William James

Számos módon idézhető elő a „hipnotikus” vagy „mesmeri” vagy „mágnesezési” transz, s minden hipnotizőrnek megvan a saját kedvenc módszere. A legegyszerűbb: leültetjük az alanyt, azt mondjuk neki, hogy ha behunyja szemét, ellazítja izmait, s lehetőleg valami ürességre gondol, néhány percen belül elalszik; ezután magára hagyjuk. Tíz perc múlva, amikor visszamegyünk, esélyünk van arra, hogy hipnotizáltan találjuk. Braid fényes gombot tartott az alany homlokához közel, azt kellett az utóbbinak néznie, míg szeme önkéntelenül le nem csukódott. A régebbi mesmeriánusok passe-okat eszközöltek az arc és a test fölött, ezek érintése nélkül. A fej- vagy az arcbőr, a kar, a kéz ütögetése (főleg pedig a szemöldök és a szem tájékáé) hasonló eredménnyel jár. Lehetőség az alany szemét fixálni, míg az le nem csukódik; elérni, hogy az óra ketyegését hallgassa; de az is, hogy egy percre lehunyatjuk a szemét, s elbeszéljük neki, milyen érzés elaludni („álomba beszéljük”). Mindezek bizonyos hipnotizőrök kezében egyformán eredményes módszerek; sikerre vezet bármely módszer, amely korábbi szuggesztióban már ígéretesnek bizonyult, ha a hipnózis hozzászokott alanyon történik, ha az alany olyan tárgyat érint, amelyről azt mondták, hogy „mágnesezett”, ha „mágnesezett” vizet iszik, kap egy levelet, amelyben alvásra szólítják fel stb.

Delejező eljárás: a betegség a mágneses fluidum megbomlása  vasrudakkal igyekezett gyógyítani, később kézmozdulatokkal gyógyított.

Viktor E. Frankl

"Szo­kás sze­rint a mo­dern pszi­cho­te­rá­pia kez­de­tét, a kor­sze­rű tu­do­má­nyos lé­lek­gyó­gyá­sza­tot Breuer és Fre­ud így cím­zett ta­nul­má­nyá­nak meg­je­le­né­sé­hez kö­tik, mely­nek té­má­ja a hisz­té­ria. Eb­ben azon­ban van bi­zo­nyos ön­kény, mert ugyan­ilyen jog­gal ál­lít­hat­nánk azt is, hogy a pszi­cho­te­rá­pia ere­de­te az úgy­ne­ve­zett mesmerizmus kia­lakulá­sá­val esik egy­be, te­hát Mesmer ta­ní­tá­sá­val és mű­kö­dé­sé­vel. Az ő sze­re­pe ugyanaz volt, mint Breueré és nagyobb részt Fre­u­dé Bécs­ben. És ami ta­ní­tá­sát il­le­ti, itt a Mesmer ál­tal úgy­-ne­ve­zett ál­la­ti mág­ne­ses­ség­ről van szó. En­nek a vélt mág­ne­ses­ség­nek azon­ban va­ló­já­ban ah­hoz a ter­mé­sze­ti je­len­ség­hez, ame­lyet a fi­zi­ka Mesmer ide­jé­ben és ma is mág­ne­ses­ség­nek ne­vez, mai tu­dá­sunk sze­rint egyál­ta­lán nincs kö­ze. Amit Mesmer va­ló­já­ban fel­is­mert és ku­ta­tott, nem más, mint amit ma­nap­ság hip­no­tiz­mus­nak ne­ve­zünk.

Ez­zel a fér­fi­val ku­ta­tá­sa so­rán ha­son­ló do­log tör­tént, mint számos más tu­dós­sal, a mai tu­do­mány tu­dó­sa­i­val, nem utolsó sorban a mai lé­lek­gyó­gyá­szat kép­vi­se­lő­i­vel is. Eb­ben az össze­füg­gés­ben mon­da­ni­va­ló­mat ar­ra sze­ret­ném kor­lá­toz­ni, hogy em­lé­kez­tes­sek: a kü­lön­bö­ző sokk-ke­ze­lé­sek is, ame­lyek a mai pszichiátria kor­sza­kát megnyi­tot­ták és min­de­nek­előtt a pszichiátria korábbi te­rá­pi­ai ni­hi­liz­mu­sát szá­mol­ták fel – ugyan­ab­ból a nagy­já­ból és egé­szé­ben hely­te­len el­mé­le­ti meg­gon­do­lás­ból in­dul­tak ki, a gya­kor­la­ti ered­mé­nyek még­is bá­mu­lat­ra mél­tó­ak. Ál­la­pít­suk meg te­hát: a hip­nó­zis­nak a mágnesességhez sem­mi kö­ze nincs."

Ford.: Jakabffy Imre, Jakabffy Éva