elképzelésének elméleti gyökerei <em>Kubie</em> és <em>Margolin </em>(1944) egybeolvadás-élmény fogalmában lelhetők fel, amely a páciens és a hipnotizőr én-határainak kölcsönös elmosódását hivatott leírni. Murray-Jobsis ezt az egybeolvadással járó szövetséget az én szolgálatába állított regresszió kiindulópontjának tartja. Maga a terápiás szövetség abban ölt testet, hogy a páciens és a terapeuta egyesítik én-erőiket, közös megfigyelő én-működést hoznak létre; azaz elsősorban a páciens veszi kölcsön a terapeuta megfigyelő én-működését. Ez a megfigyelő én szilárdan horgonyoz a valóságban, és garantálja a páciens regresszióba merülésének biztonságát. Az áttétel viszont úgy értelmezhető, mint a kliens függése a <em>terapeuta horgonyzó én-működésén</em> („anchoring ego-functioning”) miközben átéli a regressziót. Az adaptív regresszió kezdeményezése, átélése és befejezése így egy jelképes összeolvadásos, szimbiotikus kapcsolat kereteibe ágyazódik. Magyarán, ha a szkizofrén egyén megkockáztatja, hogy lélektani szinten összeolvadjon a hipnoterapeutával, valahogy úgy, mint a gyermek az anyjával, akkor a hipnózis nem jelent veszélyt a számára. Természetesen ehhez az szükséges, hogy a terapeuta felvállalja ezt a jelképes anyaszerepet.</p>
<p>Összefoglalva a pszichoanalízis hozzájárulását a szkizofrén pszichózisok hipnoterápiájának elméleti és gyakorlati kimunkálásához, a következőket lehet leszögezni. A pszichoanalitikus tudatelmélet szerint az éber tudatállapot és a pszichotikus tudati regresszió között folyamatos átmenet van. A hipnózis köztes tudatállapot a normális éberség és a pszichotikus regresszió szintjei között, amit felhasználhat egyrészt a terapeuta a pácienssel történő empátiás kommunikáció kialakítása céljából, másrészt a páciens a patológiás regresszió „kútjából” való kijutásához.</p>
<p>Bizonyos tárgykapcsolatelméleti megfontolások felvetik a szkizofrén személy primitív kapcsolati mintái és a regresszív jellegű hipnotikus kapcsolat közötti hasonlóság lehetőségét. Az anya–csecsemő kapcsolatra emlékeztető szituáció regresszív ellemeit hasznosítva a szkizofrénekkel folytatott hipnoterápia a lélektani fejlődés pótlólagos előmozdítását segítheti elő.</p>
<p>A pszichoanalitikus én-pszichológia az én szolgálatába állított regresszió koncepcióját kiterjeszti a hipnózisra is. Ily módon előtérbe kerülhet az a terápiás lehetőség, hogy a széthullásra hajlamos, gyenge énnel rendelkező szkizofrén páciens a terapeuta valóságban horgonyzó én-működéseibe „kapaszkodva” biztonságos körülmények között élje át a regresszív élményeket. Eközben a transzt hatékony megküzdési mechanizmusként használhatja annak érdekében, hogy megtanulja patológiás regresszióját, azaz pszichózisát saját énje szolgálatába állítani.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F12%2F19%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_i_a_pszichoanalitikus_szemlelet_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F12%2F19%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_i_a_pszichoanalitikus_szemlelet_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F12%2F19%2Fhipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_i_a_pszichoanalitikus_szemlelet_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia a szkizofrén egyének kezelésében I. A pszichoanalitikus szemlélet. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/12/19/hipnoterapia_a_szkizofren_egyenek_kezeleseben_i_a_pszichoanalitikus_szemlelet_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/12058999" border="0" /></a><br /></p>
hipnoterápia
hipnoanalízis
Vas_József_Pál
1
2017-02-22 02:32:21
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/hipnozis_szex_freud.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/02/10/egy_hatareseti_nobeteg_hipnoterapiaja_essze
Egy határeseti nőbeteg hipnoterápiája. Esszé
2016-02-10T00:16:18+01:00
2016-02-10T00:16:18+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Bea 15 éves korában került terápiába, amely 10 évig tartott. Anyja, saját anyjával évtizedekig aszalt, szeretet–gyűlöletkapcsolata áttevődött nem kívánt terhességére. Ebből született Bea. Legkorábbi emléke az volt, hogy kis ágyában fekszik egy–két éves korban, és egy hatalmas, merev, bábuszerű fej hajol fölé.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_szemelyisegzavar.jpg" alt="borderline_szemelyisegzavar.jpg" class="imgnotext" width="289" height="434" />Sátánista szektatag barátnője öngyilkossága után megvágta csuklóját, és Bea súlyos szorongásos állapotban kért segítséget osztályunkon. Ezután öt évig tartó öngyilkossági krízisben volt borderline patológiára jellemző pszicho-dinamikával, amelyet az anyai és apai tárgy–képviseletek közötti ide–oda történő vonzás, taszítás és azonosulási képtelenség határozott meg. <span style="color: #800080;">A terápia első öt éve az állandósult, belső széthullástól való szorongás és halálfantáziák jegyében telt. Bea és terapeutája számára minden egyes találkozás az elhalasztott öngyilkosságot jelentette. Eközben hetente többször megvágta csuklóját, hogy a széthullás és üresség elviselhetetlen szorongását ne kelljen átélnie, és legalább érezze, hogy eleven.</span></p>
<p><em>Thomas Ogden</em> ezt az állapotot a kleini szkizoid–paranoid pozíció elé helyezi időben, és autisztikus–kontagiózus pozíciónak nevezi (<em>Ogden,</em> 1986), amelynek feléledése a borderline személyiségzavar pszichotikus kibillenésére és a szkizofréniás élményekre jellemző. <span style="color: #800080;">Ilyen állapotban megváltozik a térészlelés, olyan, mintha megszűnnének a téridő dimenziók, és a páciens elérhetetlenül távol kerül az evilági kapcsolatoktól, mintha a lélektani értelemben vett fekete lyuk nyelné el.</span></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/ogden_thomas_h.jpg" alt="ogden_thomas_h.jpg" class="imgnotext" width="215" height="251" /><small>Thomas Ogden</small></p>
<p>Szemmel láthatólag a súlyos szorongás negatív transzállapotában volt, amelynek oldására a hipnózis nyújtotta pozitív transzállapot kínálkozott. Akkoriban reménykedtem abban, hogy az ellentétes pszicho–biológiai állapot könnyen elérhető. Hipnoterápiára azért került sor, hogy hozzáférhessünk jó önképéhez a legkilátástalanabb időszakban. A cél a biztonságos hely kialakítása volt képzeletben. Hipnózisában azonban a biztonságos hely az óceán feneke volt, ahol ő élettelen, érzékszervek nélküli, hínárokkal gúzsba kötött bábu volt (a köldökzsinór metaforája). Ez tipikusan a nem kívánt magzat élményeinek az újraélése, akinek annak idején is lehettek halálszorongásai és “öngyilkossági” fantáziái, aki inkább megfosztaná magát az anyai környezet érzékelésétől, csak ne kelljen elszenvednie az elutasítást. Másként úgy fogalmazható, hogy az anyai elutasítás a belső idegi–hormonális szabályozó folyamatokba beépülve elutasításként tükröződött a pici babában. <span style="color: #800080;">Hipnózisában tehát jelképesen a sérült anya–magzat egységkötelék éledt fel. Érezhető volt, hogy olyan védelemre szorul, mint amelyet jó esetben az anyaméh biztosíthatott volna. Ezt a teste köré növesztett gömb elképzelésével nem sikerült elérni, mivel attól félt, hogy meglátják, nekimennek, kiszúrják vagy lezuhan és szétpukkad. Sehol sem érezte magát biztonságban hipnózis alatt.</span></p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/hallucinacio2.jpg" alt="hallucinacio2.jpg" class="imgnotext" width="392" height="294" />A terápia 6. évében azzal oldódtak öngyilkossági késztetései, hogy hanghallási hallucinációi támadtak megváltozottság és befolyásoltatási élmények kíséretében. Közben sohasem került tartósan, legfeljebb gyógyszer mellékhatás miatt egy–két napig, pszichiátriai osztályra, végig a csanyiki pszichoterápiai osztály nyújtotta a fekvőbeteg háttért. Antipszichotikum adásával hallucinációi megszüntethetők ill. elviselhetők lettek. Ekkor kezdtük el annak a technikának az alkalmazását, amelynek során <span style="color: #800080;">elképzelte gyógyult énje megjelenését, akivel mint jó anyával összeolvadhatott</span> a hallucinációkat előidéző szellem segítségével. Olyan tulajdonságok, képességek valamelyikét vette át tőle, amelyre égetően szüksége volt. Ezután szétváltak, összeölelkeztek és elbúcsúztak egymástól. Lényeges volt, hogy az élmény már nem hordozta az anya–magzat kapcsolat negatív hatásait. A módszer a<span style="color: #800080;"> „kreatív ön–anyáskodás"</span> („creative self–mothering” nevet viseli; lásd: <em>Murray–Jobsis,</em> 1984, 1985, 1988, 1989, 1991 és 1993). Megmaradhatott a jó kapcsolat esszenciája olyan formán, hogy <span style="color: #800080;">a jövendő gyógyult személyiség anyaként hordozta magában őt.</span> Ez elővételezett perspektívaként működött. Az érzelmeit törlő Bea számára új élmény–dimenzió nyílt. Gyógyult személyisége anyaként rámosolygott, megölelte, szeretettel vette körül. Nagy hatással volt rá. Gyakorolni kezdte, kezdetben görcsösen, érzelmei kifejezését. Az anyáskodást önmagával hosszú ideig csak terápiás helyzetben tudta végezni. De sohasem unta meg. Gyakran előfordult, hogy szorongások és baljós árnyak övezték az élményt. Így éveken át volt mit gyakorolni, javítani. Amikor már egyedül is sikerült, nem volt rá többé szüksége. Azzá vált, akivel képzeletben összeolvadt.</p>
<p>Ezalatt sikeresen érettségizett, majd egyetemi diplomát és állást szerzett, és levált a szüleiről. Gyógyulása akkor kezdett biztossá válni, amikor addig látens leszbikus irányultságát felvállalva partnerkapcsolatot alakított ki.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F02%2F10%2Fegy_hatareseti_nobeteg_hipnoterapiaja_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F02%2F10%2Fegy_hatareseti_nobeteg_hipnoterapiaja_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F02%2F10%2Fegy_hatareseti_nobeteg_hipnoterapiaja_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Egy határeseti nőbeteg hipnoterápiája. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/02/10/egy_hatareseti_nobeteg_hipnoterapiaja_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8371304" border="0" /></a><br /></p>
hipnózis
esettanulmány
borderline
hipnoterápia
Vas_József_Pál
kapcsolati_trauma
prenatális
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_szemelyisegzavar.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/01/28/_szorongo_oroszlan_esettanulmany_egy_hatareseti_szemelyiseg_hipnoterapiajarol
„Szorongó Oroszlán” — Esettanulmány egy határeseti személyiség hipnoterápiájáról
2016-01-28T16:24:31+01:00
2016-01-28T16:24:31+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>1983 őszén egy 43 éves férfi kért tőlem segítséget. Első találkozásunkkor elkísérte a felesége is, aki mindvégig megszeppenve hallgatott szürke kosztümjében. A férfi magas, erős alkatú volt, hatalmas állkapcsával és riasztóan erős hangjával oroszlánra emlékeztetett. Ijesztő megjelenésével furcsa ellentétben állt az, ahogyan előadta panaszait. Drasztikus alkoholelvonást kért, súlyos alkoholistáknak valót. Elmondása szerint hétvégenként züllött alakokkal eszméletvesztésig iszik, kötekedik, nem tudja, mit művel. Alkalmi cimboráit józanul meg sem ismeri. Az ilyen esetek után rettenetesen szégyelli magát, úgy gondolja, hogy mindenki tudja róla, milyen ember. Ha megy az utcán, úgy érzi, olvasnak a gondolataiban. Meg sem érdemli az ember nevet, féregnek tekinti önmagát. Állandóan feszült, hajszolt, mintha valami elől menekülnie kellene. Ugyanakkor nagyon indulatos, még a főnökét is leordítja, vagy ismeretleneket az utcán, ha úgy adódik.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/courage2.jpg" alt="courage2.jpg" class="imgnotext" width="547" height="324" />Nem alkoholelvonást, hanem az első interjú folytatását javasoltam a felesége nélkül, mert úgy véltem, hogy magatartászavara hátterében személyiségfejlődési probléma bújik meg. Második találkozásunkkor elmondta, hogy gyermekkora óta menekülnie kell. 10 éves korában apját börtönbe csukták, mert kulák volt. Ezt nagyon szégyellte, legszívesebben a föld alá bújt volna. Ráadásul anyja és a családot irányító anyai nagyapja mindig azt hajtogatták, hogy „olyan leszel, mint az apád!”– vagyis bűnöző. Nem is érezte jól magát otthon. Reggeltől estig csavargott a folyópatron. Amikor hazakerült, nagyapja mindennek lehordta, anyja szíjjal verte meg. Mindezt az egész falu szeme láttára. Apja a büntetését letöltve hazakerült, de nem lett jobb a helyzete, a család szégyenének tartották. Nem is nagyon volt vele kapcsolata. Beosztottként ő maga nehezen viseli el a főnökeit, legszívesebben megverné őket, ha kritizálják. Jelenleg vezető beosztásban dolgozik. Nem érzi jól magát a házasságban. Minden nőben az anyját keresi. Még ha meg is találja azt, akit keres, nem boldog vele.</p>
<p>Borderline személyiségzavart diagnosztizáltam, és egyéni pszichoterápiát javasoltam heti 1 alkalommal, amely két és fél évig tartott. Ezalatt rendszeresen eljárt az ülésekre. Ha nem tudott jönni, mindig előre értesített. Nagyon elkötelezett volt a változásra.</p>
<p>Kezdettől fogva furcsa, ambivalens érzéseim voltak vele kapcsolatban. Egyrészt erőteljes orgánuma, megjelenése miatt féltem tőle, másrészt gyámoltalansága, szorongása együttérzést és segítő odafordulást hívott elő belőlem, így szorongó oroszlánnak neveztem magamban. Volt még egy zavaró érzésem, amelynek nem ismertem az okát. <span style="color: #800000;">Olyan volt, mintha gépnek, kávéautomatának tartana, amelybe bedobja a pénzt, hogy csillapítsa szomját. Ezt akkor értettem meg, amikor úgy egy év múlva arról kérdeztem, hogy milyen érzés az emberek szemébe nézni.</span> Bevallotta, hogy gyermekkora óta kerüli a tekinteteket. Inkább lesüti a szemét, csak ne kelljen mások szemébe néznie. Sohasem tudott nagyapja szemébe nézni, mert félt tőle, és az apjáéba sem, mert szégyenkezett miatta. Ekkor jöttem rá, hogy a furcsa érzés abból származott, hogy soha nem találkozott a tekintetünk, mindig egy kicsit feljebb, a fejem fölé nézett.</p>
<p>Lerészegedései ritkábbak lettek, de továbbra is szorongott, hajszolt volt. Ekkor, 1985 elején, hipnoterápiával folytattuk a kezelést. Úgy gondoltam, hogy ennek segítségével megtalálhatjuk személyiségének belső, jó magvát és a jónak érzékelt külvilág képét, amely életének kezdte óta a megnyugtató, biztonságot adó személyiségrész kialakulását segítette elő (<em>Bálint,</em> 1952/1999, 1959/1997, 1965 és 1968; <em>Kapás és Veres,</em> 1988; <em>Kernberg,</em> 1969 és 1975). Ezért arra kértem, hogy képzeljen el egy rétet.<a href="#_ftn1" name="_ftnref1"><span><span>[1]</span></span></a> Olyan rétet, amely bizonyára hasonlít mindazokhoz a rétekhez, amelyeken valaha is megfordult, de mégis őrá jellemző, a saját rétje, képzeletének a terméke.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/mocsaras.jpg" alt="mocsaras.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="410" />Az első hipnózis ülésen rét helyett vég nélküli mocsaras, lápos vidéket látott maga előtt. Késő téli, borús idő volt, esett az eső, és ugyanolyan hajszoltnak érezte magát, mint éber állapotban. Állandóan ment és ment, nem volt egy perc nyugta<a href="#_ftn2" name="_ftnref2"><span><span>[2]</span></span></a>. Attól tartottam, hogy nem fogunk találni egyetlen nyugalmas helyet sem, ahol megpihenhet, amikor hirtelen felélénkült. Fokozódó izgalomban mondta, hogy a mocsár kezd átváltozni vízzé, bokáig ér, és ő szalad benne, rohan boldogan, mint gyermekkorában. Jó szaladni a vízben. Mindenhová követi a napsugár, mint egy színpadi reflektor. Ezzel ért véget az első képzeleti munka (imagináció). Éber állapotban visszaemlékezett arra a négyéves kori eseményre, amikor kukoricaszemet dugott a saját fülébe, és az beszorult. Anyja sikertelenül próbálta kipiszkálni, dühösen szidta. Úgy emlékszik rá, hogy fakanállal még beljebb is tolta. Mindenesetre beszakadt a dobhártyája, és a füle érzékeny lett a vízre. Pedig hogy szeretett fürdeni, úszni a folyóban! Minden hipnózis alatt rettenetesen izgatott volt, nyögött, krákogott, fújtatott, sóhajtozott, mint akit nyúznak. Emiatt állandóan aggódtam, nem tudtam, hogyan könnyíthetnék a szenvedésén.</p>
<p>A második hipnózis rétje is nádas, zsombékos ingovány. Valamilyen élőlényt lát. „Olyan, mint egy ember nagyságú ovális csepp. Változtatja a színét, alakját, amőbaszerű állat” — mondja. Miközben erről beszél, szorongása és kíváncsisága átragad rám, rendszeresen közbeszólok, izgatottan érdeklődök a részletek felől. A cseppformájú lénynek nincs lába, de mozog, furcsán csúszkál a fűben. Néha olyan vörös a teteje, mint a kakas taréja. Hirtelen kígyóvá válik, rátekeredik a lábára, és megharapja. Javaslatomra tejet itat vele, megszelidíti. Azután egy sötét üregben világító szemeket lát. Majd kuvikot. Az engem petesejtre emlékeztető élőlény szemmel láthatóan egyre magasabb rendű állattá változik. Már haragos fekete puli. Ismerős ház bukkan elő képzelete vásznán. A sötét pitvarból két szoba nyílik. Először a baloldaliba nyit be. Szép, világos szoba, egyszerű berendezés, gyönyörű kilátás az ablakból. Itt végre nyugalom van. A jobb oldali szoba homályos. Mintha rengeteg kaptár lenne benne felpolcozva. Érzi a friss kenyér illatát. Két nőt vesz észre. „Öregasszonyt”, akinek fekete kendő takarja az arcát, és „Fiatalasszonyt”, virágmintás ruhában. Szeretne odamenni „Fiatalasszonyhoz”, de érzi, hogy a másik nem engedi. „Öregasszony” hirtelen óriási griffmadárrá változik, megragadja őt, felemeli a szárnyán lévő karmokkal. Majd szerencsére feloldódik a kékségben. A harmadik hipnózis során megint egy házat lát, fiatal lánnyal az udvaron, aki valahonnan ismerősnek tűnik.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/younggirloldwoman.jpg" alt="younggirloldwoman.jpg" class="imgnotext" width="309" height="380" />A következő hipnózisban arról számol be, hogy sötét téli táj veszi körül. Egy ideig földet sem lát. Olyan, mintha el akarná nyelni egy kozmikus méretű zöld massza, amely a Föld és a Hold közötti űrben gomolyog.<a href="#_ftn3" name="_ftnref3"><span><span>[3]</span></span></a> Nagyon fázik. Várja, hogy kitavaszodjon, meleg és napfény legyen. Tábortüzet lát. Körülötte furcsa állatok táncolnak. Gólyák. Aztán megint átalakul a kép. Fény tör fel valami üregből. A bejárata kagyló formájú, oldalfalában szűk járatok. Le szeretne jutni a mélybe, a fény forrásához, hogy melegedhessen. Kékesen derengő, gyönyörű barlangba jut. Sötétszínű viszkózus folyadék fluoreszkál az alján. Bevonja a kezét, ahogy belenyúl. „Nem mar” — mondja csodálkozva, mint aki mást várt. A fény az üreg alját kitöltő izzó rózsából jön. Hirtelen félelmet, bezártságot érez. „Ki kell innen jönni!”. Ahogy kijut, kibújik a földből egy piciny muskátli. Egyre sötétebb és hidegebb lesz. Rettenetesen fázik. Előtte gödör tátong. Végül minden fény kihuny.</p>
<p>Visszaemlékezéseiben ekkor jut el a két–három éves korig. Izgatottsága, hajszoltsága, szorongása, ha lehet, még erősebb, néha már úgy viselkedik, mint egy kisgyermek. Aztán bevillan egy emlék. Mindig vágyott anyja közelségére, szeretetére. De amikor anyja magához szorította, iszonyú félelmet érzett, és menekülnie kellett a szobából. Az anyja a legszebb lány volt a faluban, ezért adták hozzá kulák családból származó apjához, de ő más legényt szeretett. A feltörő emlékek pszichotikus regressziót idéztek elő. Ismét félni kezdett az emberek tekintetétől. Jól reagált viszont kis dózisú antipszichotikus kezelésre.</p>
<p>Az első négy hipnózis élményei rendkívül nyomasztóak, töredezettek, nyüzsögnek bennük a beszéd kialakulása előtti, archaikus szimbólumok. A páciens énjének szorongások által szabdalt gyengeségét, kialakulatlanságát jelzi a nyugalmat, biztonságot jelképező állandó hely, a megnyugtató hangulatú rét hiánya (<em>Brown és Fromm</em>, 1986). Menekülnie kell, de hová? A víz birodalmába, amelyben olyan jó szaladni. Vissza kell térnie a magzati biztonságba, a kagylószerű járaton keresztül az anyaméhbe, ahol szintén víz veszi körül, amely „nem mar”. Serdülőkora óta marja a gyomrát a tej, amely az anyai táplálás ikonja. Számára a két élmény közötti összefüggés nem tudatosul, de erre nincs is szükség (<em>Fromm,</em> 1984a, 1984b, 1987a és 1987b). Szeretne újra megfoganni (lásd a petesejtre emlékeztető lény átváltozásait) és magzatként újjászületni. De bízhat-e az anyjában, aki megverte, megalázta, szerinte beljebb tolta — egyáltalán nem biztos, hogy így történt — a kukoricaszemet a fülébe? Ahhoz, hogy bízzon, jó anyaképre van szüksége. Ezért hasad ketté az egységes anyakép tökéletesen jóra („Fiatalasszony”) és végletesen rosszra („Öregasszony”) (<em>Vas,</em> 1989, 1990a, 1990b). Az énnek ez a primitív védekezése biztosítja, hogy a rossz lelki tartalmak ne pusztítsák el a jót. A hasítás azonban annyira tökéletlen én–védő mechanizmus, hogy a kettéhasadt, jó és rossz lelki tulajdonságok közötti feszültség óriási szorongást tart fenn (<em>Masterson és Rinsley,</em> 1985; <em>Searles, </em>1986; <em>Shapiro,</em> 1978): „Öregasszony” nem engedi, hogy a jó anyához menjen, sőt, griffmadárrá változva megragadja, de szerencsére feloldódik a megbékélést jelentő kékségben.</p>
<p>Már az első hipnózis végén, amikor a sekély vízben szalad felszabadultan, jelzésszerűen felvillan a vágyott, szeretetteljes szülők jelképe az őt reflektorként követő napfény formájában, ahol a víz anyai, a nap pedig apai őskép (<em>Jung,</em> 1978). A negyedik hipnózis fényt kibocsátó földalatti ürege, amelyet gólyák táncolnak körül, anyaméhjelkép (kagylószerű járat, kékes színű viszkózus folyadék, amely nem mar, egy megszülető pici muskátli). Amikor a fény kihunyt az üregben és rettenetesen fázott, bennem két dolog ment végbe. Egyrészt egyre náthásabb lettem — ez vagy vegetatív csatornán keresztül hideglelést idézett elő a páciensben, amely tőlem származott, vagy fordítva, a páciens didergése ragadt rám (lásd: alanyközi kapcsolat). Másrészt a sötétség és a gödör haláljelkép, amely öngyilkossági fantáziákra utal. Erről azonban nyíltan sohasem beszélt.</p>
<p>Fordulópontot jelentett az ötödik hipnózis. Egy dombos vidéket képzelt el, ahol együtt szalad a harmadik hipnózis során látott lánnyal. Felszabadultnak érzi magát. Tóhoz érkeznek. Ettől kezdve nem beszél a lányról, mintha nem lenne jelen. Az egész olyan volt, mint a jelképek kezelése a mesékben. Mintha a lány átbucskázott volna a fején, hogy tóvá változzon. <span style="color: #800000;">Meg akarom kérdezni, hogy mély-e a tó, mivel féltem sérült fülét a víztől (milyen érdekes az aggodalmam, holott tudhattam volna, hogy egy képzeletbeli tó nem árthat a fülének). Mintha megsejtette volna, megelőzött, és jelezte, hogy nem mély. Ez az esemény kitűnő példája a belső lélektani tartalmak tudattalanul végbemenő kölcsönös cseréjének, mint az én náthám és az ő didergése. Ezek a testi és lélektani szintű egymásra hangolódás vagy alanyközi összehangolódás jelenségkörébe tartoznak, amely evolúciós pszichológiai értéke felbecsülhetetlen</span> (<em>Vas és Császár</em>, 2012a és 2012b). Hiszen már a történelem előtti ember túlélését is biztosította azzal, hogy a legfontosabb információk késedelem nélkül a közvetlen biológiai csatornákon keresztül terjedtek a törzs tagjai között. A páciens képzeletben úszni kezd a tóban, és a valóságban majd leesik a díványról. Mámorosan ismétli, hogy még, még. Kiül pihenni a partra, majd újra úszik, és könnyezik a boldogságtól. A szexuális beteljesülés jelképe az átélt élmény.</p>
<p>A hatodik hipnózis ismét fordulópontot hozott. Az ülés kezdetekor a páciens lápos vidéken evez. Nehezen ér partot. Hatalmas, kiszáradt jegenyefa áll ott, mint egy felkiáltójel. Mögötte vészjóslóan vöröslik az ég. Kérdezem, hogy mit lehetne tenni az elszáradt nyárfával. Rezignáltan mondja, hogy semmit, legfeljebb kivágni. Vagy csak hagyni, ahogy van, hiszen így is szép. „Majd tavasszal kinőnek rajta az új hajtások, virágba borulnak” — sírni kezd a meghatottságtól —, „és viszi a szél a termését, a finom, kis pihéket”…A kiszáradt, megújulásra váró szexualitás, szerelem és termékenység jelei ezek. Ezután kiszáradt tómederben bandukol... (Amikor hónapokkal később együtt meghallgattuk a kazettát, elmondta, hogy kezdettől fogva látta az alvó lányt, de hatalmas kört írt le körülötte, hogy ne kelljen vele találkoznia.) „Ott alszik.” „Kicsoda?” — kérdezem. Hirtelen balsejtelem fog el (ez a jelzés is tőle érkezhetett a vegetatív csatornákon keresztül). „Hú, és én akkor nem tudtam!” Fokozódik bennem a szorongás. „Ugyanúgy alszik, mint akkor. Nem lenne jó felkölteni.” Ezután, kérdéseimre, még mindig hipnózisban, rég lesüllyedt emlékek kerülnek elő. Gyerekkorában az alvó lány nagyon csúnya volt. Vagy szellemi fogyatékos vagy elmebeteg lehetett. Együtt játszottak, és ugratták miatta. Mindig attól félt, hogy neki csak ő jut. Javasolom, hogy ébressze fel. „Pedig nem is csúnya, így, hogy alszik. Volt egy nővére, aki szép volt. Hasonlított anyámra… És ő is szép… Igen, akkor még szép volt, nagyon szép… Később csúnyult meg… Mindig közeledni akart… Azt hiszem, szerelmes volt belém… Én meg nem… Jaj, éreztem, hogy valami nagyon nem jó, és menekültem… Igen… Ez a hasonlatosság…ő is anyámra hasonlít… Meg a nővére és a nagynénje.” Ekkor olyan keserveset sóhajtott, hogy szédülni kezdtem a széken, éreztem, hogy rettenetes felismerésre jutott. „Phúúú!... A nagyapám… Igen, a hasonlóság oka, hogy ezek a nagyapám törvénytelen gyerekei…” Ezért húzódozott a lánytól, de minden nőben ezt az arcot kereste. Ha meg is találta, sohasem volt boldog.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/nizaad-photography-jemma-carlisle-sleeping-beauty.jpg" alt="nizaad-photography-jemma-carlisle-sleeping-beauty.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="553" height="342" />A felismerés nagyon megviselte. Ismét erősen szorongott, volt egy–két hétvégi részegsége is. Hat hónap telt el azóta, hogy elkezdtük a hipnoterápiát. <span style="color: #800000;">Ez volt egész terapeutai pályafutásom legemlékezetesebb időszaka. Élményei semmihez nem voltak foghatók, beívódtak a mindennapjaimba, erősen befolyásolták érzelmeimet és viselkedésemet. A hipnotikus élmények elementáris hatása folytán nagyjából három évig nem néztem művészi filmet, nem olvastam szépirodalmat.</span> Ezt hívja <em>Thomas Ogden</em> (1982 és 1986) projektív identifikációnak, az alanyközi dimenzió tudattalan kommunikációs eszközének, amelyen keresztül <span style="color: #800000;">a páciens és a terapeuta között lélektani tartalmak kijavítása és cseréje megy végbe, és ami igen megviseli a terapeutát</span> (<em>Linehan,</em> 1993).</p>
<p>Mivel az apjáról keveset beszélt, idejét láttam foglalkozni a kapcsolatukkal. A hetedik hipnózis arról szólt, hogy szekérrel kimegy az apjával a határba. Dolgoznak, majd este hazadöcögnek. Egész idő alatt nem néznek egymás szemébe, mindig elkapják a tekintetüket. A valóságban közeledni próbált az apjához. Észrevette, hogy az anyja gonoszkodik, és emiatt együtt érzett vele.</p>
<p>A következő hipnózisban a szülőfalujában biciklizik. Ismét látja az alvó lányt. Menekül, vissza a kétéves korba. „Legjobb lenne visszamenni anyámhoz, kicsinek lenni, amikor még minden jó volt…” Hosszú hallgatás. Feltűnően nyugodt, csendes, nem krákog, nem fújtat, nem nyög és nem sóhajtozik szívszaggatóan. Kíváncsian kérdezem, hogy mi történik. „Most anyám ölében vagyok… Kicsi vagyok.” „Hány éves?” „Olyan kétévesforma… És most feldob és elkap… és kacagok… és nagyon jó… Odafúrom az arcomat a nagy puha mellei közé… Most nagyon jó.” Hosszú, meghitt csönd. „Van ott valaki?” „Nincs… illetve a nagyapám… csak az van… Szúrós szemmel néz… Sohasem szerette, ha az anyám játszott velem… Ilyenkor mindig úgy éreztem, hogy tiltott dolgot csinálunk.” Érdeklődöm, hogy mi történik. „Most ülök a bilin, és kávét iszok…” „Sikerült...?” „Nem, csak anyám a játék után letett a bilire, és most jó… olyan nyugalmas… Most elvégeztem a dolgom… Egyszer jöttem haza az iskolából, és annyira kellett kakilnom, hogy nem bírtam ki hazáig… Phűűű, és anyámnak vendége volt… Nem tudtam, hogy mondjam meg neki… Kihívtam, és… és mutattam, hogy bekakáltam, és… és… nem volt semmi a nadrágomban… Szorulásom volt, és… útközben elhagytam, kiesett a nadrágomból… És anyám kinevetett.” „Elég mulatságos lehetett.” „De az egészben az volt a legborzasztóbb, hogy elújságolta a vendégnek… és nagyot nevettek…” Elhallgatott. „Most mi történik?” „Játszom… elmentem a lányokkal… és leöltöztem alsónadrágra… ez olyan szexuális játék.”</p>
<p>Amikor meghallgattam a kazettát, azon tűnődtem, vajon a páciens ismeri-e töviről hegyire Freud pszichoszexuális fejlődési elméletét — orális fázis a szoptatással, anális fázis a szobatisztaságra szoktatással és genitális fázis a (nemi) oktatással —, vagy Freud zsenije fedezett fel egy örökérvényű törvényszerűséget. Fontos emléket élt át úgy, mintha itt és most történne, boldog együttlétet anyjával. Ugyanakkor a nagyapja szúrós tekintete miatt érzett bűntudati szorongás — pontosabban, a freudi kasztrációs szorongás — jelent meg minden későbbi intim kapcsolatában.</p>
<p>Szemmel láthatóan csökkenni kezdett a hajszoltsága, a szorongása. A következő három hipnózis tematikája azonos volt: kiszáradt nyárfasor elé ültetett csemetéket, és figyelte, ahogy növögetnek, fejlődnek. Személyiségének élettelen, kiszáradt férfiassága újult meg a jelkép ábrázolásában.</p>
<p>A 12. hipnózist a tekintetekkel kapcsolatos félelmeinek szenteltem. Míg korábban spontán felbukkanó képeire hagyatkoztam, most saját arcát és szemét képzeltettem el, mintha tükörbe nézne. Arra kértem, hogy képzeletben olyan mértékűre nagyítsa meg a szemét, hogy átsétálhasson a saját pupilláján keresztül önmaga belső világába. Ismét ott volt a fekete kendős „Öregasszony”, már fel–felvillant a tekintete, amelytől nagyon félt. Ez a kettéhasított anyakép végletesen rossz változata volt, amelynek a semlegesítésén fáradoztunk. Végül sikerült belenézni a szemébe, és kölcsönösen egymásra mosolyogtak. A terápiás ülés után ismét erősödtek a szorongásai, nem mert az emberek szemébe nézni. Ma már ezt, a saját elképzeléseim öncélú ráerőszakolását, súlyos hibának tartom! Fokozatosan megnyugodott. Egyúttal örömmel újságolta, hogy kezdi felfedezni más emberek szemét, már nem fél tőlük, érti a tekinteteket, ami teljesen új a számára. Éreztem, hogy velem is szembenéz. Tehát részt vesz egy <span style="color: #800000;">pótlólagos mentalizációs tréningen, amelynek során megtanulhatja, milyen érzés más emberek szemébe nézni, mit várhat tőlük, hányadán áll velük</span> (<em>Bateman, Fonagy,</em> 2004).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/courage.jpg" alt="courage.jpg" class="imgnotext" width="531" height="382" />Egy következő hipnózisban a gyermekkori szobájában játszik. Javaslom, hogy varázsolja elevenné a játékait. A hintaló valóságos paripa lett, a fali képről pedig mérges törpe huppant le. Mezőn futtatja a lovat. Lovagolni szeretne. Felkapaszkodik rá. Háta mögé ül a törpe. Irányítani akarja a lovat, de a törpe nem hagyja. A törpe a nagyapja. Javasolom, hogy ültesse maga elé, akkor jobban ellenőrizheti. Így is tesz. Érzi, hogy a ló engedelmeskedik. Vágtáznak. Mint az úszáskor, eksztatikus állapotba kerül, egész testében rázkódik, minden porcikájával átéli a lovaglást. Rövid pihenő után újabb vágta következik a teljes kielégülésig. Freud gyönyörű jelképe ez a lóról, vagyis az ösztönös működésekről, és a lovasról, az azokat uraló énről, amely felett nem lehet mindenható hatalma a szigorú erkölcsi énnek (törpe–nagyapa), hanem csupán az én által szabályozott befolyása.</p>
<p>Az utolsó hipnózis elvégzésére Budapestre utazunk, hogy írásos beleegyezését követően videóra vegyük a Magyar Hipnózis Egyesület oktatási anyagának gyarapítása végett. A folyóparton gyülekezik az egész családja, rokonsága. Az apjával halat fognak. Szavak nélkül is értik egymást. Mielőtt felhajtanák a kisüstit, találkozik a tekintetük. Nem fél a nagyapjától. Békét érez.</p>
<p>Ezzel fejezzük be a két és fél évig tartó kezelést, benne az egyéves hipnoterápiával. A terápiás célnál, az alkoholprobléma felszámolásánál többet sikerült elérni, jelesül a személyiség pótlólagos fejlődésének beindítását. Viselkedésében, kapcsolataiban is észrevehető a kiegyensúlyozottságra törekvés.</p>
<p>Mivel kérte, a terápia lezárása után közösen visszahallgattuk a hipnózisülésekről felvett hangkazettákat. Büszkén magyaráztam a hasítások képi formáit, amikor közbeszólt, hogy ő egészen másként látja ezt. Lelkesedésemet lehűtve közölte, hogy minden egyes veszélyt jelentő képben én jelentem meg a számára, így például a mérges kakas, a kígyó és a haragos puli formájában. Ezek tulajdonképpen rész–tárgykapcsolati jelenségek, vagyis nem az egész személyiségemet, mint tárgyat, hanem csak kakasra, kígyóra, haragos pulira emlékeztető aspektusomat képezték le. Ekkor jöttem rá, hogy <span style="color: #800000;">a hipnotikus kapcsolatban másként működnek az áttételi folyamatok, mint a hagyományos pszichoanalízisben</span> (<em>Smith,</em> 1984). Eszerint a páciensből és a terapeutából kiinduló nem tudatos áttételi, esetleg primitív tárgykapcsolati érzelmi rezdülések a hipnotikus élményekben jelennek meg. Ez olyan, mint az egymással találkozó, interferáló lézersugarak, amelyek állóképet, hologramot hoznak létre. Ilyenformán minden egyes „élménykockában” megtalálható a páciensből és a terapeutából kisugárzó érzelmi „hologram”, csak gondosan elemezni kell azokat. Ezt a jelenséget a határeseti, majd később a szkizofrén páciensekkel kialakított hipnotikus kapcsolat áttételi dimenziójára jellegzetesnek találtam, és <em>holografikus áttételnek</em> neveztem el. </p>
<p><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> Ma már inkább egy biztonságos vagy kellemes helyet képzeltetnék el vele, ami jóval kevésbé hívja a negatív élményeket.</p>
<p><a href="#_ftnref2" name="_ftn2"><span><span>[2]</span></span></a> Schubert híres dalciklusa, a Téli utazás jutott erről az eszembe, amelyben a főhős szakítva családjával, világfájdalmától és dühétől hajtva nekiindul a téli tájnak.</p>
<p><a href="#_ftnref3" name="_ftn3"><span><span>[3]</span></span></a> A kozmikus méretek narcisztikus személyiségstruktúrára utalnak.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F28%2F_szorongo_oroszlan_esettanulmany_egy_hatareseti_szemelyiseg_hipnoterapiajarol%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F28%2F_szorongo_oroszlan_esettanulmany_egy_hatareseti_szemelyiseg_hipnoterapiajarol%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F28%2F_szorongo_oroszlan_esettanulmany_egy_hatareseti_szemelyiseg_hipnoterapiajarol%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=„Szorongó Oroszlán” — Esettanulmány egy határeseti személyiség hipnoterápiájáról"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/01/28/_szorongo_oroszlan_esettanulmany_egy_hatareseti_szemelyiseg_hipnoterapiajarol#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8281984" border="0" /></a><br /></p>
esettanulmány
hipnoterápia
hipnoanalízis
Vas_József_Pál
1
2017-02-22 02:33:06
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/courage2.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/01/25/hataresetek_naplo
Határesetek. Napló
2016-01-25T12:57:27+01:00
2016-01-25T12:57:27+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>A 80-as években egyre jobban feszített gyakorlati munkámban az a kérdés, vajon hogyan lehet a súlyos betegeken a gyógyszerek adásán kívül is segíteni. Már ismertek voltak a szociál–pszichiátria eredményei (Burnham, Gibson, Gladstone, 1969; Füredi, 1966 és 1979; Haley, 1963; Jones, 1963 és 1968; Juhász, 1972; Kiss Vámosi, 1970; Kun, 1973), az open door rendszerű pszichiátriai osztályok működése (Bell, 1955; Gáldi, 1968; Goffman, 1961, 1963 és 1967), a betegekkel folytatott különféle szocioterápiás foglalkoztatások jótékony hatásai (Adorjáni, 1965). <span style="color: #800080;">De amikor egy súlyos depresszióban szenvedő idős férfi beteg fia azt kérte, hogy az édesapját lelki úton kezeljem, megrémültem. A biológiai szemlélet uralma idején ez nem volt szokás, nem volt ildomos, majdhogy nem volt szabad csinálni.</span></p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="500" height="267" src="https://www.youtube.com/embed/o-zexP0GOyg" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p>Ekkor történt, hogy meghallgattam egy előadást a hipnózisról. BÉI már abban az időben is világhírű hipnóziskutató volt, hipnoterápiával is foglalkozott. Lenyűgözött az egyénisége, a naivitása, a jóhiszeműsége és az a képessége, hogy belevon egy sajátos érzelmi atmoszférába, amelyben fokozatosan feloldódik az ellenállásod és a kritikus hozzáállásod. Szóval, meghipnotizál. Nekem akkor pontosan erre volt szükségem. Elvégeztem a hipnózis–kiképzőkurzust, és az első páciensem rögtön egy borderline férfi lett, akit magamban "szorongó oroszlánnak" neveztem el. A „borderline személyiségzavar” határeseti személyiségzavar a pszichózis és a neurózis között. 1983 végén kezdtem el az illető egyéni pszichoterápiáját. 1985 elejéig éber beszélgetésekből állt a kezelés, utána szupervíziós segítséggel hipnózist is alkalmaztam. <span style="color: #800080;">Hirtelen olyan terápiás közegben találtam magam, amely félelmetesebb, izgalmasabb, érdekesebb és örömtelibb volt minden eddiginél. Mintha ismeretlen dimenzió nyílott volna meg előttem.</span> A lidérces hipnózisok fél évig tartottak, majd jött egy nyugodtabb szakasz, amikor az élményeket kezdtük átdolgozni. Eközben annyira megviseltek az átéltek, hogy kiújult a nyombélfekélyem és kiszámíthatatlanul viselkedtem. Hogy egyensúlyra leljek, önismereti pszichodráma csoportba, majd analitikusan orientált egyéni terápiába jelentkeztem. Sohasem felejtem el a javulás pillanatát. Nagyon feszült, zaklatott voltam, szinte elviselhetetlen gyomorgörcsök kínoztak. Az analitikusom férfi volt, és természetesen irigyeltem lelki tartása miatt. Minden gyermeki elégedetlenségemet és dühömet rázúdítva kérdeztem, hogy mikor leszek már jobban egy kicsit. És akkor bekövetkezett az, amiről addig csak olvastam. Már–már sírtam dühömben és kétségbeesésemben, amikor a díványon fekve hallottam, hogy mögöttem ülve együtt érzően dörmög. Nem is értettem pontosan, hogy mit mond, de a kín melegséggé olvadt bennem. Megszerettem és hálát éreztem iránta, hogy törődik velem.</p>
<p>A határeseti páciens minden egyes hipnózis üléséről hangkazettát készítettem. Szorgalmasan vittem a szupervízióba, ahol az általam nagyra becsült kollégák hüledezve hallgatták. Mint utólag megtudtam, volt idő, amikor el akartak tanácsolni a hipnózis folytatásától. Egy év után a terápiát sikeresen lezártuk. Idejét láttam annak, hogy esetismertetés formájában leírjam a történteket. Ez a pszichoterápiás képesítésem megszerzéséhez kellett. <span style="color: #800080;">Viszont volt egy bökkenő. Magyar közlemények e tárgykörben nem voltak és nem ismertem a borderline betegek hipnoterápiájáról szóló külföldi irodalmat.</span> Leírásom elméleti része meglehetősen zavaros lett, mivel az általam ismert szakmai nyelvvel nem tudtam kifejezni azt, ami történt.</p>
<p>Bár reménykedtem, hogy elfogadják, a vizsga és egyben az esetvédés tökéletes kudarccal végződött. 1986 októberében beléptem egy professzori szobába, ahol udvariasan mosolyogva fogadott a szakma négy legnagyobb tekintélye, két hölgy és két férfiú, MKE, BE, BB és FJ. Megkértek, hogy röviden foglaljam össze az esetet. Néhány barokkos körmondat után belém fagyott a szó. Akkoriban úgy beszéltem, hogy néha még magam sem tudtam, hogy mit akarok, mivel az összes asszociációt, ami eszembe jutott, szerettem volna kimondani. Évekkel később a szakma egyik legjobbja azt mondta, hogy divergens gondolkodású vagyok. Hál’Istennek, vannak még udvarias emberek. Ma már tisztában vagyok azzal, hogy milyen idegesítő lehetett ez. 1998 körül valamilyen rendezvényen neurobiológiai fejtegetéseim közepette az egyik kolléganő, akivel legalább 10 éve nem találkoztam, nevetve felkiáltott: „Jé, érthető, amit mond!”</p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="500" height="292" src="https://www.youtube.com/embed/PSWLdRFf80w" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p>BE, aki előadásaiban egy kegyelmi állapotban felhúzott svájci óra könyörtelenségével sorolja fel az adott témához tartozó összes elméletet, rosszallóan kifejtette, hogy a hipnózissal pszichotikus regressziót idézek elő, növelem a páciens szenvedését, ami már súrolja a műhiba határát, és mindenképpen ártalmas. Ezért nem javasolja, hogy megkapjam a pszichoterápia végzéséhez szükséges jogosítványt.</p>
<p>BB eddig tegezett, most magázásra áttérve megvilágította előttem a terapeutává válás fényes ösvényét, amely még előttem áll. MKE hangtalan, ám kifogástalan mosolya II. Erzsébet királynőt idézte, amint éppen meneszti a kormányt. FJ is mosolygott, ám csalódottnak látszott, mert nem értette, miért nem családterápiát végeztem hipnózis helyett. Később egy pszichoterápiás tanfolyamon rám szegezett tekintettel példabeszédet tartott azokról a renitens diákoktól, akik ahelyett, hogy megtanulnák, hogyan kell megírni egy esetet, mindenfajta haszontalansággal foglalkoznak. Megbélyegeztek.</p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="500" height="281" src="https://www.youtube.com/embed/9Q4GG9wgQAc" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p>A vizsgáról kibotorkálva éltem meg, milyen élmény az elidegenedés, a személyiség egységének az átmeneti hasadása, disszociációja. Aztán úgy gondoltam, hogy nem történt nagy baj. Mert igaz, ugyan, hogy a jelen volt tekintélyek szerint határeseti személyiségzavarban nem ajánlott a hipnózis, de az esetem sikeres, és ez fontosabb mindennél. Ugyanakkor beláttam, hogy nem tudtam a terápiás folyamatot elméletileg megalapozni, és ez hiba volt. BÉI és intézetének, az ELTE Kísérleti Pszichológiai Tanszékének munkatársai önzetlen segítségével keresgélni kezdtem az angol nyelvű szakirodalomban. <span style="color: #800080;">Közben 1988-ban a hágai hipnózis–világkongresszuson előadtam az eset rövid kivonatát, kiemelve a primitív védekező mechanizmusok hipnoterápiás átdolgozását, és sikerem volt vele.</span> A kongresszuson megvettem Wester és Smith (1984) klinikai hipnózisról szóló vaskos kötetét, és elkezdtem olvasni. A nagyjából 30 oldalas tárgykapcsolat–elméleti fejezet minden mondatát le tudtam fordítani, de semmit nem értettem belőle (Smith, 1984). Az irodalomjegyzékből kijelöltem azokat a könyveket és cikkeket, amelyeket el kellett olvasnom, hogy megértsem magát a tanulmányt. Másfélév alatt sikerült több ezer oldalnyi angol nyelvű irodalmon átrágnom magamat. Felkérésre cikket írtam az esetből a svéd hipnoterápiás folyóiratba, a Hypnosba.</p>
<p><span style="color: #800080;">Az olvasottakat összevetettem a terápiás folyamattal, majd elővettem a hangkazettákat és szóról szóra leírtam a hipnózisüléseket. Sokszor elolvastam ezeket a jegyzeteket, mire derengeni kezdett, hogy mi is történt a terápiás kapcsolat tudatos szintjének kulisszái mögött.</span> <span style="color: #800080;">És ekkor olyan pimaszságra vetemedtem, ami, azt hiszem, párját ritkítja a szűkebb szakmán belül. Elhatároztam, hogy újból megírom az esetet, és ismét benyújtom a pszichoterápiai szakképesítés elnyeréséért.</span> Nyoma sem volt a korábbi leírás elméleti zűrzavarának, ehelyett a naprakész irodalomra támaszkodva új megvilágításba sikerült helyeznem az elméleti tanulságokat. Elérkezett a vizsga napja. Tudtam, hogy a kockázat óriási, de reméltem, hogy irodalmi jártasságom pajzsként fog védeni a támadásokkal szemben. Roppant szellemi párviadalra készültem, annál is inkább, mert az elnök BB volt, aki, állítása szerint hetente 4–5 idegen nyelvű szakkönyvet olvas el. Mielőtt bementem volna, BB kijött, félrevont, és halkan elnézést kért azért, ahogyan a korábbi vizsgán velem bánt. Amit akkor mondtam, pontosan úgy gondolom ma is: nekem szükségem volt erre a kudarcra azért, hogy tanulhassak belőle, és még nagyobb erőfeszítésekre sarkalljon. Nem volt semmi küzdelem, elismerést kaptam. BB ettől kezdve kitüntető figyelemmel követte munkásságomat, minden cikkemet, sőt, még a „versikéimet” is leközölte az általa szerkesztett Pszichoterápia lapjain.A korábbi sikertelen vizsga többi tanúja közül FJ néhány alkalommal nyilvánosan megdicsért, mondván, hogy ha a rokona lenne beteg, csak rám bízná a hipnoterápiáját.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image//furedi_janos.jpg" alt="furedi_janos.jpg" class="imgnotext" width="413" height="310" /></p>
<p><span>MKE örömmel tett eleget a meghívásoknak, hogy a Miskolci Mentálhigiéniai Műhely rendezvényein előadásokat tartson, amelyeket TF-fel és az időközben sajnálatosan fiatalon elhunyt Kunt Ernő antropológus barátunkkal együtt szerveztünk. Vele sohasem került szóba az a bizonyos vizsga. Ám egy tudományos rendezvény díszvacsoráján egymás mellett ültünk. Óvatosan kritizálni kezdte az akkor elhangzott előadásomat, utalva az objektív bizonyítás hiányára. A szkizofréniák hipnoterápiájának alanyközi elképzeléséről volt szó (a kétszemélyes terápiás kapcsolat neuropszichológiájának a vázlata című fejezetben visszatérek rá). Tudtam, hogy a köztünk történt régi dolog is terítékre került. Nem visszakoztam, hanem nyíltan kimondtam, hogy amit csinálok, az nem más, mint hipotetikus konstrukciók gyártása, és ha valakinek nem tetszik, cáfolja meg, illetve, ha tetszik, végezze el az aprómunkát a bizonyítás érdekében, mivel erre én nem érek rá. Különben sem nagyon érdekel, hogy mi lesz a sorsuk ezeknek a feltevéseknek, mivel pusztán élvezetes játéknak tekintem a kidolgozásukat. Gondolom, nem csodálnivaló, hogy ezután rosszullétre hivatkozva a szobájába vonult. Amikor néhány év múlva kiemelt referátumot tartottam a Magyar Pszichiátriai Társaság Vándorgyűlésén, ismét egy új elméletről, a kapcsolati neurobiológiáról, nem mondott semmit. Szeretet sugárzott a tekintetéből. <span style="color: #800080;">Már nem érhette meg Allan Schore később fogant hajszálpontosan az enyémmel egyező, csak jóval részletesebb elméletének megjelenését.</span></span></p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/moussong_kovacs_erzsebet_1921_2004-1432-thumb.jpg" alt="moussong_kovacs_erzsebet_1921_2004-1432-thumb.jpg" class="imgnotext" width="206" height="292" /></p>
<p style="text-align: center;"><small>Moussong-Kovács Erzsébet</small></p>
<p>BE fokozatosan fogadott el. Első alkalommal szó nélkül biccentett, majd, amikor a megszállottság–esetem megjelenése után találkoztunk, azt mondta, hogy meghajlik előttem. 2001-ben, második Goldschmidt–díjam átvétele után pedig közölte, irigyel, mert szabad vagyok. Egyébként a sokat vitatott határeseti páciens terápiájának közléséért kaptam a Magyar Pszichiátriai Társaság grémiumától 1992-ben első Goldschmidt-díjamat.<strong> </strong></p>
<p> </p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F25%2Fhataresetek_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F25%2Fhataresetek_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F25%2Fhataresetek_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Határesetek. Napló"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/01/25/hataresetek_naplo#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8281982" border="0" /></a><br /></p>
borderline
hipnoterápia
bányai_éva
Vas_József_Pál
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image//furedi_janos.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/01/24/hipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia
Hipnoterápia Borderline személyiségekkel: A hipnózis, mint a szabályozott regresszió eszköze a terápiás kapcsolatban. Esszé
2016-01-24T22:47:07+01:00
2016-01-24T22:47:07+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p><em>Bevezetés: a borderline páciens „kihívása” (Kroll, 1988)</em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_personality2.jpg" alt="borderline_personality2.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="530" height="237" /></p>
<p>A borderline (a továbbiakban: bo) személyiségzavar lényegét a pszichoanalitikus irodalom nem<em>–</em>specifikus én<em>–</em>gyengeségnek fogja fel. Azok az emberek tartoznak ebbe a csoportba, <span style="color: #800000;">akikből hiányzik a belső tartás, a lelki szilárdság, tehát valamiféle állandóság, amivel céljaikat elérni szándékoznak, ugyanakkor viszont hiányzik belőlük az a fajta változékonyság is, ami a rugalmas alkalmazkodás és megküzdés sajátja.</span> A gyengeség strukturális hiba („basic fault” — <em>Balint,</em> 1968), aminek következménye belső világuk torzulása (a szelf disztorziója, torzulása és fragmentációja, szétesése: <em>Kohut,</em> 1971 és 1977). Jellemző lehet erre olyan élmények és viselkedésformák egymásutánja, amelyek egyikében a személy önmagát és a környezetét egészen másként érzékeli vagy ítéli meg, mint egy, akár rákövetkező másikban. Olyan, <span style="color: #800000;">mintha nem bírna szuverén, autonóm személyiséggel, hanem az események sodrása határozná meg, hogy milyen a személyisége.</span> Kétségtelen, senki sem viselkedhet az államvizsgán és a diszkóban egyformán, mégis, állandó magatartásmintái alapján tudható, hogy ugyanarról a személyről van szó. A bo személyre jellemző, hogy belső világa polarizált hamis és valódi szelfre (<em>Winnicott, </em>1965a és 1965b), illetőleg egymástól függetlenül létező jó és rossz szelf– és tárgy–képviseletre (<em>Kernberg</em>, 1976 és 1980; <em>Kroll,</em> 1988). A hamis szelf-et szokták úgy leírni, mint a túl szigorú követelményekhez történő alkalmazkodás következményeként fellépő belső torzulást; lényege szerint a hiteltelenség és önmaga érzésének (szelf-érzet) a hiánya jellemzi, mintha nem ő, hanem más valaki érezne, gondolkodna és cselekedne. <span style="color: #800000;">Az én<em>–</em>gyengeséget polimorf pszichopatológiai tünettan hivatott elfedni,</span> közülük a leggyakoribb a szabadon lebegő intenzív szorongás (a belső világ szétesésétől való rettegés), a folyamatosan megélt, másokra irányuló, sokszor indokolatlan düh, mások váltakozó imádata és gyűlölete, az emberek szélsőséges „vagy-vagy” kategóriákba sorolása.</p>
<p>Minden olyan terápiás törekvés, amely egyik vagy másik tünet oldását célozza, egyfelől eleve kudarcra ítéltetett, másfelől a gyenge én pszichotikus dezintegrációjával fenyeget. <span style="color: #800000;">Maga a deficites én-működés a problémás személy részéről nem ismerhető fel egykönnyen, mivel a hiánynak nincs koreográfiája, azaz, nem képes pontos képet alkotnia arról, milyen volna abban az esetben, ha nem lennének hiányosságai.</span></p>
<p>A strukturálisan fogyatékos én fejlettségi színvonalának megfelelő primitív védekező mechanizmusokkal operál fennmaradása érdekében. Ezek mindegyike (splitting, azaz hasítás, projektív identifikáció, omnipotens tagadás, primitív idealizáció és devalváció) az <span style="color: #800000;">omnipotens kontroll</span> fogalmában foglalható össze (<em>Winnicott,</em> 1969), amely nem más, mint azon infantilis törekvés, hogy <span style="color: #800000;">a világ az egyén szükséglet-kielégítését szolgálja, és e célból bármikor rendelkezésre álljon.</span> Ez azt jelenti, hogy a külső lélektani tárgyak — azaz, személyek — világát nem különálló létezőként, hanem énjének mintegy kiterjesztett részeként észleli a bo személy. Valójában olyan, mint egy csecsemő: számára a szülők az ő szükségleteit kielégítő eszközként léteznek sokkal inkább, mint saját szükségletekkel és vágyakkal rendelkező személyek.</p>
<p><em>A terápiás kapcsolat sajátosságai: a projektív identifikáció</em><strong> </strong></p>
<p>Fentiekből adódik a terápiás kapcsolat speciális nehézsége. A bo páciens a terapeutát csakúgy, mint más lélektani tárgyat nem tartja önállónak, hanem csak olyannak, aki az ő szükségleteit kielégíti vagy frusztrálja. Nem neurotikus áttételről van szó tehát, amelyben a terapeuta egy, a páciens számára jelentős múltbeli figurát jelképez. Ehelyett itt és most kapcsolat jelenik meg, amely nem a terapeuta egész személyére, hanem annak csupán a páciens által „használatba vett” részére irányul (<em>Masterson és Rinsley,</em> 1975), mondjuk abban az értelemben, hogy a terapeuta köteles másodpercre pontosan annyi időt tölteni vele, amennyit előre megbeszéltek, továbbá köteles csak rá figyelni, minden szellemi energiáját ráfordítani. Egyik páciensem még azt is szóvá tette, ha a szemüvegemet megigazítottam, szerinte ezzel a pótcselekvéssel az unalmamat akartam elrejteni. Mindez azt jelenti, hogy <span style="color: #800000;">a bo páciens valamilyen oknál fogva erős nyomást gyakorol a terapeutára annak érdekében, hogy kontroll alatt tartsa annak magatartását, sőt, belső világát is.</span> Hogyan működik ez a terápiás kapcsolat?</p>
<p><em>Első lépés.</em> A páciens tudattalanul projekció, vagyis kivetítés révén felajánlja hibás én<em>–</em>részét a terapeutának „megjavítás” végett. Teszi ezt annál is inkább, mert rendelkezik egy olyan projektív fantáziával (<em>Ogden</em>, 1982), hogy a számára nem kívánatos illetve veszélyes belső tárgyakat más személybe „ültesse át”. Ezáltal nemcsak megszabadulhat tőlük (például a gyűlölt és megtagadott én<em>–</em>aspektusoktól), hanem „transzplantált” én–részeivel együtt kontrollt gyakorolhat egy másik személy felett. Például, az előbb említett páciens azzal, hogy el akarta érni, hogy ne igazítsam meg a szemüvegemet, a saját, szadisztikusan agresszív belső kontrollját belém, a terapeutába igyekezett helyezni.</p>
<p><em>Második lépés.</em> Ahhoz, hogy a címzett (a terapeuta) „engedelmeskedjen” a projektor (a páciens) tudattalan kontroll igényeinek, <span style="color: #800000;">erőteljes interperszonális pressziót kell gyakorolnia rá: igyekeznie kell a terapeutát manipulálni, kizsákmányolni vagy zsarolni azért, hogy vele intenzíven foglalkozzon.</span> Az említett páciens ezt azzal a manipulációval óhajtotta elérni, miszerint én nem figyelek rá, sőt, unatkozom. </p>
<p><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_personality.jpg" alt="borderline_personality.jpg" class="imgnotext" /></em></p>
<p><em>Harmadik lépés.</em> A terapeuta tudattalanul magáévá teheti a páciens beléoltott érzelmeit, gondolatait, fantáziáit és azonosulhat velük (<em>projektív identifikáció: azonosulás a kivetítettel</em> — <em>Melanie Klein</em>, 1946), és a páciensnél érettebb én–apparátusával feldolgozza őket, ha képes rá. Igen kellemetlenül érzi magát ilyenkor a terapeuta, mintha idegen érzéseket, gondolatokat oltottak volna belé, ami igaz is. Mihelyt rájön arra, mi is történt, már külön tudja választani a saját érzelmeit és gondolatait a pácienséitől, és megérti, miért volt erre szüksége. Például, az említett páciens gyermekkorának jelentős része annak a jegyében telt, hogy a szülei nem figyeltek rá, egyáltalán nem foglalkoztak vele, csak saját szükségleteik kielégítésével voltak elfoglalva. Természetes, hogy a reá irányuló figyelem valós vagy vélt lazulása az elhanyagoltság és a jelentéktelenség érzéseit szította fel benne. </p>
<p><em>Negyedik lépés.</em> A feldolgozott és — a páciens számára korábban veszélyt jelentő elemektől — megtisztított lélektani tárgyakat a terapeuta visszajuttatja a páciensnek (re-projekció). Amikor számomra világossá vált, hogy a páciens dühét mi váltotta ki és miért, visszajeleztem neki, hogy tnudom és értem, miért van szüksége ilyen túlzott figyelemre.</p>
<p><em>Ötödik lépés.</em> A páciens elérte eredeti tudattalan célját: saját problémáját (veszélyes belső tárgyait) a terapeutával feldolgoztatta annak érdekében, hogy énjébe integrálni tudja. Az átdolgozott és visszakapott tárgyakat bevetíti és azonosul velük (introjektív identifikáció: azonosulás a befogadottal). A példában szereplő páciens esetében több, mint 2 év kellett ahhoz, hogy elfogadja: önsorsrontó magatartás a részéről, ha jelenlegi életterének tudattalan szinten szüleire emlékeztető embertársaira önti dühét, azaz, akarva, akaratlanul rajtuk veri le, szülei iránti sérelmeit.</p>
<p>A leírtak a korai anya–gyermek kapcsolat lélektani folyamatának felelnek meg. Ebben a vonatkozásban nem annyira áttétel létrejöttéről, sokkal inkább archaikus tárgykapcsolatról (<em>Thomä és Kächele</em>, 1986), más néven primitív vagy regresszív tárgykapcsolatról van szó (<em>Ogden</em>, i.m. 1–9), amelynek egyik aspektusa, kommunikációs formája a fent bemutatott projektív identifikáció.</p>
<p>Ez a tárgykapcsolat kvázi-szimbiotikus közeget feltételez a páciens és a terapeuta között, amelyben az én és a nem-én, a külső és a belső, a tárgy és a szelf határai elmosódottak. Mintegy interszubjektív kommunikációs csatorna nyílik a két személy szelf- és tárgy-képviseletei között, és ezen a csatornán keresztül belső lélektani tárgyak kölcsönös cseréje és megmunkálása folyik. Ennek a „lélektani áramlásnak” több szintje van, és minél archaikusabb a tárgykapcsolat, annál inkább közelít <span style="color: #800000;">az interperszonális kommunikáció cönesztéziás, azaz testi érzésekkel operáló formájához</span> (<em>Spitz,</em> 1965, cit.: <em>Ogden</em>, i.m. 70). Olyan jelenségről van szó, mint a páciensből kiinduló zsigeri szenzációk „áttétele” a terapeutára, belső feszültségek gerjesztése, és így tovább. <em>Ogden</em> úgy véli, ezek akkor jelentkeznek, ha<span style="color: #800000;"> a páciens az egymásnak ellentmondó tudattalan érzéseit, fantáziáit preverbálisan közli („átérezteti”, „át–életi”).</span> </p>
<p><em>Mi a szerepe a terapeutának ebben a kapcsolatban?</em></p>
<p>Döntően anyai funkciók megvalósítása: a páciens számára biztosítania kell a „megtartó környezetet” (<em>Winnicott,</em> 1965a), egy olyan válaszkészséget, amely elősegíti a páciens reagálásainak befogadását, átalakítását és visszatükrözését. A terapeutának lehetővé kell tennie saját emocionális rendelkezésre állását és a páciens ambivalens kötődésének türelmes elfogadását (<em>Shapiro</em>, 1978). Más szavakkal, a terapeuta egyrészt konténer funkciót tölt be, hordozza a páciens projekcióit (<em>Ogden</em>, i.m. 54–61), empátiásan tükrözi szükségleteit (<em>Kohut,</em> 1984), és kimondott értelmezések helyett a „csendes interpretációt” választja. Ezzel maga is részesévé válik a regresszív tárgykapcsolatnak (<em>Kernberg</em>, i.m. 56), így elszenvedi a páciens idealizáló, iker–, tükör– és alteregó típusú áttételeit. Ugyanakkor fel kell ismernie és biztos kézzel irányítania a regresszió szabályszerűségeit hordozó folyamatot. Világosnak kell lennie a számára, hogy a páciens alapvető tudattalan igénye vágyódása a terapeutához, mint elég jó anyához (<em>Winnicott,</em> 1965b), akit próbára akar tenni, és <span style="color: #800000;">akit fantáziáiban számtalanszor megsemmisít (<em>Winnicott,</em> 1969), mivel elengedhetetlenül szükséges lélektani fejlődése érdekében az a tapasztalat, hogy létezik egy tárgy (a terapeuta), „ami” túléli destrukcióit, tehát befolyásától függetlenül, valóságosan létezik. E tapasztalata omnipotens kontrolljának feladásához segítheti. </span> </p>
<p><em>A hipnózis, mint a regresszív tárgykapcsolat </em><em style="line-height: 17.55px;">és a szabályozott regresszió terápiás eszköze</em></p>
<p><span style="color: #800000;">A terápiás viszony regresszív aspektusa (<em>Dewald,</em> 1976) nyilvánvalóvá teszi olyan regresszív technikák alkalmazhatóságának a felvetését, mint a hipnózis.</span> A kérdés igen fontos, mivel <em>Freud </em>(1917) elismerte a hipnózis szerepét a pszichoanalízis kifejlesztésében, különösen az áttétel felfedezésében. Amikor egy nőbetege hipnózis után a nyakába borult, Freud abbahagyta a hipnotikus kezeléseket és teljes figyelmét a terápiás kapcsolat érzelmi szférájának tanulmányozására összpontosította; ez részben a tudós objektív attitűdje volt a hipnózis kiváltotta jelenség egzakt megfigyelésére, amelyet „kívülről” és távolságot tartva valósított meg, részben azonban saját érzelmei is szerepet játszhattak a kapcsolatba való személyes bevonódás veszélyei miatt, hiszen az áttétel tanulmányozására „előállított” analitikus helyzetben láthatatlan, védett és biztonságos pozíciót foglalt el azzal, hogy ezentúl a páciensek háta mögé ült (<em>Gravitz és Gerton,</em> 1984).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/gill_brenman.jpg" alt="gill_brenman.jpg" class="open-in-modal imgleft" width="240" height="368" style="margin-right: 5px;" /></p>
<p>A <em>Freud</em> utáni pszichoanalitikus irodalomban kiemelkedő <span style="color: #800000;"><em>Gill és Brenman</em> könyve</span> (<em>Gill és Brenman</em>, 1959), a hipnózis pszichoanalitikus értelmezési kísérlete. A szerzők a páciens módosult tudatállapotában olyan lehetőséget látnak, amely a kapcsolat transzfer jellegénél fogva elősegíti a regresszió kialakulását és a páciens énjének szolgálatába állítását, azaz, szabályozását. A hipnoterápiát veszélyesnek tartották és tartják ma is súlyos személyiségzavarban és pszichózisban szenvedő egyének kezelésére a primer folyamatok tudatba törése, tehát pszichózist provokáló hatása, és az én–határok elmosódása, ennek folytán pedig a terápiás kontroll elvesztésének lehetősége miatt (<em>Murray–Jobsis,</em> 1984;<em> Werner,</em> 1984). Ezzel az állítással két szempontból kell foglalkozni: egyrészt a módosult tudatállapot („transz”), másrészt a terápiás kapcsolat („transzfer”) oldaláról.</p>
<p>Amennyiben a hipnózist mint módosult tudatállapotot fogjuk fel, a hipnózisban levő személy élményminőségének megváltozásáról beszélünk. Ennek során az átélés eltolódik a külsőtől a belső felé, az aktivitás helyébe a szemlélődés lép, a logikai, nyelvi szerkezetek feloldódnak egy közvetlen érzéki reagálásban a külső és belső jelzésekre (<em>Wall,</em> 1984). A tudatállapot módosulásnak fokozatai vannak, ezek a teljesen éber állapottól az éber álmokon, pszichedelikus élményeken és hipnotikus transzon át az éjszakai álmokig, és a még mélyebb pszichózisok patológiás transz állapotáig sorjáznak a másodlagos és elsődleges lélektani folyamatok kontinuuma mentén (<em>Fromm, </em>1978–79). Ebből következik, hogy mesterségesen — jelen esetben hipnotikus indukcióval — nem hozható létre olyan mély regresszió, amely a pszichózisok sajátja, mert a hipnózis mélysége nem éri el a primer folyamatok szintjét. Kétségtelen viszont, hogy mindenki olyan szintre regrediálhat hipnózisban, amilyenre egyáltalán süllyedni képes (<em>Sarbin és Coe</em>, 1972). Természetesen nem fenyegeti a patológiás transz veszélye azt a személyt, aki [1] ellenőrzi a regresszió indítását, lefolyását és időtartamát; [2] meg tudja ítélni, mikor legalkalmasabb és legbiztonságosabb számára regresszióba mélyülni; [3] végül, képes saját erejéből visszatérni (<em>Murray–Jobsis</em>, 1988, 1989, 1991 és 1993), egyszóval regresszióját képes az én szolgálatába állítani, vagyis szabályozni (<em>Levin és Harrison</em>, 1976; <em>Fromm,</em> 1977).</p>
<p> </p>
<p>Mit tehet viszont a terapeuta azzal a bo pácienssel, aki erre eleve képtelen, sőt, nagymértékben hajlik a spontán tudatmódosulásokra, és akut distresszre kognitív dezorganizációval, személyiségének és környezetének elidegenedésével (deperszonalizációval és derealizációval), valamint regresszív viselkedéssel és pszichotikus epizóddal reagál (<em>Kroll,</em> 1988)? Különösen akkor fontos a kérdés megválaszolása, ha ez a distressz éppen a pszichoterápiás kapcsolat megterheléseiből adódik (<em>Kernberg</em>, i.m. 4). A bo személyek esetében a regresszió eleve patológiás, legyen az rövid pszichotikus epizód vagy az előbb leírt transzfer–pszichózis. Hogyan lehet a patológiás regressziót szabályozottá tenni, azaz, az én szolgálatába állítani?</p>
<p>A dilemma feloldását a tárgykapcsolat elmélet megfontolásai adhatják meg:</p>
<p>[1] A páciens és a terapeuta diádikus egységet alkot egy szemi–szimbiotikus hipnotikus kapcsolatban (<em>Kubie és Margolin, </em>1944; <em>Schilder és Kauders, </em>1926/1956; <em>Scagnelli,</em> 1975, 1976 és 1980).</p>
<p>[2] Mindketten részesülnek a transz–élményben („megosztott transz” — <em>Scagnelli,</em> 1980), amely a kölcsönös emocionális rezonancia növekedését segíti elő.</p>
<p>[3] A terapeuta a páciens rendelkezésére bocsátja megfigyelő énjét („monitoring Ego”), egyúttal énjének realitásvizsgálatot végző részével szilárdan horgonyoz a valóságban („anchoring Ego” — <em>Murray–Jobsis,</em> 1988).</p>
<p>[4] A páciens rátámaszkodik a terapeuta valóságban horgonyzó énjére (anaklitikus tárgykapcsolat), és együtt merülnek a regresszióba, majd együtt térnek onnan vissza. Így a regresszió patológiás formái elkerülhetők, és ténylegesen a páciens énjének szolgálatába állíthatók, vagyis a regresszió kontrollálható.</p>
<p><span style="color: #800000;">A hipnózis ilyen felhasználása csupán annyi veszélyt rejt magában, mint bármilyen egyéb terápiás módszer a súlyosan regrediált személyiségek esetében.</span> Az a terapeuta, aki képes a patológiás regresszió megfelelő kezelésére, ugyanazt a kockázatot vállalja és ugyanolyan sikert érhet el hipnózis nélkül, mint hipnózissal (<em>Murray–Jobsis</em>, 1984 és 1985; <em>Smith,</em> 1984).</p>
<p>Feltételezhetően fejlődésben megrekedt személyiségrészével lép a páciens a hipnoterápiás kapcsolatba (<em>Boyer, </em>1971; <em>Smith,</em> 1984), tudattalanul felajánlva azt pótlólagos fejlesztésre. Ebből következtetést vonhatunk le egyrészt a terápiás szerződés szintjére, másrészt a terápiás kapcsolat alakulására. Ami a terápiás szerződést illeti, a páciens vonatkozási keretében mind a tudatos, mind a tudattalan elemek motivációs bázisként szolgálnak. <span style="color: #800000;">A bo személy hasított kötődése miatt hiába történik a szerződéskötés tudatos, felnőtt énjével, a tudattalan — felszínre törő — motívumok ezt újra és újra megszegik.</span> A kapcsolat éppen emiatt szüntelenül oszcillál az összeolvadás és az elutasítás között. <span style="color: #800000;">Amikor felváltva idealizálja, majd leértékeli a terapeutát, végeredményben hol jó, hol pedig rossz én–aspektusait vetíti rá</span> (<em>Fairbairn</em>, 1954). Kötődésének szélsőséges módja saját én–hasadásának (splitting) köszönhető. Ha jó én–aspektusait látja a terapeutában, és tökéletesnek tartja, saját rossz tárgyai kezdik nyomasztani: egyszeriben értéktelennek érzi magát, aki nem érdemli meg, hogy az általa ideálisnak tekintett lény foglalkozzon vele. Rossz érzéseit kivetítve dühösen támadhat kezelőjére elhagyásos fantáziái, szeparációs szorongása miatt („elhagyásos depresszió” — <em>Masterson és Rinsley,</em> 1975). Ezzel bűntudatot vagy viszontharagot gerjeszthet a terapeutában. Utóbbi esetben megszakadhat a terápia, előbbi esetén pedig a páciens szorosabbra fonhatja mágikus kontrollját és ismét idealizálhatja gyógyítóját. Sicut erat in principio…</p>
<p>A primitív tárgykapcsolat ilyen forgandóságának a terápia során a tárgyállandóság (<em>Fraiberg,</em> 1969) elérése jelenthet megoldást: olyan tárgykapcsolatot, amelyben akár magasztalást, gratifikációt kap, akár marasztalást, frusztrációt szenved a páciens, számára a terapeuta egyformán a ragaszkodás tárgya marad. Ahhoz, hogy a terápiás kapcsolat ezt a fejlődési fázist elérje, keresztül kell mennie a winnicotti átmeneti tárgykapcsolaton (<em>Winnicott,</em> 1953), amely eredeti értelmezésében a fél–egy éves csecsemőnek azt a képességét és tapasztalatát jelenti, hogy szeparációs szorongását a szeretett személy (az anya) távolléte esetén az őt szimbolizáló tárgyak – ami lehet játék, takaró, vagy a saját teste – és tevékenységek birtokbavételével szüntetheti meg. Az átmenetiség a külső és a belső valóság közé iktatott élményzónára utal, arra az illúzióra, hogy létezik a külső és a belső világ között, a kettő határán valamilyen — biztonságot nyújtó — személyes közeg, amelybe veszély nélkül belevetíthetők a szeretet és a gyűlölet fantáziái.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_personality3.jpg" alt="borderline_personality3.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="546" height="270" /></p>
<p>Minden pszichoterápiás kapcsolat rendelkezik átmeneti élményzóna sajátossággal, azonban a hipnoterápiás kapcsolatra ez különösképpen jellemző (<em>Smith,</em> 1984). A bo páciens ebben a kapcsolatban újraélheti vagy megtalálhatja ezt az élményt, mivel az áttételi és viszontáttételi jelenségek nem közvetlenül a kapcsolat szereplőire — őreá és a terapeutára — irányulnak, hanem az imaginációkban, a hipnózis során átélt képzeleti tapasztalatokban testesülnek meg, akár képekként, akár érzelmekként (<em>Vas,</em> 1989). Mivel ez hipnózisban történik, lehetővé teszi a megtagadott, rossz én–aspektusok átmeneti élményzónába vetítését (imaginációk), így a terapeuta kikerülhet a mágikus kontroll csapdájából. A rossz tárgyak pedig feldolgozáshoz juthatnak egy kvázi–anyai mátrix védelmében, melyet a terapeuta hangjának és empátiás viselkedésének „színezete” biztosít a páciens számára. Így az ébren folytatott beszélgetések realitás–orientáltak maradhatnak, előmozdíthatják a páciens identifikációját a terapeutával (<em>Arnell és Finer, </em>1989).</p>
<p>A hipnotikus transz élménye pótolhatja a gyermekkori összeolvadást a jó anyai tárggyal, és mint a részvevők szelf- és tárgy–képviseletei között feszülő, interszubjektív erőkből szövődő szivárvány megvilágíthatja a segítségre szoruló gyenge én számára a lélektani „egészség” és függetlenség felé vezető utat.</p>
<p>Összefoglalva, a borderline személyiség én–gyengesége primitív ill. archaikus jelleget kölcsönöz a terápiás kapcsolatnak. Gyenge énjének megjavítására a páciens a projektív identifikáció mechanizmusát használja a terapeutával létesített kapcsolatban. Eközben énjének jó, illetve rossz vonásait vetíti a terapeutára, hasítottá téve kötődését. A hipnózis átmeneti élményzóna minőséggel bír, ezért a terapeutára vetített lélektani tartalmak egy átmeneti közegben, az imaginációkban képeződnek le. Ez elősegíti a tárgyállandóság elérését mind a terápiás, mind a szociális kapcsolatokban.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F24%2Fhipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F24%2Fhipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F24%2Fhipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Hipnoterápia Borderline személyiségekkel: A hipnózis, mint a szabályozott regresszió eszköze a terápiás kapcsolatban. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/01/24/hipnoterapia_borderline_szemelyisegekkel_a_hipnozis_mint_a_szabalyozott_regresszio_eszkoze_a_terapia#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8281986" border="0" /></a><br /></p>
borderline
tárgyállandóság
regresszió
hipnoterápia
Vas_József_Pál
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/borderline_personality2.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2016/01/18/az_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_2_essze
Az emberi kapcsolatok neurobiológiája 2. Esszé
2016-01-18T01:43:15+01:00
2016-01-18T01:43:15+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Alanyközi kapcsolat nélkül nem beszélhetnénk értelmezésről. Ha csak egyetlen ember élne a Földön, társak nélkül nem lenne képes olyan közlési rendszert, azaz nyelvet kifejleszteni, amely alkalmas emberi információcserére, szándékainak közlésére és a másik szándékainak értelmezésére. E nélkül pedig le kellene mondania önmaga létének, ember–mivoltának értelmezéséről (<em>Campbell</em>, 2001). Mindazonáltal a nyelv kialakulása előtt már számos nyelv előtti kapcsolati forma működik, ami arra utal, hogy pszicho–biológiailag egymáshoz vagyunk kötve. Ezt a feltételezést izgalmas csecsemőkutatási megfigyelések erősítik, közöttük <em>Gergely György</em> kísérletei (<em>Gergely,</em> 1996a, 1996b; <em>Gergely és Watson</em> 1996 és 2001). Ezek alapján arra következtet, hogy már jóval a beszéd megjelenése előtt kialakul a csecsemő és az anya között egy olyan közlésrendszer, amelyben az anya a baba “értésére adja”, hogy adott érzelmi megnyilvánulása valós-e avagy “jelölt”. Ha valós, a mama saját érzelméről, ha pedig jelölt, a pici érzelemmegnyilatkozásáról van szó. A baba érzelmi üzenetét az anya azzal tükrözi vissza, hogy megjelöli. Így teszi lehetővé a baba számára, hogy például a neheztelő anya arcának látványa ne azt az érzést ébressze benne: anyja őrá haragszik. Ezzel szemben viszont képes legyen kiolvasni saját haragjának a tükörképét anyja viselkedéséből, hogy ennek segítségével elsajátíthassa önnön érzelmeinek a szabályozását. Ami itt megjelenik, az nem más, mint az alanyközi viszonyulás bizonyos fejlettségi szintje, amely – és csakis ez – lehetővé teszi mindkét fél számára saját belső állapota és a köztük zajló kapcsolati események értelmezését. Ez a helyzet már nem puszta tükrözés, amely a tükör–neuronok működéséhez kötött, hanem egy, a neurális szintnél magasabb rendű hierarchia létét feltételezi.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/gergely_gyorgy.jpg" alt="gergely_gyorgy.jpg" class="imgnotext" width="587" height="532" />A radikális konstruktivizmus álláspontját, miszerint nincsenek tények, hanem tapasztalataink alapján értelmezéseket állítunk fel, könnyen lehet a régi tükrözéselmélet talajáról bírálni. Eszerint a tudat a világ tükörképe, s ehhez kétség nem fér. Rendben, de mit is tükröz a tudat? Csak azt, ami rajta kívül van? Ha így van, akkor valóban érvényes a tükrözéselmélet a maga passzív, mechanikus formájában. Ez esetben viszont le kell mondanunk magának a tükrözésnek és a tudatnak a megismeréséről. Ha tükörbe nézek, nem a tükör anyagáról és felépítéséről kapok információt, hanem arról, amit tükröz. És ha a tudat önmaga működését is tükrözi bizonyos mértékig? Ekkor viszont nem a valóság hiteles másolata, hanem a tükrözés tükrözéseként szerkesztett valóság jelenik meg általa. Ami nem elsőfokú, hanem másodfokú tükrözés, illetve másodfokú valóság (<em>Nánay,</em> 2001).</p>
<p>A tudatelméletekkel az a legnagyobb probléma, hogy miközben tudatos erőfeszítéseink segítségével megpróbáljuk leírni a tudat működésének szabályait, egyúttal eléggé óvatlanul rákérdezünk a tudat mibenlétére. Hogyan alkothatok szabályokat annak a valaminek a működéséről, amiről nem tudom, hogy micsoda?! Vagy ismernünk kellene a tapasztalást megelőzően a tudat mibenlétét, hogy ebből deduktív módon következtetéseket vonjunk le működésére, vagy kimerítően fel kellene térképezni a működését, hogy megértsük a mibenlétét. Egyáltalán, lehetséges-e megbízható ismeretekhez jutni az öntükrözéssel? Különösen azért lényeges a kérdés, mert az újabb ismeretelméletek szerint semmi sem bizonyítja, hogy fogalmi műveleteinknek megfelelnének ideghálózataink működési mintázatai. Minőségileg magasabban szervezett elmével rendelkező vagy más elvek alapján kifejlődött értelmes lény megfigyelése kellene ahhoz, hogy pontos ismereteket nyerhessünk az emberi tudat működéséről? A jelenlegi tudatelméleti helyzet némileg olyan, mintha két egymással szembe állított tükör – amelyek mindegyikébe csak a másikból érkezik információ – intézné egymáshoz azt a kérdést, hogy “Mit látsz bennem?” (<em>Gallagher és Zahavi</em>, 2008; <em>Kenrick és Keefe,</em> 1998).</p>
<p>Az ezzel a témával foglalkozó tudósok olyan kérdéseket fogalmaznak meg, hogy miért kell a tudat jelenségét számunkra felfoghatatlan csodának vagy varázslatnak tekinteni (<em>Racsmány,</em> 1996), hiszen már elég tudással rendelkezünk ahhoz, hogy belássuk, a tudat nem más, mint ideghálózatok bonyolult kapcsolati rendszere, amely egyaránt képes arra, hogy a legtalálékonyabb módon összerendeződjön vagy széttagolódjon – mint valami agyi masinéria (<em>Dennett,</em> 1991, id.: <em>Komlósi, </em>1996). Ez a fajta elképzelés a komputer működési elvét veszi alapul, viszont arra nem ad magyarázatot, hogy az agyi masinéria hogyan hozza létre a szubjektumot. <em>Jerry Fodor</em> egy csipetnyi iróniával sóhajt fel:</p>
<p>“…ha a számítógépek egy csoportja él az agyamban, jó lenne, ha valaki ezekre felügyelne, és, istenemre mondom, jó lenne, ha ez a valaki én lennék!” (<em>Fodor</em>, 1998, id.: <em>Dennett,</em> 2003).</p>
<p>Ez a régi keletű homonculusdilemma, amely abból az elképzelésből indul ki, hogy a szubjektum nem más, mint egy parányi emberke, aki az agyunkban csücsül, és szüntelenül fordítja, értelmezi számunkra az ott végbemenő folyamatokat (<em>Wegner és Schneider,</em>1989). Ha ezt elfogadnánk, sohasem lenne megismerhető a tudat és a szubjektum természete, mert a működés minden szintjéhez rendelhetnénk homunculust.<a href="#_ftn1" name="_ftnref1"><span><span>[1]</span></span></a></p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/infinite_regress_of_homunculus.png" alt="infinite_regress_of_homunculus.png" class="imgnotext open-in-modal" width="570" height="466" />Ezek az okoskodások azokra a geometriai feladványokra emlékeztetnek, amelyeknek a megoldásához ki kell lépnünk az adott keretekből (például 4 adott pont között úgy húzhatjuk meg a ceruza felemelése nélkül az azokat összekötő összes egyenest, ha egyszer elhagyjuk a 4 pont által határolt területet). <em>Watzlawik</em> ezt a fajta problémamegoldást másodfokú változásnak nevezi. Úgy gondolom, hogy a tudat és a szubjektum eredetének megértése céljából ki kell lépni a hagyományos keretek, vagyis a magányos agy keretei közül, és tágabb dimenzióban kell elkezdeni a vizsgálódást, legalább két agy kapcsolatának figyelembevételével. Talán azért, mert ahhoz, hogy a szubjektum önmagát mint szubjektumot meghatározhassa, és elhatárolhassa magát az objektumtól, szüksége van az önmeghatározás és az elhatárolódás vonatkoztatási rendszerére, amelyet csakis egy másik szubjektum biztosíthat a számára. Mi az emberi tudat? A kapcsolatok terméke. Ezt már <em>George Herbert Mead</em> (1973) és <em>Vigotszkij</em> (1971) is vallották, amikor a szimbolikus interakcionizmus, illetve az eszközhasználat révén kialakult nyelvi kommunikáció belsővé válása felől közelítették meg a kérdést. Viszont továbbra is nyitott marad a hogyan kérdése. Ezért a következő fejezetben jelképesen vissza fogunk térni a kapcsolatok formázótégelyébe, az anyaméhbe, abban a reményben, hogy a kérdésre az anya és a magzat idegrendszere között kifejlődő kommunikáció adja meg a választ.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/vigotszkij.jpg" alt="vigotszkij.jpg" class="imgnotext open-in-modal" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" width="544" height="255" /><small>Lev Szemjonovics Vigotszkij</small></p>
<p style="text-align: left;">Gondolatmenetem megkísérelte egymáshoz illeszteni a humán idegrendszer működésének biológiai és lélektani elméleteit mint értelmezéseket. Látható, milyen kevés sikerrel. Attól, hogy egymás mellé illesztek különféle értelmezéseket, azok még nem válnak ténnyé. Ebből az is következik, hogy – különösen a pszichológiai értelmezések esetén – nem igen található olyan megingathatatlan alap, amire támaszkodva bármelyik elmélet az igazság egyedüli birtokosának tekinthetné magát. Gondoljunk, mondjuk, <em>Freud </em>elméletei közül arra, amelyik a személyiséget énre, felettes énre és ösztön–énre osztja fel. Hol van olyan egzakt tény, amely bebizonyítaná, hogy a személyiség csakis így képzelhető el? Másrészt, minek alapján lehetne állítani, hogy a Freud által leírt személyiség ilyen formán egyáltalán nem működhet, hanem, tegyük fel, működését, érését kizárólagosan a belsővé váló személyközi kapcsolatok biztosítják? Következésképpen egyetlen lélektani elméletet sem lehet egzakt módon állítani vagy cáfolni, mivel azok nem tényeket ragadnak meg, hanem maguk is értelmezések.<a href="#_ftn2" name="_ftnref2"><span><span>[2]</span></span></a></p>
<p>Ám, ha még így sem meggyőző az érvelés, fordítsuk meg nézőpontunkat, és úgy tegyük fel a kérdést. Tehát, ha a lélektani elméletek az egyedüli igazság feltárására születnek, hogyan lehetséges, hogy ugyanazokat a pszichikus jelenségeket többszázféleképpen magyarázzák? Elképzelhető lenne például egy komputer esetében, amelynek pontosan ismerjük a szerkezetét, hogy ennyiféle módon értelmezzük a működését? Nem valószínű. Ebből pedig egy másik kérdés következik. Azért állítunk fel hipotéziseket a lelki jelenségek értelmezésére, mert nem ismerjük eléggé az agy magasabb rendű működését? Még nem ismerjük kimerítően, vagy nem is ismerhetjük meg? Igaz-e <em>Fichtének</em> az a tétele, hogy a szubjektum önmaga megismerésének az útjában áll? Íme, még egy elbizonytalanító kérdés: lesz-e olyan agymodellünk, amelyhez csak egyféle pszichikus működési modell illeszthető? Ha igen, mi lesz a többi lélektani elmélettel? Szemétdombra kerülnek? Egyáltalán, a megismerhetőség kritériuma-e a lélektani és a neurobiológiai elméletek összeillése (<em>Cacioppo és Bernston, </em>1992)? Csak egyféle módon működhet agyunk és elménk? Nem lehetséges, hogy éppen azért nem tudjuk kiismerni, mert annyiféleképpen működik, ahányféle módon rákérdezünk a működésére? Megint ez a bosszantó kölcsönös függőségi elv, a másodfokú kibernetikai rendszerek sajátossága!</p>
<p>Személy szerint nagyra becsülöm és felettébb kedvelem a pszichológiai iskolák elméleteit, de az utóbbi években egyre–másra eretnek gondolatok támadnak bennem az olvasásuk közben. Egy-egy körmönfont teória szellemi élvezete alatt arra gondolok, mi lenne, ha a kiötlője legalább saját magának bevallaná, hogy nehézségei vannak a betegeivel – netán az emberekkel általában vagy önmagával, esetleg a környezetének ővele?! Sokszor úgy rémlik, hogy a tetszetős elmélet az emberi kapcsolatok terén felbukkanó nehézségek miatti intellektualizáció. Olyan ez, mintha a kapcsolati készségek, az alanyközi viszonyulások hézagait kellene tudományos teóriákkal foltozgatni. Ez alól a legnagyobb újítók sem voltak kivételek. Freud híres esettanulmányai sokkal inkább fantáziadús novellák, semmint a terápia hiteles beszámolói (Meyer,1995). Egyébként Freud tudománytörténeti tekintélyét már az sem tépázza meg, hogy leleplezik inkorrekt magatartását a kutatásban és a terápiában, ahogyan például Sartre tette (Sartre, 1983). De próbálná ezt valaki most megkísérelni a neurobiológia vezető tudósaival! Nem véletlen talán, hogy a technikai zsenialitás képviselője, Milton H. Erickson (Erickson, 1959, 1965 és 1967; Erickson és Rossi,1980; Erickson és Zeig, 1980) nem alkotott pszichoterápiás elméleti rendszert (Haley, 1967, 1974, 1981a, 1981b és 1982; Zeig, 1974, 1980a, 1980b, 1985a, 1985b, 1987a és 1987b; Zeig és Rennick, 1991). Rosszmájú kritikusai szerint azért nem, mert az elméletek gyártására alkalmas bal agyfélteke helyett csak intuitív jobb agyféltekével rendelkezett. </p>
<p> </p>
<p><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> Ezt nevezik a filozófusok a logikai érvelésben kerülendő végtelen regressziónak.</p>
<p><a href="#_ftnref2" name="_ftn2"><span><span>[2]</span></span></a> Gödel tételére emlékeztet a helyzet, amely szerint a matematikában minden halmazban van olyan elem/állítás, amelynek sem az igazságát, sem a hamisságát nem lehet bebizonyítani (Barabási, 2003).</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F18%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_2_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F18%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_2_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2016%2F01%2F18%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_2_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az emberi kapcsolatok neurobiológiája 2. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2016/01/18/az_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_2_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8281980" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/gergely_gyorgy.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2015/12/29/az_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_1_essze
Az emberi kapcsolatok neurobiológiája 1. Esszé
2015-12-29T00:52:53+01:00
2015-12-29T00:52:53+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>Általánosan elterjedt nézet szerint az agy működése alapozza meg a lelki folyamatokat. Az idegsejtek (neuronok) és a neuronhálózatok kézzel foghatóan léteznek, hiszen számtalanszor megfigyelték őket, még elkülönítésük és tenyésztésük is sikerült, pusztulásuk pedig súlyos működési kieséssel, például bénulással jár, ezek tehát objektív tényezők. Ezzel szemben a lelki jelenségek nem kézzel foghatók, az agy működésének a származékai, mintegy tükrözik azt. Mindazonáltal ezek is tények, csak éppen szubjektív tények. Az ember értelmes, következésképpen értelmező lény. Mi az értelmezés? Az a mozzanat, ahogyan szubjektumában tudatossá válik az objektív valóság, összefüggéseivel és törvényszerűségeivel együtt, beleértve az emberi agy működésének a szubjektív tényeit. Eszerint a lelki zavarok a valóság nem kielégítő vagy torz értelmezései, aminek a hátterében finomabb vagy durvább agyi működészavar, illetve a legsúlyosabb esetben a kóros működéseket megalapozó szerkezeti eltérés áll, mint a szkizofrénia és a szellemi leépülés eseteiben (Asherson, Mant és McGuffin, 1995). A neurobiológiai kutatások eredményei olyan tények, amelyeket összhangba lehet és kell hozni a lélektani elméletekkel, mely utóbbiak azt próbálják értelmezni, hogyan érzékel, gondolkozik, emlékezik, érez és cselekszik az ember, milyen szükségletek és vágyak uralják.</p>
<p>Belátható, hogy a fenti fejtegetés olyan tényeknek tekinti az agykutatások eredményeit, mint az axiómákat szokás. Szerintem azonban az agykutatások eredményeiben sem lehetünk biztosak. Különösen akkor, ha meggondoljuk, hogy még a kézzel fogható dolgok világában is mi mindent tekintettek az emberek évszázadokon keresztül kikezdhetetlen igazságnak – így például a geofizika esetében azt, hogy a Föld lapos korong – egészen addig, amíg fény derülhetett e tévedésre. <em>Epiktétosz </em>majdnem 2000 évvel ezelőtt figyelmeztetett arra, hogy nem a dolgok, hanem a nézeteink miatt kellene aggódnunk, amelyeket a dolgokról kialakítunk. <em>Watzlawik </em>(<em>Watzlawik és mtsai,</em> 1974) szerint ez az ún. másodrendű valóság, amelyben, ha szeretnénk megoldani valamilyen problémát, nem magukat a dolgokat, helyzeteket és tényeket kell megváltoztatnunk, hanem a rájuk vonatkozó értelmezésünket. <span style="color: #993366;"><em>Karl Popper</em> (1997 és 1998) felveti, hogy a tudományos felfedezések nem a tények diadalai, hanem a sejtéseké, amelyeket vagy sikerül megcáfolni, és akkor újabb sejtések lépnek a helyükre, vagy kiderül róluk, hogy csak részigazságok.</span></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/karl_popper.jpg" alt="karl_popper.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="511" height="333" /><small>Karl Popper</small></p>
<p>De maradjunk a neurobiológiánál.<span style="color: #993366;"> Néhány éve még ténynek tartották a biológiai pszichiátria képviselői a szkizofrénia dopaminelméletét,</span> azt, hogy ennek az ingerületátvivő anyagnak a túltermelése okozza a heveny tüneteket, így a hallucinációkat, hiánya pedig a kóros elzárkózást, az érzelmek elsivárosodását és bizonyos szellemi teljesítmények romlását. Mára már ez is csupán egy lehetséges értelmezés, amit egy újabb követett, jelesül <span style="color: #993366;">a 22-es kromoszóma hibájából bekövetkező idegfejlődési zavar</span> (<em>Carlsson, </em>1995). Vehetjük ezt ténynek? Vagy, sarkosabban fogalmazva, ez az oka a szkizofréniáknak? Semmiképpen nem az, hiszen <span style="color: #993366;">az anya–gyermek kapcsolatban magzati kortól kezdve rengeteg hibakiigazító lehetőség van, amely gyengíti a biológiai eredet kizárólagosságát.</span></p>
<p>A radikális konstruktivizmus filozófiai szemléletéből kiindulva úgy vélem, hogy a biológiai elméletek ugyanúgy szerkesztett valóságok, tehát értelmezések, mint a lélektaniak (<em>Watzlawik,</em> 1987). Egyik sem lehet más, hiszen pusztán fogalmi analógiák szintjén felelnek meg a ténylegesnek. Például, amikor kimondom azt a szót, hogy idegsejt, ez pusztán jelölője az agyban levő valaminek, de maga a szó nem azonos azzal. Mégis, a különböző elméleteket, konstrukciókat, azaz, értelmezéseket tényeknek tekintjük, mert ismeretelméleti korlátjaink folytán nem tehetünk másként. Ilyenkor áll elő a <span style="color: #993366;">“parlamenti szócséplés szindróma”,</span> amely azt jelenti, hogy az egymással politikailag szembenálló felek ugyanazt a tényt homlokegyenest ellenkező módon értelmezik, olyannyira, hogy <span style="color: #993366;">maga a tény nem tárul fel – az esetek egy részében nem is létezik –, hanem az értelmezések emelkednek a tény rangjára.</span> Ráadásul a neurobiológiai vizsgálatokból kényszerűségből ki kell zárni az eredeti bonyolultságot, valamint a megfigyelés ablakának szélességét messze meghaladó hálószerű kapcsolatokat, funkcionális és környezetfüggő sajátosságokat, így ezekről csak sejtéseink lehetnek. Ugyanakkor <span style="color: #993366;">elképzelhető, hogy a jelenleginél jóval fejlettebb technológia alkalmazása mellett megismerhetővé válik az agy működése.</span></p>
<p>De továbbra is kérdés marad az, hogy az így nyert adatok az agyra, mint önálló, minden más agytól függetlenül működő szervre vonatkoznak-e? Ez a kérdés azért fontos, mert a humán idegrendszer fejlődése jelenleg nem képzelhető el egy másik ember idegrendszerének igen aktív közreműködése nélkül, hiszen a magzat agyának a fejlődéséhez az anyai idegrendszeri környezet elengedhetetlen. (Lesz-e lelkük vajon a klónoknak?) Különösen az érzelmi élet fejlődése áll az anyai idegrendszer befolyása alatt (<em>Carr,</em> 1993; <em>Chamberlain, </em>1993b és 1996). Ennek folytán nem lehetünk biztosak abban, hogy teljes működési mintázat nyerhető-e egy felnőtt ember valamilyen érzelmi állapotának neurobiológiai vagy neuroszichológiai vizsgálata során, vagy pedig a kapott mintázat egyetlen személybe zárt töredéke annak, amely a másikkal való kapcsolat során kettőjük agyában egyszerre válik egésszé, mint egy hologram. Gondoljunk az együttérzésre és a másik érzéseinek, gondolatainak akár távolból történő megsejtésére! <span><span><a href="#_ftn1" name="_ftnref1">[1]</a> </span></span>Ezzel azt szeretném érzékeltetni, hogy agyunk a legkezdetlegesebb fejlettségi fokától kezdve a kapcsolatokból és kitüntetetten a humán kapcsolatokból táplálkozik, mindig érintkezésben, interakcióban másokkal. Szó szerint táplálkozik a kapcsolatokból, mivel a működéséhez szükséges energia és információ jó részét onnan szerzi! Ezért működése bizonyára eltérő sajátosságokat mutat akkor, ha e kapcsolatokba ágyazottan vizsgáljuk, mint akkor, ha megpróbáljuk e kapcsolatokat figyelmen kívül hagyva tanulmányozni, ami szerintem nem is sikerülhet. <span style="color: #993366;">Ezzel interakciós álláspontot képviselek, szemben a moduláris nézettel, amely szerint az agy nem más, mint egy magányos komputer</span> (<em>Dennett és Kinsbourne, </em>1992;<em> Dennett, </em>2003; <em>Gazzaniga,</em> 1993; <em>Kinsbourne,</em> 1993).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/elme_agy_computer.jpg" alt="elme_agy_computer.jpg" class="imgnotext" width="321" height="429" />Híres példa a középkorban II. Frigyes német–római császár mai értelmezésünk szerinti szociolingvisztikai kísérlete. Az uralkodó kíváncsi volt arra, hogy mikor kezdenek el görögül, latinul vagy héberül beszélni azok a gyermekek, akiket újszülött korukban megfosztottak a nyelvi környezetüktől. Legnagyobb sajnálatára a kísérlet nem sikerült, mert egyik gyermek sem élte túl, így sohasem tudta bizonyítani, hogy nyelvi készségünk kibontakozása belülről vezérelt. Nem is tudhatta meg a császár, amit akart, mert nem vette figyelembe a nyelvi környezet, tehát az emberi kapcsolatok és a kultúra életfontosságú szerepét az agyi működések és az örökletes nyelvi készségek érésében (<em>Crawford és Crebs,</em> 1998; <em>Janicki és Krebs, </em>1998).</p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/eccles.jpg" alt="eccles.jpg" class="imgnotext" width="342" height="434" /></em><small>Sir John Carew Eccles</small></p>
<p><em>Eccles</em> (<em>Popper és Eccles</em>, 1977) olyan agyi funkcióról beszélt, amelynek az a szerepe, hogy közvetít az idegrendszeri és a lélektani folyamatok között. <span style="color: #993366;"><em>Eccles</em> fogalmazásában ez a “liaison agy” a testet köti össze a lélekkel.</span> Az agy évtizedében végzett kutatások alapján viszont kimondható, hogy az agy nem csak az elmét köti össze a testtel, hanem <span style="color: #993366;">az egyik embert, sőt, az egyik élőlényt is a másikkal.</span> Hogyan lehetséges az, hogy a test–lélek összeköttetés, valamint az én és a másik közti összeköttetés ugyanannak a működésnek a kétféle, belső és külső vetülete? Ennek talán az a magyarázata, hogy agyunk minden kapcsolati eseményről modellt készít, és belül sajátos működési formában megismétli azt, ami korábban a kapcsolatban történt. Ezt hívjuk mentális képnek, képviseletnek vagy reprezentációnak (<em>Beres és Joseph</em>, 1970; <em>Friedman, </em>1975; <em>Hamilton, </em>1996).<a href="#_ftn2" name="_ftnref2"><span><span>[2]</span></span></a> Ilyen módon képes a kapcsolatoktól függetlenül is működni, ráadásul úgy, mintha éppen kapcsolatban volna, mivel a megelevenedő képviselet mintája helyettesítheti a valódi kapcsolati történést. Ez az alapja emlékezésünknek, gondolkozásunknak és az önazonosság érzésének. Vajon hogyan illeszkedik egymáshoz a kétfajta működés, a közvetlen kapcsolati, “on-line” és a modellkészítő, reprezentatív?</p>
<p>Kérdés az is, hogy mi határozza meg agyunk működését: a természet vagy a környezet? Kizárólag környezeti–kapcsolati beágyazottságában létezik, vagy pedig – a számítógép működési elvének megfelelően – genetikusan tervezett fizikai rendszer, amelynek áramkörei illeszkednek a környezeti körülményekhez, ahogyan <em>Leda Cosmides </em>és<em> John Tooby</em> állítják (<em>Cosmides és Tooby,</em> 2001)? Úgy vélem, hogy ezt a kétféle működést nem lehet egymástól elválasztani.</p>
<p>Az agy számunkra megfigyelhető működése attól függ, ahogyan vizsgáljuk, pontosabban, ahogyan kapcsolatot létesítünk vele. Ha fizikai információt közlünk vele – mechanikus erőt, hő-, fájdalom- és mozgásingert – fizikai választ fog adni, amelynek szervezése nyúltvelői, legfeljebb agytörzsi szinten történik. Ingermegvonás vagy ingerekkel történő stimuláció esetén szintén fizikai választ ad, megbillen belső energetikai egyensúlya (lásd a híres–hírhedt ingermegfosztásos és agymosásos kísérleteket: <em>Jeffrey,</em>1986). Ha ez a kommunikáció molekuláris szintű – gyógyszereket, drogokat vagy alkoholt “közlünk” vele – a válasz molekuláris szintű lesz, amely formáját tekintve nem fog különbözni azoktól a molekuláris válaszoktól, amelyekre bármilyen élőlény képes a maga fejlettségi szintjén: csökken vagy nő az izgalmi állapota, ingerfelvétele, aktivációs és motivációs szintje, ösztönös és mozgásos aktivitása, tájékozódó viselkedése, fájdalomtűrő képessége – e válaszok szervezését főként a köztiagy bonyolítja (<em>Galin</em>, 1974; <em>Mandell,</em> 1980).</p>
<p>Az előbbi esetekben a közölt információ formája és tartalma egynemű volt, így a mechanikai formához mechanikai tartalom tartozott, éppen úgy, mint amikor ha késsel megvágom a kezemet, az eszköz és a bekövetkező sérülés egyaránt mechanikai természetű. De mi történik akkor, ha olyan információt közlünk, amelyben a forma és a tartalom nem egyneműek? Fizikai formát választva hozzá – legyen ez, mondjuk, akusztikai inger – szimbolikus tartalommal “lepjük meg” az agyat. Tegyük fel, emberi nyelven közöljük vele, hogy “Ne lépj le a járdáról!”. Mechanikai csatornán, a fül szervein keresztül lép be az információ, de a válasz nem elsősorban az akusztikai jellemzői alapján szerveződik, hanem az üzenet jelképes tartalma szerint. Voltaképpen már a belépő információ is jelképes, azaz értelmezést tartalmaz a külvilágról, a ránk leselkedő lehetséges veszélyről és arról, hogy az üzenet feladója tudatában van a várható viselkedésünk variációinak. Ezért a válasz csakis viszontértelmezés lehet, akkor is, ha úgy teszünk, mintha meg sem hallottuk volna a figyelmeztetést.<a href="#_ftn3" name="_ftnref3"><span><span>[3]</span></span></a></p>
<p>Az imént vázolt működési mód véleményem szerint csak akkor érthető meg, ha a kapcsolatban részt vevő mindkét agy működését egyidejűleg vizsgáljuk, amely eljárást a mostanában elterjedt konnekcionista elméletekkel összhangban interaktív neurobiológiának vagy az alanyközi viszony neurodinamikájának nevezhetjük. Éppen a pszichoterápia hatékonyságát bizonyítják a páciens agyának bizonyos régióiban PET-scannel mért, energiaforgalomra vonatkozó értékek, amelyek a terápiás ülés végén magasabb aktivitási szintet mutattak, mint az elején. Olyan vizsgálatok is folynak, amelyekkel <span style="color: #993366;">láthatóvá válik, hogyan működik az agy olyankor, amikor éppen azt tételezi fel, hogy egy másik ember is rendelkezik tudattal.</span> A képek alapján megállapítható, hogy ekkor elsősorban a bal (domináns) agyfélteke bizonyos részei (a homloklebeny középső és felső részei, a köpeny vagy cingulum elülső és hátsó részei és a halántéklebeny elülső pólusa), valamint a mozgásszervezésben szerepet játszó jobboldali kisagyi régiók (vermis anterior) működése fokozódik (Calarge, Andreasen és O’Leary, 2003; Karlsson, 2011; Woody és Szechtman, 2003). Tehát ezek vesznek részt a kognitív, megismerő folyamatokban. Mit eredményezne vajon a vizsgálat, ha olyan feltételek mellett ismételnénk meg, hogy egyszerre két, egymással kapcsolatban álló ember agyi működési állapotát regisztrálnánk PET-scannel?</p>
<p>Újabb kísérletek azt mutatják, hogy a párválasztásnak van egy nem tudatosuló, hormonális – elsősorban küszöb alatti szagingerek formájában terjedő – kommunikációja, ami meghatározó jelentőségű, mivel a hasonló genetikai felépítésű és ennek folytán hasonló immunrendszerrel és szaganyagokkal rendelkező emberek előszeretettel választják egymást utódok létrehozása céljából, anélkül, hogy tudnák, miért teszik ezt valójában (<em>Vroon, Amerongen és Vries</em>, 2005). De hol vagyunk még attól, hogy technikai berendezéssel kimutassuk két agy neuronhálózatainak összesített mintázatát illetően azt a különbséget, amely a két ember interakciójában egyszer mint valódi, máskor mint színlelt érzelem nyilvánul meg? Vajon miben tér el a “Haragszol rám?” kérdés interakciós mintázata attól, amikor azt mondjuk: “Tudom, hogy haragszol rám.”? Közelebb visz a kérdés megfejtéséhez a tükör–neuronok felfedezése. Ezek olyan idegsejtek, amelyek az agynak pontosan azon a részén tüzelnek a mozgató neuronok mellett, amely utóbbiak akkor tüzelnének, ha a szemlélő maga művelné a látott cselekvést (<em>Bauer,</em> 2010).</p>
<p> </p>
<p><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> Lásd a tükör-neuronok szerepét!</p>
<p><a href="#_ftnref2" name="_ftn2"><span><span>[2]</span></span></a> A külső és a belső világ azonosságának tudata már az ősi tudásnak is része volt; lásd a Tabula Smaragdina állítását arról, hogy „Ami kint, az bent”.</p>
<p><a href="#_ftnref3" name="_ftn3"><span><span>[3]</span></span></a> A fenti gondolatok arra a sajátosságra utalnak, amely szerint az agy az energiát információvá, az utóbbit pedig energiává képes átalakítani, vagyis egyszerre hardware-ként és software-ként működik.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F29%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_1_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F29%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_1_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F29%2Faz_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_1_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Az emberi kapcsolatok neurobiológiája 1. Esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2015/12/29/az_emberi_kapcsolatok_neurobiologiaja_1_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8208222" border="0" /></a><br /></p>
agy
homloklebeny
anterior_cingulum
Vas_József_Pál
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/karl_popper.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2015/12/09/pszichiatria_antipszichiatria_es_humanista_pszichiatria_naplo
Pszichiátria, antipszichiátria és humanista pszichiátria. Napló
2015-12-09T23:22:03+01:00
2015-12-09T23:22:03+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>A 70-es évek eleje szerencsés időszak volt a pályakezdő pszichiáter számára, mivel a hatalom elnézőbb volt a nyugati társadalomlélektani eszmék beáramlásával szemben, mint korábban. Ennek hatására megmozdult a pszichiátriai szakma. Valóságos információrobbanás következett be. Rengeteg szociálpszichológiai és szociálpszichiátriai tárgyú cikket olvastam. Nem a pszichiátria hivatalos lapjának számító Ideggyógyászati Szemlében, hanem <span style="color: #800080;">a szakmai értelemben szamizdatnak számító <em>Alkohológia</em></span> című folyóiratban. A pszichiátria függetlenedni akart az ideggyógyászattól, ám berkein belül új törésvonal keletkezett, mivel önállóságra törekedett a pszichoterápia is. Ennek jegyében szervezték a pszichoterápiás hétvégeket. Újra hallatta hangját a pszichoanalízis híres budapesti iskolája. Egyre gyorsuló tempóban haladt a pszichoterápiás módszerek képzése, egyelőre hivatalos elismerés nélkül. Egy–egy vezető szakember már külföldi kongresszusra vagy tanulmányútra mehetett. <span style="color: #800080;">Mintha a 60-as évek nyugati társadalmi–politikai forrongásának utórezgései érték volna el a magyar kulturális szférát, olyan volt a pezsgés, a sokféle kezdeményezés.</span></p>
<p>A hagyományos neurológiai szemléleten és német betegségtani rendszeren alapuló pszichiátria képviselői féltek befolyásuk elvesztésétől, mivel úgy vélték, hogy hatalmuk meggyengül a “nagy testvér”, az ideggyógyászat kiválásával. Kapóra jött az idegrendszeri anyagcsere- és gyógyszerkutatások látványos sikere, amely évtizedekre lecövekelte a hagyományos pszichiátria gondolkodásmódját a biológia térfelén. Ennek következtében a másik oldalra került mindaz, ami társas és lelki, azaz szocio- és pszicho- előtaggal kezdődött. Ádáz küzdelem indult meg a két fél között, amely napjainkban is tart. Rá voltunk kényszerülve a színvallásra, nem lehettünk semlegesek. Vagy ez, vagy az. <span style="color: #800080;">Én például hiába gyógyszereltem a legmodernebb elvek szerint, csak azért, mert pszichoterápiás képzésre jártam, és ezt nem csak afféle divatos időtöltésnek tekintettem, hanem a napi munkámban is hasznosítottam, egyből antipszichiáterré váltam a biológiai pszichiáter kollégák szemében.</span> Ez a bélyeg akkor azt jelentette, hogy <span style="color: #800080;"><em>Thomas Szasz</em>,</span> az USA-ban élő magyar származású pszichiáter 1961-ben kiadott, <em>Az elmebetegség mítosza</em> című könyvének a hatása alá kerülve tagadom az elmebetegség létezését, és pusztán szociális címkének tartom azt (<em>Szasz,</em> 1974). Pedig <em>Szasz</em> azt mondta, hogy nem az elme beteg, hanem az agy, és ezzel igen modern felfogást képviselt. Amikor a 70-es évek végén nálunk is megjelent <em>Jankowski Pszichiátria és humánum</em> című műve (<em>Jankowski, </em>1979), <em>Ken Kesey Száll a kakukk fészkére </em>című regénye, majd a 80-as években <em>Bakonyi Péter Téboly, terápia, stigma </em>című szociográfiai tanulmánya a magyar elmeügy helyzetéről (<em>Bakonyi,</em> 1983), a biológiai tábor riadót fújt. Emlékszem azokra a pszichiáter főorvosokra, akik mondvacsinált politikai ürüggyel be akarták tiltatni mindegyiket.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szall_a_kakukk_feszkere.jpg" alt="szall_a_kakukk_feszkere.jpg" class="imgnotext" width="333" height="564" />Ekkor már nagyon elégedetlen voltam a fárasztó rutinnal, azzal, hogy a társadalom által kirekesztett, zavart viselkedésű embereket elzárva tartsam, amíg a kezelés hatására meg nem nyugszanak, és haza nem mehetnek. Elfásultam, elfáradtam, úgy éreztem, hogy értelmetlen, amit csinálok. Feltettem magamnak a kérdést: „Miért nem csinálod azt, amit tudsz és szeretsz?” Kikapcsolódást jelentett, hogy sokat beszélgettem pszichotikus betegekkel. Megpróbáltam követni őket az elveszett világukról küldött tudósításaik bábeli zűrzavarában. Mintha két, egymás nyelvét nem értő ember társalgott volna. Mi segíthetné elő jobb megértésemet? Már elméleti szinten ismertem a Palo Alto-i kommunikációelméleti iskola és az ericksoni pszichoterápia módszereit, de senkit sem láttam, aki azokat alkalmazná a környezetemben. Ekkor, 1985-ben történt terápiás ténykedésem egyik fordulata.</p>
<p>Egy 25 éves, csinos nőt szállított be a mentő ügyeleti időben, mivel három napja nem étkezett, nem beszélt, és majdnem mozdulatlanul feküdt. Férje nem tudta elképzelni, mi válthatta ki ezt az állapotot. A páciens tekintetében kifejezett rémület ült, de nem nézett senkire, mintha ott sem lett volna. Mindenki tudja, hogy mit csinál ilyenkor egy pszichiáter. Egy pillanat alatt átfut rajta a gondolat, hogy a beteg három napja alig ivott folyadékot, tehát kiszáradt. Infúziót kell neki adni. Viszont annyira szorong, hogy feltehetően nem fog együttműködni. Így a gyógyszert sem fogja lenyelni, hogy megnyugodjon. Marad tehát a nagy dózisú nyugtató injekció, amely elaltatja, és akkor már adható infúzió is.</p>
<p>Eddig tart a gondolkodásra szánt pillanat, és ezután a kolléga aggódása cselekvésbe fordul. Szorongása folytán megmunkálandó tárgyként kezeli a beteget, aki/ami az ő gyógyító akaratának kell, hogy engedelmeskedjen. A helyzet emlékeztet a műtők hangulatára, ahol a beteget elaltatott, személyiségétől megfosztott, öntudatlan testként kezelik – hogy mennyire nincs így, klinikai kutatások bizonyítják –, akin vagy amin elvégezhetők a szükséges beavatkozások anélkül, hogy tekintettel kellene lenni egyéni megnyilvánulásaira, gyermeki félelmeire, kívánságaira. Ha ellenáll a beavatkozásnak, az a betegség jelének tekinthető, és az orvos hatalmánál fogva erővel is rákényszerítheti, hogy elfogadja azt. Fel sem merül, hogy a páciens jelen pillanatban talán ettől tart a legjobban, és az erőszakos viselkedés beválthatja rettegését. Hogyan fogja a személyzet megnyerni a kezelésnek, ha ezt műveli vele? Egyébként, ha a beteg felébred, valószínűleg továbbra is visszautasítja az evést, az ivást és a gyógyszer bevételét. Mindenki tudja, hogy ez fizikai állapotának a leromlásához, fertőzéshez, akár tüdőgyulladáshoz is vezethet, ami szükségtelenül megnyújtja a gyógyulás idejét (<em>Aronson</em>, 1975).</p>
<p>Szóval, egy kicsit tovább gondolkodtam, mint rendszerint, és eszembe jutott, hogy valamilyen módon kapcsolatba léphetnék vele. Ha úgy kezdem, hogy “Miért nem beszél?” – nem valószínű, hogy válaszolna, mivel otthon sem reagált erre. Vagyis, <span style="color: #800080;">nem kívülről, hanem belülről kell kezdeményeznem a kapcsolatot. Úgy kell tennem, mint aki tudja, érti, hogy mit akar közölni a némasággal. El kell fogadnom, hogy ilyen állapotban van, és azt is, oka lehet annak, hogy ebbe az állapotba került.</span></p>
<p>Ezért így szóltam hozzá: “Megértem, hogy nem akar beszélni. Én is sokszor voltam olyan helyzetben, amikor egyetlen szót sem volt kedvem mondani. Ha tehát nem óhajt beszélni, nem kell erőltetnie, meg fogom érteni a tekintetéből, amit közölni akar velem. Semmit sem kell készakarva megtennie. Nem muszáj ennie túl sokat, mivel a torka kiszáradt a szorongás miatt. Viszont nem kell annyira szorongania sem, hiszen a hiba, amit elkövetett, biztosan nem olyan súlyos, hogy emiatt bűnösnek kelljen éreznie magát.” Ebben a pillanatban a páciens beszélni kezdett bűnösségi téveszméiről, hogy mennyire rossz anyának tartja magát, aki nem törődik újszülött kislányával, és arról, hogy azért hoztak ide, mert elítélik, és elevenen elégetik. Ezután bevette a gyógyszert, és ivott rá folyadékot. Szorongásai újra és újra fellángoltak, viszont a kezelést rábeszélésre elfogadta. Fokozatosan megfelelő légkörű terápiás kapcsolat alakult ki, ami rendkívül fontos a paranoid szkizofrén betegek kezelésében (<em>Vas,</em> 1987).</p>
<p>Ami történt, az nem a szkizofrén pszichózis gyógyítása, mert ahhoz gyógyszerek szükségesek, hanem a beteg együttműködésének és a terápiás kapcsolatnak a megteremtése. Az így kialakított kapcsolat viszont segíti a pszichotikus elveszettség, a páni félelem oldását. Ez mindenképpen hozzájárul ahhoz, hogy a páciens én–működései megerősödjenek, és megküzdhessen a betegséggel. Elméleti következtetés levonására ugyanakkor alkalmasnak mutatkozott az eset. <span style="color: #800080;">Megértettem, hogy egy hallucináló szkizofrén a pszichózis módosult tudatállapotában sokkal mélyebb transzban van, mint ami egy hipnózis során elérhető. Ezért a terapeuta csak úgy „találkozhat vele”, ha maga is hipnotikus regresszióba süllyed, mintegy kezet nyújtva a pszichotikus páciensnek, hogy a patológiás regresszió „kútjából” kihúzza. Egyfajta hidraulikus ellenmozgás indul be, azzal ugyanis, hogy a terapeuta regresszióba süllyed, a pszichotikus egyén az éber állapot irányába indul el, és jó esetben találkoznak.</span><a href="#_ftn1" name="_ftnref1"><span><span>[1]</span></span></a></p>
<p>Azt hiszem, ismerős az a helyzet, amikor a magasztos eszmékkel is a sárban köt ki az ember és csak hablatyol össze–vissza. Elméleteket nem nehéz kitalálni, de azokat alkalmazni…</p>
<p><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> A jelenséget <span style="color: #800080;">„ellen–transznak”</span> neveztem el: Vas, 1993c.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F09%2Fpszichiatria_antipszichiatria_es_humanista_pszichiatria_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F09%2Fpszichiatria_antipszichiatria_es_humanista_pszichiatria_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F09%2Fpszichiatria_antipszichiatria_es_humanista_pszichiatria_naplo%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Pszichiátria, antipszichiátria és humanista pszichiátria. Napló"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2015/12/09/pszichiatria_antipszichiatria_es_humanista_pszichiatria_naplo#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8153194" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szall_a_kakukk_feszkere.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2015/12/05/a_pszichoterapia_meghatarozasa_folyt
A pszichoterápia meghatározása (folyt.)
2015-12-05T23:10:51+01:00
2015-12-05T23:10:51+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>A pszichoterápia még a segítő szakmák közül is kiemelkedik a művelőjét érő megterhelések miatt. A szomatikus orvoslásban a beavatkozás tárgya objektíven meghatározható: egy meghibásodott testi funkció, amelyet helyre kell állítani. A beavatkozás eszköze, folyamata szintén objektív: műszeres beavatkozó eljárások, korrekciós eszközök, gyógyszerek. Végül a beavatkozás végrehajtója maga az orvos.</p>
<p>Lássuk, miben tér el ettől a pszichoterápia! Először úgy rémlik, hogy semmiben, hiszen a lelki beteg is többnyire testi tünetektől szenved. Lásd például a szorongás testi elváltozásait, ami miatt először rendszerint belgyógyászhoz kerül. Ám ezek mögött eltorzított érzelmek és értelmezések állnak. A beavatkozás tárgya tehát nem objektív, hanem szubjektív: a páciens érzelmei és értelmezései, amiket és ahogyan kommunikál. Továbbmenve, a beavatkozás eszköze, folyamata is szubjektív: maga a terápiás módszer, ami sajátosan szerkesztett emberi kommunikáció. Végül, a beavatkozás végrehajtója a terapeuta és a páciens együttes kommunikációja szintén szubjektív, hiszen a beteg aktív, céltudatos közreműködése nélkül pszichoterápia nem folytatható. Mind a három tényező egylényegű és egynemű, a közvetlen emberi kommunikáció része, anélkül, hogy abba valamilyen mesterséges elem vegyülne (<em>Bateson</em>, 1979; <em>Buda</em>, 1992, 1994a és 1994b; <em>B</em><em>ø</em><em>rstad, </em>1998).</p>
<p>Szemben például a műszaki gyakorlattal, amelyben a beavatkozó személye (a szakember), a beavatkozás tárgya (a munkadarab) és a beavatkozás eszköze (a berendezések, a szerszámok, a technológia) különneműek, és jól elhatárolhatók egymástól. Ezért egy hengerésznek eszébe sem jut, hogy amit ő művel a munkadarabbal, azt a munkadarab is művelhetné vele, mert nincsenek alanyközi – filozófiai fogalommal: intencionális – viszonyban. Azaz, a hengerelt acélnak nincs öntudata – a keresztény kultúrkörben többnyire így vélekednek –, és nem tekinti a hengerészt sem önálló lelki tevékenységgel rendelkező élőlénynek, aki tudja, hogy neki (az acélnak) tudata van. Ezzel szemben egy depressziós beteg akarva–akaratlan átadhatja a terapeutának mindazt az érzelmi terhet és szenvedést, amit feldolgozatlan veszteségei miatt magában hord. Eközben még talán azzal is tisztában van, hogy mennyire megterhelte őt.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/pszichoterapia2.jpg" alt="pszichoterapia2.jpg" class="imgnotext" width="457" height="616" /></p>
<p><span style="color: #800080;">Az alanyközi viszonyulás azt jelenti: én tudomással bírok arról, hogy te tudsz rólam, és te tudsz arról, hogy én tudomással bírok rólad, így mindketten tudjuk, hogy a másik megosztható lelki tevékenységgel rendelkezik.</span> Továbbá: szeretném tudni, hányadán állunk egymással, és azt is, hogy mit várhatok tőled (<em>Stern,</em> 2004). Tárgyakkal létesített viszonyban ez nem így működik. Például a hengerésznek nem kell bátorítania az acélt, hogy kiállja a hengerlést, és nem szokta megsiratni a selejtet sem, amelynek amúgy sincsenek hozzátartozói. Ezzel szemben a műtét előtt álló betegek biztatást várnak az orvostól, az ápolótól, akiket pedig egy beteg elvesztése minden esetben megvisel. A sebész már elvileg úgy kezeli a megmunkálandó “tárgyat”, a műtétre váró beteget, mint önmagát, holott tanulmányai során nem kell magát különféle műtéteknek alávetnie csak azért, hogy átélje, mit okoz betegeinek. Ezzel szemben egy pszichoterapeuta köteles a módszert a „saját bőrén” megtanulni, azaz sajátélményű terápiában megszerezni a szakma gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges önismeretet. Visszatérve a sebész viszonyulására, ebben az esetben a beavatkozó személye és a beavatkozás tárgya alanyközi kapcsolatban vannak egymással, és jószerével mindegyik rendelkezik mind önmaga, mind a másik lelki folyamatainak az ismeretével.<a href="#_ftn1" name="_ftnref1"><span><span>[1]</span></span></a></p>
<p>A technikai eljárások és a gyógyszerek alkalmazásával az orvos rendelkezik, ebben a tekintetben nincs kölcsönösség. Egyik beteg sem szokta röntgen vagy egyéb vizsgálatra küldeni orvosát, gyógyszereket sem ajánl neki, hacsak nem haragjában, amennyiben elégedetlen a kezeléssel. Ám a pszichoterápiás kapcsolatban egyetlen technikai eszköz létezik, a beszéd, helyesebben a dialógus, amelynek az alkalmazásával mindketten, beteg és orvos egyaránt élhetnek. Ez azt jelenti, hogy jóllehet pozíciójukat tekintve nem, eszközeiket illetően mégis egyenrangúak. A beteg nyomasztó érzelmei jórészt a terapeutát is terhelik, ezzel szemben egy belgyógyásznak szükségtelen és felettébb káros lenne “átvenni” a páciens betegségét (<em>Gabbard,</em> 1992a, 1992b és 1994<em>; Hellman, Morrison és Abramowitz,</em> 1986).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/pszichoterapia1.jpg" alt="pszichoterapia1.jpg" class="imgnotext" width="489" height="323" /></p>
<p>Az eszközök, amivel, ahogyan és amiért a pszichoterápiás kapcsolat szereplői dolgoznak, nem pusztán egyneműek, de közösek is. Megfoghatatlan érzelmek és fogalmak, melyekből mindkettőjük egy egész életre való készlettel rendelkezik. A pszichoterápiás beavatkozás tárgya, eszköze és célja egy és ugyanaz: maga a közvetlen emberi kommunikáció és emberi kapcsolat (interakció) (<em>Buda,</em> 1974). Mivel ez kortól, civilizációs formától és technikai fejlettségtől független, nagy valószínűséggel állítható, hogy a pszichoterápia a legrégebbi gyógyító eljárások egyike. Egyben a legnehezebb is, hiszen a páciens lélektani szenvedésének a kezelésére a gyógyító nem anyagi eszközöket, hanem saját lélektani képességeit, empátiáját, támogató érzelmeit és értelmezéseit alkalmazza (<em>Buda</em>, 1993a). Ennél fogva olyan kommunikatív készségeket kell kialakítania, amelynek segítségével a legkisebb szenvedést okozva, a legkisebb ellenállást kiváltva feltárhatja betege problémáinak gyökerét, és a legszilárdabb önmérsékletet tanúsítva foglalkozhat a sérült érzelmi folyamatokkal azok helyreállítása érdekében.</p>
<p>A terapeutának tehát nemcsak a párbeszédhez kell értenie, hanem birtokában kell lennie mind együtt érző, ráhangolódó, a belső rezdüléseket is megsejtő, mind pedig elkülönülő, kapcsolati határokat kijelölő és megtartó képességeknek is. Eszerint pontos önismerettel és nagy érzelmi tűrőképességgel, azaz teherbíró személyiséggel kell rendelkeznie (<em>Diensbier</em>, 1989). Példaként szolgáljon az öngyilkossági krízisben lévő páciens lélektani vezetése. <span style="color: #800080;">A terapeuta annyira ráhangolódhat a segítségre szoruló embertársa belső állapotára, hogy empátiája segítségével megkönnyítheti annak szenvedését, oldhatja reménytelenségérzését, de együttérzése nem mehet el addig, hogy az átvett érzelmi teher őt nyomassza. Ez a különbség az empátiás megküzdés és az empátiás distressz között</span> (<em>Kulcsár</em>, 1998).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/pszichoterapia3.jpg" alt="pszichoterapia3.jpg" class="imgnotext" width="248" height="372" /></p>
<p>Néhány, főként narcisztikus páciens elvárja, hogy kezelője viselkedésében markánsan kiütközzenek az érzelmek, amelyeket ő vált ki, nyilván attól a teljesíthetetlen tudattalan vágytól hajtva, hogy szelf–objektként, azaz szülő–tárgyként birtokolhassa a terapeutát, ezért jó, ha a terapeuta érzelmeinek kifejezése mindig áttételesen, egy bizonyos lélektani távolságot tartva történik.<a href="#_ftn2" name="_ftnref2"><span><span>[2]</span></span></a> Ilyenkor nem közvetlenül a páciensre, hanem arra a kapcsolati helyzetre kell reflektálnia, ami a páciens múltjában a számára fontos személyekkel megélt viszonyában megtörtént, s ami a terápiás jelenben ismétlődik (<em>McLaughlin</em>, 1981). Ha ugyanis a terapeuta nem képes kezelni saját aggódását, és ez a distressz mértékéig fokozódik, nemcsak képtelenné válhat segítséget nyújtani, hanem ő maga szorulhat segítségre (<em>Kulcsár</em>, 1995 és 1996). Egyébiránt erre való a tapasztaltabb kolléga szervezett keretek között történő szakmai segítségnyújtása, a szupervízió (<em>Bagdy és Sárvári</em>, 1997; <em>McConnell</em>, 1982). A ráhangolódás tehát nem jelenti a két egyén közötti lélektani határok megszűnését, azok megtartására pontosan ilyenkor kell a leggondosabban ügyelni (<em>Stolorow, Brandchaft és Atwood</em>, 1987; <em>Searles</em>, 1976).<a href="#_ftn3" name="_ftnref3"><span><span>[3]</span></span></a></p>
<p>Vajon csorbát szenved-e a pszichoterápia egzaktsága azzal, hogy a beteg szenvedését okozó érzelmeket és értelmezéseket azonos eszközökkel, viszont–érzelmekkel és újraértelmezésekkel kezeli? </p>
<h3><em>Hatékonyság</em></h3>
<p>Egy adott szakma hatékonyságát azon mérhetjük le, hogy ismereteinek összességét és műveleti eljárásait mennyire képes sikeresen alkalmazni a kívánt cél elérése érdekében. Ha így teszünk, leszögezhetjük, hogy a műszaki gyakorlatban az elsajátított, begyakorolt készség a megfelelő technológiával karöltve garancia arra, hogy az elvégzendő feladat, az elkészítendő, a megjavítandó munkadarab vagy áru – egy bizonyos, elviselhető hibahatáron belül – a kívánt minőséget fogja elérni.</p>
<p>A humán segítő szakmákban azonban ez nem így van. Bár ugyanolyan fontos a technikai tudás és készség, a munkaerő és a munka tárgya között felüti a fejét egy új, meglehetősen szekáns dimenzió, az előbb már említett alanyközi kapcsolat. Ennél fogva a segítő szakember, például pedagógus munkájának a hatékonyságát jelentősen befolyásolja az oktatni és nevelni kívánt nebuló viszonyulása az oktatáshoz és a pedagógus személyéhez. A pszichoterápiában még nehezebb lemérni a hatékonyságot, mert nem pusztán arról van szó, hogy valakinek “a fejébe kell verni” valamiféle tudást. Összehasonlításképpen: az elromlott tévé javításával egyidejűleg a szerviz garanciát vállal arra, hogy előírásszerű használat esetén a tévé előre bejósolhatóan működni fog bizonyos ideig. Feltehetően azért látható előre a szabályos működés élettartama, mert a műszerész kimerítő ismeretekkel rendelkezik mind az alkatrészek amortizációjáról, mind pedig a tévé szerkezetéről és rendeltetésszerű használatáról.</p>
<p>Nem mondható ez el sem a személyiség szerkezetéről, sem pedig arról, hogy vajon az adott egyén “rendeltetésszerűen használja-e önmagát”. Nincs igazán etalonunk arra vonatkozóan – hacsak nem tekintjük morális világképünket annak –, ki hogyan élje az életét, hogyan kezelje érzelmeit és kapcsolatait.<a href="#_ftn4" name="_ftnref4"><span><span>[4]</span></span></a> Nem rendelkezünk olyan tudományos ismeretekkel, amelyek segítségével az egyes emberek sorsát egzakt módon bejósolhatnánk (<em>Pervin</em>, 1989). Ha úgy tetszik, a pszichoterápia művelői a tévészerelőhöz képest kontárok, mert nem tudják megmondani, konkrétan mit kellene tennie betegüknek annak érdekében, hogy “ne hibásodjon meg”. A szomatikus orvos legalább megmondja, hogy ezt és ezt a gyógyszert kell szednie, és változtatnia kell életmódján ahhoz, hogy tünetmentes legyen. Még ha az adott páciens drasztikus beavatkozásnak is érzi, hogy orvosa előírásaival ellenőrzést gyakorol felette, könnyebb ezt elfogadnia, mint azt, ami már a Delphoi jósda falán is olvasható volt, hogy “Ismerd meg önmagad!” A pszichoterápiával foglalkozó szakember, így vagy úgy, ezt szokta mondani betegének. Ezt hallva a páciens fejében ilyen gondolatok foganhatnak meg: “Te jó ég, mostanáig nem ismertem magam. Ki vagyok én tulajdonképpen? Ki az a másik, ismeretlen bennem? Akit ismerek, az-e a rossz? Vagy fordítva, akit eddig nem ismertem, az a felforgató, gonosz, kiismerhetetlen részem?!” Nem csoda, ha egyszerre akarják a változást és ódzkodnak tőle (<em>Higgins</em>, 1989; <em>Leventhal </em>és<em> Nerenz</em>, 1985; <em>Watzlawik</em>, 1987).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/pszichoterapia5.jpg" alt="pszichoterapia5.jpg" class="imgnotext" width="542" height="362" /></p>
<p>Feltehetően az ilyen jellegű szembesülés elkerülése érdekében szeretnék a betegek, ha változásuk egyszerhasználatos technológia segítségével történne, mint az instant kávé fogyasztása. Vagy egyszerűen akaratuk, tudomásuk nélkül esik meg velük, mint az altatásban végzett sebészi beavatkozás, hogy minél kevesebbet szenvedjenek, és minél kisebb legyen a saját felelősségük. Ezzel szemben a pszichoterápiás iskolák terapeutái igen kevés kivétellel a páciens saját felelősségére, a terápiában betöltendő partneri szerepére hivatkoznak. A terapeuta közlései a páciens számára így hangzanak: “Én akkor tudom Önt meggyógyítani, ha Ön a segítségemmel rájön arra, hogyan gyógyítsa meg magát. Az pedig, hogy meg tudja-e gyógyítani magát vagy sem, az Ön felelőssége!”. A felelősség kérdése más okból is problematikus. Hogyan vállalhatok felelősséget olyan dologért – a személyiség működéséért –, amelyet nem ismerek kielégítően? Vagy amire – a másik ember sorsára – nincs, mert nem is lehet rálátásom és befolyásom? Elfogadható-e etikai szempontból az, ha gyógyítói felelősségemet azzal igyekszem a páciensre átruházni, hogy az agy és a lélek bonyolultságára, az emberi sors kiismerhetetlenségére hivatkozom? Az orvosi etika egyértelműen tiltja az olyan praxist, amely tudományosan nem igazolt vagy nem kellően alátámasztott beavatkozásokkal kezel betegeket. Akkor szabad-e pszichoterápiát végezni? Nem kellene legalább annyit tudnunk a lélekről, mint amennyit a testről tudunk, hogy az etikai előírásnak megfelelően gyakorolhassuk? Mindenki tudja, hogy mi a válasz. Pontosan azért, mert nem az agy szerkezetéről és működéséről nyert tudás kell a pszichoterápia végzéséhez – amennyiben ez követelmény lenne, elődeink sem végezhették volna –, hanem a humán kapcsolatok ismerete szükséges hozzá. És ez a kapcsolati tudás valószínűleg más, mint amit az agy működéséről szerezhetünk (<em>Marmor</em>, 1987; <em>May</em>, 1987; <em>Namnum</em>, 1976).</p>
<p>Vajon rendelkezünk-e elég kapcsolati tudással ahhoz, hogy hatékonyan gyógyítsunk? <span style="color: #800080;"><em>Jay Haley</em> (1987)</span> szerint a hatékonyság megállapítása, különösen pedig a mérése azért kétséges, mert az egyén boldogulását tekinti a terápia feltételének. Ilyen értelemben kritizálja a pszichoanalízis évekig tartó, hosszú terápiáit, mert, mint mondja, <span style="color: #800080;">minél hosszabb a terápiában töltött idő, annál több lehetőséget kínál a sors a kezeléstől független változásra. Vagyis erősen kétséges a változás összefüggése a terápia hatékonyságával. Így, a jól körülhatárolt céllal folytatott rövid terápiák ugyanolyan hatékonyak, mint az analízis (<em>Sandell</em>, 1985).</span></p>
<p style="text-align: center;"><em><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/jay_haley_pszichoterapia.jpg" alt="jay_haley_pszichoterapia.jpg" class="imgnotext" width="368" height="276" /></em><small>Jay Haley</small></p>
<p><em>Haley</em> egyébként is óva int attól, hogy belehabarodjunk az elméletekbe, és halálosan komolyan vegyük azokat. <em>Alex Bavelas</em> szociálpszichológus kísérletét idézi, amely azt vizsgálta, hogy az emberek hogyan állítanak fel teóriákat. A kísérletben az volt az egymástól függetlenül dolgozó személyek feladata, hogy minél rövidebb idő alatt megtalálják a megfelelő gombokat, amelyek megnyomása felvillanást eredményez. Eredményük igazolásához a kísérleti személyek olyan magyarázatokat gyártottak, mint például: először a jobb felső sarokban lévő gombot kell megnyomni, majd lejjebb egyet, azután a középsőt kétszer ahhoz, hogy a fény felgyulladjon. <span style="color: #800080;"><em>Bavelas </em>nem árulta el, hogy valójában a fény 20 másodpercenként így is, úgy is felvillan, függetlenül a gombnyomogatástól. Amikor a kísérlet végén közölte a résztvevőkkel, azt tapasztalta, hogy a legtöbben elutasították ezt, és ragaszkodtak a saját elméletükhöz – minél iskolázottabb és tekintélyesebb volt az illető, annál inkább.</span> <em>Haley </em>úgy véli, hogy a pszichoterápiás iskolák teoretikusai és a klinikusok egyaránt okulhatnának ebből a leckéből, különösen akkor, amikor a páciensben végbemenő kedvező változást elméletük, illetve terápiás gyakorlatuk igazolásának tekintik.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/bavelas01.gif" alt="bavelas01.gif" class="imgnotext" width="225" height="260" /><small>Alex Bavelas</small></p>
<p>Úgy rémlik, a 20. században <em>Carl Rogers</em> (1951 és 1987) volt az első, aki a személyközpontú pszichoterápiával olyan eljárást vezetett be, amely hatékony, és hatékonyságát eléggé megbízhatóan mérni is lehet. Ezt a titkot maga Rogers leplezi le, amikor kijelenti, hogy a hatékonyság méréséhez használt fogalmai mindennapiak. Nem a teóriák elefántcsonttornyában, hanem az emberi kapcsolatokban gyökereznek: az empátia, az elfogadás – beleértve a másság elfogadását, a toleranciát is –, az őszinte kommunikáció képessége, a nyitottság, a hitelesség, a személyiség növekedése, belső lehetőségeinek kimunkálása és annak a megállapítása, hogy a személyiség magja nem a pusztítás, hanem a fejlődés energiáit hordozza (<em>Tringer</em>, 2007). Mindenesetre Rogers nem mondhatta, hogy amit művel, az nem az elvont elméletek igazolására végzett tudományos kísérletek eredményein alapuló terápia, mert akkor már rég kiátkozták volna a tudomány templomából. Mégis, lélekgyógyító praxisának alapelvei, minél inkább társas emberi alakulatok, csoportok közegében végzik, annál egyszerűbbek és szívhez szólók. Úgy hatnak, mint a felebaráti szeretet. És azt hiszem, a szeretet hordozza a legnagyobb felelősséget.</p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="500" height="280" src="https://www.youtube.com/embed/ee1bU4XuUyg" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p>A pszichoterápiás kapcsolat hatékonysága, kulináris hasonlattal élve, úgy viszonylik a mindennapi kapcsolatok hatékonyságához, mint a brazil babkávé ereje, íze a cikória kávé erejéhez és élvezeti értékéhez. Mindennapi kapcsolatainkban rejlik az igazi erő, veszély, érdek, kihívás, érték, izgalom, biológiai szintű kötődés és öröm. A pszichoterápia a valódi emberi kapcsolatok pótszere, erősen diétás kapcsolat. Mikor szorulunk erre a kapcsolati diétára? Ha sérülünk mindennapi kapcsolatainkban. Ugyanakkor a valódi kapcsolatok képviselete a terápiás helyzetben jelképesen állandóan jelen van, mint ahogy a diéta is könnyen emészthető formában tartalmazza a táplálékot. Meghatározható a pszichoterápiás kapcsolat kizárásos alapon is, akként, hogy minek nem tekinthető. Nem szülő–gyermek, nem testvérek közötti, nem szerelmi, nem baráti és nem mester–tanítvány viszony. Hiányzik belőle mindaz, ami az igazi kapcsolatok sava, borsa: a döntések következményeinek nyomasztó hatása, a viszonzott intimitás, a biológiai (utódok!) szerepek szerinti felelősségvállalás és elköteleződés. <span style="color: #800080;">A terapeuta ennélfogva csak “drótanya” lehet, sohasem igazi. <a href="#_ftn5" name="_ftnref5" style="color: #800080;">[5]</a> Másfelől, ha valaki sérüléseket szenvedett a valódi kapcsolatokban, rákényszerülhet erre a diétás “mintha” kapcsolatra, amely ténylegesen életmentő lehet a számára.</span></p>
<p>A pszichoterápiáról szóló irodalomban a hatékonyságért felelő tényezőket jórészt még ma is két részre szokás bontani: specifikus és nem–specifikus tényezőkre (<em>Strupp</em>, 1974; <em>Schore,</em> 2003b). Ha a specifikus tényezőket nézzük, a pszichoterápia a kedvező kimenetelű direkt és indirekt befolyásolás kortól és kulturális közegtől függő módszereinek évszázadok során összegzett szabálykönyve (első jelentős hazai összefoglalásait lásd: <em>Buda,</em> 1971 és 1981). </p>
<p>Hogy mennyire nem lehet a pszichoterápia hatékonyságát a terápiás kapcsolat kontextusának figyelembe vétele nélkül értékelni, az évtizedek óta végzett hatékonyságvizsgálatok eredményei mutatják (Fonagy, 1995). A hatékonyság hátterében talált különféle faktorok szemrevételezése során olyan benyomásunk támad, mintha egy folyóról készült volna leltár, amelyből kitűnik, hány fokos a víz hőmérséklete, milyen a benne úszó halak súrlódási együtthatója; csak éppen az nem derül ki, hogy honnan indult és hová tart maga a folyam(at). Kétség sem fér hozzá, hogy igen nehéz modellezni a pszichoterápiás helyzetet, hiszen az a másodfokú kibernetikai rendszerek sajátosságával bír. Ez azt jelenti, hogy a terapeuta, a beteg és a terápiás kapcsolat ugyanazon rendszer részei, amely részek kölcsönhatásban állnak egymással. Ennélfogva a terapeuta nem kívülről avatkozik be a terápiás folyamatba, hanem annak részeként, belülről szabályozza (Vas, 2005b). A pszichoterápia igazi specifikumát több kutató éppen ezért a terápiás kapcsolatban látja, amelyet korábban a nem–specifikus tényezők közé soroltak (Szőnyi, 2000a).</p>
<p>A hatékonyságvizsgálatok igen sokféle szempontot vesznek figyelembe, de úgy rémlik, nem lehet szabatosan előre jelezni, hogy melyik páciens az, aki meg fog gyógyulni egy bizonyos elméleti iskolán nevelkedett terapeuta által vezetett terápiában, és melyik nem. Továbbá, azt sem lehet szabatosan előre jelezni, hogy mennyi idő kell a gyógyuláshoz. Túl sok a függő változó, túlságosan bonyolult a vizsgálandó kölcsönhatások rendszere (<em>Bachrach, </em>1995; <em>Cooper,</em> 1995; <em>Emde</em>, 1995; <em>Heinicke,</em> 1995; <em>Horowitz</em>, 1995; <em>Kantrowitz,</em> 1995; <em>Kernberg</em>, 1995; <em>Lichtenberg,</em> 1995; <em>Luborsky és mtsai,</em> 1985; <em>Luborsky és Luborsky</em>, 1995; <em>Main</em>, 1995; <em>Shapiro,</em> 1995; <em>Spence,</em> 1995; <em>Strupp,</em> 1974; <em>Wallerstein </em>1995; <em>Weiss és mtsai</em>, 1986). Ennek alapján levonhatjuk azt a következtetést, hogy a hatékonyság nem annyira terápiafüggő, mint páciensfüggő. Megfelelő szakmai felkészültsége és elkötelezettsége esetén nem a gyógyító szakember erőfeszítésein és nem a terápián múlik a siker. Ha csak a tüneteket és a szenvedést oldaná, függővé tenné a beteget, aki élete végéig terápiába járhatna anélkül, hogy valaha is felelősséget vállalna saját lelki egyensúlya alakulásáért. Amit a terápia el szeretne érni, nem kézzel fogható eredmény, nem a páciens anyagi, testi és érzelmi jóléte, hanem az, hogy boldogulásáért, azaz megküzdő képessége növeléséért képessé váljon magára vállalni a teljes felelősséget. Tehát a pszichoterápia hatékonysága és eredményessége ugyanúgy szubjektív, mint maga a folyamat: a megküzdés és az önmegvalósítás elsajátításának hogyanjával —, nem pedig objektív “termékével” mérhető.</p>
<p>Vajon csorbát szenved-e a pszichoterápia egzaktsága azzal, hogy hatékonysága nem az objektív, megragadható eredményességre törekvésben, hanem abban rejlik, hogy a páciens szubjektív változását, megküzdése és saját felelőssége vállalását segíti elő (<em>Hobson,</em> 1995)?</p>
<p><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> A másik ember lelki folyamatairól kialakított tudásunkat elmeteóriának nevezzük, amely a mentalizáció vagyis elmeolvasás mellett a legfontosabb képességünk egy más személy megismerésében; lásd: Fonagy, 1995; Fonagy és Target, 1996; Gáti, 2002; Herold és mtsai, 2000. </p>
<p><a href="#_ftnref2" name="_ftn2"><span><span>[2]</span></span></a> Ezt a terapeutai viszonyulást fejezi ki a „detached concern”, ami a megfelelő határok megtartása melletti együttérzés.</p>
<p><a href="#_ftnref3" name="_ftn3"><span><span>[3]</span></span></a> Sok esetben tragédiába torkollhat a terápiás határok megszűnése, amely vagy a pszichiáter vagy a páciens nem természetes halálával is végződhet, amint ezt néhány közvéleményt felkavaró eset tanúsítja.</p>
<p><a href="#_ftnref4" name="_ftn4"><span><span>[4]</span></span></a> A szabad akarat kérdéséről lásd: Bókkon, Vas, Császár-Nagy, Lukács, 2014. </p>
<p><a href="#_ftnref5" name="_ftn5"><span><span>[5]</span></span></a> Harlow az anyjuktól elválasztott kismajmok közül néhánynak drótból készített pótanyát – ami a felnövő kölyköknél súlyos érzelmi és szociális defektusokat eredményezett; lásd: Harlow, id. Kulcsár, 1994.</p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F05%2Fa_pszichoterapia_meghatarozasa_folyt%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F05%2Fa_pszichoterapia_meghatarozasa_folyt%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F12%2F05%2Fa_pszichoterapia_meghatarozasa_folyt%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=A pszichoterápia meghatározása (folyt.)"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2015/12/05/a_pszichoterapia_meghatarozasa_folyt#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8142400" border="0" /></a><br /></p>
pszichoterápia
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/pszichoterapia2.jpg
https://hipnozis.blog.hu/2015/11/21/vas_jozsef_pal_a_pszichoterapia_meghatarozasa_essze
Vas József Pál: A pszichoterápia meghatározása - esszé
2015-11-21T13:18:49+01:00
2015-11-21T13:18:49+01:00
Janguli
https://blog.hu/user/546823
<p>A pszichiátria és a pszichoterápia is a pszichés betegek gyógyításával foglalkozik, mindegyik a maga megközelítése módján. A pszichiátria egzakt tudományos módszerekkel figyeli meg, elemzi és osztályozza a kóros magatartást, s ennek alapján azonosítja és kezeli az egyes pszichés betegségeket. A pszichoterápia viszont a külső megfigyelés mellett a beteggel való terápiás kapcsolatra helyezi a hangsúlyt és e kapcsolat alakulása mentén von le következtetéseket a gyógyulás tekintetében. Míg a pszichiátria modellje a hagyományos orvos–beteg kapcsolat, a pszichoterápia jóval tágabb kapcsolatrendszerrel működik, amelyben a klinikai szakpszichológusok, a szocioterapeuták és az egészségügyi szakápolók is a rendszer egyenrangú részei.</p>
<p>A medicina történetét lapozva minden korban a test és lélek drámáját látjuk kibontakozni. A romlandó test és a romlatlan, gyógyító lélek küzdelmét. Noha jószerivel egyetlen halandó belső harcáról van szó, ketten, az orvos és a beteg viszik a világ színpadára e drámai konfliktust. Az orvos saját tudását és képességeit, valamint a társadalom által ráruházott szerepét és tekintélyét állítja a gyógyítás szolgálatába. Bizonyos korokban és kultúrákban a gyógyító mint természetfölötti tulajdonságokkal bíró varázsló vagy szinte mint olimposzi isten áll élet és halál uraként a beteggel szemben. Közismert, hogy a gyógyítás gondoskodó, személyes szükségletekre irányuló légköre, amelyet egy tekintélyt parancsoló, ugyanakkor emberszerető, megbízható és ha kell, minden fizikai és szellemi erejét latba vető gyógyító teremthet meg, önmagában is serkenti a beteg ideg- és immunrendszerét, elősegíti talpra állását. Hogy ez évezredek óta így működik, igazolja a modern egészségpszichológia (<em>Molnár és Csabai, </em>1994; <em>Csabai és Molnár</em>, 1999; <em>Sarafino,</em> 1994).</p>
<p>Más korokban és más kultúrákban az orvos nem több, mint megtűrt alkalmazott vagy szolga, akinek felelőssége és szakértelme nemcsak a betegség gyógyítására, hanem az egészség megőrzésére is kiterjed. Jelenleg a fejlett nyugati világ egészségügye a gyógyításban a beteg együttműködő magatartásának, partneri kapcsolatának elnyerésére törekszik. Ebből következik, hogy szemléleti vaksághoz vezet, ha elhanyagoljuk a kapcsolati elemet, és úgy gondoljuk, hogy egyedül a szakmai tudás gyógyít. Erre a feledékenységre az orvostudomány kimagasló felfedezései, technikai felkészültsége folytán manapság igencsak hajlamosak vagyunk. </p>
<h3><em>A megismerés analogikus formája</em></h3>
<p>Az alábbi gondolatok mesterségesen kettéválasztják a pszichiátria és a pszichoterápia egyébként egységet alkotó műveleti rendszerét. Külső megfigyelési pozíciót vesz fel a pszichiáter, aki technikus módjára egzaktnak mondott módszerekkel vizsgálja a beteg magatartását és élményeit. Ezzel szemben a pszichoterapeuta a páciens lelki világának feltárására törekszik, miközben együtt utazik a pácienssel annak belső világában, és asszisztál sikeres megküzdéséhez. Valójában, a külső, tárgyilagos megfigyelés és a részvétel a páciens belső valóságában egyaránt szükséges a lelki betegek hatékony terápiájához. Ezért pusztán didaktikus szempontból választom ketté e kétféle megközelítést.</p>
<p>Minden, a szomatikus medicina égisze alatt folytatott megismerő gyakorlat egy külső megfigyelő által végzett tárgyilagos elemzésnek tekinthető, amely mint az objektivitást zavaró tényezőt figyelmen kívül hagyja azt a tapasztalatot, hogy a megismerő önmaga befolyásolja a megismerés folyamatát. Már azzal, hogy mesterségének címerét, a fehér köpenyt, a fonendoszkópot, és egyéb, most nem részletezendő eszközöket visel, a beteg számára sajátos elvárásrendszert testesít meg az orvos, aki egyrészt, a tekintélyt, a titkok tudóját, egy kicsit a mágust, de mindenképpen az önzetlen segítség ígéretét, másrészt viszont a kiszolgáltatottságot testesíti meg. Mindez alapvetően befolyásolja magát a megfigyelést vagy, ha úgy tetszik, a beteg kikérdezését és vizsgálatát. Ilyen viszonyok révén jut ugyanis szabatosan meghatározható, vagyis egzakt adatokhoz, ami az úgynevezett elsőfokú kibernetikai rendszerek működési jellemzője. E gyógyítói gyakorlat a megismerés folyamán analógiákat használ (például citrátkör, cukorbetegség), és normatív minősítéseket tesz (például fertőző betegség, rokkantság), ami az egyén társadalmi szerepére és megítélésére nézve jól meghatározott következményekkel jár (<em>Jaspers, </em>1948; <em>Kraepelin</em>, 1927; <em>Kretschmer,</em> 1936; <em>Leonhard,</em> 1966).</p>
<p>A pszichiátria – az elmebetegségek felismerésére és kezelésére szakosodott orvosi eljárások elmélete és gyakorlata – abbeli törekvésében, hogy a medicina „illedelmes gyermeke” legyen, születésétől kezdve napjainkig egzakt tudományos alapokra helyezi ismereteit. Igyekszik olyan feltételeket teremteni, amelyek keretei között objektíven megfigyelhet, elemezhet és törvényeket alkothat valamilyen tárgy vonatkozásában, legyen az a külső emberi viselkedés vagy az agy kémiai működése. Miközben ezt teszi, eltekint attól, hogy megfigyelőként maga is része a megfigyelésnek mint rendszernek, aminek folytán befolyásolja a megfigyelt “tárgy” működését – legyen az a külső emberi viselkedés vagy akár az agy kémiai működése. E lemondás árán jut ugyanis objektív és egzakt adatokhoz, mint minden elsőfokú kibernetikai rendszer (<em>Barnes</em>, 2001 és 2002).</p>
<p>További lemondáshoz, illetve egyszerűsítéshez vezet a kóros jelenségek rendszerezése, amely a normálistól eltérő viselkedést deviánsnak minősíti. E mögött a mindenkori szociális normáknak tökéletesen megfelelő egyéniség mint viszonyítási mérce tételezése rejlik. Ami ettől a mércétől eltér, az könnyen kórosnak minősülhet. <span style="color: #800000;">Jottányit sem számítana, ha kiderülne, hogy a minősítést végző egyén sem éri el a normát, attól még címkézhet másokat, hiszen a kóros tünetek egzakt módon megfigyelhetők.</span> Maguk a tünetek a genetikai defektus folytán az agyban mint “szerkezetben” bekövetkező működészavar termékei. Ez a szemlélet a testet és a lelket különválasztó karteziánus dogmából ered, amely minden szubjektív jelenséget szeretne visszavezetni a gépek működési elveire. Ebben kétségtelenül van ráció: kell, hogy hasonlóság legyen az alkotó agy működése és az alkotás között! A feltételezett összefüggés persze a másik irányból is szemlélhető: vajon miért készít az ember olyan berendezéseket, amelyek működési elve az agyét mímeli?</p>
<p>A pszichiátriai megfigyelés analógiákat használ, ezért megismerése analogikus jellegű (példa erre a szkizofrénia, amely szó szerint elmehasadást jelent, miközben tudjuk, hogy fizikai értelemben nincs szó semmiféle hasadásról). A pszichiátriai minősítés, a diagnosztika pedig a valóságban nem létező ideális normákhoz viszonyít, ezért az egzaktság és az objektivitás leple alatt normatívákat alkot, normaszegővé, deviánssá minősít, és kirekeszt (<em>Szasz</em>, 1963, 1974, 1978, 1988a, 1988b, 1988c, 1991 és 1994).</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szasz-obit-superjumbo.jpg" alt="szasz-obit-superjumbo.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="260" height="369" /><small>Thomas Szasz</small></p>
<p>Szükséges azonban, hogy a pszichiátria, mint ahogy a maga módján a jog is teszi, védje a társadalmat a normaszegő viselkedéssel szemben. Először kiszűri az abnormális viselkedést, amivel megkülönböztet és címkéz. Másodszor a pszichiátriai kezelés révén elősegíti a kiszűrt betegek visszailleszkedését a normatív társadalmi keretek közé. A megkülönböztetés ugyanakkor visszaélésre ad lehetőséget bizonyos érdekszférák, elsősorban hatalommal bíró egyének és csoportok számára. <span style="color: #800000;">Kétféle szélsőség lehetséges. Az első a fasizmus gyakorlata, amely eugenetikai elvekre hivatkozva többek között az elmebetegek megsemmisítésével kívánta megtisztítani az európai “árja” népesség örökletes tulajdonságait. A másik az antipszichiátria, amely hamis moralizálással a “ne címkézz!” elvet a “ne tekintsd betegségnek!” szólammá torzította (<em>Szasz</em>, 1963).</span></p>
<p>Jelenleg a biológiai pszichiátria látványos sikereket ér el azzal, hogy egyre több gyógyszert fejleszt ki a kóros mértékű szorongás, a depresszió és a pszichózisok kezelésére (<em>Lieberman és Tasman, </em>2000). Ugyanakkor fennáll a veszély, hogy a nagy hatású gyógyszerek alkalmazása gépiessé, mechanikussá teheti a beteg és a gyógyító kapcsolatát, amely szinte csak a beteg gyógyszerelést elfogadó viselkedésének a kompliansznak a kialakítására és fenntartására korlátozódik. Így a pszichoterápiák másodrendű, mellőzhető gyógyító eljárásnak minősülhetnek. Jellemző példa a gyógyszerek hatásának kutatásával foglalkozó biológiai pszichiátria stratégiájára az a mód, ahogyan az emberi viselkedés morális dimenziójára is kiterjesztik illetékességüket és profitérdekeltségüket. Korábban kinek jutott volna eszébe, hogy az áruházi tolvajlások eseteiben agyi anyagcsere–rendellenességek után kutasson? És, íme, most már tudjuk, hogy a kényszeres lopás a szerotonin–anyagcsere zavarával jár, amire gyógyszer adható. Az nem lényeges, hogy az agyban még számos, a biokémia szintjét és jelenlegi tudásunkat bonyolultságban messze meghaladó, a viselkedésünket – például a szociális normák betartását – meghatározó, még csak sejtett szabályozó folyamat működik. <span style="color: #800000;">A lényeg az, hogy a jelenkori technológia fejlettségi szintjén kimutatható legyen egy “bűnös” biokémiai folyamat, mert csak így adható el a gyógyszer.</span> Pedig a tapasztalatok szerint aki biokémiai szinten éli az életét, az szedhet lopáshoz vezető gátlástalanságára gyógyszert, legfeljebb függővé válik tőle. És elszenvedi a mellékhatásokat is. A szabályozatlan belső késztetések problémája nem fog megoldódni, csak akkor, ha elhatározza, hogy a létezésnek erről a vegytani szintjéről el akar mozdulni emberibb létezés, például a személyiség érése irányába. Hogy ne a vegyületek uralkodjanak rajta, hanem ő uralkodjon azokon. Ez utóbbi lehetőséget pedig az önszabályozásának elősegítése folytán más lehetőségek mellett a pszichoterápia nyújthatja. Tekinthetjük a szerotoninanyagcsere–zavart örökletes eredetű kisiklásnak, de ez nem zárja ki azt, hogy hordozója sokban hozzájárulhat éretlen stresszoldó- és megküzdőstratégiáival a zavar viselkedésszintű kiütközéséhez. Kétségtelen viszont az is, hogy a szkizofréniák, a paranoid pszichózisok, a bipoláris affektív zavarok és az organikus pszichózisok kezelésére elsősorban gyógyszert kell adnunk, mert szöveti és biokémiai szinten is alapvető zavarok határozzák meg e betegségeket.</p>
<p>A pszichiátria gyógyító gyakorlata elsősorban kívülről bevitt tényezők – gyógyszerek és foglalkoztatási terápia keretében eszközölt szociális nyomás – alkalmazásával igyekszik elősegíteni a társadalmi visszailleszkedést. Vagyis a pszichiátriában a gyógyítás tekintélyelvű. Tehát a külső megfigyelő pozíciójából végzett objektív elemzés és normatív minősítés érvényes a pszichiátriai megismerésre és gyakorlatra, amelyek az elsőfokú kibernetikai rendszerek működési jellemzői. Mindez nem jelenti azt, hogy az évszázadokon keresztül, tébolydákat, kényszergyógykezelést, betegjogok hiányát, embertelen körülményeket fenntartó kusztodiális (zárt) pszichiátria csak így működhet. A mai korszerű pszichiátriai osztály emberközpontú, és a kényszert csak kivételes esetekben, jogilag ellenőrzött módon és ideig alkalmazza. Terápiás rendszerének szabályozásában a kémiai kontroll (nagy hatású gyógyszeres kezelés) mellett a szociális és a lélektani kontrollnak is megfelelő szerep jut (<em>Süle</em>, 1980a, 1980b, 2001a, 2001b, 2002).</p>
<h3><em>A megismerés dialogikus formája (másodfokú megismerés)</em></h3>
<p>A pszichoterápia lényegének leírására csak az Európai Unión belül számos meghatározás van érvényben (<em>Young</em>, 2011). Ha a pszichoterápia egzaktságának kritériuma az objektivitás lenne, nem tekinthetnénk egzaktnak. <em>Freud </em>(1985, 1986) tudta, hogy amennyiben nem horgonyozza le a lélektani jelenségeket, mint külső, független megfigyelő által ellenőrizhető és rekonstruálható folyamatokat, akkor nem oszlik el a “lila köd”, amivel kortársai a pszichoanalízist illették. Ezért olyan tudományos pszichológiát szeretett volna létrehozni, amely az agyműködés ismeretén alapul. Igyekezett ennek érdekében fenntartani a külső megfigyelő pozícióját. Ezt jelképezi az analitikus helyzet is, amelyben a kezelő a beteg látókörén kívül, annak háta mögött ül. Azzal, hogy a lélektani jelenségeket tárgyiasította, remélte, hogy objektív adatokhoz juthat, de kísérlete nem sikerült. Helyette viszont olyan jelenségeket fedezett fel, amelyek nem objektíven, hanem kizárólag az általa teremtett terápiás kapcsolatban (a továbbiakban: dialógusban) léteznek; ezek <em>a tudattalan</em>, <em>az áttétel, az ellenállás, a viszontáttétel és az átdolgozás</em> (<em>Freud, </em>1986; <em>Thomä</em> és <em>Kächele,</em> 1987). Amit felfedezett, a másodfokú kibernetikai rendszerek jellemzője, amelynek tagjai – az analitikus,<a href="#_ftn1" name="_ftnref1"><span><span>[1]</span></span></a> a páciens és a köztük alakuló kapcsolat – kölcsönösen függő viszonyban állnak egymással, és befolyásolják egymás megnyilvánulásait.</p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/sigmund-freud.jpg" alt="sigmund-freud.jpg" class="imgnotext" width="418" height="304" style="display: block; margin-left: auto; margin-right: auto;" /><small>Sigmund Freud</small></p>
<p>Nyilvánvalóan az <em>áttétel</em> kapcsolati jelenség, hiszen a páciens terapeutára irányuló negatív vagy pozitív érzelmei fejeződnek ki benne, azok az érzelmek, amelyek eredetileg a páciens életének fontos szereplőire vonatkoztak, és a páciens a terápiás kapcsolatban újraéli azokat, de nem ismeri fel eredetüket (nem tudatosan olyan érzéseket és válaszokat mozgósít benne a terapeuta személyisége, mint például az apja).</p>
<p>Az <em>ellenállás</em> a páciens részéről az a nem tudatos szembeszegülés a terápiás folyamattal, amely akadályozza az önfeltárást, a mélyebb belátást, végső soron a pozitív irányú változást, így ez is kapcsolati jelenség.</p>
<p>A terapeuta fel nem ismert, a múltban vagy jelenlegi kapcsolataiban gyökerező érzelmei, amelyeket a páciens iránt érez, testesítik meg a <em>viszontáttételt</em>.</p>
<p>A traumás emlékek és éretlen védekezések <em>átdolgozása</em> szintén a terápiás kapcsolat része, az úgynevezett munkakapcsolat vagy munkaszövetség (<em>Diamond,</em> 1987).</p>
<p>Valamivel nehezebb lesz kifejteni, hogy a freudi <em>tudattalan </em>is kapcsolati fogalom, minthogy maga Freud szerette funkcionális elemként kezelni. Pedig benne rejlik a nevében, hogy a birtokosa nem ismerheti (akkor honnan lehet tudni, hogy létezik?). Csak rendkívüli körülmények esetén törhet a felszínre álmok, elszólások, nyelvbotlások, viccek, neurotikus vagy pszichotikus tünetek, művészi alkotások formájában. Tartalmazza az elfojtott agresszív és szexuális vágyainkat, a szociális normák szerint elfogadhatatlan impulzusainkat, öntudatlan késztetéseinket, illetve a védekezésképpen tudattalanná tett lelki sérüléseink emlékeit. Ahhoz, hogy megismerhető legyen, szükség van egy külső személyre, aki észleli a megnyilvánulásait. Mint később az anya–magzat kapcsolatanalízisnél látni fogjuk, a tudattalan története a megfoganáskor kezdődik és az anyához — sőt, az ősökhöz — köthető. A freudi tudattalan a szoros kapcsolatokban mutatkozik meg (együttműködő emberek csoportja, barátság, szerelem, terápiás kapcsolat), úgy, hogy az egyén a másik fél visszajelzéseiben ismerheti meg önmaga tudattalan működését.<a href="#_ftn2" name="_ftnref2"><span><span>[2]</span></span></a> A freudi tudattalan tehát kapcsolati fogalom, mert az emberi együttlétek tükrében tárul fel (<em>Revenstorf</em>, 1994).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/freud_libido.jpg" alt="freud_libido.jpg" class="imgnotext open-in-modal" width="250" height="345" />Ehhez képest más a tartalma és a jelentése a megismerés lélektani folyamataival foglalkozó <em>kognitív pszichológia tudattalanfogalmának</em>, amely elsősorban a nem tudatos – tudatalatti vagy éppenséggel tudatelőttes – információfeldolgozás, -értékelés, -raktározás és -előhívás automatikus folyamatait foglalja magában, és a lélektani működések biológiailag megalapozott formáira és sajátosságaira vonatkozik (<em>Dixon</em>, 1981; <em>Kihlstrom,</em> 1993; <em>Logan, </em>1989; <em>Mesulam</em>, 1994; <em>Wegner és Schneider</em>, 1989). Ezeket manapság az agy komputerjellegű működéseinek tekintik, ami az érzékeléstől kezdve a válaszig automatikusan, tudatosulás nélkül folyik le.<a href="#_ftn3" name="_ftnref3"><span><span>[3]</span></span></a></p>
<p style="text-align: center;"><img src="https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/jung.jpg" alt="jung.jpg" class="imgnotext" width="259" height="335" /><small>Carl Gustav Jung</small></p>
<p>A jungi kollektív, archetípusos tudattalan az emberiség ősi közös tapasztalatát zárja magába az egyén lelkében. Ennek a tudattalannak köszönhetjük azt, hogy az ősi tudás birtokában bizonyos alapvető emberi létminőségek és kapcsolati formák előzetes ismeretével születünk meg, azaz “bennünk van” az anya, az apa, a Nap, a Hold, a Föld stb. ősképe, archetípusa. Ezeket nem kell megtanulnunk, tanulás nélkül is rájuk ismerünk tapasztalatainkban, kapcsolatainkban (<em>Jung</em>, 1934/1993, 1946, 1973a, 1973b, 1993a és1993b). <a href="#_ftn4" name="_ftnref4"><span><span>[4]</span></span></a></p>
<p style="text-align: center;"><iframe width="500" height="280" src="https://www.youtube.com/embed/eTBs-2cloEI" frameborder="0" allowfullscreen=""></iframe></p>
<p>Létezik egy új fogalom is, a szociális tudattalan (<em>Bion</em>, 1961 és 1967; <em>Hopper,</em> 2001). Átmenetet képez az egyéni és a kollektív tudattalan között. Beletartozik mindaz, ami alakítja elvárásainkat, hiedelemrendszerünket, magatartásunkat, anélkül, hogy tudatosulna (már Marx is megmondta, hogy az emberek teszik, de nem tudják).<a href="#_ftn5" name="_ftnref5"><span><span>[5]</span></span></a></p>
<p>A tudattalan minőségének új megfogalmazására ad lehetőséget az anya–magzat kapcsolat Hidas–Raffai-féle analízise (<em>Hidas, Raffai, Vollner,</em> 2002). Olyan tudattalanfogalmat dolgoz ki, amely lényege szerint kapcsolati: az anya és a magzat közösen birtokolják, és maga a kapcsolat teremti meg a tudattalan folyamatok tudatossá válásának a feltételeit. Nincs tehát átjárhatatlan határ tudatos és tudattalan között, hanem finom átmenetet képeznek. Nem az őselfojtás, nem az elfogadhatatlan szexuális (freudi szóhasználattal: libidinális) és agresszív impulzusok alkotják a tartalmait – mint a freudi tudattalan esetén –, hanem a fokozatos öntudatra ébredés kapcsolati mozzanatai. A magzat fokozatos öntudatra ébredését az anya tudattalan, majd egyre inkább tudatos visszatükrözése segíti elő, ahogyan érzelmi kapcsolatba lép a gyermekével. Ez az elképzelés megmutatja a tudattalan és a tudatos fejlődésének és átalakulásának a dinamikáját úgy, ahogyan azt a legszorosabb emberi kapcsolat vezérli.<a href="#_ftn6" name="_ftnref6"><span><span>[6]</span></span></a> Azért is új ez a tudattalanfogalom, mert azt érzékelteti, hogy a tudattalan és a tudatos közötti átmenetet, a valamivé, valakivé válást nem lehet kiragadni a kapcsolatok fejlődésének közös biológiai–pszichológiai történetéből. A tudattalanból tudatossá válás történetileg azonos az én és a te (szubjektum és objektum, egyén és külvilág), valamint a test és a lélek elkülönülésével, kiválásával abból a közös egységből, amelyet az anya–magzat kapcsolat mátrixa alkot. Hiszen az én számára a másik ugyanúgy, ahogyan a lélek számára a test a fokozatosan megismerhető tudattalan. Ezek a gondolatok óhatatlanul oda vezetnek, hogy a tudatot is az emberi interakciók termékének tekintsük, mint tette ezt a Vigotszkij–iskola (<em>Vigotszkij,</em> 1971). Mindenesetre a tudattalan és a tudatos közös mátrixelmélete véleményem szerint forradalmian új elmélet, a freudi tudattalan felfedezésével egyenértékű!</p>
<p>Következzen mindezek után a kétszemélyes vagy másképpen egyéni pszichoterápia rendszerelvű meghatározása.<a href="#_ftn7" name="_ftnref7"><span><span>[7]</span></span></a> A pszichoterápia emberi kapcsolatban, kölcsönös megállapodás alapján, előre lefektetett szabályok betartásával (önkéntesség, keretek, cél és módszer egysége) folytatott gyógyító gyakorlat. Célja a beteg szenvedésének megszüntetése oly módon, hogy a terápiát végző szakember (a továbbiakban: terapeuta) speciális lélektani módszerekkel rávezeti betegét a hatékonyabb önmegfigyelés és önszabályozás elsajátítására.</p>
<p>A kezelés dialógusokban, párbeszédes formában zajlik. Középpontjában a páciens önmagáról és kapcsolatairól kialakított képe, valamint érzelmi–viselkedéses válaszai, azaz önmegfigyelési és önszabályozási képességei állnak. A páciens fokról fokra látja be, hogy amikor az érzelmi feszültség keltette testi tüneteiről beszél, azok nem okai, hanem következményei valamilyen belső diszharmóniának, amely érzelmei és kapcsolatai között feszül. Az is a fokozatos belátás hozadéka, hogy kapcsolatainak bemutatásával nem tényeket közöl, hanem saját érzelmeitől befolyásoltan, szubjektív módon értelmez. Az, amikor kizárólag csak másokat okol, vagy csak önmagát vádolja balsorsáért, nem tekinthető ténynek, hanem érzelmileg elfogult értelmezésnek. Mihelyt képessé válik sokoldalún megvizsgálni helyzetét, életét, lassan eljut kapcsolatai tárgyilagos szemléletéhez. Eközben képessé válik arra, hogy saját magatartását a környezettel való viszonyában elemezze, pontosabban megfigyelhesse. A felszínre került magatartásbeli viszonyulások tudatosítása, valamint a feltárt értelmezések újraértelmezése a másodfokú megismerés. <em>A másodfokú megismerés tehát a megismerő szubjektum megismerése, amely mélyreható önismerethez vezet, és ennek a gyakorlatra való váltása révén érhető el a terápiás cél.</em><a href="#_ftn8" name="_ftnref8"><span><span>[8]</span></span></a></p>
<p>Maga a terapeuta is a dialógus része, ezért önmagát is meg kell figyelnie. Egyrészt azért, hogy felismerje a páciensre gyakorolt hatását, másrészt avégett, hogy megtalálja a páciens reá vetített nem tudatos érzelmeinek és igényeinek a forrását. <a href="#_ftn9" name="_ftnref9"><span><span>[9]</span></span></a> Az ilyen megnyilatkozásokat áttételnek nevezzük, amely a páciens alapvető érzelmi–kapcsolati mintázatát ismétli meg a terápiás helyzetben. Ugyanakkor a terapeutának tudnia kell, hogy a beavatkozás során az ő viszonyulása és értelmezése is változik, ami a másodfokú kibernetikai rendszerekre jellemző működési forma. Következésképpen a terapeuta önmegfigyelő és önszabályozó tevékenysége, valamint változása a páciens számára egyfajta beépíthető, elsajátítható magatartásforma szerepét tölti be a terápiás folyamatban. Sokszor megfigyelhettem, ahogyan kiütköznek egy–egy páciens magatartásában terapeutájának külső viselkedésbeli megnyilvánulásai, mint amilyen a modoros hanghordozás. Engem is utánoztak a pácienseim, de szinte kivétel nélkül csak azok, akik szenvedésük megszüntetése érdekében lélektani erőfeszítésre nem voltak képesek, ehelyett úgy érezhették, elég csak a felületes jeleket másolni, miközben passzív csodavárásra rendezkednek be.<a href="#_ftn10" name="_ftnref10"><span><span>[10]</span></span></a></p>
<p>Összességében a pszichoterápia nem tekintélyelvű, hanem demokratikus, mivel partneri viszonyt igyekszik kialakítani a gyógyításban. Külső szociális presszióval járó (gyógykezelés, műtét, életmód–változtatás) normatív minősítés helyett a páciens belső szükségleteit állítja a terápia központjába, s ezzel erősíti elkötelezettségét a változás iránt. Így nem kívülről befelé, hanem belülről kifelé hat (<em>Weiner,</em>1986).</p>
<p>Vajon csorbát szenved-e a pszichoterápia egzaktsága azzal, hogy lemond a külső, objektív megfigyelő és a beavatkozó pozíciójáról, és helyette belevonódik egy bonyolult, kölcsönösen – nem kívülről, hanem belülről – szabályozott kapcsolati rendszerbe?</p>
<p>Ha mármost egymás mellé helyezzük a pszichiátriát és a pszichoterápiát, megérthetjük, hogy mindkét működésre szükségünk van. Nem feltétlenül ellentmondóak, sokkal inkább kiegészítik egymást, amennyiben megtaláljuk a módját, hogy egyszerre tudjunk a külső megfigyelő pozíciójából tárgyilagosan elemezni és ugyanakkor belehelyezkedni a páciens érzelmi világába és a terápiás kapcsolatba. Egyrészt, a pszichiáter is képes elfogadó, nyugodt, megértő bizalmi légkört teremteni és ugyanakkor megfigyelni betegét, hogy lehetőleg pontos adatokat szerezzen annak magatartásáról és élményeiről. Másrészt, a pszichoterápiát végző szakember szabadon lebegő figyelme garantálja a külső megfigyelői működést, amely az én–pszichológia monitorozó én–működésének felel meg, miközben élményátélő én–működésével együtt halad a pácienssel belső világának feltárásában (<em>Hartmann</em>, 1939/1958; <em>Hartmann,</em> <em>Kris, Loewenstein</em>, 1946; <em>Fromm,</em> 1977 és 1998).<span><span><a href="#_ftn11" name="_ftnref11">[11]</a></span></span></p>
<p><small><a href="#_ftnref1" name="_ftn1"><span><span>[1]</span></span></a> A freudi megfogalmazások nemcsak a pszichoanalízisre, hanem a mélylélektani megközelítésű pszichoterápiákra általánosan érvényesek.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref2" name="_ftn2"><span><span>[2]</span></span></a> A tudattalan mindennapi viselkedésünkben is tetten érhető, így például olyan esetekben, amikor índítékaink nekünk nem, hanem a minket ismerő személyek számára világosak.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref3" name="_ftn3"><span><span>[3]</span></span></a> Minden figyelmi erőfeszítést nem igénylő rutin feladatot így végzünk.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref4" name="_ftn4"><span><span>[4]</span></span></a> A jungi tudattalan egyik ősképe, a minden férfiban élő ideális nő, az anima, amely tudattalan szinten meghatározhatja a párválasztást, olyannyira, hogy jó anyakép esetén a házastárs külcsínben és lelki alkatát illetően is hasonlíthat a férfi édesanyjára.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref5" name="_ftn5"><span><span>[5]</span></span></a> Pszichoterápiás rendszerelvek szerint működő osztályokon megfigyelhető jelenség, hogy a személyzeti megbeszélés érzelmi dinamikája, sőt, még a tartalma is, anélkül, hogy erről szóbeli mközlés történne, megjelenhet a betegekkel folytatott nagycsoporton.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref6" name="_ftn6"><span><span>[6]</span></span></a> Olyan jelenség illusztrálja ezt, mint az anya és a magzat között kialauló kölcsönös „telepátiás” kommunikáció, például a szülés előtt farfekvéses helyzetben az anya által szavak nélkül közvetített megnyugtató, biztató érzelmi üzenet a magzat megfordulását eredményezte, amivel jelezte, hogy felkészült a megszületésre (Hidas, Raffai, Vollner, 2002).</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref7" name="_ftn7"><span><span>[7]</span></span></a> A csoportpszichoterápiákban az itt leírtakon kívül sok más hatás is érvényesül, lásd: Szőnyi, 2005.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref8" name="_ftn8"><span><span>[8]</span></span></a> Valószínűleg ez a megfejtése Ady Endre híres „látva lássanak” sorának: úgy lássanak, ahogyan én látom magam; és ez legyen azonos azzal, ahogyan ők látnak engem.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref9" name="_ftn9"><span><span>[9]</span></span></a> A pszichoterápia szoros emberközi kapcsolat, így szabályszerű, hogy a páciens bensőséges érzelmei belevetülnek.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref10" name="_ftn10"><span><span>[10]</span></span></a> Később fogok szólni a narcisztikus személyiségekről, akikre ez a fajta magatartás jellemző.</small></p>
<p><small><a href="#_ftnref11" name="_ftn11"><span><span>[11]</span></span></a> Sohasem felejtem el azt az éjszakát, amikor a mentő az országhatárról egy korábban már kezelt szkizofrén férfi beteget hozott, aki gombászni indult az erdőbe, de eltévedt, és a szomszédos határőrök bekísérték a határállomásra. Ott faggatóra fogták, amit a páciens nem vett jó néven és menekülni kezdett. Lévén körülbelül 120 kg, nagyon körülményesen tudták csak elfogni. A beteg lekötözve, megbilincselve, égési sérülésekkel (!) érkezett meg az osztályra. Kértem a rendőröket, akik kísérték, hogy oldozzák fel. Bár óva intettek ettől, ragaszkodtam hozzá. Nem féltem a betegtől, együtt éreztem vele. A hatalmas ember leült a folyosón egy padra, én mellé ültem, és amennyire képes voltam felérni, átfogtam a vállát, amely rázkódni kezdett a megalázottság miatti zokogástól. </small></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F11%2F21%2Fvas_jozsef_pal_a_pszichoterapia_meghatarozasa_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F11%2F21%2Fvas_jozsef_pal_a_pszichoterapia_meghatarozasa_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fhipnozis.blog.hu%2F2015%2F11%2F21%2Fvas_jozsef_pal_a_pszichoterapia_meghatarozasa_essze%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Vas József Pál: A pszichoterápia meghatározása - esszé"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://hipnozis.blog.hu/2015/11/21/vas_jozsef_pal_a_pszichoterapia_meghatarozasa_essze#comments"><img class="item_ctp" src="https://hipnozis.blog.hu/rss/image/post/id/8096420" border="0" /></a><br /></p>
0
Hipnózis
https://hipnozis.blog.hu
https://m.blog.hu/hi/hipnozis/image/szasz-obit-superjumbo.jpg