A tandem hipnoterápia (TH) sajátosságai  

Raport és indukció. Mivel egy időben több személy kerül hipnózisba, ezért, hacsak eleve nem ketten vannak, a hipnodráma csoport tagjai közül hagyni kell, hogy az egyes hipnózisfajtákra a szereplők spontán kiválogatódjanak, mivel a tudattalan választásoknak fontos szerepük van. A páciensek a közös transz általi összehangolódásra leginkább úgy motiválhatók, hogy a raporttól kezdve a számukra azonos vagy hasonló történeti eseményeket fejtjük fel, tesszük közös, kimondott narratívává. Tehát ami a raport és az indukció terén az egyéni hipnoterápiától eltér, az a résztvevők közös referenciakerete, közös narratív kontextusa, amely megnyitja az utat a nem verbális, közös tapasztalatok felé. 

Transz. A közös transz is eltér az egyéni hipnoterápia módosult tudatállapotától. A terapeuta ugyanis sajátos figyelemmegosztást hoz létre a pácienseknél: figyelmüket nem önmagukra kell fókuszálniuk, mint az egyéni hipnoterápiában, hanem azokra az „érintkezési pontokra”, amelyek transz-társakkal közösek: a testi kontaktusra és a történeti narratívára. A figyelmi egymásra hangolódás egyfajta szelekció jegyében történik, amelynek lényege, hogy a közös érzelmi és élményi fókusz kifejlődését vegetatív-zsigeri jelzések és önkéntelen, akár apró mozdulatok erősítik meg kölcsönösen. Az érzelmi-élményi összehangolódás folyamatát a matrilineális közös transz egyik szereplője a következő módon fogalmazza meg: Mintha a hipnózisban több réteg jelent volna meg. Azt hiszem, hogy hármunk érzései erősödtek fel, ahogy a rezgések erősítik egymást. Ebben a közös transzban láthatóvá vált, hogyan alakítják a mozdulatok és az érintések az összehangolódást. Az ellenkezőjére példa egy olyan sikertelen ikerhipnózis, amelyben az egyik szereplő mindig akkor húzta el a kezét, amikor „ikertársa” szorosabb testi kontaktust akart elérni azzal, hogy kezét megérintette. A mozdulatok és érintések kölcsönösségének hiánya tehát akadályozza az összehangolódást.  

Kommunikáció. Megnövekszik a nem verbális (szenzoros, motoros, poszturális, zsigeri, emocionális) jobb féltekei üzenetek szerepe, egyrészt, a hipnotizáltak és a terapeuta, másrészt, a közös transzban lévők, harmadrészt, a terapeuta és a csoport között. 

Áttétel. A szomatopszichoterápiák áttételi jelenségeit nem lehet az interszubjektív tartományban leírni, mivel valóságos testi érintkezésekről van szó, amelyek a szomatikus-zsigeri áttételt és a jobb féltekei összehangolódást táplálják. Igen fontos a többi személy valóságos, fizikai jelenléte, érintése, amely egyszerre valós és egyszerre valamikori korai vagy pre- és perinatális élmény ekvivalense, és ennél fogva korrigálható élmény. A másik/mások mozdulatai, érintései nem verbálisan megérthető szándékot, üzenetet, jelképeket hoznak. Multi-indulatáttétel jöhet létre, ami azt jelenti, hogy bármelyik személy bármelyik másiknak, sőt a másik hozzátartozójának a helyébe képzelheti magát, a pszichodrámában szokásos szerepcsere formájában.  

Szinkronjelenségek. Nem verbális szinkronjelenségek a közös transzban lévők között a következő formában jelenhetnek meg: magatartásbeli (mozdulatok, érintések jelentése); élményi (azonos kontextusok); érzelmi (félelem, bűntudat, bánat, elutasítottság, elfogadás, szeretet stb.) és szomatikus-zsigeri (fájdalom, végtagnehézség, kipirulás, hidegérzés) szinten. 

A terapeuta szerepe. Úgy találtuk, hogy minél többen vannak egyidejűleg hipnózisban (eddig 5 fő volt a legtöbb szereplő), annál kevésbé adja át a terapeutának a jövő tervezését. Ezt a terapeuta ‑ miközben maga is félig transzban van ‑ saját tudatánál és akaratánál magasabb rendű erőnek élheti meg. Ilyenkor a terapeuta valószínűleg tudattalanul veszi részben a csoporttagok, részben az egész csoport mint rendszer üzeneteit, és konkrét szándéka ellenére a csoport egészére reagálva kommunikál (lásd az Irma és Imola ikerhipnózis esetében a ki nem mondott és feldolgozott halálfantáziákat). Ez nem a terapeuta kontrollvesztését jelenti, hanem jobb féltekei, tudatosuló tudatelőttes vagy a csoport tagjaival kialakult egységtudati működést biztosít a számára, amely nagyobb mértékű érzelmi és kognitív bevonódást tesz lehetővé. 

Szuperrendszer. A csoport tudattalanja több alrendszerből építi fel szuperrendszerét. Az első alrendszer a csoport tagjaiból áll, ezen belül külön rész képviseli a transzba lépő klienseket és külön rész a terapeutát. A második alrendszer a tagok imaginárius világa a köztük lévő kapcsolatokkal. A harmadik alrendszer a csoporttagok és a terapeuta imaginárius világának foglalata. A negyedik pedig az a kapcsolat, amely a csoport és a terapeuta tudattalanját egybefűzi. 

Önszerveződés. A résztvevők egymásra hangolódása folytán egyetlen egységes felerősödött érzelmi állapot (egységélmény) jöhet létre, amely közös megoldásbeli algoritmusba torkollhat. A közös megoldási algoritmus archetípusos mintázatot mutat (lásd a matrilineális transz esetében a megbocsátás, az egységélmény és a kézfogás szerepét). A végkifejlet felé haladva az egyéni átélésekben egyre több a kollektív tapasztalat, archetípusos sorsfordulat, érzelem, bölcsesség, erkölcsi ítélet.

Indikációk  

Anya-gyermek transznatális tandem hipnoterápia. A saját anyaság negatív értékelése („rossz anya vagyok”); a szóban forgó gyermek várandóssága/szülése idején az anyát érintő fizikai/lelki trauma; a gyermek magatartászavara (fóbia, kényszer, tic stb.). 

Valódi és/vagy virtuális ikrek közös transza. Az ontológiai hasítások oldása (a létjogosultság dilemmája), amely többféle hasítás alapú pszicho(szocio)patológiához vezethet: szorongásos, disszociatív, bipoláris affektív személyiségzavarok, drogaddikciók, kriminalitás; spirituális és lélektani erő nyerése az egységélményből. 

Párok közös transza. Képzeletbeli utazás a megszületendő gyermek felkeresésére; párkapcsolati zavarok oldása.  

Transznatális közös újjászületés-élmény. Pre- és perinatális traumák; az anya korábbi vetélése, ikervesztés-szindróma, depresszió; krízishelyzetek. 

Kettőnél több generáció virtuális képviselőinek közös transza. A „női/férfi erő” (az autoritás/méltóság) elvesztésével jellemezhető életutak; a női reproduktív funkciók gyengesége, depresszió, krízishelyzetek.  

Kontraindikációt jelenthet minden olyan lélektani állapot, amely az énhatárok végletes gyengesége folytán a realitáskontroll elvesztésével, pszichózis kitörésével járhat; a testi közelség és érintés súlyos averziója (pl. mizo- vagy homofóbia), manifeszt paranoid félelmek, ellenségesség, uralhatatlan agresszív és szexuális késztetések.

Elméleti megfontolások

A hüllőelme versus morális elme paradigmája

Az emberi elme kulturális evolúciójának a limbikokortikális működéseket köszönhetjük, amelyek a humánspecifikus motiváció, az együttérzés, a közösségi összetartozás, az erkölcsi értékek és szociális normák birtoklásáért felelnek (Siegel 1999). A biztonságérzés elvesztése súlyos trauma folytán olyan neuropszichológiai regressziót eredményezhet, amelynek célja a biológiai túlélés biztosítása, így az elmeműködés végrehajtó kontrollja már nem a legmagasabb rendű prefrontális, hanem a hypothalamus-amygdala rendszer működéséhez kötődik.

MacLean triune brain teóriáját (MacLean 1970) tovább gondolva ez a hüllőelme régiója, vagyis a nyúltvelő, az agytörzs, a kisagy, a hypothalamus és az amygdala. A hüllőelme a territóriumhoz ragaszkodás, a biológiai fennmaradáshoz, a fajfenntartáshoz, a táplálék megszerzéséhez, a versengéshez fűződő alapvető biológiai érdekek érvényesítésének régiója. A hypothalamus-amygdala rendszer a legnagyobb eksztázisaink (az érzéki örömök, a szex, a tánc), a legelviselhetetlenebb félelmeink és a legbrutálisabb ‑ akár háborús területvédő vagy zsákmányszerző ‑ agressziónk mellett az önápolásnak, az öngondozásnak is a régiója, így embernél az öltözködésé, a szépítkezésé (ha valaki „kígyóbőrrel” távozik a tattooszalonból, tudjuk, hogy a hüllőelme kívánságának tett eleget). Mindemellett hozzátartozik a hatalom, a vagyonszerzés, a többi ember kizsákmányolása, manipulációja és a narcisztikus magamutogatás. A hüllőelme az ember testi létezésének, a többi élőlénnyel kialakított territoriális és hierarchikus kapcsolatának céljait szolgálja, ezért működése alapvetően pozitív. Ami működéséből hiányzik, az a frontolimbikus régióhoz tartozó kölcsönösség, részvét, együttérzés, önfeláldozás és felebaráti szeretet.

A hüllőelme versus morális (vagy spirituális) elme felosztás a freudi libidó versus szociális normák antagonizmusát fogalmazza meg elmeműködés szintjén. A hüllőelme az egyén fizikai túlélését biztosítja a közösség által birtokolható területen, a morális elme pedig a spirituális túlélést a klán szellemi közösségén belül. Véleményünk szerint a TGT nem más, mint a hüllőelme üzenete, amely nemzedékről nemzedékre terjedhet a nélkül, hogy figyelembe venné az ember kollektív spirituális érdekeit és értékeit, mivel az üzenet küldője olyan neuropszichológiai regressziót szenvedett el saját traumája nyomán, amely miatt a magasabb rendű spirituális értékekhez való ragaszkodása már nem adhatott számára elegendő biztonságérzést és reményt a sikeres megküzdéshez. Így az üzenet a spirituális értékek tagadása, amely az utód konstruktív jogosultságát figyelmen kívül hagyva spirituális lényegének, identitásának tagadását, a „Ne légy az, aki vagy!” üzenetét jelenti.

A tandem hipnoterápa és az archaikus rítusok

Eltérően a nyugati civilizáció egyénre összpontosított orvoslásától és mentálhigiénés gyakorlatától a természeti népek gyógyítói (varázslók, sámánok stb.) az egész törzs életszemléletét, hitét, erkölcsi és spirituális erejét képviselik, mivel bármilyen betegség hátterében ezeknek a transzcendens elveknek a megsértését, megszakadását feltételezik. A nyugati civilizáció hódítása a világ minden részén egzisztenciális, kulturális és spirituális szétszóródást eredményezett, amelynek egyik következménye az adott törzs spirituális egységének (hitének, szokásainak, rítusainak) felbomlása (Jilek 1988). Úgy gondoljuk, hogy ez maga az intergenerációs közvetítésű transzgenerációs trauma, amely egyénre lebontva különféle szenvedések és betegségek forrása. A TGT egy közösség fent leírt értékeit, érdekeit, identitástudatát sérti, amelyhez az egyén vagy képes, vagy nem képes alkalmazkodni. A népesség mentálisan egészségesebb része valószínűleg „túlélésre” rendezkedik be, a külvilághoz tartozó dolgokat (terület, föld, anyagi javak stb.) fel is adhatja, mindazonáltal belső világához, szokásaihoz, hitéhez, szűkebb közösségéhez, emberi kapcsolataihoz és spirituális értékeihez ragaszkodhat. A TGT-nak 1920 és 1990 között a magyarságra gyakorolt hatásaival Losonczi Ágnes foglalkozik Sorsba fordult történelem című munkájában (Losonczi 2005); e mellett lásd a holokauszt-túlélőkkel foglalkozó még gazdagabb irodalmat.

Az archaikus közösséget mindenekelőtt az egybetartozás, a hit/hagyomány/rítus egysége, egyfajta egységélmény védi a szétszóratástól, így a TGT-től. Szertartásaikban fontos szerepe van a vertikális, azaz spirituális dimenzió megerősítésének, amelyet úgy érnek el, hogy őseikkel szellemi kapcsolatot létesítenek (Eliade 1993). A hit/hagyomány/rítus egysége az, ami állandóságot és szilárd spirituális támaszt ad ezeknek a közösségeknek, amelynek minden tagja ugyanazt az értéket vallja. A közösség mentálhigiénés állapotáért felelős sámán azzal gyógyít, hogy egyrészt, még egyedi beavatkozásai során is az egész közösség részt vesz a szertartásban, másrészt, transza közben néven nevezi, megidézi a törzs eredetmítosza szerinti ősöket, azok cselekedeteit időrendi sorrendben. Igen lényeges a pontos szövegmondás, mert csak ebben az esetben érvényes a rítus. A nyugati civilizáció közösségei ehhez az ősi egységhez képest szétszórattak, értékeik esetlegesség váltak, mert nincs, ami e közösségeket összetartsa, így az ősök konstruktív jogosultságának üzenetét is egyre nehezebb továbbadniuk.

Az általunk újra megtalált TH, különösen a többszereplős hipnodráma a nemzetség spirituális kommunikációját, az ontológiai szeretet üzenetét igyekszik tudatosítani, átmenteni, ha már nem is tud teljes mentálhigiénés védelmet nyújtani az egyénnek. Ez is egyfajta eredetmítosz, amelyet a transzállapotban lévők kölcsönösen megélhetnek az által, hogy hajszálpontosan egymás élményeire hangolódnak (lásd a sámánok pontos szövegmondását).

Minden analitikusan, illetve dinamikusan orientált egyéni vagy csoportos pszichoterápia a traumákkal teli múlt átdolgozását szeretné elérni. Olyan narratív múltat akar létrehozni, amely elviselhető, elfogadható, elbeszélhető, a személyiségbe és a közösség emlékezetébe integrálható. Miközben a pszichoterapeuták ezt teszik, beavatkozásukkal óhatatlanul a múlt megváltoztatását sugallják a pácienseiknek (Gass 1997). A TH kiképző csoportjaiban szereplő személyek olyan kora magzati időszakból származó emlékeket véltek felidézni, amelyek történeti pontosságát illetően kétségek merülnek föl. Nem mindig bizonyítható ugyanis, hogy valakinek valóban volt-e kora magzati korban korán elhalt ikertestvére, vagy hogy a szüleinek voltak-e vele mint magzattal kapcsolatban súlyos belső vívódásai, vagy sem. Kérdés, hogy ez a történeti bizonytalanság befolyásolja-e a TH hatékonyságát. Szerintünk nem, miként az emlékezeti konstrukciók egyéb eseteiben sem.

Az archaikus közösségek kollektív rítusai olyan múltra vonatkoznak, amely mindenki számára felidézhető, közös és archetípusos, tehát akárhányszor megismételhető. Ez a múlt nem feltétlenül egyezik a történeti, időrendi múlttal, és minél régebbi eseményről szól, annál kevésbé. A világ keletkezésének mítoszai (lásd a Biblia Teremtés könyvét) pedig már teljes mértékben eltérnek a fizikai valóságban végbement eseményektől.

Hasonló ritualizált és mitizált, kollektív módon megalkotott múlttal találkoztunk az TH csoportjain. Eszerint nem az a lényeges, hogy például az ikerhipnózisban a szereplőknek volt-e ikertestvérük, vagy sem, hanem az, hogy a terápiás kontextus olyan múltbeli helyzetre emlékeztet, amelyben lehetett volna, és amelynek átélése nyomán a patológiás hasításokat oldó egységélmény jöhet létre. Ez azt jelenti, hogy a múlt újraalkotható. A kollektív ritualizáció mellett a mítoszteremtés is tetten érhető a múlt konstrukciója során, hiszen maga az egységélmény olyan archetípusos jelképekkel fejezhető ki, mint a kör, az egész, a végtelen, az örökkévalóság, az aranyszínű fény, az Istenélmény, a jóság és szeretet.  

Tudatfilozófiai kérdések  

Előző tanulmányunkban a TH különféle módszereit esetismertetések formájában mutattuk be. A többszemélyes hipnózis és hipnodráma történéseinek lényege, hogy sok esetben a benne részt vevők szomatikus-zsigeri, élményi és érzelmi összehangolódása alakul ki, amelyet egységélménynek és egységtudatnak neveztünk el. Igen látványosnak, és terápiásan hatékonynak bizonyult, amikor a közös transzban lévők anélkül, hogy hipnózis során erről verbális kommunikációt folytattak volna, egymás élményében, érzelmeiben, sőt, felmenőik sorsában osztoztak.

Az egységélményt és egységtudatot megragadni kívánó következő fejtegetéseink merőben hipotetikusak, mivel az esetekben leírt pszichikus jelenségek a szubjektum-objektum koegzisztenciájához kötött filozófiai nézetek alapján igen nehezen értelmezhetők. Ezért e fejezet kijelentéseit automatikusan feltételes módba teheti az olvasó. Amennyiben a tudatot egy bizonyos fejlettségi fokon működő idegrendszeri struktúrához kötjük, a 20. századi agyfiziológia eredményeinek szellemében járunk el, amely a tudatot a centrencephalon izgalmának kérgi kisugárzásához kötötte. Így le kell mondanunk arról, hogy az emberi embrió idegrendszerének kialakulását megelőző fejlettségi szintjeihez tudatot rendeljünk, mivel eme feltétel nélkül nem igazolhatók azok az élmények, amelyeket az előző tanulmányunkban leírt hipnózisok során a résztvevők átéltek. Semmi bizonyítékunk nincs azonban sem arra vonatkozóan, hogy egy bizonyos idegi struktúra megfelelne a tudat létezésének, sem pedig arra, hogy egy bizonyos neurális aktivációs mintázat megfelelne egy bizonyos tudattartalomnak, azaz egy meghatározott élménynek (Jamieson, Hasegawa 2007). Azonban megtehetjük, hogy a tudatot a modern kvantumpszichológia nyelvén fogalmazva olyan hullámtermészetű szuperponált valóságnak tekintjük, amely nem respektálja a 4 dimenziós (téridő) világunkat (Vas, Zseni 2007). A tudatnak, mint szuperponált energiamezőnek a legfőbb tulajdonsága a nem-lokalizáltság, ami azt jelenti, hogy nem helyhez kötött. Ezt igazolja az a tény is, hogy az érzelmi élmények kialakulásában szerepet játszó receptorok és ligandok (neurotranszmitterek, hormonok) kapcsolódása 98%-a nem a szinapszisokhoz kötött.

Ha létezik egy téren és időn kívüli tudat mint szuperponált energiamező, akkor feltehető, hogy ez már a megtermékenyítés során egy organizmus ‑ a humán embrió ‑ önszerveződését és önszabályozását irányítja. Ez a fajta tudat nem az idegrendszerhez és nem a petesejthez kötött, hanem mindezekhez képest a relativisztikus kvantumhullámok természete szerint kötetlen. A működő agyhoz kötött tudat viszont egészen más, mivel az objektum és szubjektum, a külső és belső világok megkülönböztetésében, az érzéki-érzékszervi ingerek feldolgozásában, tehát az éntudat kialakításában vesz részt.

A tudatosság feltehetően az élő emberi szervezet lényegét alkotja, amely a szervezet fejlődése során újabb és újabb minőséget nyer. Úgy véljük, Ken Wilber nem fogalmaz pontosan, amikor a magasabb tudati dimenziókról írva azt az ember életének előrehaladásához, valamiféle megvilágosodás aktív eléréséhez, tehát a lineáris időhöz köti (Wilber 2003). Ezzel szemben úgy gondoljuk, hogy a wilberi legmagasabb rendű tudati dimenzió, a nem-kettősség állapota, a megtermékenyítés tudati dimenziója, az őseredeti egység eksztázisa, lélek és test egymásra találása. Ez az állapot az objektum-szubjektum kettősségének észlelését kizárja, tehát nem a külvilágról alkotott fogalmak tudata. Ebből következik, hogy csak rendkívüli állapotokban jelentkezik, akkor viszont az abszolút bizonyosság, olykor pedig a kimondhatatlanság és a különösség jegyével bír (lásd az egységélményről szóló beszámolókat). Lehetséges tehát, hogy a magzat, a gyermek és a felnőtt ember tudati fejlődése a mi négydimenziós valóságunkhoz történő alkalmazkodás célját szolgálja, amelynek eléréséhez a fizikai világ megismerését és elsajátítását célzó idegi struktúrák szükségesek. És hogyan történik a tudat visszatérése a spirituális létezés állapotába? Wilbernek abban lehet igaza, hogy a nem-kettősség tudatát a cirkulárisnak tekintett tudatfejlődés során egyszer majd újra elérjük, ha máskor nem, hát halálunk pillanatában.

A TH egységélményei feltevésünk szerint nem az objektum-szubjektum viszonyt tükröző tudat, hanem egy archaikus egységtudat (talán Jung kollektív tudattalanja; Jung 1978) tapasztalatai, amely kvantumsajátosságokat mutat azzal, hogy személyen belül nem lokalizálható, és fogalmi-nyelvi szimbólumok használata nélkül terjed. 

Transzperszonális és szomatopszichoterápiás kontextus  

A transzperszonális pszichológia a korábban patológiásnak minősített nem szokványos élményekkel, a magasabb fokú tudatszintek pszichodinamikájával, az emberi tapasztalatot meghaladó pszichikus jelenségek tanulmányozásával, a Föld élő rendszerének spirituális törvényszerűségeivel, valamint a keleti és a nyugati életszemlélet és bölcsesség integrációjával foglalkozik (Grof 2008.). E meghatározás alapján egyértelmű, hogy a TGT kezelésére alkalmas többszereplős hipnoterápiás módszerek a transzperszonális pszichoterápia égisze alá sorolhatók, annál is inkább, mert nem szokványos, kimondhatatlan, rendkívül mélyreható élmények megtapasztalását segítik elő, és az egyéni pszichoterápiákhoz képest szokatlanul rövid idő alatt alapvető lélektani változásokat indíthatnak el.

TH során a résztvevők testi kontaktusba kerülnek egymással. Mint minden testorientált pszichoterápiás módszer, ez is a belső energiafolyamatokat segíti felszabadítani, kifejezésre juttatni (Caldwell 1997), amelyet a transz-társ érintése, testi kommunikációja felerősít. Kérdés: vajon miért van ekkora jelentősége a testi kommunikációnak? A magzat bőre, amely fejlődése legkorábbi szakában a környezetével összeköti, a legfontosabb multimodális érzékszerve. A magzatvíz súrlódása a bőrön az idegrendszer fejlődésének nélkülözhetetlen ingere, egyúttal a magzat létének folyamatos igazolása. Ez a magzati örökség képezi egész életünk során a másokkal történő összehangolódás, a szeretve levés, a testi (szexualitás) és lelki egybeolvadás alapját. A bőrkontaktus ‑ különösen a mellkas bal felén ‑ oxitocin-felszabadulással jár, ami a gondozói magatartás, a gondozva, tartva, szeretve lenni legfontosabb biokémiai mediátora (Schore 2003).

Az emberi szervezet bizonyos sejtjei milliárdszámra tartalmaznak nanoméretű szervetlen piezoelektromos kristályokat, amelyek fotonemisszióra képesek, és hologramot alkotnak. Természetesen nem igazolt feltevés, ám lehetséges, hogy több sejt, szerv vagy az egész test kvantumhullám szintű együtt rezgése ezen az úton jön létre (Bókkon 2005a és 2005b, Vas 2007). Feltehető, hogy ennek eredményeként alakulnak ki a testet körülvevő, magasabb dimenziójú energiamezők (lásd a keleti orvoslás fogalmait, a meridiánokat és a csakrákat), amelyek ‑ hipotézisünk szerint ‑ az emberek közötti egymásra hangolódás közvetítői lehetnek.

Mivel hipnózisban jórészt magzati élményekkel dolgozunk, kézenfekvő a testi kommunikáció nyelvéhez, mint kifejezőeszközhöz nyúlnunk. Az ikerhipnózisok eseteiben láthattuk, hogy a testi érintkezés zsigeri szintű ‑ légzés, szívműködés ‑ és érzelmi természetű egységélményhez vezethet. Ne felejtsük, hogy a TH folyamán sokszor a megfoganást és a megszületést élik át a résztvevők, amelynek a megélése gyakran orgasztikus élményekkel jár, mint ahogy feltevések szerint az eredeti történések is azzal jártak. Ezek nélkül a módszer lényegét vesztett steril eljárás lenne. Kétségtelen, emiatt nagy a kockázata, minthogy visszaélésekre adhat alkalmat. Csakúgy, mint bármely testorientált pszichoterápia vagy hipnoterápia esetén a legkörültekintőbb, legtapintatosabb terapeutai hozzáállás és az absztinencia–szabály betartása szükséges az etikailag kifogásolható magatartás megelőzéséhez (Phelan 2009).

Következtetések  

Az általunk kidolgozott TH a transzperszonális pszichoterápiák közé sorolható, mivel nem tüneti orientációjú, hanem ezzel ellentétben holisztikus, egzisztenciális–ontológiai megközelítésű, életünk lényegét, kimagasló élményeit célozza meg. A közös transzban lévők fizikai jelenléte és érintése az egyes személy számára nem pusztán képzeleti, hanem valós szinten is képes az eredeti traumás élmények oldását elősegíteni, helyettesíteni. Ennek eredménye lehet az egységélmény, amely megszünteti a patológiás hasítást. A közös transz olyan narratív, élményi, érzelmi, viselkedési, fiziológiai és áttételei szintű egymásra hangolódást tesz lehetővé, amelynek egyes elemei minden résztvevőben kölcsönösen megjelennek és tudatosulhatnak, azaz egymás belső folyamatait élhetik át. Módszerünk hatékonyságának záloga szerintünk az, hogy egyszerre képes megszólítani, összehangolni és azonos kontextusba rendezve tudatosítani az emberi lét különféle dimenzióit: az élményeket, az érzelmeket, az emlékeket, a kapcsolatok belső képviseletét, a testi átéléseket és a mozdulatokat. Ennek eredményeként egységtudat jöhet létre, amelynek segítségével a résztvevők egymás élményeit, saját és a többiek őseinek sorsát élhetik át, így juttatva egymást korrektív emocionális tapasztalathoz. Fontosnak tartjuk a testi kontaktust és a kvantumhullám–szintű együtt rezgést (egységélményt, egységtudatot) azon célból, hogy a hüllőelme szükségletei elménk önzetlen, felebaráti szeretetet kommunikáló működésének irányítása, fennhatósága alatt elégüljenek ki a jóleső érintésekkel (oxitocin) és a testi melegséget adó szeretet segítségével.

Így visszajutottunk a TGT kollektív átdolgozásának kérdéséhez. Az TH páros illetve csoportos terápia lévén hatásában túlmutat az individuális szenvedésen, mivel az egyénben is a kollektív, archetípusos dimenziót ragadja meg. Úgy véljük, hogy a kis közösségek megtartó ereje kell ahhoz, hogy minden tagja képes legyen a kollektív múlt konstrukciójához szükséges rítusok és mítoszok transz–állapotába merülni. A kollektív transz a terhes múltbeli üzenetek átírásához, a múlt transzcendenciájának eléréséhez szükséges.

IRODALOM  

Angster M., Zseni A. (2007): Sorskötésben. In: Zseni A. (szerk.) Pszichodráma. Korunk tükröződései. Medicina, Budapest

Bókkon I. (2005a): Dreams and neuroholography. Sleep and Hypnosis. 7(2): 61-76

Bókkon I. (2005b): Információtároló biomágnesek az élő sejtekben. Biokémia, Sept.: 32-36

Böszörményi-Nagy I., Krasner B. R. (2001): Kapcsolatok kiegyensúlyozásának dialógusa. Coincidencia, Budapest

Caldwell C.: The Somatic Umbrella, 1997. http://www.birthpsychology.com/healing/body2.html. (elérés: 2010. febr. 27.)

Champagne F. A. (2008): Epigenetic mechanisms and the transgenerational effects of maternal care. Frontiers of Neuroendocrinology. 29, 386-397.

Eliade M. (1993): Az örök visszatérés mítosza. Európa Kiadó, Budapest

Erdélyi I. (2004): Család‑származás‑trauma. Örökségek a pszichodráma tükrében. In: Zseni A. (szerk.) A pszichodráma és korunk tükröződései. Medicina, Budapest

Gass M. A. (1997): Rebuilding Therapy. Overcoming the Past for a more effective Future. Praeger, Wesport

Grof S. (2008): A jövő pszichológiája, a pszichológia jövője. Pilis-Print, Budapest

Hellinger B. (1994): Ordnungen der Liebe. Ein Kursbuch. Carl-Auer Systeme Verlag, Heidelberg

Hugo S. (2009): The Fertile Body Method. The applications of hypnosis and other mind-body approaches for fertility. Crown House Publ., Carmarthen, Wales

Huizink A. C. (2000): Prenatal stress and its effect on infant development. Doctoral Thesis. University of Utrecht

Jamieson G.. A., Hasegawa H. (2007): New Paradigms of Hypnosis Research. In: Jamieson G.. A. (ed.): Hypnosis and Conscious States. The Cognitive Neuroscience Perspective. Oxford University Press, New York

Janus L. (1997): The Enduring Effects of Prenatal Experience. Jason Aronson, London

Jilek W. G. (1988): Indian Healing. Surrey, Hancock, Canada

Jung C. G.. (1978): Man and his Symbols. Picador, London

Koltai M. (2003): Transzgenerációs hatások a családban. In: Koltai M. (szerk.) Család‑pszichiátria‑terápia. Medicina, Budapest

Losonczi Á. (2005): Sorsba fordult történelem. Holnap Kiadó, Budapest

MacLean P. (1970): The Triune Brain: emotion and scientific bias. In: Schmidt F. O. (ed.): The neuroscienses. Rockefeller Universitiy Press, New York

Main M. (1995): Discourse, Prediction, and Recent Studies in Attachment: Implications for Psychoanalysis. In: Shapiro T., Emde R. N. (eds.) Research in Psychoanalysis: Process, Development, Outcome. International Universities Press, Madison

Phelan J. E. (2009): Exploring the use of touch in the psychotherapeutic setting: a phenomenological review. Psychotherapy: Theory, Practice, Research, Training. 46(1):

Piontelli A. (1987): Infant observation from before the birth. International Review of Psycho-Analysis, 16: 413-426

Raffai J. (2010): A várandósság mélydimenziói az anya-magzat kapcsolatanalízis tükrében. Pszichoterápia, 19(3), 180-189

Robertson T.: Fertility and the Mind-Body Connection. http://www.birthpsychology.com/lifebefore/concept11.html (elérés: 2010. febr. 27.)

Rossi E. I. (2002): The Psychobiology of Gene Expression: Neuroscience and Neurogenesis in Hypnosis and the Healing Arts. W. W. Norton Professional Books, New York

Sandbank A. C. (1999): Twin and triplet psychology. Routledge, London

Schore A. N. (2003): Affect Dysregulation & Disorders of the Self. Norton & Company, New York

Sheldrake R. (2005): Morphic Fields and Morphic Resonance. An Introduction. http://www.sheldrake.org/Articles&Papers/papers/morphic/morphic_intro.html. (elérés: 2007. júl. 26.)

Siegel D. J. (1999): The Developing Mind. Toward a Neurobiology of Interpersonal Experience. The Guilford Press, New York

Turner J., Turner-Groot T. (1999): Prebirth Memory Discovery in Psychotraumatology. The International Journal of Pre- and Perinatal Psychology and Medicine, 11(4): 469–485

Vas J. P. (2005): Egy elmeorvos tévelygései. Gondolatok a pszichoterápiáról. ProDie, Budapest

Vas J. P. (2006): Terror natus est. A transzgenerációs trauma fogalma, felismerése és kezelése a segítői gyakorlatban. Confessio, 30(2): 13–25

Vas J. P. (2007): Gondolatok a lélek és a test egységéről az idegtudományok korában. Pszichoterápia 16(3):179-183

Vas J. P., Zseni A. (2007): Transzgenerációs traumák (TGT) újraélése pszichoterápiás kontextusban. Értelmezési lehetőségek négy eset kapcsán. Psychiatria Hungarica, 22(3):222-237

Vas J. P., Császár N. (2010): Transznatális hipnoterápia: egy régi-új módszer. In: Pócs Éva (szerk.) Szakrális medicina. Tanulmányok a transzcendensről VII. Medicina, Budapest, 655-665.

Virág T. (1996): Emlékezés egy szederfára. Animula, Budapest

Virág T. (1997): Elhúzódó társadalmi traumák hatásának felismerése és gyógyítása. Animula, Budapest

Virág T. (1998): A társadalmi traumatizáció hatásai és pszichoterápiájának tapasztalatai. Animula, Budapest

Whitaker C. A. (1982): Hypnosis and Family Depth Therapy. In: Zeig Z. K. (ed.): Ericksonian Approaches to Hypnosis and Psychotherapy. Brunner/Mazel, New York

Wilber K. (2003): A Működő Szellem rövid története. Európa Kiadó, Budapest